Még csak most kezdődött el a nap, én viszont már fáradtan dőltem neki a pincefolyosó falának. Legszívesebben ellógtam volna az egész napot. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy még Black képét is el kelljen viselnem két órán keresztül. Sőt még nagy eséllyel együtt is kell majd vele dolgoznom. Ebben a két hónapban megtanultuk Lumpslucknál, hogy szinte mindig közös feladatok lesznek az órákon. Még az év eleji összecsapás után rendszeressé váltak a Griffendél Mardekár ütközetek. A két ház oda-vissza csatázott egymással. Még olyanok is beszálltak egy-egy ilyenbe, akik eddig irtóztak ezektől. McGalagony és Lumpsluck professzor nem győzte büntető munkára ítélni a házuk diákjait. Potter és Black rendszeres látogatói voltak McGalagony irodájának, ahogy köztünk Avery és Mulciber is, bár Rabastan is elidőzött Lumpsluck lakrészén néhány alkalommal. Voltaképpen a házak ugyanúgy kapták a büntető munkákat és a pont levonásokat. Így nem volt meglepő a pontverseny sorrendje is. Utolsó helyen álltak a Griffendélesek, utánuk jöttünk mi, Mardekárosok, aztán a Hugrabugosok következtek. Első helyen pedig a Hollóhátasok álltak, bár az utóbbi kettő ház szinte naponta cserélgették a pozícióikat. Mi és a cicusok nagyjából 150-170 ponttal voltunk lemaradva, ami rettentően sok volt szerintem, de egyre jobban kezdtünk feljönni.
– Gyertek gyerekek be! – kiáltott ki a tanteremből a házvezetőm, mire mindenki lassan elkezdett beandalogni a terembe hasonló ábrázattal, mint jómagam.
– Semmi kedvem nincs ehhez – morogtam kellemetlenül Oliviának.
– Csak 2 óra Rach, nem lesz semmi baj – próbált megnyugtatni barátnőm, bár egy nevetés kíséretében ő is belátta, milyen abszurdom ez. – Jó igazad van, tényleg rettentően sok ez, főleg, ha Blackkel kell eltöltened. Tarts ki, délután úgy is hosszú edzés lesz, szóval sokáig leszel a társaságában.
– Szerencsére – gondoltam egy pillanatra a szőke hajú fiúra, akit be kellett vallanom, de igen rég láttam. Valami mindig közbe jött valamelyikünknek, szóval legutoljára csak a csütörtöki edzésen találkoztunk, ahol nem beszéltünk igazán sokat. A folytonos eső, még a repülést és a hallást is megnehezítette, így szinte lehetetlen volt ezt megoldani. – Csak addig ne fojtsam meg Blacket.
Az említett bajkeverő már ott ült az asztalunknál, mikor én helyet foglaltam mellette szótlanul. A fiú, mikor leültem végig mért szürke szemeivel, de aztán visszafordult a könyve felé, amit bőszen olvasott. Mikor elsőnek megpillantottam a kezében lévő kis fekete borítású kötetet, aminek lapjai megsárgultak az idő elteltével, eléggé meglepődtem. A mellettem lévő griffendéles sose az olvasottságáról volt híres, inkább a barátja Lupin volt az. Nem is fűztem semmit ehhez, hanem inkább elővettem a bájitaltan felszerelésemet.
– Neked is jó reggelt Morgan! – hallottam meg Black idegesítő hangját. – Látom megoldottad a házi feladatodat.
– Oh fogd be inkább Black. Nincs kedvem hallgatni a hangodat, így is elég, hogy az egész délelőttömet veled kell eltöltenem minden hétfőn – morogtam kellemetlenül, majd felnéztem Lumpsluckra, aki egy-két hangos tapsolással elhalkította az osztályt.
– Úgy érzem neki is kezdhetünk az órának – jelentette ki boldogan a férfi. – Mielőtt viszont még elvonja a figyelmeteket az előttetek lévő alapanyagok, azelőtt mindenki tegye ki a házi feladatát az asztalra. Miközben dolgoztok leellenőrzöm őket – mondta Lumpsluck, majd pár pillanat múlva intett a pálcájával. Egyszerre minden lap felrepült a levegőbe és párokba álltak, majd szépen leszálltak a tanári asztalra, ott pedig egy stabil oszlopba rendeződtek.
