– Ezek őrültek, egyszerűen nem képzelhetik, hogy én együtt fogok táncolni, azzal a senkiházival! – kiáltott fel idegesen Olivia, amint visszaértünk a klubhelyiségünkbe. Jómagam csak levágódtam az egyik kanapéra és fáradtan eldőltem rajta úgy, hogy hagyjak a többieknek is helyet.
–Te legalább nem Pottert kaptad! – szólalt felháborodottan Regulus, aki a testvérem mellett foglalat helyett, miközben végig pillantott rajta aggódva. Húgom szőke hajtincseit idegesen húzogatta, ahogy ő és a párja lett a téma, aki nem más lett, mint az a nyomorult aranyvérű fiú.
– Ne aggódj Alice, ha az a nyamvadt véráruló, akár egy rossz szót is mer szólni elintézzük – ült le mellém Lucius és végig vezette rajtam tekintetét. – Ha nővéreden múlik, akkor meg is fog halni.
– Az már biztos! – ültem fel hevesen, ezzel is közelebb engedve magamhoz a fiút, aki ezt kihasználva egyből közelebb csúszott hozzám. Kezeit nyugtatóan a vállamra tette, amely most kimondottan jól esett. Egyszerűen teljesen lefáradtam a ma történt dolgok miatt.
– Ha azt hiszik, hogy a Mardekárosok és a Griffendélesek összebarátkoznak, hát akkor nagyot tévednek – mondta Rabastan, mikor ráült a karfára, így közelebb helyezkedve Oliviához.
– Az már biztos – szólalt fel egy hang a lépcsőnél, mire mindenki oda kapta a fejét. Ilyen késő időpontban senki nem számított egy hirtelen érkező vendégre, így nem volt meglepő, hogy páran ijedten sikítottak fel, mint például Rabastan, aki majdnem Olivia nyakába ugrott. Az illető fejét egy csuklya takarta el, így szinte kísértetiesen emlékeztetett egy halálfalóra. Még is a hangból azonnal, tudtok, hogy ki volt azt.
– Én megmentőm! – jegyezte meg a Nott lány hitetlenkedve, mikor ránézett a fiúra, aki csak akkor szállt le róla, mikor Juliát felismerte.
– Julia a frászt hozod ránk! – szólalt fel Tom, mire a lány levette a fejéről a csuklyát és szürke pálcáját előhúzva, amely egy nagyon ritka egyedülálló darab volt, intett egyet.
– Disaudio! – némította el a helyiséget a lány, Perselus egyik varázslatával, amelyet még régebben kísérleteztünk ki együtt a fiúval. – Tudod hasznos ez a kis hangtalanító bűbáj, Perselus.
Az említett vállain végig simított a lány, majd a társaságunk előtt megállva nézett rajtunk végig. Julián, mint mindig a megszokott füstös sminkje volt, a kiengedett világos barna hajával. Szinte már meg sem lepett, hogy itt van. Az utóbbi időben már teljesen beilleszkedett közénk, pedig nem volt egyszerű dolog ez. Averynek is legalább 2 év kellett, hogy közénk férkőzhessen, nem pedig 2 hónap, mint ennek a lánynak az esetében.
– Tudjátok meglátogattam a kis helyünket. Mindent ellenőriztem és meg kell állapítanom, hogy készen állunk. Minden tökéletes, így a szombat délutánnak hibátlanul kell sikerülnie – mondta Julia egy vigyor kíséretében, amely szinte hátborzongatóan ismerős volt – Ahogy fények kihunynak este a Tiltott Rengeteg megfog telni a sárvérűek és a sárosak fájdalmas, gyötrelmes kiáltásaival.
– Szombaton végre elkezdődik a tervünk! – állt fel mellőlem Lucius, majd mosolyogva végig pillantott a társaságunkon, akik közül mindenki ott lesz szombat este. – A sárvérűek, pedig végre az eszükbe fogják vésni, hogy kik vagyunk mi, aranyvérűek! Egytől-egyig, addig fogjuk őket kínozni, amíg meg nem törnek és nem fognak a halálért könyörögni.
