Ismeritek azt az érzést, amikor tudjátok, hogyha tennétek valamit, akkor ti nem szórakoznátok jól, de ha meg nem csinálnátok semmit, úgy éreznétek, hogy cserbenhagytok egy számotokra nagyon fontos embert?
Bárcsak azt tudnám mondani, hogy én nem. Hogy nekem fogalmam sincs, mit érezhet az, aki ilyen szituációban van.
Patrick egész nap itt volt nálunk. És igen. Nem Joeynál, hanem Joeynál és nálam. Iszonyatosan jól éreztem magam a társaságukban. Majdnem olyan volt, mint lassan egy évvel ezelőtt, amikor még általános iskolás voltam és nem kezdődtek el a hazudozások Pattel. Majdnem olyan volt, de mégis más. Sokkal jobb. Életemben először ma éreztem azt, hogy Patricknek tényleg számítok valamit és szeret velem lenni. Eddig biztos voltam benne, hogy csak a bátyám miatt tűr el maga mellett, de nem. És ez baromira jól esik.
Hazaérve a bevásárlás után, órákon keresztül kritizáltuk egymás kedvenc sorozatainak epizódjait, miközben ott kötöttünk bele a főszereplőkbe, ahol csak tudtunk. Közösen főztünk, ami nem ment a legzökkenőmentesebben hála a bátyáméknak, de nagy nehezen végül csak megoldottuk. Aztán amikor késő délután megjöttek anyáék, akkor együtt ettünk.
Összegezve tényleg hónapok óta ez volt a legjobb napom, csupán az zavart össze, amikor korai vacsora - vagy épp késői ebéd - után Pat bejelentette, hogy most már muszáj mennie, mert nem sokára hivatalos egy kerti partira. Ezt rám sem nézve mondta el, majd alig pár perc múlva már el is tűnt a bejárati ajtó mögött, nekem pedig akkor még fel sem sikerült fognom a dolgokat.
,,- Mindjárt jövök, csak Patrickkel meg kell beszélnem valamit - állok fel, amikor tudatosul bennem, hogy a fiú komolyan lelépett, majd a legelső lábbelibe belebújok, amit meglátok, úgy tépem fel az ajtót és rohanok egy fekete flip-flop papucsban ki az útra. - Patrick! Patrick állj meg, mert megfulladok! - ordítom lihegve, mire ő meglepetten fordul meg.
- Ash? - mosolyodik el. - Ki akarod törni a bokádat? Mit művelsz már megint?
- Épp utánad futok - vágom rá.
- Hízelgő.
- Miért nem beszéltél nekem az esti dologról?
- Ó - mondja, mint akinek csak most jutna eszébe. Persze, én meg most jöttem le a falvédőről.
- Ó?
- Nem láttam értelmét.
- De miért nem? - Az Istenért is, mindent harapófogóval kell kihúzni belőle?
- Nézd, Ash. Igazad volt tegnap. Hiba volt hazugságra kényszerítenem téged. Elég nagy fiú vagyok már, meg tudom oldani a dolgaimat egyedül is - simogatja meg a vállam nyugodtan, de valamiért nagyon rossz érzés kap el, amikor a szemébe nézek.
- Erre miért pont most jöttél rá?
- Mert ma úgy érzem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, mint eddig bármikor. És pont ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, te nekem többet érsz annál, hogy kockáztassam valami hülye álkapcsolat miatt a valódi kapcsolatunkat. Mert két héttel ezelőttig szinte egyszer sem volt semmilyen konfliktus köztünk, nemhogy veszekedések, és ez nem tesz jót senkinek sem - magyarázza, mire megértek mindent. Megértem, hogy én is ugyanolyan fontos vagyok neki, mint fordítva. Ahogy azt is átlátom már, hogy ez a színészkedés nemcsak nekem rossz, hanem ő is szenved miatta.
- Akkor most szakítasz velem? - nézek fel rá.
- Azt hiszem igen - bólint. - Nem miattad, hanem miattam. Remélem azért még barátok tudunk maradni - mondja, mire mindkettőnkből kitör a röhögés.
- Most komolyan.