– Na akkor, mint látjátok eltüntettem a teremből minden hozzávalót, csak párat hagytam kint az asztalotokon. Az lesz a feladatotok, hogy a párotokkal hozzatok össze valamilyen bájitalt a teremben lévő alapanyagokból. Együtt kell dolgoznotok és ötletelnetek. A könyveiteket és a nálatok lévő hozzávalókat nem használhatjátok! – ekkor újra intett egyet, mire a tankönyveink és a saját, általunk megvásárolt anyagaink mind a tanári asztal mellett kötöttek ki, úgyhogy Lumpsluck szeme előtt legyen. – Fogjatok hozzá a munkához!
Ekkor rápillantottam az előttünk lévő üvegekre, amikben benne voltak azok a dolgok, amiket felhasználhattunk a bájitalhoz. Egy fél üvegnyi izzó árvatöklé, mákonybab, folyékony sötétség, macskagyökér és pár Ahswinder tojáshéj. Ismert anyagok voltak ezek, amikről már tanultunk, még is olyanok, amiket egy főzetben sose használtunk, így lehetetlen volt megoldani a feladatot.
– Professzor úr, de hisz ennyi anyagból nem bírunk elkészíteni egyetlen bájitalt sem, szinte lehetetlen – jelentkezett Piton.
– Csak szinte – felelte Lumspluck – A véleményem szerint elég anyaggal rendelkeztek a teremben, hogy elbírjátok készíteni a bájitalotokat. Még magam ki is mértem az adagokat – ekkor a varázsló visszafordult a papírok halmazához és tovább javította őket.
– Bármilyen aggasztó is a tény, de egyet kell értenem Pipogyusszal. Ezekből nem bírunk semmit összerakni. Lehetetlen, főleg tankönyv nélkül – vizsgálta az ücsgcséket Black is. Hozzá hasonlóan majdnem mindenki ezt csinálta, senki sem kezdte még el csinálni a feladatát. Csak ültek és törték a fejüket, hogy mit is készíthetnének. Néhányan megpróbáltak kommunikálni a társukkal hát ha ő többre jutott, így egy alapzaj keletkezett a teremben, mégse jutott senki semmire.
– Ezt nem értem – morogtam mérgesen. Mindig is utáltam, mikor valami kifogott rajtam. Egy Morgan eszén sose járhattak túl!
– Szerintem Lumpsluck se értette, mikor kitalálta. Nem véletlen, hogy nem Hollóhátas lett, hanem Mardekáros. – forgatta meg a hosszú barna hajú fiú a szemét.
Pár pillanatig emésztgettem a fiú szavait, miközben a lapok fölé görnyedő tanárt bámultam, akinek pennája bőszen mozgott. A szememet egy pillanatra sem vettem le róla. Egy árulkodó jelet kerestem, ami segít megértenem, mire is gondolhat. De pár másodperc után hirtelen felkaptam a fejemet, mikor megértettem, mire gondolt Black.
– Meg van! – pillantottam a társamra, aki csak kérdően felém fordult.
– Még is mi? – értetlenkedett a fiú.
– Egyszer az életben igazad volt Black. Tényleg nem véletlen, hogy a drága bájitaltan tanárunk Mardekáros.
– Még mindig nem értem mire gondolsz Morgan – felelte lustán.
– Mi a legfőbb erénye a házunknak drága vérárulókám?
– Gonosz, megátalkodott, csúnya, ravasz banyák és mágusok vagytok – mosolyodott el a saját mondatán a fiú.
– Tudod lenne nekem is egy-két szavam a Griffendélesekhez, de most nem ez a lényeg. Abban viszont igazad van, hogy a Mardekárosok ravaszok. Szóval Lumpsluck is az.
– Remek megállapítás Morgan. Na és mondd ez, hogy juttat minket közelebb a bájitalhoz? –húzta fel önelégülten a szemöldökét Black.
