Te vagy (You Are...)

Második Fejezet

     Amint belépek az ajtón, nevető fiatalokkal találom szembe magam. Leülök a második sorba és várom a felvételi vizsga kezdetét. Közben előveszem a telefonom, amig várakozom. Van egy olvasatlan üzenetem és két nem fogadott hívásom. Mindegyik Adamtől érkezett. Az üzenetben ez állt: Nagyon sajnálom, édesem. Hívj fel♡. Na persze. Sajnálja már ezredjére. Nem fogom újra és újra beadni a derekam neki.
-Jó napot kívánok! - jön be az ajtón a tanárnő.
-Jó napot kívánok! - szinte csak én köszönök. Már égőnek érzem magam.
      A tanárnő közben elmagyarázza a felvételi menetét, ami egyetlen interjúból áll. Kell választanunk egy embert magunk mellé, akivel interjút készítünk, majd az adott személy is velünk. Ezután kiállunk és elmondjuk. Elég egyszerűnek tűnik a feladat, mégis számomra nehéz megtalálni a megfelelő személyt erre az interjúra. A feladatra összesen húsz percünk van.
-Akkor kedveskéim, óra indul! - azzal leül a katedrához a tanárnő és elkezd olvasni.
     Ekkor betoppan egy lány, biccent a tanárnőnek és leül mellém. Legalább nem kell válasszak magamnak megfelelő partnert, mert ő jött ide hozzám.
-Tifanny Gibson vagyok. - mutatkozom be.
-Deborah Mills. - mutatkozik be gyorsan. - Mi a feladat? -kérdezi még gyorsabban.
-Interjút kell készítenünk egymással, majd kiállni és elmondani azt. - mosolygok.
     Először én kérdezek, mert Deborahnak nem jut eszébe egy kérdés sem. Alapvető kérdéseket teszek fel, hogy minnél zökennőmentesebben menjen a feladat megoldása. A hobbijáról, a családjáról, a kedvenc olvasmányairól és az jövőjéről kérdezek. Ő ugyanazokat a kérdéseket teszi fel. Szorosan, de beleférünk az időbe, közben pedig már három interjút meghallgattunk. Még csiszoltunk egy utolsót a válaszokon és kiálltunk a társaság elé.
-A nevem Deborah Mills. - kezdtem bele. - Seattleben élek a szüleimmel egy tömbházban. Nagyon szeretek zongorázni és olvasni. Kedvenc olvasmányaim a Mielőtt megismertelek és az Útvesztő trilógia. A jövőben irodalmat szeretnék tanítani gyerekeknek. - fejeztem be. Engem nem tapsoltak meg, mint a többi embert előttünk. Remélem nem szúrtam el.
-A nevem Tifanny Elisabeth-Gibson. - kezd bele Deborah. - Portlandben élek az apámmal egy kertes házban. Nagyon szeretek olvasni és még többet olvasni. - erre kitör a nevetés a hátsó sorban. - Kedvenc olvasmányaim az Üvöltő szelek, a Büszkeség és Balítélet és az Értelem és Érzelem. A jövőben mindenképpen irodalommal szeretnék foglalkozni, bár a grammatikában is érdekelt vagyok. - fejezi be.
-Köszönjük szépen Tifanny és Deborah. - hálálkodik nekünk a tanárnő. Ezután pedig kimegyünk a teremből.
     Mire a folyosóra kiérünk, fellélegzem. Olyan jól esik, hogy túlestem a felvételin és remélem sikerrel. Mikor felveszem a táskámat a vállamra, megpillantom Bettyt. Gondolom mára ő is végzett.
-Hogy ment? - odamegyek és kerdezem kedvesen.
-Az elvárthoz képest nagyon jól. Remélem bejutok. - mondja mosolyogva. - Neked? - kérdez vissza.
-Nagyon jól. Hadd mutassalak be Deborahnak. A felvételin találkoztunk és egész jóba lettünk.
-Csak szólíts Debbynek. - mutatkozik be.
-Betty, örvendek. - ráznak kezet.
     Miután beszélgettünk egy keveset a folyóson, már mindenki végez a felvételivel. A folyóson találtunk egy asztalt és kitöltöttük azt az űrlapot, amit kaptunk a titkárnőtől. Elég furcsa dolgokat kérnek egy beiratkozásnál. Nemi beállítottság, miért választottuk ezt a szakot, ismerünk-e valakit erről az egyetemről és melyik film a kedvencünk.
     Mikor visszatérünk a titkárságra, ahol pár órája mar jártunk, nagy kígyózó sor áll előttünk. Addigis beszélgetünk egymással, hogy gyorsabban teljen az idő. Amikor három könyvszerető ember összetalálkozik, akkor nehéz megállni nem irodalomról beszélni. Még ha van köztünk egy művésznő is, ő is imádja a könyveket, csak állandóan letagadja.
     Egyre jobban halad már a sor és már csak két ember áll előttem. Mondjuk délután négy óra már el is múlt. Nagy nehezen az előttem álló csaj is beadja a lapokat és legalább vagy ötször megkérdezi, hogy mikor lesznek fenn az weboldalon a bejutási eredmények. A titkárnő válasza ötödjére is az, hogy e-mailen keresztül lesz értesítve. Végre én következem.
-Tiffany Elisabeth-Gibson. - mondom a nevem ma legalább századjára. Odaadom a lapjaimat és irataimat a kedves titkárnőnek és bólint.
-Minden irat és űrlap rendben van. E-mailen keresztül értesítjük az eredményről. Addigis kellemes nyarat kívánok! - mosolyog rám kedvesen és ezt én viszonzom.
     Miközben kerülöm az embereket az irodában, hogy kijussak végre, nagyon sok tekintetet érzek magamon. Talán nem kellett volna ennyire hivatalosan öltözzek. Combközépig érő fekete ceruzaszoknya és fekete kockás ing. Igazi könyvmoly imidzs. Hallom a fejemben Betty híres mondatát, amit mindig megjegyez amint inget lát rajtam. Úgy kétnaponta. Végre kijutottam a tömegből és kaphatok levegőt is.
     Várakozás közben bámulom a telefonom képernyőjét. Törlöm ki Adam képeit, üzeneteit és telefonszámát. Van egy tervem. Továbbtanulni, nem félni és főleg nem hisztizni. Pedig elég nagy dráma királynő vagyok olykor, de nem szabad, hogy most a szívemre hallgassak és visszafogadjam Adamet. Most első célom a továbbtanulás. Adam nélkül jobban fog menni ez is. Néha elnézek egy diákbulira és barátkozom, drága Betty parancsára. Majd Brontë és Austen társaságába tölteni hátramaradt egyetemi éveimet és csak velük randevúzni.
     Mikor felnézek a telefonom képernyőjéből, látok valakit, de nem Bettyt vagy Debbyt. Előttem eljön ez a valaki, aki talán sorozatgyilkos is lehet, mert nagyon beleillene a szerepbe. Kihúzva, haját hátradobva rámpillant kék szemeivel és mosolyt erőltett magára. Én pedig csak iszom a látványt és nem hiszek a szememnek. Biztosan egy frissen lediplomázott egyetemista vagy egy tanár. Ha tanár, akkor nagyon remélem, hogy fog tanítani. Szólal meg benső énem, amit minden erőmmel probálok elnyomni.