- Komolyan. Köszönöm, hogy segítettél, de ha ezt az egészet folytatnánk, akkor később nagy árat fizetnénk a folytonos hazudozások miatt. - Igaza van.
- Holnap látlak? - kérdezem terelve a szót, mert bár teljes mértékben igazat kell adnom neki, rosszul esnek a szavai. Az a buli nem úgy jött össze, ahogy terveztük, de most megmutathattam volna Biancának meg a sleppjének, hogy igenis jó barátnő vagyok és tökéletes kapcsolatban vagyunk Patrickkel.
- Persze. Apáék meghívtak titeket vacsorára. Elfelejtetted? - néz rám mindentudóan.
- Dehogyis - legyintek.
- Nyilván - nevet fel. - Akkor holnap találkozunk - int búcsúzóul, majd hátat fordítva indul tovább a másik irányba, hogy hazamenjen, engem itt hagyva egyedül a gondolataimmal."
Nos, igen. Képtelen vagyok megmagyarázni, de valamiért úgy érzem, hogy nekem muszáj este ott lennem a sütögetésen. Nem arról van szó, hogy annyira meg akarnám mutatni Biancának, hogy soha nem lehet az övé Pat. Ismerem a bátyám legjobb barátját annyira, hogy tudjam, mikor hazudik. És ő nagyon nem mondott igazat, amikor azt ecsetelte, hogy minden rendben lesz, és nem kell színészkednünk. Fél valamitől. Nevetségesnek hangzik, de tényleg ott a helyem ma este mellette. Tőlem utána le is ordíthatja a fejem, hogy miért makacskodtam már megint és mentem utána, miután direkt megkért, hogy ne tegyem, de nem érdekel, mert szerintem tényleg szüksége lesz rám. És én legtöbbször hallgatok a megérzéseimre.
- Hahó - megyek le gyorsan a nappaliban anyáékhoz, amíg meg nem gondolom magam.
- Szia, kicsim. Gyere, ülj le! - mondja apa.
- Nem, igazából sietnék, csak kérdezni akarok valamit.
- Sietnél? - kérdezi anyu.
- Igen, mert Nadine csak most írt egy perce, mondván, hogy spontán ötlet volt. Elmehetek vele meg pár osztálytársammal moziba? Meg akarunk nézni egy horrort.
- Persze, örülünk neki, hogy ilyen sokat vagy mostanában a barátaiddal - mosolyodnak el mindenttudóan. Basszus.
- Micsoda? - kerekednek el a szemeim.
- Ugyan, drágám. Mi is voltunk ennyi idősek. Fáj a fejed, ezért korán lefekszel aludni, miközben a bátyád hirtelen agyon aggódja magát miattad, annyit szaladgál be a szobádba helyettünk? - néz rám vigyorogva apa. Basszus. Ismételten basszus.
- Nem akartam hazudni, csak féltem, hogy túl fiatalnak tartanátok a bulizáshoz és nem engednétek el, pedig ez nagyon fontos volt nekem. Sajnálom - felelem a padlót kémlelve, hisz szinte még soha nem hazudtam a szüleimnek. Jó, nyilván voltak már apró füllentések, de ilyesmi még soha.
- Mint mondtuk, mi is voltunk gyerekek. Nincs semmi baj, de legközelebb mondd el nekünk, mert ha bármi bajod esik, muszáj tudnunk, hogy hol vagy. Viszont annak örülünk, hogy beavattad a bátyád és gondom ő tudta, hogy hol voltál. - Üdv újra szerény hajlékomban, régi barátom, bűntudat. Nem mondtam még elégszer, hogy gyűlölök hazudni? Főleg a családomnak, hisz ők feltétel nélkül szeretnek még akkor is, ha azt nagyon nem érdemlem meg. És most nagyon nem érdemlem meg.
- Igen, mindent elmondtam neki. Tudta hova mentem.
- Ez a lényeg. Na és akkor mikorra jössz körülbelül? - kérdezi apa témát váltva.
- Őszintén? Fogalmam sincs. Olyan fél óra múlva találkozunk, aztán gyalog megyünk a plázába, gondolom eszünk is majd valamit a film után, szóval tippem sincs - harapdálom a szám szélét.
