Újabb minisztériumi emberek tűntek el
A Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztályának vezetője és felesége Agatha Hoppert, Seprű-ellenőrzési Hivatalban dolgozott nőt reggel muglik találtak meg holtan, egy Londontól nem messze fekvő kis falu egyik útjának szélén. Az áldozatokat nagy eséllyel halálfalók támadhatták meg. Köztudott volt, mindkét varázslóról, hogy mugliktól származtak és köztük is nevelkedtek fel, egészen addig, míg 11 éves korukat betöltve a meg nem kezdték tanulmányaikat a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Két remek varázslót vesztett el a minisztérium és ha ez nem lenne elég a tegnapi nap folyamán újabb minisztériumi dolgozónak tűnt nyoma. Edmund Collins 29 éves auror házában hatalmas nagy felfordulást találtak, a mindig rendszeres és pontos ember egyik napról a másikra eltűnt. Auror társai beszámolója alapján ez egy igazán szokatlan viselkedést Edmund Collinstól, aki munkájának élt. Talán egy újabb halálfaló támadásnak lehet áldozata az auror? Ezek mellett Andrew Handersont, Agatha Hopper mugli bátyját és családját találták meg holtan egy elszigeteltebb mugli faluban, házuk tetején a Sötét jeggyel.
Harold Minchun, mágiaügyi miniszter állítása szerint mindent megtesznek a muglik, varázslók és a varázsló világban tevékenykedő lények védelméért. Több dementor került az Azkabanba (lásd a 9. oldalon), több auror állítottak munkába, ezek mellett több védőbűbájt és védőházat biztosítottak a mugli varázslók számára. Ezekhez hasonló dolgokat állított a miniszter, ezeket az állításokat viszont sehogy sem igazolja a nem rég kiszivárgott információ, miszerint rengeteg házimanót, koboldot és varázslényt mészároltak le a legutóbbi hónapokban. Többek között a 107 éves bölcs koboldot, aki Griffendél Godrik kardjának a készítőjének a leszármazottja volt.
Ezek után felvetülhet bennünk a kérdés, hogy egyáltalán biztonságban vagyunk-e Angliában?
A Reggeli Prófétát visszahelyeztem az asztalra, miközben pálcámmal egy friss zsemlét reptettem magam felé, melyre útközben lekvárt kentem.
– Hm...ahogy látom jól mondtad tegnap Olsennek. Tényleg egyre jobban fogyatkoznak azok a mocskos sárvérűek – mosolyodott el Olivia, majd az újságot visszarakta az asztalra, hogy a többiek is láthassák.
– Ez már nyilvánvaló tény volt Olivia – vettem be a szokásos vitaminjaimat. Tényleg nem volt titok az, hogy egyre jobban fogyatkoznak a sárvérű családok. Rengetegen eltűntek már, még most is legalább egy tucat eltűnt sárvérűt keresnek. Akik viszont eddig előkerültek, azoknak már mindegy volt. Egytől egyig halottak voltak.
– Szerintetek Olsen befogja fogni a száját? – nézett ránk Scarlett, miközben a haját igazgatta.
– Ha nem akarja, hogy az apja meghaljon az anyjával és a kis tesójával együtt igen – bólintott Jane. – Olivia elég rendesen megfenyegette a végén őt és szerintem azokat a szavakat bele is véste a fejébe.
Ahogy rövid hajú barátnőnk beszélt gyorsan kiszúrtam az Olsen lányt a reggelizők tömegében. Egyedül ült, mint mindig. Csendben volt és csak evett, egészen addig, míg meg nem érezte magán a tekintetemet. Szinte rögtön meg is látott engem, és persze nem félt a gondolatait kimutatni.
– Ahogy az átkot is. Elég könyörtelen volt – szóltam el a gondolataimat, miközben visszaemlékeztem a tegnap esti fájdalmas sikításokra, amelyek elhagyták a lány száját. – De meg érdemelte – korrigáltam gyorsan, majd visszafordultam az asztal felé.
