- Állj már le a bámulással! - nevetek fel. A bátyám úgy tesz, mintha akkora nagy dolog lenne látni minket Patrickkel egy asztalnál ülni saját akaratunkból, miközben tömjük a belünket.
- Esküszöm azt hittem, hogy csak szopatsz, amikor tegnap hazaállítottál, hogy minden okés köztetek. Nem gondoltam volna, hogy tényleg kibékülsz vele.
- Tesó, rá egy órára én is idejöttem, sőt itt is aludtam. Mit gondoltál? - teszi fel a kérdést tök logikusan a barátja.
- Hogy mindketten szopattok - vágja rá, mire mosolyogva ingatom a fejem.
- Igen, tegnap átmentem hozzá és megbeszéltük, hogy bár egész életünkre utálni fogjuk egymást, azért kitalálhatnánk valamit, amivel tudnánk téged csesztetni. Vicces, nem?
- Határozottan az - néz rám Patrick vigyorogva.
- Szinte még soha nem is veszekedtetek. - Ó dehogynem. - El sem tudom képzelni, min veszthettetek össze ennyire.
- Jobb is, ha nem tudod - válaszoljuk tökéletesen egyszerre, majd nagy szemekkel fordulunk egymás felé - Állj le! - mondjuk újra azonos időben, mire már inkább semelyikünk sem szólal meg.
- Jézusom, még a szokásosnál is furábbak vagytok - néz ránk összeráncolt homlokkal Joey.
- Köszönjük - vágjuk rá megint, majd feltartva a kezem jelzem Patnek, hogy nehogy megszólaljon. Kezd ijesztő lenni a dolog.
- Egy szót se! Komolyan - mondom, mire nevetve bólint és inkább beleharap a szendvicsébe.
- Viszont gyerekek, most, hogy újra jóban vagytok, így itthon merlek titeket hagyni kettesben, mert nem tartom túl valószínűnek, hogy csak úgy nekiállnátok egymást fém kulacsokkal verni.
- Ezt még meddig fogjuk hallgatni? - kérdezi Patrick.
- Amúgy tényleg. Már elsőre sem volt vicces - értek vele egyet. Valamiért nagyon tetszik a bátyámnak ez a nyakon csapós történet.
- Dehogynem, csak akkor még haragudtatok egymásra, ezért nem tartjátok annak. De most komolyan, csak képzeljétek el! Ricki baszd meg, random odamész a több, mint három évvel fiatalabb húgomhoz, mire ő ijedtében fogja azt a vas hengert és odacseszi hozzád. Aztán berontotok mindketten a konyhába full idegben, rá egy percre pedig Ash az idegösszeomlás határán ül le mellém, te meg egy rongyba tekert jégakkut szorítasz a nyakadhoz - meséli tök nagy beleéléssel azokat a dolgokat, amiket elmondtunk neki, vagy amiket végigmozizott az első sorból. Nem is baj, hogy a többi részletről nem tud, hisz már nincs azoknak a szavaknak jelentősége. Pattel mindketten haragudtunk egymásra egy-egy apró hülyeség miatt, amit sikerült tökéletesen túldramatizálnunk. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy bolhából elefántot csinál.
- Kajak, most, hogy te mondtad el a történteket, egyből tök jól hangzik az egész - ironizál Patrick.
- De várj! Miért is mész el? - kérdezem feleszmélve, hisz alapból úgy kezdte, hogy itt hagy minket, csak utána sikerült elkanyarodnunk a témától.
- Mert be kell vásárolnom.
- Neked? - röhögöm el magam, amihez Pat is csatlakozik.
- Igen, miért? - kérdi értetlenül Joey.
- Hogy miért? Mit vennél te a boltban? Csak csipszet meg kólát - válaszol a barátja.
- Ez nem igaz. Anya adott egy listát, ami...