- Oké, ha esetleg kell majd fuvar visszafelé, akkor hívj minket nyugodtan, meg akkor is, ha bármi van, jó?
- Jó, köszönöm!
- Ugyan, mikor éljen az ember lánya, ha nem most? Kell pénz?
- Nem, van elég. - Komolyan nem értem, hogy mivel érdemeltem ki ezeket az embereket körülöttem. Joey, anya, apa, az egész Miller család, John. Mind jó emberek, mi mégis a képükbe hazudunk nap mint nap Patrickkel, ami miatt elmondhatatlanul gyűlölöm magam.
Viszont most, hogy a fiú be akarja fejezni ezt az egészet tökre érthetően, mégsem akarok meghátrálni. Lehet, sőt biztos vagyok benne, hogy ez életem eddigi leghülyébb döntése, de elmegyek utána. Nem fejeződhet be ennyivel a hamis kapcsolatunk.
Ahogyan mondtam apáéknak, tényleg alig fél óra múlva lelépek otthonról. Szoknyában. Igen, szoknyában. Nehéz küzdelem volt önmagammal szemben, de végül sikerült beletuszkolni a testem egy mondhatni elfogadható hosszúságú farmerszoknyát.
Patrickkel egyetlen kikötésünk volt mindig a szívességekkel kapcsolatban, mégpedig az, hogyha megígérünk valamit, akkor sosem tántorodunk meg. Nos, én megígértem a fiúnak valamit. Mégpedig azt, hogy eljátszom neki a tökéletes barátnőt. A bulin szánalmasan viselkedtem, de ma van rá esély arra, hogy megmutathassuk mindenkinek, milyen álompár vagyunk ketten.
Ehhez pedig muszáj volt szoknyát és egy feszülős trikót húznom, hogy minél hihetőbb legyen a színjáték, miszerint egy bájos és csinos lány vagyok, aki első látásra beleszeretett a pasijába. Pont olyan, mint amilyen barátnőt mindenki elképzel neki, ha csak ránéz a srácra. Hisz most komolyan. Ki hinné el, hogy egy tízből tízes pasi csak úgy kikezdene egy olyan kiscsajjal, aki a hét minden napján a bátyja ruháiban feszít és kábé pont annyira ad magára, mint egy béka? Akármennyire is nem esik ez az egész az ínyemre, mégis megteszem érte. Megpróbálom eljátszani a tökéletes barátnőt.
Már csak annyi kéne, hogy be merjek csengetni.
Épp majdnem meg is tenném, amikor valaki hirtelen szinte fellök, úgy vágja ki a bejárati ajtót, hogy kijöhessen. Hát oké. Ez jól kezdődik.
- Jézusom, nagyon sajnálom. Jól vagy? - kérdezi automatikusan a srác, majd amikor jobban szemügyre vesz, leesik neki, hogy ki is vagyok. - Ash? De jó téged látni! - mondja, miközben gyorsan magához húz egy rövid ölelés erejéig.
- Téged is, Kevin.
- Mit keresel itt? Mármint én hívtalak meg, nem az, csak Patrick azt mondta, hogy most valami zűr van köztetek és nem igazán biztos benne, hogy együtt vagytok-e még. Vagy valami ilyesmi - Váó. Mást nem is tudok mondani.
- Ó, igen. Tudod, eléggé összevesztünk tegnap. Aztán meg ma is. Sőt, igazából szinte állandóan csak veszekszünk mindenféle hülyeségen. De az a helyzet, hogy részben azért jöttem, hogy tudjak vele beszélni, részben meg miattatok is, hogy végre megismerhesselek titeket - nézek rá egy rögtönzött hazugság mesélése közben.
- Akkor jó, örülök neki. Elég rosszkedvűnek tűnik, úgyis kéne neki valaki, aki felvidítja - somolyog. - Gyere, megmutatom az utat.
- Igazából tudom merre kell menni, de köszönöm - mosolygok rá. Jól esik, hogy ilyen közvetlen és kedves annak ellenére is, hogy a legelső alkalommal, amikor találkoztunk, szinte egy antiszociális picsaként viselkedtem.