– Amúgy nektek van tippetek, hogy Lucius mit tervez? – tereltem el a témát.
– Tippem sincs mi a terve – vallta be Olivia. – Abban viszont biztos vagyok, hogy nagyot fog ütni. Tudod milyenek a Malfoyok.
– Igen, tudom – feleltem elgondolkodottan, mivel barátnőmnek teljesen igaza volt Lucius családjával kapcsolatban. A Malfoyok mindig is kemények voltak, hasonlóan, mint anyám. Ezért szinte biztos voltam benne, hogy a szőke Mardekáros fiú erősen megfogja leckéztetni, majd a sárvérű népséget. Talán úgy, mint ahogy én és Olivia tegnap este Olsent vagy lehet, hogy ennél sokkal tovább megy.
– Milyen óránk lesz?
– Dupla gyógynövénytan drága Hollóhátasainkkal – válaszoltam unottan, majd felálltam az asztaltól és elindultam a klubhelyiségünk fele. Mögöttem pedig pár másodperc múlva már ott álltak a lányok is, akik egy fajta díszkíséretként szolgáltak.
________________
______________________
Tagadnám, ha azt mondanám, hogy nem kerestem egész nap Luciust a szemeimmel. A szőke fiú, mintha felszívódott volna a nap folyamán, ahogy két csatlósa Thomas és Rabastan is. Igaz a Roxfort elég nagy kastély volt, de mikor Narcissa a 2. óra után felkeresett engem, hogy nem tudom-e hol van a Malfoy fiú, az elég okot adott rá, hogy tudjam a fiúk ellógták az egész napot. Sejtéseim szerint talán azon terven dolgoztak, amit kiötlött Lucius. Persze, azóta mióta Cissy elment, csak ezen tudtam gondolkodni. Felettébb érdekelt a bosszúja a Malfoy fiúnak, viszont egyik barátja sem tudott semmit. Elvileg nagy titokban tartotta a szőke fiú, ami még jobban arra utalt mennyire fontos is ez a terv.
A gondolataimban kavalkád volt. Rengeteget rágódtam azon, hogy pontosan miről is van szó. Talán az egyik rossz tulajdonságom közé tartozik az, hogy mindenről tudni akarok. Viszont én egy Morgan vagyok és a Morganek mindig megszerzik, amit akarnak főleg, ha egy ilyen dologról van szó. Ezek mellett viszont szinte egész nap egy önelégült mosoly terült szét az arcomon. Tudtam, hogy a sárvérűeket végre leigázzuk, ez pedig melyik aranyvérűt nem dobott volna fel? Max csak a vérárulókat, de azok véleménye egy cseppet sem érdekelt.
– Kitartást! – tette vállamra kezét bíztatóan Olivia, mikor megálltunk McGalagony irodája előtt. – Ha szerencséd van Perselussal kerülsz egy párba, hanem nem, akkor valamelyik sárosabbal.
A Nott barátnőm mondandóját befejezve végig nézett az eddig ott lévő évfolyamtársainkon. Eddig csak a 2 Hugrabugos volt ott, azok közül egy aranyvérű, aki világéletében véráruló volt és egy sáros. Még egy Hollóhátas lány állt ott, aki félvér volt. Ő arról volt híres, hogy a mi elveinket megszégyenítve terjesztette azt a hírt, hogy egy sárvérű akkora erővel bír, mint mi. Talán még nagyobbal is. Ezért aztán 4. év végén kapott tőlünk egy kis leckét. Amíg Olivia lefegyverezte én elmondtam az egyik legerősebb pattanás keltő átkomat, ami a leghatásosabb is volt. A lánynak, majd nem akkora zöld ragyái lettek, mint a feje, amely egy szép tanulság volt számára. Nem beszélve a harapós könyveiről, amik még a vonatról is lekergették vissza fele.