Mellőlem hangos vihogás érkezett, Rabastantól. A fiú boldogan kacarászott, ahogy a társaim nagy része. Szinte mindenki arcán ott volt az a diadalittas öröm, amely Luciusén is volt. Az én mellkasomat is melegítette az a büszkeség, amely szétáradt mindenkiben a szobában, hisz egy olyan dolgot hoztunk létre, amelyet eddig a Roxfortban még senki. Olyan dologra készültünk, amely egy átokhoz és egy csínyhez hozzáfogható sem volt. Használni akartuk az egyik tiltott átkot, sőt használni is fogjuk, ha rajtunk múlik. Még is valami gátolt a boldogságom.
A testemben egyik pillanatról a másikban szétáradt a bizalmatlanság hűvös szele. Összébb húztam magamat Rabastan vinnyogó nevetésére. Szemeim előtt megjelent az Azkaban hűvös és zord épülete. Szinte éreztem a tenger illatát és a szelet, amely a hajamba csapott. Hideg volt, rettentően hideg, a levegőből eltűnt minden boldogság és öröm, amelyet a tervünk beteljesedése adott, helyette megjelent a félelem a reménytelenség emberi alakban, megpillantottam egy dementort. Előttem lebegett, csuklyája sötétségében nem láthattam semmit, de tudtam, sőt éreztem, hogy figyel engem. Kezeit, amelyek olyanok voltak, minta elégetett csont, amelyről minden emberi hús eltűnt, felemelte, majd a tépett és sötét ruhájára fogott rá, s lehúzta a csuklyáját.
– Rachel! – rángatott vissza egy hang a zord valóságba. Lucius volt, szürke szemeit rám vezetett, míg egyik kezét az arcomra tette óvatosan. – Jól érzed magad?
– Persze! – feleltem, ahogy végig simítottam az arcomat fogó kezén. – Nincsen semmi bajom.
– Talán pihenned kéne, hosszú egy napod volt – mondta a fiú, miközben szemeivel csak engem kémlelt.
– Nyugi, mint mondtam jól vagyok Luc. Majd lepihenek, ahogy befejeztük – válaszoltam majd megnyugtatóan elmosolyodtam, mire a fiú is hasonlóan cselekedett, amivel kicsit felmelegítette a szívemet. Közelebb csusszantam a Luciushoz, mire ő csak gondtalanul az ölébe húzott. Hátam a mellkasának támasztotta, majd állát a vállamra eresztette. Kezeivel, mint valamilyen indák úgy vett körbe.
Hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni tettére. Kellemes bizsergés futott át a testemen, ahogy realizálódott bennem, hogy hol is vagyok. Nyugodtabban és pihentebben dőltem hátra és hallgattam a terveket, amely a szombatot illették.
– Kik lesznek az elsők? – szakítottam félbe a beszélgetést, mire Julia rám kapta a fejét.
– Még nem mondtad el Tommy? Nem véletlen küldtelek Rachel után – forgatta meg a lány szemét.
– Elfelejtettem – vakarta meg a tarkóját a fiú. – Tudod Rach társaságában gyorsan telik az idők.
– Rómeó, inkább a barátnőddel flörtölj! – vágta fejbe testvérét egy párnával Olivia, amire válaszul hangosan felkacagtam, még néhány Mardekáros társammal együtt.
– Sok emberen gondolkodtunk – szakította félbe a vidám pillanatokat Luc a komoly hangvételével. – De végül is ők lettek a választásaink. Julia kérlek!
A lány parancsra készen elővette egy kisebb, bőrkötésű naplót, majd belepillantva felolvasta a neveket.
– Gloria Harinson, a Hollóhátból.
– Oh azt a kis csitrit mennyire megszerettem volna már kínozni – jelentette ki Scarlett.
– Emlékszel Rachel, hogy mekkora ragyák nőttek a fején tavaly? – kérdezte Olivia vihorászva.
Nehéz lenne elfelejteni – feleltem mosolyogva.
– Wilma Wall, a Hugrabugból.
– A pattanásos képű? – kérdezte Thomas, mire Jane bólintott egyet. – Azt tavaly megfek... – ekkor Olivia befogta a száját egy újabb felé dobott párnával, mire a testvére prüszkölve és felháborodottan pillantotta húgára.
– Ha még egyszer valami hasonló baromságot mondasz testvérem esküszöm, hogy most már máshogy fogom befogni a szádat, de az nem lesz már ennyire kellemes! – fenyegette meg a pálcáját előhúzva Oli.
– Én megfogadnám pajtás – tanácsolta Rabastan visszatartott nevetéssel, amiért teljesen elvörösödött az arca.