- Ugyan, semmiség. Egyébként nagyon jól nézel ki.
- Te is - felelem őszintén. Semmi extra nincs igazából a srácban, átlagos testalkat és arc, de alapból már a kisugárzása miatt szerintem ez ember képtelen az ötméteres körzetében szomorú lenni, mert mindenkire átragad a pozitivitása. Másrészt pedig iszonyatosan jó a stílusa. Most komolyan. Amilyen hülyén hangzik a fekete térdnadrág a piros kötött pulcsival, ami alól kilóg a mintás ingének a gallérja, pont olyan jól áll neki. Csak azt nem értem, hogy nem sül meg.
Kiérve a kis hátsó udvarra ugyanolyannak látom a dolgokat, mint legutóbb, most mégis sokkal hangulatosabbnak tűnik az egész. A kerítésen égősorok lógnak, az emberek külön klikkekbe csoportosulva beszélgetnek, esznek, feleseznek, miközben háttérzajként szól a zene. Patrick is egy ilyesmi gangben ül John mellett, de látszik a fiún, hogy nagyon nem figyel a körülötte lévőkre, hanem a saját gondolataiba van merülve. Aztán mintha megérezné, hogy valaki figyeli őt, hirtelen néz fel és kapcsolódik össze a tekintetünk. Összeráncolt homlokkal áll fel a padról és sétál ide.
- Ash? Mit művelsz itt? - kérdezi zavartan tőlem. Megértem, hisz nem így beszéltük meg.
- Sajnálom, hogy kiakadtam. De tudod milyen vagyok, és tényleg mindennél jobban szeretném, hogy ez működjön köztünk - hazudok gyorsan valamit, úgy nézek fel rá, miközben a két kezemet az arcára simítom.
- Oké, gyere egy kicsit be! Beszéljük meg ezt - mondja és egyből eltol a lapockámnál fogva Kevintől és a többiektől be a házba. - Te hülye vagy? - kérdezi kissé bosszúsan.
- Van egy szabályunk - mosolygok rá.
- Micsoda? - kérdezi összezavarodva.
- Nem emlékszel? Megbeszéltük, hogy soha nem hagyjuk cserben a másikat.
- És te...?
- És én most sem hagylak cserben. Mindent megteszek azért, hogy jó barátnőd legyek. Komolyan azt hitted, hogy ennyivel lerázhatsz?
- Képes voltál miattam szoknyát venni? - válaszol kérdéssel, miközben úgy néz végig rajtam, mint aki nem hisz a saját szemének.
- Igen - bólintok fájdalmasan. Alig várom, hogy levehessem és elégethessem ezt a göncöt.
- Köszönöm - mondja végül pár pillanat csönd után, majd szorosan magához húz egy ölelésre. Az illata az orromba szökik, a kezeivel a vállamat simogatja, míg az állát a fejem búbján támasztja, és én újra azt érzem, mint amit az összes ilyen alkalommal. Mégpedig, hogy sosem akarok elválni tőle.
Persze imáimat most sem hallgatja meg a mindenható, mert percek, de lehet csak másodpercek múlva Chase ront be a helyiségbe, miközben kiabálva adja tudtunkra, hogy már jócskán dolgozik a szervezetében az alkohol.
- Szóval mind boldogak vagyunk, hogy minden rendben köztetek, de elég! - közli artikulátlanul, miközben szó szerint szétválaszt minket egymástól. - Te - bök rám - velem jössz! Te pedig - mutat most Patrickre -, kurvára leszarom, mit csinálsz.
- Hé! Hová megyünk? - kérdezem, amikor elkezd ráncigálni valahova a kezemnél fogva. Kérdőn fordulok hátra Pat felé, de ő csak röhögve int egyet. Kösz, haver.
- Hát ki. Táncolunk, Ash - jelenti ki vigyorogva. Legszívesebben tiltakoznék, de mégsem teszem, mert tudom, hogy bár Pat nem mondja, mindennél többet ér neki az, hogy a számára fontos emberek mindig ott vannak neki és nem hagyják magára a bajban. És azt hiszem, én is fontos vagyok neki. Ráadásul azt szokták mondani, hogy egy részeg emberrel elég könnyen össze lehet barátkozni, szóval ez egy tökéletes alkalom az ismerkedésre.