– Aztán nekem fürödjél, nehogy vissza gyere olyan mocskosan, mint tegnap. Tiszta Blackes lett a szobánk. Tényleg jut eszembe meg kell kérnem Janet, hogy keressen valami jó tisztító bűbájt. Azt hiszem hozzá értem Olsenhez – undorodott el a kezére nézve, mire én hangosan elnevettem magamat. Erre persze a körülöttünk álló személyek szúrós pillantásokkal felénk néztek, amire én azonnal reagáltam.
– Talán valami nem tetszik a kis véráruló pofátoknak? – keményítettem el a vonásaimat feléjük fordulva. Erre mindhárom diák a földre kapta a fejét. A hollóhátas lány, majdnem a sírás határán volt, amely nevetséges volt, de kielégítő is. Talán a kelleténél jobban belevéstem az agyába, hogy ki is parancsol a Roxfortban. – Hm... ez már tetszik.
Elmosolyodtam a látványon, majd megfordultam és biccentettem egyet Olivának, ezzel jelezve, hogy most már elmehet. Szinte azonnal, meg is jelent McGalagony, miután elküldtem a barátnőmet. Mögötte ott baktatott Remus Lupin, Lily Evans, Perselus és még egy hollóhátas srác.
– Rendben, akkor mindenki itt van? – nézett körbe a Griffendélesek házvezetője. – Akkor mindenki álljon párokba, mindannyian a társaitokkal fogjátok az iskola szintjeit bejárni. Nem szakadhattok elegymástól, remélem érthető voltam – ekkor mindenki gyorsan megtalálta a vele együtt járőröző diákot. Én Perselus fele néztem, de a Mardekáros fiú, már Lily Evans mellett trónolt. Miután rájöttem, hogy a fiú a Griffendélessel lesz már késő volt. Csak Remus Lupin maradt egyedül, így vele kellett lennem. Ezt ő is gyorsan realizálta, így nemsokára mellettem állt meg.
A professzor elmagyarázta, hogy mi is lesz pontosan a feladatunk, majd kiosztotta a szinteket és útra indított bennünket. Én és Remus az alagsort kaptuk és az földszintet. Az utóbbival kezdtük, amivel igazán gyorsan meg is voltunk. Általában ezt a helyet kerülték el legjobban az éjjel osonó diákok, hiszen Frics úr szobája ezen a szinten volt, így könnyen elkaphatta őket a gondnok és annak a dög macskája, akik, ha egyszer megfogták a kint settenkedő gyereket, akkor kíméletlenül kiosztották a végén pedig még a házvezetőt is felkeltették, akik ezt kicsit sem fogadták jól, ezért 2-szer annyi büntetést kaptak a tanulok ilyenkor. Engem csak egyszer kapott el Frics, de csak az ütődött Rabastan miatt, aki hangosan felnevetett, ezzel lebuktatva a bandát. Mondjuk megoldottam egy egyszerű felejtés bűbájjal, és egy kábító átokkal. Azóta sem jártam ki úgy a többiekkel, hogy Rabastan is velünk volt.
A folyosók, amúgy kimondottan csendesek voltak, egy lélekbe sem futottunk bele az utunk során, aminek kimondottam örültem is. Nem voltam kedvem kiosztani egy újabb sárvérűt, ma túlságosan is lefárasztottak azok a mocskok. A mellettem lévő sebhelyes fiú sem beszélt sokat, inkább csak csendesen lépdelt mellettem a világító pálcájával.
– Kérsz csokit? – kérdezte meg váratlanul a fiú, mire én csak értetlenül hátra fordultam, ahol megpillantottam a felém nyújtott csokoládé táblát.
– Öhm...Nem – feleltem, a hirtelen jött kérdésre, majd értetlenül rámeredtem a fiúra. – Nálad mindig van csokoládé?
– Általában igen – rántotta meg a vállát, ami miatt szinte azonnal beugrott a nálam felejtett könyv, amely még mindig valahol a ládám mélyén lehetett jól elrejtve.