- Ami nagyon hosszú, és te két perc után megunod majd a cuccok keresgélését, ezért inkább olyan kajákat pakolsz be a kosárba, amiket te akarsz - fejezem be a mondatot. Nem is értem, anyu hogyan bízhatta rá. Oké, hogy van neki jogsija, de a bátyám nem képes ilyen dolgokra. Persze nem azért, mert szellemileg visszamaradott vagy bármi ilyesmi, de nincs türelme semmihez és ráadásul gyűlöl vásárolni.
- Jó, ez így nem teljesen igaz.
- Persze, mert nem kettő, hanem egy perc után adod fel - vágja rá Patrick.
- Pontosan - bólogatok.
- Jézus, de rátaláltatok hirtelen egymásra. Pont ugyanolyan idegesítőek vagytok, ráadásul ti ketten vagytok, én meg egyedül, mégis szövetkeztetek ellenem. Ez kurvára nem fair!
- Nem szövetkeztünk, csak nincs igazad. Egyébként meg üdv az elmúlt tizenöt évemben - mondom, hisz persze, hogy eddig fordítva voltak a dolgok és állandóan együttes erővel csesztettek engem. Csak azt nem értem, hogy mi változott most, mert tényleg igaza van valamiben Joeynak. Valahogyan, valamikor rátaláltunk egymásra Patrickkel.
- Tökmindegy, mi is megyünk veled, mert anyátok megöl téged, ha megint csak rágcsára költöd a pénzét - szólal meg Pat, ami ellen nincs kivetni valóm, amúgy is akarok egy-két cuccot venni magamnak.
- Jó - válaszol kissé sértődötten a bátyám, miközben feláll a helyéről, hogy a szobájába menjen.
- Hülye állat - mondja szórakozottan Patrick, én meg vigyorogva kapom fel a három tányért és kezdem el leöblíteni őket.
Hálás vagyok Joeynak, hogy a minap felnyitotta a szememet, mert bár eléggé összekaptunk mostanában nem is egyszer a barátjával és jól meg is bántott az összes ilyen alkalommal, hiányoztak a közösen eltöltött pillanatok vele. Az elmúlt egy hétben fel sem tűnt mennyire hiányoltam a régi Patet, de láthatólag ő is így van ezzel, hisz tegnap óta szerintem többet beszélt nagyjából velem, mint összesen az elmúlt tizenöt évem alatt.
Soha sem tudtam megmagyarázni senkinek sem, hogy mégis milyen kapcsolatban állunk mi egymással Patrickkel, de a történtek után már főleg nem. Soha nem voltunk idegenek egymásnak, az a kijelentés is túl lekicsinylőnek tűnik, hogy ő csupán a bátyám barátja, de mégsem mondanám magunkat haveroknak. Ott voltunk egymásnak az életünk eddigi szinte összes fontos mozzanatánál, ismerjük a másikat, mint a rossz pénzt, de egy bizonyos részről mégis úgy érzem, hogy néha ismeretlenek vagyunk egymásnak. Patricknek nem a laza, haveri oldalát ismerem, fogalmam sincs mi a kedvenc száma vagy mi akart lenni kiskorában. Én azt tudom, hogy hogyan lehet őt lenyugtatni, amikor ideges, vagy hogy hogyan lehet felvidítani, mikor szomorú, de nem bánom, mert ezt az oldalát nagyon kevés embernek engedi megmutatni. Pár emberen kívül szinte senkinek sem, én mégis ott vagyok amellett a néhány személy mellett.
- Ötvenöt, ötvenhat, ötvenhét, ötve...
- Nyugi, nem kell tovább számolnod. Visszatértem - nevetek fel, miközben a mosogatás utáni nedves kezemet törölgetem egy konyharuhába. A fiúnak mostanában szokása számolni, hogy hány másodpercig bambulok el. Eddig talán kétszáznyolc volt a legtöbb.
- Oké, pedig már azt hittem, hogy meg fogod dönteni a rekordod, mert nagyon durván elgondolkodtál, és ko...
