( Prológus )
Szomorkás idő volt, így kora tavasszal. Sötét felhők borították, a máskor ragyogó eget. A kis vízcseppek halk dallama töltötte be a teremben uralkodó csendet.
A fogasokon lógó tornazsákok, táskák, cipők és pucsik színt adtak a teremben uralkodó fehér és barna közegnek. A tábla zöldjén, fehér krétaporréteg érdekes hullámokban táncol. Elindulok az emeleti teremből.
Apró, gumicsizmás lábacskáim kopognak a kőlépcsőkön, megtörve az eső csendes hangját. Szeretek utolsóként távozni az osztályból. Az iskola kijáratához érve még is meglátok valakit. Kicsi termete, fekete kócos haja, pici barna cipőbe bújtatott lábai, kék nadrágja a fehér pólóval. Tudtam ki ő. Az osztálytársam, Jimin. Már 1.osztály óta szerelmes vagyok belé.
- Hogy hogy itt vagy még Jimin?- hangomra megugrott, de felelt.
- Nem hoztam esernyőt...- mondta.
Rövid gondolkozás után kezébe adtam pasztell rózsaszín esernyőm. Kérdőn néz rám, mire csak ennyit mondok.
- Holnapra hozzád vissza, én pedig futok hazáig.- rámosolyogtam, majd elfutottam.
Másnak reggel a székemhez érve meglátom, hogy rajta lóg az esernyőm. De Jimint sehol sem látom. Ekkor belép az osztálfőnökünk.
-Kedves gyerekek. Jimin mától nem tanul nálunk, ugyanis szüleivel elköltöztek külföldre...
Verejtékezve ébredtem apa kocsijában. Egy álom volt. Dehát évek óta nem álmodtam ezt. Miért most, mikor az egyetemre megyek. Park Jimin... Miért és hogyan másztál vissza az agyamba és a szívembe? Miért érzem azt, hogy érdekes évek állnak előttem?