– A könyvedet majd visszaadom Holdsáp – utánoztam James Pottert elmélyített hangon.
– Milyen könyv? Ja, a Rút boszorkány és a házi manó-ra gondolsz? Maradhat nálad nyugodtan. Tetszett?
– Nem, csak nálam maradt, ahogy a kis lapocskátok is – forgattam meg a szememet, bár ezt ő nem látta.
– Elolvastad azt a lapot, amit Tapmancs elejtett? – fedeztem fel Lupin hangjába valami félelemre utaló nyomot.
– Nem, de most már be kell vallanom el kellett volna olvasom. Biztos valami fontos lehetett, ha a kis göndör Black barátod ennyire megijedt – jegyeztem meg, majd tovább sétáltam némán. Nemsokára beszéd foszlányokat hallottam meg a kanyarban, így megállítottam Lupint. Szám elé tettem kezemet ezzel őt csendre intve, majd hirtelen kiugrottam a másik folyosóra és a jövevények felé fordítottam a pálcámat.
Két ijed sikoly szelte be a folyosót, amely a Hugrabugos évfolyam társaink voltak, akik látszólag eltévedtek.
– Mit kerestek itt? – meredtem rájuk mérgesen. – Mi vagyunk ezen a szinten!
– Ez nem a 3. emelet? – pillantott körbe a lány, mire gúnyosan felnevettem.
– Nem, ez az földszint. De semmi baj, mindenki tévedhet – hangom szinte már kedvesen csengett, melyre évfolyamtársam megnyugodott egy pillanatra. – Senki sem várta el egy magad fajta sárvérűtől, hogy ezt megjegyezd – vetettem még oda, majd elsétáltam mellettük Lupinnal az oldalamon.
– Nem értem miért nem bírod a mugli ivadékokat – jelentette ki a fiú kis idő után.
– Megválaszoltad a kérdésedet – meneteltem megállíthatatlanul előre, minél gyorsabban végezni akartam már. – Azért nem szeretem őket, mert sárvérűek. Én pedig egy Morgan vagyok. Egy nemes aranyvérű varázsló család legidősebb gyermeke. Én vagyok Rachel Morgan, aki megszerez mindent, amit akar. Nem engedem meg, hogy azok a mocskok bepiszkítsák a családunk nevét.
– Senkinek nem célja, hogy a családodat ,,bepiszkítsa"– érvelt, mire csak mosolyra húzódott a szám.
– Tudod Lupin, te egy félvér vagy, nem érted ezt. Vakok vagytok, hogy ha nem veszitek észre, hogy mi történik. Ezek a mocskok beférkőznek közénk, meggyengítenek minket. Ti még is véditek ,,szegény párákat".
– És azért nem bírod Siriust és Jamest, mert ők mást gondolnak – folytatta a gondolatmenetemet a maga módján.
– A családoknak mindig vannak szégyenei – válaszoltam szinte azonnal, majd éppen fordultam be a folyosón, mikor a most már elém kerülő Lupin visszahúzott.
– Mi van? – kérdeztem értetlenül, amikor a fiú csak elkezdett lökdösni a másik irányba. – Lupin ha most nem engedsz el kiátkozlak ebből az iskolából! – szólaltam fel végül hevesen, aminek a következményébe a fiú elengedett.
– Mi bajod van? – álltam meg végül vele szemben, míg ő csak kínosan megvakarta a nyakát.
– Öhm én nagyon sajnálom, nem direkt volt csak tudod... – dadogott össze-vissza, miközben a cipőm orrát nézte. Én addig egy pillantást vetettem a mögötte elhelyezkedő folyosóra. Csak 1 másodperc volt, de elkaptam még, ahogy egy ember lába eltűnik valami mögött. Pontosan tudtam mi volt az, hiszen hallottam már James Potter híres láthatatlanná tévő köpenyérő, de mind végig azt hittem, hogy ez hazugság, amivel annak a mocskos sárvérűnek akart tetszeni. Úgy látszik tévedtem.