– Ez rád is vonatkozik Lestrange! – figyelmeztette a fiút a barátnőm fenyegetően.
– Visszatérve a témára, a következő Ervin Layton, a Griffendélből – szakította félbe a vitát Julia.
Sorolta és sorolta a neveket, míg el nem értünk a 10.- hez egyben az utolsó diákhoz, aki pénteken az aranyvérűek szeretetével fogunk megajándékozni.
– Corinne Olsen, a Mardekából.
A lány neve hallatára felkaptam a fejemet, bár nem voltam meglepődve, hogy őt is bevették ebbe a listába és nem is gondoltam, hogy nem érdemelné meg csak, egyszerűen megdöbbenten egy kicsit, hogy ő is benne lesz az elsők között.
– Corinne Olsen? – kérdeztem vissza, mire Julia határozottan bólintott egyet.
– Talán probléma van vele? – húzta fel a szemöldökét, mire csak megráztam a fejemet.
– Nem, viszont a lány jóban van a Tekergőkkel. Elmondaná nekik minden bizonnyal. Arról pedig gondolom nem kell beszélnem, mi történne, ha Potter elmondaná Dumbledorenak és kiderülne így a titkunk.
– Rachel elfelejtetted ennek a gyönyörű lánynak a varázslatát – lépett Julia mellé Tom hízelegve, amitől felfordult a gyomrom.
– Nem felejtettem el – mondtam unottan. – Csak tudod nem nézem le az ellenfeleimet. Olsen, ha nem is mondjuk ki, de a tűrő képessége nagy. A kitartás, ami abban a lányban van lenyűgöző egyben nevetséges is. Nem lenne könnyű elérni nála, hogy befogja a kicsi száját.
– Igaza van Rachelnek. Tényleg hatalmas kitartása van a lánynak, viszont ezt mindenkitől meg lehet fosztani. Csak meg kell törni, amiről majd én kezeskedek.
Julia hangja csöpögött a gúnytól, miközben úgy beszélt, mintha csak egyszerű csevegés lenne ez az egész, amelyet késő este rendeztünk a Mardekárosok a klubhelyiségében. Pedig egyáltalán nem az volt.
– Csak el ne szúrd Julia – figyelmeztettem a lányt, bár igaz annyira nem érdekelne, ha kirúgnák a suliból, de a barátaimat féltettem tőle –Tudod nem könnyű a Tekergőket megtörni és a barátaikat sem.
– Nem fogom elszúrni – felelte a lány hűvösen. – Észre sem fogod venni, de már a kis nyamvadt sárosak előttünk fognak heverni a Tekergőiddel együtt!
– Ajánlom is Bennett! Csak vigyázz, beléd ne karmoljanak a Cicusok!
Pár éles pillantás után Julia elkapta rólam a tekintetét, vagyis feladta a harcunkat, amelyet hivatalosan is én nyertem, így elégedetten dőltem neki Luciusnak, aki a kínos és feszült csendet megtörve a jövőbeli tervekről kezdett el beszélgetni. A témában a legtöbben részt vettek, én viszont csak nyugodtan hallgattam ezt. Néha megejtettem egy-két megjegyzést, de leginkább csak hallgattam.
Élveztem, hogy minden a megszokott volt. A barátaim teljesen normálisan viselkedtek, nem volt semmilyen feszültség, leszámítva Julia és az én kapcsolatomat, de a lány nem tartozott a barátaim közé, így nem foglalkoztam vele. Az én helyemről úgy sem lökhetett le engem, ahhoz túl alul volt még. Ezek mellett a Mardekár, úgyis tudja, hogy ki a királynőjük, így semmi problémám nem adódhatott. Mindenen túl végre úgy éreztem, hogy visszatértem a szokásos kerékvágásba, vagyis minden rendben volt velem. Nem éreztem azt a mérhetetlen nagy ürességet és félelmet, ami bennem volt azelőtt. Olyan volt az egész, mintha a mai nap eseményei beleértve azt, hogy elszabadult a mágiám mágiatörténelmem és a báli tánc próbán, több éve estek volna meg. Pedig csak pár órája történt minden, még az is, hogy rátámaszkodtam Sirius Blackre és nem csak fizikai értelemben. Nevetséges voltam, hogy egy pillanatra is megbíztam abban a vérárulóban, egyszerűn egy idióta voltam.
