A jó idő beköszönte egyet jelentett az RBF vizsga közeledtével... ami az évfolyamunkon egyeseket igencsak kikészített. Viv egyszer el is ájult, és nekünk kellett levinni a gyengélkedőre. Christie csendben tűrte, meg is lepődtem rajta, hogy mennyire csendben van, mert általában ő a leghangosabb köztünk, és ha valami nem tetszik neki, elsőként emeli fel a hangját. De az is lehet, hogy egyszerűen csak haragudott ránk, mert Will... nos, Will ejtette őt és helyette Katie-t vitte randira. Szegény lány kisebb sokkot is kapott, mikor meglátta, hogy együtt indultak el Roxmortsba.
Nemsokára egy új üzenet jelent meg a hirdetőtáblánkon.
PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS
A húsvét utáni első tanítási hét során a házvezető tanárok rövid beszélgetés keretében pályaválasztási tanácsokkal látják el az ötödéves tanulókat. Az egyes tanulók számára kijelölt időpontot az alábbi lista tartalmazza.
A lista szerint nekem a húsvét utáni hétfőn, legendás lények gondozása órán kellett megjelennem. Szuper! Kevesebb szurcsókot kell dajkálnom. Ennél jobb nem is lehetne.
- Az én tanácsadásom nagyon rövid volt – mesélte Fred, miközben Katiékkel a szórólapok között válogattunk. – Bementem, és közöltem a tanárnővel, hogy én tudom, mihez akarok kezdeni – vigyorgott.
- És mit reagált? – kérdeztem. Elképzeltem, hogy Fred leül a tanárnővel szemben és a jegyeiről beszélgetnek.
- Azt, hogy reméli, összejön az üzletünk, de addig is nem árt néhány vizsgát letenni...
- ... mert ha feltalálók is szeretnének lenni, nem ártana egy-két sikeres RBF vizsga is.
- Megfogadtuk a tanácsát... beláttuk, hogy van néhány fontos tantárgy...
- ... de ennyi – vont vállat.
- Ejha! Sose hittem volna, hogy bármelyikőtök valaha is kimondja, hogy „fontos tantárgy" – vigyorogtam, mire Fred megcsikizett. – Hé!
- Ne gúnyolódj.
- Eszembe sem jutott – nevettem.
- Hé, Hannah – szólt Will -, ez neked való! „Szereted a nagy utazásokat, a kalandot, és vonz a veszélyarányos részesedés a talált kincsekből? A Gringotts Varázslóbank fantasztikus lehetőségekkel kecsegtető külföldi munkát ajánl mindazoknak akiket érdekel az átoktörői munka!" – felnevettem.
- Ezt most komolyan mondtad? Csak mert én nem úgy vettem.
- Miért? Szeretsz utazni, eszes vagy, tehát téged aztán nem csapnának be a koboldok... - felemeltem a mutatóujjam.
- Miből gondolod, hogy szeretek utazni? Te lökött – felnevettem. – Az, hogy amerikai vagyok, nem jelenti, hogy utazni is szeretek. Egyébként se nevezném azt az évi kétszeri hoppanálást utazásnak – mondtam.
- Hát akkor? Amerikában építesz majd karriert? – Fred megszorította a kezem.
- Aú – pillantottam rá mérgesen. – Ez most mi volt?
- Bocs, Hannuci – adott egy puszit.
- Amúgy meg, nem áll szándékomban. Nem tudom, mit fogok csinálni – mondtam. Felemeltem egy szórólapot. A Szent Mungó Ispotályét. – De ez például tetszik. A jelentkezés feltétele a legalább V eredménnyel letett RAVASZ bájitaltanból, gyógynövénytanból, átváltoztatástanból, bűbájtanból és sötét varázslatok kivédéséből. Na és ez neked, Will? „Foglalkozz hivatásszerűen a muglik egzotikus világával!" A muglikapcsolatok intézéséhez viszont nem kell más, csak egy sima RBF mugliismeretből. „Sokkal fontosabb az elhivatottság, a tolerancia és a humorérzék!"
- Nem is tanulok mugliismeretet! – mondta.
- De muglik a szüleid, nem?
- Ha-ha.
- Amerika vs. Wales 1:1 – nevettünk.
- Na jó... mi megyünk – adott egy csókot a barátom.
Másnap reggel találkoztunk csak, a reggelinél. Harry újabb levelet kapott, mire felvont szemöldökkel néztem rá.
