Egy darabig nem szóltunk egymáshoz csak néztük egymást és pofákat vágtunk. Nem bírtam ki, hogy ne nevessek. Ő is így volt vele.
- Rég is volt már, hogy valakivel ennyit nevettem. – mondtam 2 óra múlva. – Ez csak egy álom igaz? – sóhajtottam.
- Hogy érted? – kérdezte, majd közelebb jött.
- Úgy, hogy a suliban egyfolytában piszkálsz és ezért én vagyok a nevetség tárgya. Olyan gonosz vagy velem a suliban. – vettem egy mély levegőt és hátra dőltem.
- Gyerekes vagy. – mondta és hátra hajtotta a fejét.
Kint ültünk a rózsakertünkben a hintán. Lassan sötétedet. Ez még romantikus is lett volna, ha a fiú nem utál engem. Olyan rossz, hogy elfelejtettem az ígéretünket. Vajon mi lehetett az?
- Lehet. – mondtam és óvatos mosolyra húztam a számat. Egy kisebb csönd után rákérdeztem. – Miért piszkálsz folyton a haverjaiddal?
- Ez az ára annak, hogy menő legyek. – mondta és lökött egyet a hintán.
- Mi? Az, hogy bántsd a gyengébbeket? Akkor én nem akarok menő lenni. Így sincsenek barátaim. – mondtam és levettem a pótszemüvegem (mindenre fel vagyok készülve). – Hiányzanak a régi idők. – álltam fel.
- Mennyire régiek?
- Azok, amikor nem voltál menő, hanem ugyan olyan stréber voltál, mint én. Abba a fiúba bele tudnék szeretni. – mondtam kipirulva az esti széltől. – De miket is... - a szavaimat egy csókkal szakította félbe.
- Mert a jelenlegi énem olyan szörnyű, hogy ne tudj beleszeretni? – kérdezte kacér mosollyal.
Könnyek gyűltek a szemembe. Ez nem az a fú, akit én ismertem. Ez egy csóklopó szörnyeteg.
- Pontosan. A mostani énedet utálom a legjobban. Nem fogok beléd szeretni. – mondtam és letöröltem a könnyeim. – Komolyan azt hittem, hogy tévedtem veled kapcsolatban. Azt hittem minden olyan lehet, mint régen.
- Miért? Miért nem tudnál belém szeretni? Neked miért olyan nehéz? Mindenki...
- Ez az. Nem akarok a szerelmemen osztozni senkivel. – szakítottam félbe. – Ha valaki engem választ, akkor csak az enyém legyen. Nem akarok olyan tudatban élni, hogy bármikor ott hagyhat. És most menj haza. – mondtam és eleredtek a könnyeim.
- Most komolyan azt hiszed, hogy itt tudnék, hagyni egy ilyen síros lányt? - kérdezte lágy mosollyal és oda jött és megölelt.
Próbáltam kibontakozni az öleléséből, de sikertelennek bizonyult. Sokkal erősebb volt nálam.
- Ez volt az első csókom. – mondtam, amikor megnyugodtam egy kicsit. – Annak akartam adni, akit szeretek. És az nem te vagy.
- Akkor ki? – Kérdezte feszülten.
- Miért mondanám el ezt pont neked? – kérdeztem és a talajt kezdtem el bámulni. Akkor sem fogom el mondani.
- Akkor erővel szedem ki belőled mondta és a falhoz nyomott és újra és újra megcsókolt. Az ajkaim már teljesen felduzzadtak.
- Biztos nem fogod nekem elmondani?
- Nem fogom, mert nincs közöd hozzá.
- De igen is van. – mondta és folytatta a tevékenységét.
A lábaim meg-megremegtek a csókjaitól. Kipirult arccal és könnyekkel teli szemekkel néztem rá, amikor újra megkérdezte, hogy nem mondom e el.
- Hagyd abba. – sírtam.
- Pedig úgy látom neked is tetszik. – mondta és mikor meglátta az arcom elengedett. – Sajnálom túl erőszakos voltam. Jobb, ha most megyek. – mondta és ott hagyott.
Leültem a hintára és némán ültem ott és a csillagokat néztem. Én mást szeretek. Nem hagyhatom, hogy ez a kis király beleférkőzzön a szívembe. Azt nem engedhetem meg.