– Nem tudom ki volt az az őrült, aki kitalálta, hogy az első tanításnap dupla bájitaltannal kezdjünk a Griffendélesekkel, de legszívesebben vízbe fojtanám – nézegettem az órarendünket, miközben éppen lefelé haladtam a lépcsőn. Mögöttem a lányok valamilyen témát boncolgattak mélyen, de mikor meghallották a hangomat, azonnal bekapcsolódtak abba a beszélgetésbe, amit én indítottam.
– Szerintem a dupla bájitaltan utáni Mágiatörténelem se lesz jobb – forgatta meg a szemét Olivia, amint a vállam felett megpillantotta az órarendünket. – Mondjuk neked legalább nincs jóslástanod. Esküszöm, tiszta kínzás az az óra.
– Kellett neked felvenned. Megmondtam, hogy az egész egy nagy hülyeség – fordultam jobbra a folyosón, majd kinéztem az ablakon, ahol a nap ragyogta be az egész Roxfortot. Alig volt felhő az égen, aminek kifejezetten örültem – Jósolok nektek. Reggel napsütéses időjárás lesz, csak egy két felhő lesz az égen.
Erre Olivia felnevetett, majd meghajolt előttem, mint egy rossz házimanó.
– Gazdám ez csodás volt – mondta a lány, majd felpattanva zárkózott fel hozzánk.
– Hosszú lesz ez a nap úgy érzem és még Luciust is meg kell keresnem. A reggelinél nem is láttam – jelentettem ki határozottan.
– Nem az volt, hogy megvárod, hogy majd ő.. – kezdett bele Scarlett, mire közbe vágtam.
– Luciust csak a kviddics miatt keresem. Tudod ő a csapatkapitány és elment 3 emberünk a csapatból. 1 hajtó és 1 terelő plusz az őrző is lelépett. Sürgősen keresnünk kell új embereket, nem hagyhatjuk, hogy Potterék vigyék ebben az évben is a kupát – mondtam, majd a mögöttem lévő három lánnyal mentem tovább a bájitaltanterem felé.
Ott megtaláltuk a két különálló bagázst. Az egyik a mogorva Mardekárosok voltak, a másik pedig a büszke Griffendélesek. Az előbbiek között megláttam Averyt és Mulcibert is, akik Perselus társaságában álltak. Az előbbiek hangosan nevettek valamilyen fergeteges poénon, amely a Griffendélesek gúnyolására ment, míg az utóbbi, inkább az oroszlánok felé fordult, onnan pedig Evanst nézte. A vörös hajú lány barátnőivel álldogált és egy mosollyal az arcán beszélgetett velük. Tőlük nem messze állt a híres négyes, Black, Potter, Lupin és – mint megtudtam – Pettigrew személyében.
Éppen a két csapat közé érkeztünk, mikor megtorpantam, ezzel mögöttem megállítva a Oliviáékat.
– Lányok csak én vettem észre milyen sáros ez a folyosó? – kérdeztem meg hangosan körül nézve, leginkább a Griffendéleseket vizslatva.
– Elég piszkos – értett egyet Olivia is.
– Megmondtam én, hogy takarítani kéne – szólt oda Avery is nevetve, aki soha nem hagyott volna ki egy olyan alkalmat, mikor a sárvérűeket szidhatja.
A Mardekárosok harsányan kacagtak egyet, míg a Griffendélesek csak szúrós pillantásokat küldtek leginkább felém. Evans próbálta lenyugtatni barátnőit, aki szemükkel próbáltak megölni engem. Blackék komoran felénk fordultak. Míg a kicsi Pettigrew Lupin mellett bujdosott, aki pár könyvet tartott a kezében, addig a két véráruló mozdulataimat kémlelte, harcra készen állva.
– Ja, el kéne már tüntetni innen téged Avery – szólalt meg Potter, mire egy kedves mosollyal felé pillantottam.
– Potter! – kiáltottam fel vidáman, mire kaptam pár meglepődött pillantást mindkét háztól. – Hogy vagy?
A mellette álló Black fiú felhúzta a szemöldökét gyanakodva, míg barátja komoran válaszolt.