- Ez Percy lesz – mondta kimondatlan kérdésemre.
- Percy? – kérdeztem. – Nem is tudtam, hogy levelezésben álltok.
- Nem is... de kérdeztünk tőle pár dolgot.
- Á, Mr. Kuporról, igaz? – sóhajtottam. Épp akkor szállt le elém Gale, Belle baglya.
Kedves Hannah,
örülök, hogy írtál. Velem minden rendben, készülünk a Quodpot döntő mérkőzésére, amit a wampussal játszunk. Izgulok, sosem állt még ilyen jól a szénánk. Bár Jeff ellen kell játszanom, úgyhogy nagyon erős az ellenfél. Főleg, hogy ismerjük egymás... titkait. Nálunk nem volt több eltűnés Amanda Mitchell óta, úgyhogy a kedélyek lassan megnyugodtak. A faluba szerencsére lejárhatunk, de egyelőre csak az, aki nem tud hoppanálni.
Kérdeztem Michelle-t Jorkinsról és Kuporról is, de se ő, se apa nem nagyon tud róluk semmit.
- Semmit? – prüszköltem. – Persze...
Sajnálom. Michelle csak annyit mondott, hogy ő úgy tudja, a fiatal Kuport joggal zárták be, és hogy nem hiszi, hogy az idősebb valaha is beteg volt, akár egy napra is. Ilyen hosszú idő után érdemes lenne meglátogatni őt. Akár meg is babonázhatták. Szerintem a MACUSA biztos kivizsgáltatna egy ilyen ügyet.
Talán Izzy többet tud majd segíteni, írtam neki is.
Puszi: Belle
- Itt sincs semmi – tettem félre a levelet, majd barátaim kérdő tekintetére felelve hozzátettem: - Belle írt. Mesélt a múltkor, hogy eltűnt Ilvermornyból is valaki, gondoltam megkérdezem, történt-e más furcsa eset.
- Na és történt? – kérdezte Ron.
- Nem. De azt mondja, szerinte Kuport megbabonázták. Tegyük hozzá... ez nem butaság.
- De akkor hogyan küldené az utasításait? Ennek nincs értelme – rázta a fejét Harry.
Fred odaült mellém, és letett egy fél tojást és egy fél karamellát elém.
- A te részed – fűzi hozzá.
- De cuki – mondja Ron.
- Fogd be, Roncimonci – vágott a szavába.
- Ari vagy – mosolyodtam el. Abban a pillanatban egy újabb bagoly, a kis házibaglyunk szállt le elém és már repült is tovább, otthagyva a kosarat. Egy húsvéti sütibárány, néhány tojás és csokis süti került elő a kosárból. – Tessék – toltam elé a kosaramat, majd kinyitottam a sütis dobozomat. – Vegyetek.
- Csokis keksz! – vetődtek rá. – Anyukád remek szakács.
- Tudom – nevettem el magam, ahogy Ron betolt egy egész kekszet a szájába.
Az RBF-re való tanulás szinte minden erőmet kivette. Ha a húsvéti szünetig azt hittem, hogy mindenki gőzerővel tanult, hát tévedtem. Mert a szünet után a tanárok is egyre nehezebb tempót diktáltak, a magyarázataik is szövevényesebbek lettek.
Ezt nem segítette elő, hogy a tanácsadáson a tanárnő egyet értett velem, a gyógyítói pálya nekem való lehet, a jegyeim elég jók hozzá és megvan hozzá a kitartásom, a szorgalmam. Ennek elmehetett a híre a tanárok között, mert Piton professzor ezek után úgy próbált kezelni, mintha máris gyógyító lennék. Feltételezem jó szándék vezette, de mégis eléggé megrémített.
Bájitaltanra kétszer annyit készültem, mint addig, és húsvét után elkezdtem ismételni. Ekkor örültem, hogy nálam volt az összes tankönyvem, mindig. Katie és Will is örült neki. Fred és George társaságában is tanultam általában. Egyszer Lee szólt már rám, hogyha nem vigyázok ki fog folyni az agyam.
- Nyugi, iskolaelső úgyis csak hetedikben lehetsz – mondta vigyorogva.
- Kösz szépen – feleltem, és tovább bújtam a könyvet.
- Az kéne még – Így is elég ciki, hogy a csajom prefektus, hát még ha iskolaelső lenne – erre felkaptam a fejem, de Fred szerencséjére láttam, hogy vigyorog, ezért nem vettem komolyan a dolgot.
- Én most lemegyek vacsorázni – álltam fel.