Ignoráltam a fiú szavait, helyette körbe vezettem alaposan a teremben a szememet. Minden pár és azoknak az asztalát tizedesen megvizsgáltam, míg végül a szemem meg nem akadt Potteren, aki éppen egy kis denevér vért vizsgálgatott. Egy pillanat kellett és összeállt a kép.
Úgy pattantam fel a székemből, hogy az hatalmas csattanással a földre esett. Erre mindenki oda fordult, még maga a tanár is egy sunyi mosollyal az arcán, amely csak megerősítette az elképzelésemet. Megrendíthetetlenül felkaptam a fél üvegnyi izzó töklevünket, majd ránéztem a szemüveges Griffendélesre.
– Még is mi a fészkes Merlint csinálsz? – kiáltott rám Black.
– A feladatot te lökött! – néztem szúrósan a fiúra, aki csak felhúzta a szemöldökeit erre. – A professzor azt mondta, hogy csak is a teremben lévő alapanyagokat használhatjuk, kivéve azokat, amiket magunk vettünk, ezért is vette el tőlünk.
– Ezt eddig is tudtuk Rachel – szólalt meg lenézően Piton.
– Nem figyelsz a részletekre Perselus. Lumpsluck professzor azt mondta, hogy azokat az alapanyagokat használhatjuk, amik a teremben vannak és ő kikészített. Azért nem bírunk bájitalokat csinálni, mert nincs az asztalunkon az összes összetevő. Egy másik csapat asztalán van az a dolog, ami nekünk kell. Feltételezem a professzor azért mérte ki az adagokat, hogy minden egyes főzetből csak is egy készüljön el. Szóval a lényeg az, hogy mindenkinek találnia kell egy bájitalt, amit el tud készíteni a teremben lévő anyagokból, majd oda kell mennie a másik csapathoz és valaminek a fejébe cserélni kell velük. Például... – egy pillanatig vártam a hatás kedvéért, majd oda léptem Black haverjához. – Potter, ha oda adod nekem a denevér vért, akkor megkapod az izzó töklevet, amivel tudtok csinálni egy gyógyító szérumot. Pontosabban egy Phineus féle gyógyító főzetet, amelyet még 4. év elején vettünk.
A Griffendéles fiú egy pillanatra elgondolkodott, majd a kezembe adta az üvegcsét, míg én letettem elé a töklevet. Ekkor visszafordultam az osztályhoz, majd magyarázni kezdtem.
– Lumpsluck professzor nem mondta azt, hogy nem mozoghatunk és cserélgethetünk, szóval ez a megoldás. Cserélgetnünk kell és valamennyire összedolgozni – pillantottam a házvezetőnk felé, aki csak elmosolyodott.
– Pontosan Rachel. Remek! Ügyesen megoldottad ezt a feladatot. 10 pont a Mardekárnak! – kiáltott vidáman, mire önelégülten elmosolyodtam. Ezután visszasétáltam a helyemre, ahol Black várt. Unottan könyökölt az asztalon, miközben nézegette az összetevőket.
– Na és mit akarsz csinálni aranyvérű banya? – kérdezte meg a fiú a saját gúnynevén elmosolyodva.
– Élő halál esszenciája – kezdtem el pakolgatni az asztalon.
– Ugye tisztában vagy vele, hogy az egy RAVASZ szintű bájital?
– Igen Black tisztában vagyok vele, ezért is akarom, hogy együtt működj mivel, ha nem teszed van esély rá, hogy felrobbantjuk a termet.
– Hogy mit csinálunk? – kérdezett vissza a fiú döbbenten.
– Felrobbantjuk a termet és mindenkinek büdös francia sajt szaga lesz, ezek mellet lehetséges, hogy néhány ember elveszti egy időre a memóriáját, bár ez nem nagyon valószínű, inkább 1 hétig csuklani fognak, miközben zöld színűvé válik a bőrük. És tudod mivel mi vagyunk legközelebb a bájitalhoz, ezért lehet, hogy....
– Meghalunk – fejezte be helyettem a mondatott a fiú, mire felkacagtam.