– Tudod nagyon bírlak és bejössz nekem. Nagyon szép lány vagy és okos – fejezte be végül a mondandóját Lupin.
– Értem, tudod én is bírlak Lupin – léptem közelebb egy ellenállhatatlan mosollyal, úgyhogy alig pár centi volt köztünk már. Ő csak lefagyott előttem, én pedig ezt kihasználtam és számát a füle mellé helyeztem. – De tudod, sose higgy egy Mardekárosnak, mert becsapnak.
– Incarcerandus! Petrificus totalus! – kaptam elő a pálcámat és arra a helyre céloztam, ahol eltűnt a láb. A hatása meg is volt, mert egy kiáltás kíséretében megláttam Potter, aki csak lefagyva eldőlt, míg nem messze tőle a megkötözött Blacket pillanthattam meg. Közöttük pedig ott volt a jó madár Pettigrew, aki csak az ijedségtől dermedt meg.
– Nocsak, nocsak! – löktem arrébb Lupint, majd lassan oda sétáltam a maradék Tekergőkhöz. – Mit látnak szemeim, hát nem csak pár cicust, akik az éjben kószálnak!
Élvezettel ránéztem az átkom hatására megbénított Potterre és Blackre, akik csak morogva vizslattak engem. Őszintén vicces volt látni, ahogy ketten a földön fekszenek. Sőt még a kis megijedt barátjuk is jó látvány volt.
– Hm...kint kószálunk ilyenkor. Ezért pont levonás jár tudtommal. Akkor hát 15 pont a Griffendéltől, mert Potter a folyosón volt este, újabb 15 pontot veszek el, mert Black is vele volt és még 15 pont, mert Pettigrew is velük tartott. Összesen 45 pont kerül el a Griffendéltől. Ezek mellett az esti kószálás miatt 1 hét büntető munkára ítélem őket a házvezető tanáruknál, amennyiben nem jelennek meg professzornál még ma este, akkor újabb pontlevonásokra kerül sor és szólok McGalagony professzornak. Ja és persze ezt is elkobzom – emeltem fel a láthatatlanná tévőköpenyt.
– Oh, hogy átkoználak el Morgan! – szólalt meg a lekötözött Griffendéles.
– Támogatom az ötletet – villant meg szemüveges társának szeme.
– Én a helyedbe befognám azt a nagy szádat Black – emeltem rá a tekintetemet egy önelégült mosollyal. – Még szerencsétek van, hogy Lupint nem küldöm büntető munkára, mert védte a kis barátait.
Ekkor megjelent az említett fiú és feloldotta a varázslataimat, amit az követett, hogy Black és Potter dühben izzó szemekkel meredtek rám. Szinte azonnal talpon is volt az a kettő és még pálcát is szegeztek rám. Én viszont csak a köpenyt fogtam és mosolyogtam.
– Add vissza a köpenyem Morgan! Nem fogom szépen kérni többször! – fenyegetett meg Potter.
– Tudod a köpenyedet elkoboztam és az, hogy a pálcádat rám emeled újabb 10 pont levonás a Griffendéltől. Úgyhogy nem fogom többször szépen kérni Potter. Tedd el a pálcádat! – szólaltam meg kimért hangon, mivel köztem és a Griffendéles között szinte szikrázott a levegő, ezt pedig a többi fiú is érzékelte. Nem volt véletlen, hogy Pettigrew a falhoz húzódott, ahogy az sem, hogy Lupin James mögé állt, míg az utóbbi legjobb barátja fenyegetően elém lépett.
– Még 10 pontot vonok le a Griffendéltől, mert Potter nem hallgat egy prefektus szavára – kezdett újra mosolyra görbülni az ajkaim, mivel az előttem álló fiú egyre idegesebb lett.
– 1, 2, 3. Hát rendben, ha így játszunk Cicuskám. Még 10 pont, mert Potter fegyvert szegez és nem hallgat egy prefektusra.