– Mit érdekel téged az Morgan?
– Csak érdeklődöm a kedvenc vérárulóm iránt – feleltem, majd pálcámat kihúzva nézegetni kezdtem a darabot, majd egy idő után felpillantottam a Griffendélesre és folytattam a beszédet. – Még nem dobtak ki a szüleid otthonról? Csak mert tudod engem már rég kirúgtak volna, ha egy mocskos kis sárvérűbe lennék belezúgva.
A háttérből meghallottam a Mardekárosok nevetését, többek között Avery harsány vihogást, Oliviáéval párosulva. A Griffendélesek ezt viszont nem tolerálták a legjobban. Evans alig tudta visszatartani a két barátnőjét, akik őrült kutya módjára próbálták rám vetni magukat. Potter is hasonlóan gyilkos tekintettel pillantott rám, mint Black, akiknek már kezükben volt a pálcájuk.
Ez a látvány engem csak megmosolyogtatott, nincs is jobb dolog ezen a világon, mint a Griffenélesek orra alá törni egy kis borsot.
– Merd ezt még egyszer mondani és megátkozlak! – fenyegetett felbőszülve Potter.
– Hajrá! – indultam el Potter felé, aki felém iramodott kezében a pálcájával – Gyerünk Potter küld az átkot! Átkozz el, de remél tudod, ha engem eltalál egyetlen egy varázs is, akkor azt te és a kis mocskos sárvérűd fogja megszívni, mert mindenkinek a cél pontja te és a kicsi vöröske lesz – suttogtam halkan, hogy csak ő hallja. Majd végül élesen felkacagtam egyenesen az arcába.
– Elég legyen Morgan. Fejezd ezt be! – állt barátja mellé Black.
– Oh még egy véráruló – pillantottam most rá. – Te is kérsz pár átkot hm... vagy talán a ti hőn szeretett sárvérűtöket célozzam – emeltem pálcámat az említett lányra, majd érdeklődve felnéztem a két fiúra.
Ekkor nyílt ki a pince ajtaja, ahonnan Lumpsluck lépett ki. A tanár, mint minden évben most is eleven vigyorral és boldogsággal termett a folyosón, ahol vidáman üdvözölte a kedvenc diákjait, akikhez természetesen én is hozzá tartoztam.
– Gyertek gyerekek, gyertek, gyertek – invitált be a bájitaltan terembe Lumpsluck, majd mikor meglátta a hármasunkat érdeklődve felénk fordult.
– Mit történik ott? –kérdezte meg, majd én a legangyalibb mosolyomat elővéve a tanárra néztem.
– Semmi különös tanár úr, csak kicsit beszélgettem a Griffendélesekkel – feleltem kedvesen, majd visszafordultam a két fiú felé és felnéztem rájuk.
– Ezt még folytatjuk Potter – mondtam elfojtott hangon, majd sarkon fordulva a terem felé vettem az irányt, ahol már jó páran bent voltak. Nagyot sóhajtva oda mentem a megszokott asztalunkhoz, ahova a lányok is követtek.
– Nagy voltál Rach! Potter és Balck arca egyszerűen fergeteges volt – nevetett Olivia – Miáúúú!
Evans ezt észre sem véve sétált el mellettünk barátaival, majd egy másik asztalhoz telepedett le, ahol azonnal beszédbe elegyedtek egymással. Így volt ez mindenhol, ezért is lett a teremben orbitálisan nagy hangoskodás. Én miközben az előző percekről csevegtem a lányokkal elővettem a tankönyvemet és a tanári asztalra pillantottam, ahol egy gyönyörű égszínkék bájital csillogott.
– Nohát újra eltelt egy év. Mint mindannyian tudjátok ebben az évben egy hatalmas próba előtt álltok. Az R.B.F. egyre jobban közeledik hozzátok, de előtte még rengeteg tenni valónk van. Elsőnek is fel kell készíteni titeket erre a feladatra, bár biztos vagyok benne, hogy rengeteg kiváló vizsga fog születni majd bájitaltanból – nézett körbe a teremben, miközben pár másodpercre megállt pár diákon a tekintete, például rajtam, Perseluson, Lupinon és Evansen is – de lesznek olyanok is, akiknek még rengeteget kell gyakorolniuk – nézett itt Averyre.