Meglepő, de egyáltalán nem kínos az egész este. Sőt.
Eleinte csak ketten kezdünk mozogni Chase-szel egy számomra ismeretlen zenére, aztán valahogyan előkerül Johnny is, akivel vagy másfél hete nem találkoztunk, pedig megegyeztünk, hogy majd beülünk valahova ketten, ami nem jött össze. Nos, John után következik Patrick, aki szerintem csak azért jött, mert mostanában kicsit tikkel a srácra vagy mit tudom én, mi van velük, de mindenesetre Pat eléggé nyomulósra veszi a figurát. Végig vagy a hátamhoz simul vagy a derekamat markolja, esetleg a kezemet, de láthatólag mindenkivel tudatja, hogy hozzá tartozom. Főleg Johnnal.
Utána meg? Utána csatlakoznak mindenféle ismeretlen arcok hozzánk - akik közül már egy-kettőt azóta megismertem -, végül Bianca is a csatlósaival, meg néhány másik lánnyal.
Bár szerintem Chase nem így tervezte, de tényleg elég sokat táncolunk, így aztán utána mindannyian kissé kifáradva eszegetünk. Akik nem velünk voltak, azok a kaját csinálták, így időközben lett grillezve hús, sajt, van saláta, sült krumpli óriási mennyiségekben, szóval van miből választani. Aránylag mind együtt vagyunk, de mégis kisebb klikkekbe rendeződve. Aminek nagyon örülök, hogy Bianca valami random csajokkal ül jóval arrébb, pedig azt hittem, hogy majd végig itt fog nyomulni, de nem így lett szerencsére. Az én helyem Patrick és John között van, de velünk eszik még Kevin, Chase, Carlos, Noah, Daniel és a barátnője, Kate is. Az utóbbi négy tagot eddig nem ismertem, de iszonyatosan rendesek, főleg Kate, nagyon tündéri lány.
- Minden rendben? - kérdezi Patrick a fülembe suttogva, miután ad a halántékomra és a homlokomra is egy-egy puszit. Az igazat megvallva már-már túl jól is megy ez az egész hazudozás. Egyszerűen olyan, mintha tök természetesen viselkednénk, minden cselekedetünk olyan ösztönösen jön, hogy néha még én is elhiszem ezt az egészet köztünk.
Persze pár óra múlva, amikor hazaérek és megkérdezi a családom, hogy milyen volt a film és jól éreztem-e magam, akkor majd szar lesz, hogy ismét hazudnom kell, de egyelőre most még minden olyan egyszerű Patrickkel. Még az öltözetem sem zavar, sőt igazából tetszik is, hogy ennyien megdicsértek a kinézetem miatt. Nem is gondoltam volna, hogy egyetlen szoknya ennyit dob az ember megjelenésén.
De persze, ha bárki esetleg kérdezné majd tőlem, akkor ezt le fogom tagadni, és váltig fogom állítani, hogy gyűlölöm a ruhadarabot.
- Már megint elbambultam? Persze, bocsi - tűrök egy tincset a fülem mögé.
- Nem gáz, volt rá tizenöt évem, hogy megszokjam - legyint vigyorogva.
- Jól van, na - nevetek fel halkan, de ő csak megbabonázva mustrálja az arcom.
- Gyönyörű vagy. Komolyan - néz mélyen a szemembe, mire esküszöm kedvem lenne megcsókolni, ráadásul már megint túlságosan is közelről érzem a parfümje illatát. Mégis hogy a francba jutottam el odáig, hogy késztetést érzek arra, hogy elájuljak minden egyes alkalomnál, amikor az orromba szökik a bátyám legjobb barátjának az illata? Nem vagy normális, Ash. Állj már le, basszus!
- Csak a szoknya miatt mondod - vonom meg a vállam, miközben próbálom minél nyugodtabbnak tettetni magam, mintha nem lenne rám hatással a mellettem ülő fú.