A portrénál voltam már, amikor az kinyílt, és három feldúlt fej jelent meg: Harry, Ron és Hermione. Karon fogtak, és letelepedtünk a kandalló elé.
- Téged... keresünk – lihegték.
- Miért? – kérdeztem. Egyszerre kezdtek el beszélni, úgyhogy semmi sem értettem.
- Kupor... Kupor itt volt! Harry Viktorral beszélt és egyszer csak kibukkant a fák közül! Összevissza beszélt...
- Belle-nek igaza volt, megbabonázták!
- Megtámadták Krumot...
- Na jó, ácsi! Ebből most annyit értettem csak, hogy Kupor itt volt és Bell megtámadta Viktor Krumot.
- Nem! – csattant fel Harry. A közelben ülők is felkapták a fejüket. Miután összeszedte magát a trió, már tudtunk rendesen beszélgetni.
- Szerintem két lehetőség van – szólt homlokráncolva Hermione. – Vagy Mr. Kupor támadta meg Viktort, vagy valaki más támadta meg mindkettőjüket, amikor Viktor nem figyelt oda.
- Biztos, hogy Kupor volt – vágta rá Ron. – Különben miért tűnt volna el? Megtámadta Krumot, és kereket oldott.
- Nem hinném – rázta a fejét Harry. – Nagyon ki volt készülve... Járni is alig tudott, nemhogy dehoppanálni vagy ilyesmi.
Hermione bosszúsan felnyögött. – Hányszor kell még elmondanom, ti fafejűek: a Roxfort területén nem lehet dehoppanálni!
- Így igaz – bólintottam.
- Na jó, mondok mást! – szólt izgatottan Ron. – Krum megtámadta Kuport – nem, nem, várjatok –, aztán elkábította saját magát!
- Mr. Kupor pedig köddé vált, igaz? – fintorgott Hermione.
- Ja, tényleg...
- Észlény – ingattam a fejem. – De egyáltalán, hogy került az erdőbe? – tűnődtem halkan. – Nem mondta, mit keresett ott?
- Nem – mondta Harry.
- Ismételjük el még egyszer! – vetette fel Hermione. – Pontosan mit mondott Mr. Kupor?
- Mondom, hogy összefüggéstelenül beszélt! – csóválta a fejét Harry. – Dumbledore-t akarta figyelmeztetni valamire. Bertha Jorkinsról azt állította, hogy meghalt. Ismételgette, hogy mindenről ő tehet... a fiát is említette.
- A fia haláláról tényleg ő tehet – jegyezte meg Hermione.
- Nem volt eszénél! – folytatta Harry. – Volt, amikor úgy emlegette a feleségét meg a fiát, mintha még élnének. De főleg Percynek magyarázott mindenféle hivatali dolgokat, mintha Ron bátyja ott lett volna.
- Harry – valami szöget ütött a fejembe, de még nem tudtam, mi az. – Említett valami konkrétat a fiáról?
- Nem – rázta a fejét.
- És... mit is mondott Tudodkiről? – kérdezte Ron.
- Hányszor mondjam még el... – sóhajtott fáradtan Harry. – Azt, hogy erősebb lett. Egy darabig hallgattunk.
- De hát azt mondod, nem volt az eszénél – szólalt meg végül Ron. – Össze-vissza dumált, a fele csak agyrém volt... Akkor meg ez az egész... - hangja elárulta, hogy ő se hiszi igazán, amit mond.
- Legalább tudjuk, mit jelent, hogy „beteg" – mondtam Ronnak vigasztalásul.
- Még akkor tűnt a legnormálisabbnak, amikor Voldemortról beszélt – szögezte le Harry, ügyet sem vetve Ron fájdalmas fintorára. – Alig bírta kipréselni magából a szavakat, de akkor legalább tudta, hol van, és mit akar. Erősködött, hogy beszélnie kell Dumbledore-ral.
- Én... nem vagyok biztos benne, de szerintem Belle-nek igaza volt, mikor azt mondta, Kuport megbabonázták – mondtam. – Olvastam... olvastam arról, hogy milyen hatása lehet az imperiusnak...
- De hát akkor nem nézett volna ki így – mondta Hermione. – Én is utána néztem, hogy milyen egy imperiusszal sújtott varázsló.