– Milyen drasztikusak vagyunk ma vérárulókám. Amúgy azt akartam mondani, hogy ránk fog hatni legjobban a mellékhatások, ha tönkre tesszük. És nem, nem fogunk meghalni...remélem. – mosolyodtam el a fiú elsápadt színén, majd elkezdtem előpakolni a szükséges dolgokat.
– Hát ez remek! Morgannel együtt fogok meghalni egy bájital készítése közben. Ilyen borzalmas halált se kívánhat az ember magának – forgatta meg a szemét.
A Griffendéles panaszát hagytam elszállni a fülem mellett. Helyette csak neki dőltem az asztalnak és egy komoly pillantást vetettem a fiúra, miután valakivel elcseréltem a folyékony sötétséget egy kis vér sziromra.
– Tényleg össze kell dolgoznunk Black, főleg mert egy feljavított változatot fogunk megcsinálni, amihez kell a koncentráció. Perselussal is legalább 1 hétig csináltuk, mivel annyiszor elrontottuk a bájitalt. Szerencsére már fejből tudom mit kell tennünk szóval csak hallgass rám!
– Ha Pipogyuszka megtudta csinálni, akkor nekem is menni fog.
– Látom megragadtad a lényeget – mosolyodtam el, majd elkezdtem felidézni a lépéseket.
– Mivel kezdünk? – állt mellém érdeklődve.
– Elsőnek aprítsd fel a macskagyökeret. Nagyjából ekkora szeletekre – fogtam meg a késemet, majd egy elkezdetem apró szeleteket, nagyjából kisujj nagyságúra vágni. – Folytasd!
– És te addig mit csinálsz? – vette át Black a feladatot.
– Előkészítem az üstben a főzetet – feleltem, majd hozzá is láttam a munkálatokhoz.
Elsőnek felraktam forrni a vizet. Majd elgondolkodva végig néztem az alapanyagainkon. A macskagyökér, mákonybab, denevér vér és vörös pöttyös vér szirom már meg volt. Így csak egy hozzávaló hiányzott, mégpedig a szellemek könnye. Érdeklődve pillantottam körbe, hátha kiszúrom. Ez viszont lehetetlennek bizonyult a teremben. Miután elmagyaráztam mit kell csinálni mindenki őrülten futkározott körbe-körbe. Próbálták levadászni azokat az üvegcséket, amik nekik kellettek. Persze nem egy pár ugyanazt a bájitalt akarta megcsinálni, ilyenkor hatalmas veszekedés lett a vége, bár Lumpsluck nem nagyon foglalkozott ezzel. Inkább csak a papírjainkat javítgatta, de néha feljegyzett pár gondolatot a saját sárkánybőr kötésű füzetébe.
Sóhajtva keltem fel a helyemről, majd belevetettem magamat a tömegbe, ahol a diákok próbáltak cserélgetni. Ez a hely leginkább Scarlették és Potterék asztala körül volt. Megpróbáltam itt megtalálni a keresett összetevőt, bár nem nagyon sikerült. 11 perc után meguntam ezt és felkiáltottam hátha valaki tudja, kinél találom meg a szellemek könnyét. Válasz is érkezett rá egy távolabbi asztalnál álló vörös hajú lánytól. Evans nyújtotta felém a keresett üvegecskét, mikor oda értem gyorsan kikaptam azt a kezéből. Már mentem is volna el, mikor megakadt a szemem a főzetén.
– Zelda féle rikító főzet, ugye? – néztem le rikító rózsaszín bájitalra, amely eszembe juttatta az öcsémet. Jó pár éve, mikor még minden más volt együtt próbáltunk ki egy receptet, amely anyám vastag bájitalos könyvében találtuk. Ekkor még nem kellett aggódnunk Voldemort és a Roxfortos jegyeink miatt. Még nekem sem volt annyira fontos, hogy Morgan vagyok. Csak gyerek voltam, aki új dolgokat akart felfedezni.
– Gyere már Ed! Még a végén észrevesznek! – suttogta halkan Alice, kinek szőke haja két fonatban díszelgett.
