~Wooyoung~
Én csak egy rendes állást akartam. Túl nagy kérés ez? Nagyok az elvárásaim, ha azt szeretném, hogy egy jól fizető munkahelyem legyen, ahol a munkatársak és a vásárlók egyaránt normálisak? Ha eddig bizonytalan is voltam ezzel kapcsolatban, a mai nap bebizonyította; igen, ezzel már túl magasra tettem a mércét.
Ugyanis ezen a délutánon egy ismeretlen srác úgy döntött, hogy velem akar shoppingolni és megkért rá, hogy válogassak össze nekem tetsző ruhákat, hogy felpróbálhassa őket. Eleinte úgy voltam vele, hogy felkapok minden drága vackot és megvetetem vele, de lelkiismeretem nem engedte, hogy ezt tegyem a túlságosan érdeklődő és nyomulós Choi Sannal, ezért végül tényleg azt tettem, amit kért. Járkáltam az állványok között, megnéztem azokat a darabokat, amik tetszenek, de magamon nem tudnám elképzelni őket, majd az engem figyelő fiúra pillantottam, aztán megint a textilre, végül pedig eldöntöttem, melyik megy próbafülkébe és melyik nem.
Most pedig a fülke előtt várom, hogy végigmutogassa nekem az összeset. Mindet, egytől-egyig. Ha én tényleg itt maradok végig, akkor ki fognak rúgni, szóval nagyon ajánlom, hogy újdonsült zaklatóm vállalja a felelősséget és majd keres nekem új munkát. Hirtelen kaptam fel fejemet a padló bámulásából, mikor meghallottam, ahogyan a függöny elhúzódik és ezáltal szembe találtam magam egy ingét gomboló Sannal. Alaposan végigmértem, mivel tetőtől-talpig olyan darabokat viselt, amiket én választottam neki. Megnéztem külön a cipőt, a nadrágot, az inget és a kiegészítőket is, majd az összképet. És két dologra kellett rádöbbennem; az egyik az, hogy hiába egész szetteket vesz fel, akkor is rohadt sokáig fog tartani, mire a végére érünk. A másik pedig, hogy nagyon fogom unni.
- Milyen?- kérdezte, miután abbahagyta a ruhadarabok igazgatását.
- Nem rossz.- dőltem a mögöttem lévő falnak.
- Aha. Szóval nem ez lesz az igazi.- jelentette ki és már indult is volna vissza próbálni, de kérdésem feltevésével megállítottam ebben.
- Miért? Azt mondtam, nem rossz.- emlékeztettem.
- Tudom, de nekem nem az kell, hogy "nem rossz" legyen.- mutogatott idézőjeleket ujjaival.- Azt akarom, hogy leessen az állad, mikor meglátsz és azt gondold: "Uramisten! De helyes!".- húzta pimasz mosolyra ajkait.
- Arra várhatsz.- nevettem el magam döbbentem, mivel nem hittem volna, hogy valakinek lehet ennyi önbizalma.
- Én várok.- felelte vállt rántva és visszament próbálni.
- Amúgyis... Emiatt nem fogsz jobban kinézni. Nem a ruha teszi az embert.- motyogtam halkan, bár azt hittem ezt csupán én hallottam, ám a fülkéből jövő hang erre rácáfolt.
- Igaz.- fűzte hozzá ezt az egyetlen szót.
- Csak ennyi?- furcsálltam, hogy nem olyan bőbeszédű, mint eddig.
- Hogy érted?
- Azt hittem, hogy hozzáteszel még valami magabiztos megjegyzést.- ültem le a földre fáradtan.
- Mint például?
- Nem tudom. Hogy még egy zsákban is vonzó lennél.- támasztottam meg államat felhúzott térdeimen.
- Örülök neki, hogy bevallottad.- kuncogott fel, de én fintorogva szó nélkül hagytam.
Már másfél órája a padlón szenvedve nézegettem sorra az álltalam kiválogatott rengeteg viseletet, de bevallom egyik sem volt az igazi. Valamelyik túl színes volt, sok minta díszítette vagy pedig egyáltalán nem illett San stílusához, amit bár én még nem ismertem ki jól, de nem egy ruhadarabnál hozta fel ezt ellenérvként. Így hát sok-sok "nem rossz" vagy egyenesen "egyáltalán nem" kategóriába kerülő darab után már kezdtem feladni, mikoris San kikiabált, hogy a következő az utolsó. Nagyot sóhajtva pattantam fel, készen állva arra, hogy a próbálgatás okozta lemaradásomat a munkaidőmből hátramaradt körülbelül fél órában el tudjam végezni.
- Azt hittem, csak hétköznapi ruhákat hoztál.- húzta el a függönyt lassan, mivel ezalatt zakójának gombjaival szórakozott. Igen, reméltem, hogy ezt is felveszi, bár időközben megfeledkeztem róla. Nagy kedvencem ez az öltöny, de én soha az életben nem engedhetném meg magamnak. Nem örültem neki, de amikor elém lépett teljes valójában, álmaim összeállításában az történt, amire annyira vágyott; nem tudtam, mit mondani. Iszonyatosan jól nézett ki és úgy hordta ezt a -számára valószínűleg szokatlan- outfitet, mintha eddigi életének minden napján ezt viselte volna.
- Ez... Nagyon jó.- nyögtem ki nehezen szemeimet még mindig rajta legeltetve, amiben halk nevetése állított meg.
- Végre elállt a szavad.- túrt hajába, mire én zavartan pillantottam el egy másik irányba.- De ebbe nem lehetek bármikor.- akadékoskodott száját húzva, mire én mérgesen kezdtem vizslatni.
- Akkor ne legyél.- fordultam meg sértődötten és már mentem is vissza a próbababához. Nem hiszem el! Ahelyett, hogy örülne annak, hogy végre megdícsértem inkább kötözködik, hogy hát ezt nem hordhatja minden nap.
- Most mi a baj?- jött utánam miután átvette saját ruháit.
- Semmi.- motyogtam a baba öltöztetésével szenvedve.
- Te tudod. Majd akkor holnap elmeséled.- figyelte szerencsétlenkedésemet egy nagy vigyorral az arcán.
- Hogy micsoda?- kaptam rá tekintetemet csodálkozva.
- Holnap találkozunk, Wooyoung!- integetett egy kacsintás kíséretében és már ki is lépett az üzletből.
Holnap találkozunk... Na persze, vicces vagy, Choi San.