- Patrick! - szakítom félbe. - Mik vagy mi egymásnak? - teszem fel azt a kérdést, ami már évek óta foglalkoztat, de valamiért soha nem volt merszem még megtudakolni, azt sem tudom, hogy voltam képes most ezt megkérdezni tőle.
- Hát - vakarja meg a tarkóját kissé zavartan a fiú - barátok. Azt hiszem. De ez most hogy jön ide?
- Barátok lennénk? - kérdezem félig tőle, félig magamtól ignorálva a kérdését.
- Mindenképpen több vagy, mint az emberek nagy része az életemben - mondja elgondolkodva, mire próbálok nem zavarba jönni, elpirulni vagy bármi más kínos dolgot művelni. Azért ezzel a kijelentésével elég rendesen meglepett, bár nem is tudom milyen választ vártam.
- Te is nekem - hajtom le fejem, de ő felemeli az állam a kezével, hogy tudja mustrálni az arcomat.
- Nem is igazán tudom, mi a megfelelő szó ránk. Szerintem valami nagyon durván furcsa és zavaros barátság van köztünk, nem gondolod? - néz le rám. Ő a pultnak támaszkodik lazán, míg én nyíl egyenesen állok előtte, de felém tornyosodik még így is több tíz centivel, miközben mélybarna szemei az én kékjeimbe fúródnak, mintha ott keresné bennük a választ.
- Talán - szólalok meg halkan. - Talán tényleg ez a legjobb kifejezés ránk. Furcsa barátok.
- Lehet - bólint, majd lehajolva nyom a homlokomra egy apró puszit. - Na menjünk, öltözzünk mi is, mert Joe még idegesebb lesz - mondja végül és hátrébb lép párat.
- Oké - bólintok én is, aztán figyelve, hogy ne remegjenek meg a térdeim, lépcsőzök fel a szobámba. Még hallom, hogy Patrick pár méterrel lemaradva jön mögöttem a bátyáméba, de már csak azzal foglalkozom, hogy minél hamarabb le tudjam nyugtatni a dübörgő szívemet. Nem normális, hogy ennyire felmegy a pulzusom néhány lépcsőfoktól. Elképesztően rossz az állóképességem.
Fogmosás után a ruhásszekrényhez lépek, hogy kiválasszak egy egyszerű fehér shortot egy óriási oversize fekete mintás pólóval. A hajamat felkötöm egy kócos kontyba, végül pedig felhúzom az ujjaimra a szokásos gyűrűimet. Alapjáraton nincs sok ékszerem, de ezekért oda meg vissza vagyok.
- Öcskös! - ront be az ajtón Joey, mögötte meg Patrick ácsorog.
- Jövök már, nyugi!
- Nem öltözöl át? - kérdezi a bátyám a pólóra bökve, mire unottan nézek rá. Már megint kezdi.
- Most komolyan, Joey? Más testvére azért veszekszik a húgukkal, mert mindenük kint van.
- Ó, Istenem! Kezdődik - sóhajt halkan Pat és azzal a lendülettel ül le ott a küszöbön a földre, miközben a telefonját kezdi el nyomkodni. A fiú még soha nem szólt bele egy vitánkba se, csak, ha mi vontuk őt bele, de amúgy mindig megpróbál ezekből kimaradni és inkább csak csendesen várja, hogy végezzünk.
- Oké, de én nem vagyok más testvére, ahogy te sem vagy más húga.
- De most tényleg, mi a baj az öltözködésemmel?
- Az, hogy konkrétan azt hittem, az én pólóm van rajtad vagy apáé. Illik hozzád, nem az, csak kurvára rontja az összképet - mondja, mire felnevetek.
- Rontja az összképet?
- Igen. Eltekintve attól, hogy a bátyád vagyok, te férfiszemmel egy geci jó nő vagy, pedig még bőven lenne időd szépülni, hisz csak tizenöt vagy, de nem is ez a lényeg. Tökre illúzióromboló, hogy itt vagy hibátlan bőrrel, gyönyörű arccal, jó alakkal, és erre te eltakarod a tested egy lepedővel.