– Jövök már! – mászott fel a magas székre a rövid barna hajú testvérem. Szemeiben a kalandvágy csillogott. Próbált engem és a testvéremet is utolérni.
– Amúgy Rachel biztos jó, hogy itt vagyunk? – pillantott körbe félénken Alice.
– Ne félj már Alice! Ez egy kaland, egy elég izgalmas kaland. Nem mondom, hogy veszélytelen, de milyen varázsló az, aki veszélyek nélkül él? Én is rendszeresen voltam már itt. Nem lesz baj! – mondtam bátran, majd körbenéztem a helyen. Eredetileg ez egy óriási szoba volt a pincében, egészen addig míg anyám bele nem pakolta a cuccait. Rengeteg régi kötésű fekete mágiával kapcsolatos könyvet hozott, de voltak bájitalokhoz kapcsolódó kötetek is. A legnagyobb egy állványon volt. Legalább 100-200 éves lehetett, ősi családi ereklye volt ez. Rengeteg bájital volt benne, ahogy a mellette lévő irományokban is, amik egy szekrényen voltak elrendezve. A maradék helyen mindenféle növény lógott. Ettől nem messze álltak az összetevők, aminek nagyobb része egy másik szobába volt tárolva, bár itt is rengeteg volt. Mindegyik üveg fel volt címkézve az anyánk kézírásával. A helyiségben volt egy hatalmas asztal, ami mellett a használati eszközök foglaltak helyet. Az utolsó dolog az üst volt, amin a Corinsonok címere virított.
Jómagam elsőnek léptem be a terembe a pálcámmal a kezemben, aminek segítségével arrébb varázsoltam egy kisebb sámlit. Felpattantam rá és máris hozzá kezdtem a Nagykönyv lapozgatásához.
– Rachel! Merlin szakállára! Őrült vagy te az már biztos! Hogy tudsz ilyen őrülten vakmerő és bátor lenni?
– Tudod ezzel születni kell! – nevettem fel, mikor lepillant a húgomra, aki rosszallóan nézett engem.
– Ne aggódj már annyit Alice! Inkább tegyed magad hasznossá és hozzátok ide a napsugár leveleket – pattantam le a kis fa székről és máris hozzá láttam a főzethez.
A testvéreimmel együtt gyorsan megtaláltuk a hozzá valókat, amiket ki is mért Alice. Bár ő csak ennyit csinált, mivel nem akart részt venni az elkészítésben jobban. Szerinte veszélyes ez, míg Ed és az én véleményem szerint szórakoztató és kalandos volt.
– Ed passzold a felhőt! – kiáltottam a fiúra, mire ő felém lendítette az üvegcsét, melyben nagy fehérség volt. Én ugrottam egy nagyot, bár majdnem beleestem az üstbe, de elkaptam sértetlenül. Ezután az is hozzáöntöttem. Elkezdtem kavargatni egy nagy kanál segítségével, amit a pálcámmal mozgattam, közben pedig hozzá öntöttem pár dolgot a kisöcsém segítségével.
– Rendben ez meg van akkor.... – ekkor ránéztem a fekete hajú fiúra, aki valami rózsaszín dolgot öntött a főzetre – Ed ne, azt ne! – kiáltottam, de már késő volt. Ahogy elhagyta a mondat a számat az üst hatalmasat pukkant. Jómagam neki repültem Alicenek, aki csak fenékre pottyant, míg Ed ráesett egy rongyos kupacra. Ahogy kinyitottam a szememet megláttam a vastag rózsaszín habot, amely lefedett mindent, persze mi sem voltunk kivételek. Csak a Nagykönyv vészelte túl ezt, amit egy varázslat védett.
Amint megláttuk a testvéreinkkel egymást és a helyzetet hangosan felkacagtunk egészen addig, míg meg nem hallottuk a lépcső felől a hangokat.
– Ez nem lesz jó... – suttogta Alice. Szavaival pedig teljesen egyet kellett értenem. Anyám kitekeri a nyakunkat, ha megtudja, hogy mit csináltunk.