– Na, de mielőtt ezt a gyönyörű bájitalt elkészítjük itt – mutatott az asztalra. – Előtte változtatnunk kell. A tavalyi balesetet nem szeretné megismételni, így egy gyors ülésrend csere lesz.
Ezt az egész csoport egy nagy sóhajjal fogadta, de Lumpsluck nem adta meg magát, szinte azonnal hozzá fogott az ültetéshez.
– Miss Nott üljön át Mr. Lupin úr mellé, Mr. Pettigrew ön Piton mellett foglaljon helyet, ha kérhetem – adta ki a parancsokat a tanár. – Rachel kérlek ülj át Mr. Balck mellé.
– Hogy tessék? – kérdeztem vissza, mire a tanár megismételte magát.
– Kérem üljön Mr. Black mellé – egy pillanatra megállt bennem az ütő, de gyorsan újra bekapcsolódtam.
– Rendben professzor – fogtam meg a táskámat és a tankönyvemet, majd elindulta a két véráruló fele.
– Mr. Potter maga Mr. Avery helyére ül. Fiam maga pedig Miss. Evans mellett foglal helyet – forgatta meg az egész csoportot a bájitaltan tanár, aminek a vége egy hatalmas nagy keveredés lett, mert mindenki egyszerre kezdett el pakolni. Én végül kikötöttem Black mellett, akinek kicsit sem volt kedve ehhez az egészhez. Nem, mintha nekem több lett volna.
– Nem kell egymáshoz szólnunk, úgyhogy ajánlom azt, hogy nézzük egymást levegőnek – tettem fel az ajánlatomat a fiúnak, mire az unottan bólintott egyet. Én le is pakoltam a dolgaimat, majd Black mellett helyet foglaltam és onnan néztem a tanárt, miközben a mellettem lévő egy szakad pergamenre írogatott.
– Rendben – tapsolt párat a professzor, majd körbe pillantott, hogy megbizonyosodjon, hogy mindenki a helyén ül-e. – Akkor kezdjük is. Most év elejére ezt a bájitalt hoztam el. Valaki tudja mi ez?
Kezem ekkor a levegőbe emelkedett, mire a tanár elmosolyodva felszólított.
– Igen Miss. Morgan?
– Légcső tisztító főzet. Általában ezt akkor szokták használni, mikor az adott személy nem nagyon kap levegőt vagy meg van fázva. Kitisztítja a légcsövet és a tüdőt is. Ezek mellett az orrot és a torkot is rendbe teszi. Kicsit keserű elsőnek, de aztán mentolossá válik. Ha teszünk bele még egy kevés naplemente füvet télen, akkor a hidegben néha hozzá szokták keverni az italokhoz, de csak annyit, hogy az íze ne érződjön, mivel jól felmelegíti az embereket – válaszoltam, amiért a professzortól egy elismerő bólintást kaptam.
– Igen, igen. 5 pont a Mardekárnak. Szép volt Rachel – mondta mosolyogva a tanár. – Igazán egyszerű az elkészítése, de nem is véletlen hoztam most el ezt nektek, mivel mint látjátok párokban ültök, ezért együtt kell megcsinálni a munkát. Közösen kell dolgoznotok, nincs olyan, hogy csak egy ember készíti el a bájitalt! A munkát meg kell osztani. A végén pedig az egyik félnek kell megkóstolnia az elkészített italt. – Egy halk morgás volt erre a válasz, amit a csoport együtt küldött a tanárnak, mivel a legtöbb pár Mardekár-Griffendél tanulók összerakása volt.
– 56. oldalon találjátok a receptet. Jó munkát kívánok! – csapta össze a tenyerét a tanár.
Én a tankönyvem felé fordultam, majd miközben lapoztam hozzászóltam a Black fiúhoz. Mondanom sem kell, hogy fergetegesen örültem a közös munkának.
– Te fogod megkóstolni – értem el a 56. oldalt és már is elkezdtem átnézi az összetevőket.
– Csak szeretnéd – vágta rá. – Kizárt, hogy egy ilyen elmebeteg aranyvérű kotyvalékából igyak.