Soha többet nem fordulhat ez elő, sőt nem is fog! Nem mutathatom magamat gyengének, főleg nem az ellenségeim előtt. Egy Morgan vagyok, úgy is kell viselkednem!
– Nagyon elbambultál – suttogott bele a fülembe Lucius, mire jólesően megborzongtam.
– Csak gondolkodtam a szombaton – megszólalásomra Lucnak mosolyra görbült a szája.
– Nemsokára minden tökéletes lesz. És ne aggódj Olsen miatt! A mostani szombat után a lány már előtted fog heverni, bár már most is csak azt csinálja – emlékeztetett az év elején történt eseményekre, mikor az egyik este Oliviával megkínoztattam Olsent.
– Igaz – mondtam, majd felnéztem és egyből elmosolyodtam a szürke szemei láttán, amelyekkel oly lágyan nézett rám.
– És azokon a barom Griffendéles csapaton se idegesítsd magad! Hogy is hívják magukat? –húzta fel a szemöldökét.
– Tekergők – válaszoltam, mire Luc megforgatta vihar verte szemeit.
– Majd rájuk is sort kerítünk valamikor. Mondjuk nem tudom kitart-e addig a türelmem – nézett mélyen a szemeimbe, miközben homlokát már szinte az enyémhez érintette.
– Miért? – visszafojtott izgatottság lett úrrá rajtam.
– Tudod már alig várom, hogy Sirius Black ott térdeljen előttem, könyörögve az életéért. Addig fogom azt a nyomorult Blacket kínozni, amíg magánál van... – nevetett fel Lucius, mire a hasam összerándult.
– Blackéket is megkínozzuk? – kérdeztem meg tőle döbbenten, mire bólintott egyet.
– Én magam fogom annak a mocskos vérárulónak az összes reményét összetiporni, szóval neked csak Potter marad. De jó munkát fogsz végezni, érzem – mondta biztatóan a fiú. – De előtte pihenned kell!
Lucius ekkor végig simított az arcomon, majd a vállamon. Öléből kivéve maga mellé ültetett, majd felállva tapsolt párat. A beszélgetések egyszerre elhalkultak és mindenki felé kapta a fejét, a vezetőjük felé.
– Mára ennyi elég lesz, mindenki fáradt és a fontosabb dolgokat le is beszéltük. Szombat reggel még tisztázunk mindent, majd elkezdődik a tervünk, elfogjuk indítani a Roxfort megtisztítását – mosolyodott el a Luc, amit hangos tapsok és pár kiáltás követett. A társaim egytől-egyig felálltak a fotelekből és a hálókörletek felé indultak. Julia még levette a némító bűbájt a szobáról, majd Cissy után indult a szobájukba.
– Aludj jól! – suttogta Lucius, majd közelebb húzva magához egy lágy csókot lehelt a homlokomra.
– Te is, Luc.
Pár pillanatig az oszlopnak dőlve néztem, ahogy eltűnik a lefelé vezető csigalépcsőn, majd nagyot sóhajtva hátra pillantottam Oliviára, aki csak egy kaján mosollyal az arcán vizslatott engem.
– Úgy látom a dolgok egyre jobbak és jobbak lesznek – mondta visszafojtott vigyorral, majd belém karolva lementünk a lépcsőn egészen a hálószobánkig.
– Jó éjszakát lányok! – suttogta Scarlett, majd bedőlt az ágyába, ahogy hozzá hasonlóan Jane és Olivia is. Jómagam csak megtorpantam a szobában, ahogy szembetaláltam magamat Olsennel, aki nyugodtan szuszogott, semmit sem sejtve, hogy mi fog történni vele, majd szombaton.
Torkomban egy lenyelhetetlen gombóc keletkezett, amely egészen lefekvéseimig kitartott. Mikor elhúztam a baldachint nem bírtam álomra hajtani a fejemet. Egy dolog járt a fejemben, még pedig a szombati nap, amely vészesen közeledett már. Tudtam, hogy azután a nap után sorra fognak következni a sárvérűek, áruló félvérek és aranyvérűek, akik sorra fognak elbukni előttünk, az aranyvérűek előtt. Ott lesz Potter, Black, Lupin, Pettigrew, Longbottom, McKinnon, Olsen, Evans és még rengeteg roxforti diák. Pontosan tudtam mi fog történni ott, mit kell majd nekünk tennünk, csak egy dologban nem voltam biztos.
Képes leszek-e rá?