– Gyerekek! Mégis mi a Merlin ette cipőt csináltok? – nyitott be Marcus bácsi, aki megdöbbenten vezette rajtunk végig a tekintetét, majd pár pillanat múlva ő is hangosan felnevetett, amibe bele is könnyezett – Mondtam én, hogy örököltetek tőlem egy kis humort ti rosszcsontok!
Erre a megszólalásra mindhárman felkacagtunk, mikor is Alice újra megszólalt.
– Mit keresel itt Marcus bácsi?
– Gondoltam benézek hozzátok, ha már apátok és anyátok nincs itthon. De amint láttam a tanítótok sem volt nagyon talpra kész. Gyönyörű kábító átok találta el. Melyikőtök volt műve?
– Hát Ed lefoglalta míg én elkábítottam – pacsiztam le említett kis öcsémmel.
– A fejemet teszem rá, hogy ti ketten aurorok lesztek egy nap – felelte Marcus, majd a húgomra pillantott. – Te meg majd elseggeled őket, ha baromságokat csinálnak kicsi Alice.
Az emlékek hatására magamban elmosolyodtam, de gyorsan vissza kellett térnem a jelenben. Azóta sok dolog megváltozott és ezeket figyelembe kellett vennem.
– Igen, az lesz, ha a társam végre valahára megérkezik a Ahswinder tojáshéjjal – szólalt meg a lány, majd a tömeg felé pillantott.
– Averyt ismerve jövőre is várhatsz – jegyeztem meg, majd visszapillantottam a helyünkre, ahol Black még mindig a macskagyökérrel bajlódott, miközben engem és Evanst figyelt. Potter is hasonlóan cselekedett, bár ő a főzet kavarás közben nézett árgus szemekkel. Mikor elővettem a pálcámat, majdnem előre ugrott, csak barátja Lupin rosszalló pillantása akadályozta meg ebben.
– Invito – suttogtam, mire a kezembe repült a tojáshéj, amely az asztalunkon trónolt eddig érintetlenül. Lenézően rápillantottam Evansre, majd letettem az üveget. – Tessék.
– Köszönöm – mondta a lány kedvesen, majd visszafordult a bájital felé. Én a hálálkodását elengedtem a fülem mellett, majd visszamentem a padtársamhoz, aki végzett végre a felaprítással.
– Meg van és most?
– Maradj veszteg! Csak most jön neheze – mondtam, majd felkaptam a denevérvért és egy pipetta segítségével 5 csöppet ejtettem a forró vízbe. Ezután 5-ször megkavartam a bájitalt, majd a felaprított macskagyökeret beletettem. Csak pár pillanatot kellett várnom és megjelent a kékes füst, ami eddig azt jelezte, hogy jól haladunk.
– Így jó lesz. Most áztasd el a vörös pöttyös vérszirmot a szellemek könnyében lehetőleg egy ezüst tálban – vetettem oda neki. – Én addig a mákonybabot előkészítem.
Szótlanul fogtunk hozzá a munkához. Míg a fiú óvatosan áztatta a vérszirmokat én az ezüsttőröm lapjával összenyomtam a mákonybabot, amiből rengeteg lé jött ki. Szinte már túl sok is, próbáltam beleönteni valahogy egy tálkába, de azért jó pár csepp ki fröccsent a padlóra és az asztalra. Ezzel nem foglalkoztam viszont, csak gyorsan beleöntöttem a kotyvalékba. Elégedetten letöröltem a gyöngyöző homlokomat, majd szinte azonnal felkaptam a fejemet, ahogy a mellettem lévő fiú is.
Egyik a pillanatról a másikra elszabadult a teremben a pokol. Nem messze tőlünk ijedten felvisított Avery. Ahogy oda kaptam a fejemet megláttam a vörös lángokat, amik Perselus talárjából keltek életre. A többiek is ijedten szemlélték a történéseket. Egyszerre vagy 3 üveg esett le és tört darabjaira, amely csak még jobban erősítette a teremben lévő ricsajt. Rengetegen kiáltoztak és huhogtak vagy nevettek fel gúnyosan. Mint például Potter is, aki csak boldogan szemlélte Pitont, amit a Mardekáros fiú is észrevett.