- Pontosan ilyen lehet – fontam karba a kezem-, ha küzd az átok ellen. Egyik pillanatban még azt teszi, amire utasítják, a következőben pedig fellázad ellene... - Hermione a szája elé kapta a kezét
- Mi van, ha megtalálta az, aki az átkot ráküldte? Akkor mind veszélyben lehetünk, hiszen fogalmunk sincs, miért tette, amit tett!
- Te mit gondolsz, Hannah? – felriadtam a nevem említésére.
- Azért nem hinném, hogy ilyen veszélyes lenne a helyzet, mint Hermione mondja; bár Kupor állapota, aztán eltűnése tényleg aggasztó...
- Beszélnünk kell Mordon professzorral! – jelentette ki Hermione. – Meg kell tudnunk, megtalálta-e Mr. Kuport.
- Jól van, majd értesítsetek – legyintek, mert én nem megyek veletek.
Harry már felállt mellőlem, de visszafordult.
- Még mindig nem bírod? – ráncolta a szemöldökét. Ahogy ránéztem „öcsikémre", valahogy idősebbnek láttam a koránál. Éreztem, hogy aggasztják a történtek.
- Nem – ingattam a fejem is-, nem bírom. Voltak pillanatok, amikor már úgy látszott, jóban leszünk – elmosolyodtam a báli emlékek hatására-, de ahogy a tanítás elkezdődött... - sóhajtással fejeztem be a mondatot, mert nem találtam a megfelelő szót rá.
- Milyen? – fordult vissza Hermione. Vállat vontam.
- Én se tudnám megmondani – feleltem. – Ti tudjátok, hogy az édesanyám legilimentor, és néha én is mutatom ennek a jeleit.
- Azokra a pillanatokra gondolsz, amikor meghallod a gondolatainkat? – bólintok. Szuper. Ezek szerint már Ronnal is csináltam ilyet. És még csak észre se vettem.
- Meg amikor megérzem az érzéseiteket, de nemcsak a tietekét, meg nem is egész konkrét érzések ezek, hanem csak... - kerestem egy jó példát. – Mint az izgatottságot, vagy nem is tudom. Na de a lényeg – eszembe jutott, miért kezdtem el mondani: Mordon miatt. – Ennél a tanárnál nincs egyetlen meghatározó érzelem sem... nincsenek tiszta gondolatok, nem értek semmit, mert minden zavaros. Ráadásul szerintem megérezte, amikor egyszer elkalandoztam az órán és megpróbáltam olvasni benne. Azóta mintha valami megváltozott volna. Nem tudom – sóhajtottam megint. Mostanában túl sokat sóhajtozom. - Az én bizalmamat nem nyerte el, az egyszer szent igaz.
- Ez volt a végszó – állt fel Harry. – Holnap megírjuk azt a levelet, és meglátogatjuk Mordont.
A következő napon McGalagony mint házvezető tanár tartott tájékoztatót a vizsgákról átváltoztatástanon. Elmondta, hogy az utolsó próba előtti két hétben, tehát június első két hetében fogják megtartani az RBF vizsgákat, valamint ismertette annak rendjét-módját.
- Amint látjátok – szólt McGalagony professzor, miközben az osztály szorgalmasan jegyzetelte a táblára írt időpontokat – a vizsgáitokat két egymás utáni hétre osztották el. Elméleti tudásotokról a délelőtti írásbeliken adtok számot, a gyakorlati vizsgák délutánonként lesznek. Kivételt képez az asztronómia, amiből természetesen sötétedés után fogtok vizsgázni. Mindenkinek felhívom a figyelmét arra, hogy az írásbeli vizsgákon használt pergament a legtökéletesebb csalásgátló bűbájokkal kezeltük. A vizsgaterembe tilos bevinni válaszgyártó pennát, nefeleddgömböt, legombolható mandzsettapuskát és önjavító tintát. Sajnos minden évben akad legalább egy olyan diák, aki megpróbálja kijátszani a Mágiai Vizsgahivatal által megállapított szabályokat. Merem remélni, hogy a griffendélesek közül senki nem készül erre. Ne feledjétek, az RBF-vizsgákon a jövőtök a tét.
- Tanárnő, kérem – szólt kezét a magasba lendítve Katie – mikor hirdetik ki a vizsgák eredményét?
- Bagollyal küldjük ki az eredményeket, július folyamán – felelte McGalagony.
- Szuper – suttogta hangosan Scott Riley, Will egyik szobatársa – akkor lesz egypár nyugis hetünk.