- Neked tényleg rögeszméddé vált az a rohadt szoknya. Nem miatta nézel ki jól. Te még Joe pizsamájában is kurvára szép vagy - válaszolja. Oké, Ash. Csak nyugodtan. Tegyél úgy, mintha nem akarnál épp összeesni a döbbenettől! Nem lehet olyan nehéz.
- Te sem nézel ki éppenséggel rosszul - köszörülöm meg a torkom pár pillanat elteltével, úgy nézek végig a fekete pólóján és farmerján, mire finoman a kezébe veszi a kezeimet és mindkettőre ad egy-egy apró puszit.
- Patrick ne erőszakold már meg szegényt! - ránt ki minket Noah egy teljesen más dimenzióból, engem legalábbis biztosan.
- Fogd be! - húzódik néhány centivel arrébb nevetve, de a tenyeremet továbbra sem engedi el, helyette összekulcsolja az övével és a jobb térdére helyezi őket.
- Amúgy sem lenne erőszak - kacsint rám Chase, mire hihetetlenül zavarba jövök. Tényleg nem. Várj, mi?
- Jézusom, egy tizenöt éves volt gólyáról beszéltek, álljatok már le! - szólal meg felháborodva John.
- Nyugi haver, csak vicceltünk.
- Hát kurvára nem vicces - morogja.
- Neked meg mi a fasz bajod van?
- Ehhez nekem most nincs kedvem! Még találkozunk - néz rám utoljára, majd feláll az asztalunktól és beviharzik a konyhába vezető ajtón át a házba, ezt pedig mindannyian figyelemmel kísérjük.
- Utána megyek - mondja azonnal Carlos, de nem igazán foglalkozik most vele senki.
- Ezzel meg mi van? - kérdezi Daniel.
- Csak annyi, hogy kibaszottul nyomul a nőmre és féltékeny rám - vágja rá Pat, én meg értetlenül fordulok felé. Az teljesen kizárt. Johnny úgy tekint rám, mintha a kishúga lennék, ezért kapta fel a vizet.
- Dehogy - intem le jelezve a többieknek, hogy ne higgyenek neki, mert hülyeség, amit mond.
- Én sem hinném - áll mellém Dan. - Szerintem valami más a baja.
- De, a palidnak igaza van. Már múltkor is majdnem elélvezett, amikor meglátott téged - mondja Chase, amivel egyáltalán nem segít.
- Ugyan, hagyd már magad! - nevetek fel.
- Vedd már észre, szívem, hogy kurvára rád van szállva azóta, amióta először találkoztatok! - mondja nekem indulatosan Patrick. Basszus. Ez az első alkalom, hogy becéz engem, és arckifejezéséből kiindulva nagyon úgy tűnik, hogy tudat alatt mondta ki ezt a szót. Jó, nyilván most nem ez a legfontosabb, elvégre eddig Johnról volt szó, de ez azért nekem elég sokat számít.
- Oké, nyugodj le! - válaszolok mosolyogva, mert képtelen vagyok elnyomni a vigyoromat a megszólítás után. - Még ha, ismétlem, ha be is jönnék neki, akkor sem lenne köztünk soha barátságnál több, érted? Nem véletlen vagyok veled, nem pedig vele - magyarázom, mire ő is végre megnyugszik és szorosan magához ölel.
- Kurvára imádlak, Ash - suttogja a nyakamba, hogy csak én hallhassam.
- Mindig tudtam, hogy jobban szeretsz Joeynál - ugratom.
- Na, azért tudd, hol a határ! - mondja, majd mosolyogva elenged. - Köszönöm, hogy itt vagy.
- Itt volt a helyem - felelek halkan vállat vonva, mintha nem lenne nagy dolog, mire csak mindenttudóan néz el a többiekre.
- Oké, gyerekek. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a faszom kivan már ezzel az állandó drámával, szóval pörgessük fel egy kicsit a dolgokat - tekint körbe Chase, mire mindenki belelkesül hirtelen.
Édes istenem. De komolyan, mit művelek én itt?
Köszönöm szépen a 3.000 megtekintést és a 300 vote-ot!💙
__________________________
HÁT DE ÉN FIÚ VAGYOK