– Elég legyen! – lépett közelebb Black ezzel közém és a barátja közé állva. Keze erősen a csuklómra fonódott, így könnyedén a falhoz tudott szorítani engem. Én akkor köpni nyelni nem tudtam hirtelen. Nem kicsit lepett meg a véráruló húzása, még is tartottam magamat. Az sem zavart meg, hogy szinte hozzám préselődött Orion legidősebb fia.
Éreztem az illatát a fiúnak, a testének a melegét és a keze erős fogását, amellyel engem szorított. Hallottam, ahogy lélegzik, sőt még a bőrömön is érzékeltem a forró dühtől izzó leheletét. Szinte még a szívverését is hallottam. Ezek együtt egy pillanatra lesokkoltak, de gyorsan összekaptam magamat. A szemébe pillantva megláttam tiszta utálatot, amit irántam táplált, de álltam a tekintetét.
– Engedj el Black! Vagy kiátkozlak ebből a nyomorult iskolából! – sziszegtem neki.
– Tapmancs most már elég legyen! Túl messzire mentek – húzta a vállánál fogva vissza Lupin a barátját. – Nem éri meg!
– Leszarom Lupin! – lökte el a barátja kezét, majd visszafordult felém. – Tudod Morgan ennél szánalmasabb nem is lehetnél! Egy mocsok vagy, aki azt hiszi, hogy mindenkinél erősebb, okosabb és felsőbbrendűbb. Egy beképzelt barom aranyvérű, aki azt hiszi mindent megtehet. Hánynom kell tőled! Csak, hogy tudd Morgan mindennek van következménye és ennek is lesz. Ne hidd, hogy sokáig szó nélkül fogják tűrni azt, amit te teszel. Örülnöd kéne, hogy még nem rúgtak ki az iskolából, de ne félj nemsokára megfogják tenni. Repülni fogsz te is a kis csitri barátnőiddel együtt!
Még mielőtt teljesen elengedett volna a fiú fenyegetően rám nézett, majd végül csak ellépet tőlem. Az pillantása az emlékezetembe égett, sőt még talán egy kisebb félelmet is keltet bennem.
Ekkor Lupin előre lépett és közém és Black közé állt. Nem akarta, hogy barátai ennél nagyobb bajba kerüljenek.
– Menjetek vissza a klubhelyiségbe, én innen már elintézem! – csengett Lupin hangja a fülemben, én viszont csak a padlót kémeltem. Pár másodperc múlva, viszont felkaptam a fejemet a földről, akkor megláttam a három távolodó fiú alakját, akik elvesztek a sötétbe.
– Fejezzük be szerintem a többi folyosót – fordult felém a Griffendéles fiú, mire némán bólintottam egyet. A kettőnk között lévő csend viszont nemsokáig tartott.
– Visszaadnád a köpenyt? – kért meg halkan a mellettem sétáló fiú, mire felhúztam a szemöldökömet.
– Miért tenném? Mi hasznom volna belőle? Talán örömet szereznék Potternek? Kizárt, hogy megteszem, azokért a mocskokért – keltem ki magamból, s meggyorsítottam egy ideig a lépteimen, de aztán végül megtorpantam, hogy bevárjam Lupint, aki gyorsan szedte a lábát. Mikor utol ért megfordultam és felnéztem a szemeibe.
– Tudod mindig mi, Mardekárosak vagyunk gonoszak, mi vagyunk azok, akik csak rosszat tesznek. James Potter és ti, a csapata vagytok a jók, a szentek. Elég vicces ez, mivel ugyanolyanok vagytok, mint mi. Azokat bántjátok, akiket nem bírtok, mi is ezt tesszük. Csak titeket ünnepelnek egy tettetek után, míg minket szidnak. Potter ugyanolyan szörnyeteg, mint amilyennek, engem nézel. Csak a kettőnk között van egy nagy különbség. Én tudom mi a kötelességem, míg ő nem. Én aranyvérű vagyok, míg ő véráruló – ekkor megfordultam és tovább indultam.