- Szeretek nagy ruhákban járni.
- De így soha nem fog egy pali sem megnézni magának. - Most csak képzelgek, vagy tényleg aggódik a mindentől féltő bátyám a nem létező szerelmi életem miatt?
- Dehogynem - vágja rá Pat. Oké. Először is, mi van? Másodszor meg, ő most tényleg beleszólt önként a hülye vitánkba? Harmadszor pedig, mi van? Furcsán nézek fel Joeyra, aki ugyanolyan értetlen fejjel fordul a haverja felé, mint amilyet szerintem most én is vágok.
- Mi van? - kérdezi a bátyám.
- Egy suliba járunk, higgy nekem, ha azt mondom, hogy szoktam hallani egy-két dolgot - mondja, de a tekintetemből elég könnyen levágja, hogy nekem ennyi nem elég, ezért folytatja. - A fiúk rohadt sokat beszélnek a seggedről, főleg amikor valami ünnepség miatt szoknyában kell lenned. De komolyan. Alig bírom őket elkussoltatni - fejti ki, mire egy pillanatra teljesen lefagyok. Ennyire vak lennék, hogy nem tűnt ez fel még soha? Eleve azt hittem, hogy Paten, Johnnyn és az osztálytársaimon kívül nem is ismer engem senki. Jó, meg persze ott vannak Chase-ék, de az teljesen más tészta. Az az átkozott szoknya tehet mindenről!
- Mi a fasz? Az én kishúgomat stírölik a végzős haverjaid?
- Nem csak az enyémek, a tieid is. Ott van például John is. - Most komolyan nem tud leállni erről a témáról? Johnnak rohadtul nem jövök be, nem értem, ezen mi olyan felfoghatatlan.
- Bassza meg, Ash! Soha többet nem hordhatsz két XL-es felsőnél kisebbet, és mostantól shortot sem vehetsz fel, csak ha itthon vagy és itt is csak akkor, ha rajtunk kívül maximum Patrickék vannak! Johnnak meg komolyan mondom, hogy kitöröm a nyakát! Mindig is tudtam, hogy rád gerjed - hadarja kiakadva, én meg felnevetek.
- Strandra azért mehetek, vagy mostantól ússzak a fürdőkádban?
- Persze, hogy mehetsz, síkabátban.
- Eddig az volt a baj, hogy nem emelem ki a nem létező alakom - nézek rá értetlenül.
- Pontosan, csakhogy az az alak igenis létezik és a bátyádban épp most tudatosult, hogy ezzel nemcsak mi vagyunk tisztában, hanem rajtunk kívül bizony a többi srácnak is van két szép szeme - magyarázza nyugodtan Pat még mindig a földön ülve. - Szerintem transzban van - mondja, én meg ránézek Joeyra, mire egyből elröhögöm magam. Elég nevetséges a látványa. Remélem azért én nem így nézek ki, amikor elbambulok valami miatt. Mert ha igen, mondjuk úgy, hogy megértem, miért van ilyen kevés barátom.
- Jó, inkább induljunk meg, hátha követ minket - szólalok meg egy kis idő után, miközben a kezemet nyújtom a földön lévőnek, hogy segítsek neki felállni.
- Azzal az ötven kilóddal biztos fel fogsz tudni húzni - vigyorog, de azért mégis belecsúsztatja a tenyerét az enyémbe, úgy tápászkodik fel. - Na gyere, tesó! - ver rá a bátyám vállára egyet jó emberesen, mire ő végre elkezd újra köztünk lenni lélekben is. Nos, nem igazán tudom, hogy mi történt az elmúlt percekben, de lehet, jobb is ez így nekem. Egy biztos: soha nem veszem fel többet azt a szoknyát. Meg ha kényszerítenek, akkor sem.