– Aguamenti! – oltotta el a tüzet, majd Potterre fogta a pálcáját. – Incarcerandus!
A varázslat egyenesen a szemüveges fiú felé szállt, akinek kezében csak egy ezüst keverő kanál volt, a pálcája még a közelében sem volt. Annyi szerencséje volt csak, hogy barátja a sebhelyes Lupin elé ugrott és ügyesen, szinte filmbe illően kivédte az átkot.
– Obstructo! – küldte szinte vissza automatikusan az ártást, amely telibe találta a Mardekárost. Perselus nekivágódott az asztalnak, ami miatt rengeteg összetevőt levert és még a saját főzetét is.
– Elég legyen! – kiáltott fel hangosan Lumpsluck. – Capitulatus!
Lupin pálcája egyből a tanár kezébe repült, aki magából kikelve nézett a két diákára.
– Mr. Lupin tudja mindenkire számítottam, csak önre nem, hogy ilyenre vetemedik. Magához Piton pedig inkább nem is fűzök semmit. Remélem tudják, hogy hatalmasat csalódtam önökben – vetette oda a két diáknak Lumpsluck, akik közül a Tekergő fiú szégyenkezve lehajtotta a fejét, míg Perselus csak el-el tekintgetett a tanártól. – A Mardekártól és Griffendéltől levonok 15-15 pontot. Most pedig szedjék össze a cuccaikat és induljanak McGalagony professzorhoz! Biztos őrülni fog önöknek. A 6.-os Mardekárosokkal van órája. Második emelet 7. terem.
A két fiú amilyen gyorsan csak tudta összeszedte a cuccait és kimentek a teremből, bár Piton szájából jó pár szidás elhangzott az idő alatt. A Griffendélesek és a Mardekáros csendben figyelték a jelentet, majd a feldühödött tanárra pillantottak, aki pár intéssel visszarendezte a termet az eredeti állapotába. Lumpsluck igencsak idegesen foglalt helyet a székén. Tudtuk, hogy most békén kell hagyni kicsit. Hiszen a bájitaltan tanár is tudott annyira szigorú lenni, mint a Griffendélesek házvezetője.
– Mire várnak még? 10 perc van csak hátra az órába szóval haladjanak, mert a bájitalaikat osztályozni fogom! Pettigrew maga, pedig csatlakozzon Nortonhoz és segítsen neki befejezni a főzetet. 8 perc és mindent értékelni fogok!
Ahogy ez meghallotta az osztály mindenki sietősen dolgozni kezdett. Újra megtöltötte a termet a kések vágásának vagy az üstök megszokott keverésének a hangja. Útközben a kis patkány kölyök is átvándorolt a barátnőmhöz, aki csak unottan fogadta őt. Lupin miatt már rég készen voltak, míg a receptet is leírták, így nekik nem volt már semmi dolguk. Hasonlóan aktivitással ültek Averyék és Scarlették is. Viszont voltak páran, akiknek még dolgozniuk kellett. Potter bár látszott, hogy nem akart, de hozzá fogott a főzet folytatásához, miután váltott pár pillantást a Black fiúval. Utóbbit sokáig tartó piszkálás után tudtam csak rávenni, hogy térjen vissza a munkához.
– Gyerünk haladjunk már! – lestem idegesen a faliórára, amely már az utolsó 3 percben járt. A Vörös pöttyös vér szirom szinte idegőrlően lassan színtelenedett ki. Amíg ez nem volt meg addig persze nem tudtuk folytatni a bájitalt, aminek a keverése még hátra volt.
– Még időben vagyunk?
– Nem tudom. Merlinek imádkozz vérárulókám, hogy a kotyvalékba lévő szerek még nem tűntek el teljesen, mert ha igen, akkor lehet, hogy tényleg felrobbantjuk a termet – haraptam bele az ajkamba, majd felkaptam a szirmokat, amik teljesen fehérek lettek már. A hátrahagyott levet a főzetbe öntöttem, majd egy kanalat adtam Black kezébe.