– Sose értettem miért kerültél be az ő csapatukba, azt hittem intelligens vagy, azt leszámítva, hogy mennyire naiv vagy mert nem látod mit tesznek az sárvérűek ellenünk. A két barátodat Pottert és Blacket megértem, hiszen mindketten ugyanannyira szánalmasak. Pettgrewt is, elég okos húzás volt azzal a kettővel barátkoznia. Az a két véráruló barátjának tudja, így megvédik. Ha egyedül lenne már rég agyon taposták volna, még az a csitri Olsen is megbírta volna tenni. Te viszont elég érdekes vagy. Van valami tudás a fejedben még is eléggé buta vagy, mert velük barátkozol. Nem veszed észre, hogy kihasználnak csak, ami szánalmas véleményem szerint – elemeztem ki a barátságukat, mikor a Griffendéles fiú, hirtelen elkapta a kezemet és hátra rántott. A fájdalomtól felszisszentem, hisz Black is itt szorított meg, nem kis erővel. Ahogy felnéztem Lupinra, hogy leszidjam belém fagyott a szó, egyszerűen nem jött ki hang a számból. A fiú arca eddig még sosem látott módon megkeményedett, állkapcsát erősen feszítette be, szemeiből pedig nyugodtság egyben méreg is látszódott, melynek keveréke vérfagyasztó volt.
– Nem tudsz te semmit rólunk! Csak azt hiszed mindentudó vagy, mert Morgan a családneved. Folyton elítéled azokat, akik nem olyanok, mint te. Sőt, akik olyanok azokat te használod ki! A kutyáid ők, akik mindenhova követnek téged. Nem is sejted, hogy Sirius, Peter vagy James milyen. Közelről sem ismered őket, és igen lehet, hogy sokszor hülyék és játszanak az emberekkel, de ők a barátaim. Olyanok, mintha a családom lennének és tudod sajnállak téged, mert te ezt sose tapasztalhatod meg, ha ilyen kegyetlen maradsz – mondta nyugodtan a szemembe, majd elengedte a karomat és hátrébb lépet – Most pedig mondd mit akarsz a köpenyért! Írjam egy hónapig a leckéidet vagy legyek a kutyád?
– 1 hónapon át megírod a leckémet és visszakapod a köpenyt – válaszoltam.
– Rendben 1 hónapon át én írom meg minden leckédet – bólintott, majd kinyújtott a kezét a köpenyért.
– Azt hiszed vissza kapod most? Mi van, ha nem tartod be a szavadat?
– A nevemre esküszöm, de ha nem tartom be akkor megkínozhatsz ameddig csak akarsz. Végül is Corinnal is ezt tetted – szólta el magát.
– Hát csiripelt a kis madárka neked? – döntöttem oldalra a fejemet gúnyosan. – Nem kell ilyen tekintet Lupin. Elég egyértelmű volt, hogy Black a kis incidensünkről beszélt.
– Ne bántsd őt! Morgan kínozz meg engem akár mindennap többször, csak őt ne bántsd. Ő nem akarta elmondani én húztam ki belőle a könyvtárban – termett szinte azonnal előttem Remus újra, majd megadóan sóhajtott egyet. – November végig én írom meg minden leckédet, ha nem bántod Corint és most visszaadod a köpenyt.
– Csak 3 hónap? – húztam fel a szemöldökömet kérdően.
– A karácsonyi szünetig – hosszabbította meg, mire bólintottam egyet.
– Rendben Remus Lupin. Karácsonyi szünetig megírod minden leckémet tökéletesre, én pedig visszaadom a köpenyt és nem bántom Corint – nyújtottam ki a kezemet felé, mire ő azt megrázta.