Az alig pár perces kocsiút a szokásosnál is hamarabb telik el, bár nem igazán beszélgetünk. Mindenki el van foglalva a saját gondolataival vagy éppenséggel a telefonjával, csak a rádió szól háttérzajként.
Igazából amint megérkezünk, abban a pillanatban szétválnak az útjaink. Mindannyiunk akar valamit venni magának pluszba, szóval úgy egyezünk meg, hogy külön-külön szedjük össze a cuccokat, amiket akarunk, aztán közösen megkeressük a bevásárlólistára írt terméketeket, mert így a leggyorsabb.
Éppen ezért nézelődök most a bevásárlóközpont drogériás részlegénél. Nincs szükségem sok dologra, a legtöbb már meg is van, egyedül az arclemosó hiányzik.
- Ash - szólít meg egy ismerős hang, mire arra fordulva látom, hogy Patrick a sor másik felén van az illatszereknél. Gyorsan leveszem az előttem lévő polcról a keresett arclemosót, majd a fiú felé veszem az irányt.
- Te meg mit művelsz?
- Fura kérdés, de szerinted vegyek másmilyen parfümöt? - kérdezi. Igaza van, bár szerintem nemcsak a kérdés, hanem a helyzet is fura.
- Miért vennél? Évek óta ezt ez egyet használod, nem? - nézek rá értetlenül, majd a kezében lévő két üvegcsére.
- De, de nem is tudom. Szerinted eléggé ,,patrickes"? - mutat a levegőben macskakörmöket.
- Persze, tökre illik hozzád ez a mostani illat - mondom. Oké, ez a nap biztosan bele fog kerülni a nem létező ,,top öt legfurcsább nap az életemben" nevű listámba. Először is, Patrick szerint barátok vagyunk, aztán jött az az oversize póló miatti vita, aminek hála megtudtam, hogy sokak szerint jó nő vagyok. Most meg komolyan a bátyám legjobb barátját győzködöm egy áruház közepén arról, hogy elég jó illata van így is, és nem kell neki új parfüm? Istenem, és még alig pár órája keltem fel. Mi lehet még? Ja, persze, megvan. Lehet még az is, hogy ma újra el kell játszanom Pat barátnőjét, de egyelőre erről még semmit nem tudok, hisz a srác elég durván ügyel arra, nehogy felhozzuk a témát. Mintha félne, hogy mi lenne a reakcióm, ha szóba jönne.
- Itt vagy lélekben is, Ashley? - szakítja félbe a gondolatmenetemet.
- Persze - nevetek fel zavartan.
- Oké, szóval szerinted jó ez így, ahogy van?
- Igen, tökéletes, Patrick - sóhajtok.
- De azért megszagolod? - nyomja a kezembe az üvegcsét, mire visszatartott mosollyal teszem, amit kér. Olyan nevetséges ez az egész helyzet.
- Tetszik, de a tiéd ezerszer jobb.
- Nem is tudtam, hogy ennyire bejön - vigyorodik el nagyképűen, mire csak szemforgatva nyomom a tenyerébe az előbb szagolt parfümöt, majd elhaladva mellette indulok a bátyám keresésére.
- Várj már meg! - jön utánam nevetve, mire megcsap a mentolos férfias illat. Tényleg pokolian bejön.
- Gyere, keressük meg Joeyet, aztán tűnjünk innen! - ragadom karon és húzom abba az irányba, amerre gondolom, hogy találni fogjuk őt.
- Igazad van, az a helyzet, hogy én is gyűlölök vásárolni - mondja, mire felnevetek. Mindketten Joeynak jöttünk segíteni, pedig mi is épp ugyanúgy utáljuk ezt.
Néhány perc után sikeresen megtaláljuk az üdítőknél, a kosara természetesen már annyira tele van mindenféle nasival, hogy konkrétan már alig lehet pakolni bele mást.
Bonyolult bevásárlásnak nézünk elébe, az szent.
___________________________
HÁT DE ÉN FIÚ VAGYOK