Én nem értettem egyet Rileyval, nagyon-nagyon nem. Mégis ki tud nyugodtan lenni, amikor ki tudja, sikerült-e a vizsgája?! Én biztosan nem, és már előre látom milyen „jól" fogom érezni magam a július negyediki bulin.
Az első vizsga előtti este az egész évfolyam ki volt készülve. Viv és Christie a tolltartójukat versenyeztették az egyik sarokban a mozgatóbűbájt gyakorolva. Az egyik asztalnál Will ült, és azt a feladatlapot oldotta meg, amit még én készítettem neki gyakorlásra, természetesen bájitaltanból és mindenkire csúnyán nézett, aki csak hangos mert lenni. Én a sötét varázslatok kivédését, majd a bűbájtant gyakoroltam hanyatt fekve a kandalló előtti szőnyegen. Mindenféle bűbájt próbáltam nonverbálisan végrehajtani, ha már Mordon begyakoroltatta velünk. Katie mellettem hasalt és a definíciókat ellenőrizte.
Vacsoráig rendesen kifáradtunk, és észrevettem, hogy Will egy határozott ritmust dobolt.
- Will! – szóltam rá, és figyelmeztetően pillantottam rá.
- Heaven knows I was just a young boy...– énekelte.
- Ne – tapasztottam be a fülem. Ez volt a legújabb sláger a rádióban, és mindketten szerettük. A hangunk sem volt rossz, erre Izzy esküvőjén rájöttünk már. Akkor énekeltünk először és utoljára végig egy számot.
- Didn't know what I wanted to be– folytatta. Nem hiszem el... odaültem hozzá, vele szemben. Le akartam beszélni.
- Hallgass – kértem, de csak folytatta. Összefontam a karomat, és hátradőltem. Nem én. Biztos nem énekelek. – I think there's something you should know
- I think it's time I told you so...
- There's something deep inside of me...
- There's someone else I've got to be...
- Take back your picture in the frame...
- Take back you're singing in the rain
- I just hope you understand
- Sometimes the clothes do not make the man – az utolsó sort közösen énekeltük, ezzel elérve, hogy a klubhelyiségben tartózkodók odafigyeljenek ránk. Szuper, ezt akartam elkerülni. De az éneklés úgy felszabadított, olyan régen hallattam már a hangom. – Is the only good that I've got... - fejeztük be közösen, halkan.
Aztán kitört a taps a helyiségben. Teljesen elvörösödtem, és nyögve hátradőltem, bebújva a könyvem mögé. Valaki kivette a könyvet a kezemből, felrántott magához a székről és hosszan megcsókolt. Ez a valaki pedig Fred volt.
Ha lehet, a csókunk után még jobban elvörösödtem. Zavarban voltam. Mérhetetlen zavarban...
- Szeretlek, Hannah – jelentette ki. Csak úgy, mindenki előtt.
- Én is szeretlek, Fred – karoltam át a nyakát, és megcsókoltam, mire felkapott és megpörgetett.
- Na, tűnés innen, nincs itt semmi látnivaló – hessegetett el minden bámulót, vigyorgásra késztetve engem. Felvállaltuk a kapcsolatunkat.
Azt hittem, hogyha meglépjük ezt, és elterjed a híre a Roxfortban nem fogok tudni koncentrálni. De hamar kiderült, hogy ez nem igaz. A többiekre viszont annál inkább igaz lett, mert az, hogy Hannah Winslow, az „ötödikes eminens prefi lány" és a griffendél híres-hírhedt csínytevője, Fred Weasley egy párt alkotnak futótűzként terjedt el és mindenki azt találgatta igaz-e.
- Nem hagynak rendesen pisilni sem – panaszkodtam a vizsga reggelén A PÁROMNAK. – Esküszöm, Lizzy Turner még majdnem a fülkeajtót is rám törte, hogy kiderítse igazak-e a pletykák.
- Ez szörnyű – átkarolt a derekamnál fogva és közelebb húzott magához. Vigyorgott, úgyhogy tudtam, hogy most ugratni próbál.
- Nem vagy vicces – mondtam, de visszafojtott mosolytól csillogó szemeimet nem tudtam elrejteni. Így történt, hogy Fred Weasley a bejárati csarnok kellős közepén lesmárolt. Én belefeledkeztem a csókba, élveztem az illatát, a csókjának az ízét, a kezéből áradó meleget a derekamon, úgyhogy amint véget ért, meg kellett kapaszkodnom a fiú vállaiban. Elmosolyodtunk és szavak nélkül értettük a tekintetünk üzenetét: szeretlek.