– Akkor, majd leckék miatt találkozunk – bólintott egyet Remus, majd elsétált a köpennyel a kezében, mivel már vége volt az őrjáratnak. Pár másodpercig még álltam ott, majd sarkon fordultam és elindultam a klubhelyiségig.
A folyosókon mérhetetlenül nagy sötétség és csendesség volt. Csak a cipőm kopogása visszhangzott az alagsorban. Senki nem járt arra, még is kellemetlenül éreztem magamat. A gondolatom meg akaratlanul is, de Potterre és a barátaira terelődött. Lupint még sosem láttam ilyen elszántan beszélni. Minden erejével csak azokat a mocskokat védte. Black pedig, agresszív volt, bár ez elég sokszor előfordult már, még is a mostani valamelyest más volt és ez meglepett engem nem is kicsit.
– Aranyvér! – mondtam el a jelszót, majd beléptem az ajtón. Mint gondoltam a klubhely üres volt, csak egyetlen fény pislákolt, amely alatt a testvéremet vettem észre. Nagyban körmölt valamit, miközben rengeteg könyvvel volt körbevéve. Nagyon bele volt merülve a munkába, mivel engem sem vett észre.
– Alice? – lepődtem meg az ittlétén, de talán még ő nálam jobban is megdöbbent.
– Rachel? Hogy hogy kint voltál? – kapta fel a fejét.
– Járőrözés – feleltem szememet forgatva.
– És milyen volt? – érdeklődött a testvérem, miközben visszafordult a tankönyvei felé.
– Hát elég rossz, de jobban belegondolva jó volt – ültem le mellé, majd megnéztem mit ír ilyen szorgosan. Egy lecke volt az átváltoztatástanból. Emlékszem rengeteg gyakoroltam erre az anyagra, mivel kimondottan nehéz volt.
– Mi történt?
– Lupinnal osztottak be és találkoztunk Potterékkel. Elintéztem őket, sőt még a láthatatlan köpenyüket is elkoboztam, de aztán visszaadtam nekik – dőltem neki a kanapénak.
– Visszaadtad? – húzta fel kérdően a szemöldökét, homloka ráncba szaladt, mintha csak rosszul hallotta volna a mondandómat.
– Lupin karácsonyig fogja írni a leckémet – magyaráztam meg neki, mire csak elmosolyodva megrázta a fejét.
– Nem is te lennél – nevetett fel halkan. – Amúgy anya gratulál ahhoz, hogy elintézted Pottert, Blacket és Olsent. Pluszban még küldött egy két dolgot, például a vitaminjaidat – pillantott fel rám, mire csak rosszallóan rákaptam a fejemet.
– Honnan tudd Olsenről?
– Szinte az egész Mardekár tudd róla, hogy helyre raktátok. Az átkos részét, viszont csak én, Olivia, Jane és Scarlett tudja, meg persze te – fejezte be az írást, majd olvasni kezdte a pergamenjét. – Lucius amúgy keresett téged este.
– Engem? – lepődtem meg, majd arcomra pillantok alatt kiterült egy önelégült mosoly. Nem kicsit tetszett az a tudat, hogy Lucius keresett engem, bár én az egész napot szinte az ő kutatásával végeztem.
– Oh nővérkém látom azt a vigyort. Mondd el mi van kettőt között! – dőlt hátra a kanapéra, amely látszólag nagyon jól esett most neki.
– Még én sem tudom pontosan, de kezd valami alakulni...
– Nem meglepő. Téged és Luciust egymásnak teremtettek.
– Nem biztos még Alice. Nem tudom mit gondol rólam, lehet más...
– Lucius szereti a kihívásokat és te tökéletes vagy neki. Nehezen vesznek le a lábadról és ez neki tetszik.
– Alice....
– Ha rám hallgatsz akkor nem utasítod el őt – fogta meg a kezemet biztatóan. – Az élet egy pillanat és gyorsan elrepül Rachel. Ki kell használnunk minden pillanatot.
– Rendben, holnap megkeresem Luciust.