– Remélem most már mindenki befejezte a főzetet! – szólalt meg Lumpsluck. Rajtunk kívül már mindenki befejezte a főzetét, csak mi maradtunk az egyetlen pár, akik dolgoztak.
– Figyelj Black most elkezdem kavarni a főzetet. Megkavarom óra járásával ellentétes irányba, majd te minden 8. kavarásra pont nekem ellentétesen megkavarod. Érthető?
– Igen aranyvérű banya.
– Rendben vérárulókám – vágtam vissza. Majd hozzá fogtam a munkálatokhoz. 7-szer balra kavartam, majd Black mellém állva kevert egyet rajta jobbra. Ezt addig ismételgettük, míg a főzet színtelenné nem vállt. Amely olyan 1 perc után készen is lett.
Mindketten megkönnyebbülten léptünk hátra, miközben a főzetet néztük. Lumpsluck éppen mellénk ért mikor elkészültünk. Szótlanul vizsgálta meg a friss főzetet, miközben elmosolyodott.
– Egyszerűen csodálatos! – kiáltott fel örömtelien. – Nem gondoltam, hogy valaki ezt megtudja csinálni, de kíváncsi voltam. Pompás! Hibátlan! Még sosem láttam ilyen gyönyörű főzetet, az eddigi diákjaimtól. Nagyon nehéz megcsinálni az élő halál esszenciáját, de nektek sikerült semmi segítség nélkül. Remek pár vagytok, akik tökéletesen dolgoznak együtt. Ahogy láttam a kihívást is imádjátok, ez a házi feladatokból is látszott. Egyszerűen kiváló a mai teljesítményetek. 25-25 Pont a Mardekárnak és a Griffendélnek – kurjantott a bájitaltan tanár, mire elégedetten elmosolyodtam.
Lumpsluck még egy ideig áradozott a munkánkról, amit csináltunk, miközben a többi főzetet értékelte, bár inkább csak összehasonlította a miénkkel. Aminek mindig azt lett a vége, hogy lejjebb értékelte a munkát, így nem volt meglepő, hogy csak én és Black kaptunk Kiválót az órán.
A bájitaltan tanár éppen befejezte a kis körútját a teremben, mikor már összepakoltam a felszerelésemet. Az elsők már majdnem az ajtón is kiviharoztak, aki nem meglepően Black és Potter volt, mikor is Lumpsluck újra felszólalt, bár most már komolyabb hangon.
– Már majdnem el is felejtettem. McGalagony tanárnő üzeni a Griffendéleseknek, hogy délután a 4. évfolyamtól kezdve mindenki jelenjen meg az átváltoztatástan terem előtt. Semmilyen délután program nem ütheti ezt ki. Aki pedig elakarja ezt lógni az pedig számoljon azzal, hogy év végéig büntetőmunka várja és nem jelenhet meg a Kviddics meccseken szóval a játéktól is elköszönhet, ha a csapatban van benne. Ezek mellett a Roxmortsba se teheti be a lábát ebben az évben. Azt ajánlom a Griffendéleseknek, hogy jelenjenek meg, ahogy a házam tagjainak a Mardekárosoknak is. Aki esetleg nem jön el, az hasonló következményekkel számolhat. Remélem érthető voltam.
– De hisz professzor nekünk edzésünk lesz! – szólalt fel Olivia elégedetlenül.
– Mint mondtam kötelező – ismételte meg Lumpsluck fagyosan. – Egy edzést el lehet halasztani Ms. Nott.
– Miért azt a nagyon fontos dolgot talán nem? – morogta halkan a lány mellettem, mire elmosolyodtam.
– Remélem mindenki ott lesz! Most mehettek – ahogy ki mondta a végszót a tanár mindenki kiviharzott a teremből.
– Szerintetek mi lesz ez a ,,nagyon" fontos dolog? – ért utol minket Scarlett és Jane.
– Nem tudom, de nekem valahogy nem tetszik ez – jegyeztem meg. – Tudjátok, hogy ha összezárnak egy évfolyamot Mardekárból és a Griffendélből, akkor mindig történik valami baj. Ha pedig a két ház majdnem összes tagját egy légtérbe szorítják az maga lesz a káosz.