– Köszönöm, ez igazán megtisztelő, de tudod én is kihagyom – futottam át a sorokat, amely az elkészítés lépéseit tartalmazta.
– Valakinek innia kell és az te leszel.
– Felejtsd el Black! Nem fogom hagyni, hogy valami hülyeséggel elrontsd a bájitalomat, aztán annak szó szerint én igyam meg a levét – bökdöstem meg felbőszülten a fiú mellkasát.
A Griffendéles nálam majdnem egy fejjel magasabb volt, nyakáig érő kicsit göndörkés haját látszott, hogy reggel nem fésülte meg. Arca ugyan olyan volt, mint eddig is, a lányok nagyobb többsége helyesnek mondaná, én viszont nem a többség voltam, így csak egy undorító embert láttam magam előtt.
– Nem fogok egy ilyen banya leveséből inni! – mondta lenézve rám, majd ellökte a kezemet.
– Egy véráulóknak tudod, mikor fogom megkóstolni a hülye főzetét. Arról nem is beszélve, hogy Griffendéles.
– Egy egoista aranyvérű szerinted jobb? Bármelyik mugli szülöttbe előbb megbíznék, mint benned Morgan! – emelte fel a hangját a fiú, észre sem véve azt, hogy rajtunk kívül mindenki megkezdte a munkát.
– Valami probléma van? – termett a semmiből elő Lumpsluck.
– Nincs semmi baj professzor úr – erőltettem magamra egy kis nyugodtságot. – Csak éppen a dolgokat beszéltük meg, hogy pontosan, hogyan is csináljuk – hazudtam szemrebbenés nélkül, mivel semmi kedvem nem volt, még büntető munkával is kezdeni ezt az évet.
– Rendben, de haladjanak Miss. Morgan – figyelmeztetett minket a tanár, majd odébb battyogott, én pedig visszafordultam a társam mellé.
– Igaza van Lumpslucknak. Ez nem mehet így tovább! Egyezzünk meg abban, hogy mind a ketten megkóstoljuk végén, azt, ami ki sül ebből – mutattam a még üres üstömre, amiben már forrnia kellett volna a víznek.
– Jó – felelte hanyagul Black, míg én visszafordultam a könyvem felé és nézegetni kezdtem az összetevőket. Amikor is mellém állt a fiú.
– Mi van? – Próbáltam türelmes lenni és nem egy átkot mormolni, mikor megláttam őt.
– Mivel kezdjünk? – kérdezte, mire én csak a könyvre mutattam.
– Hozz vért, itt a szalamandráét írja, de szerintem inkább varangyét hozz, mivel az erősebb, kell még holdkő por, majd pár szirom rezgő tulipán. Hozz egy kevés ezüstfa nedvet, majd a végén eső cseppek is kellenek, naplemente fűvel.
– Rendben – indult el Black, mikor befejeztem a sorolást, amíg ő pakolt én elkezdtem a vizet forralni, ahogy írta a recept is. Mikor a víz forrni kezdett beletettem három szirom rezgő tulipánt.
– Black kavargasd órajárásával ellentétes irányba, amíg barack rózsaszín nem lesz. – parancsoltam a fiúnak, aki utasításaimat követte. Én közben a mozsárba tettem a holdkövet és megpróbáltam porállagúvá tenni azt, miközben olykor fel-fel pillantottam a főzetünkre.
– Meglepő, de tudom merre van az óra járásával ellentétes irány. És képzeld a barack rózsaszín színt is megtudom állapítani – szólt halkan a fiú, hangjában úgy véltem egy cseppnyi idegesség is vegyült. Rám sem pillantott, miközben beszélt, csak a főzetett kavarta.
– Tudom, de..
– Véráruló vagyok. Aranyvérű pedig elítéli a vérárulót. Az egész családom ezt csinálja velem, meglepően – mondta szemét forgatva, amelybe egy pillanatra egy cseppnyi fájdalmat is megláttam, miközben kavarta a löttyöt. – Meg van. Na és most mit ír?
– Fordítsd meg az irányt, órajárásával megegyezően kavard, miközben én a kanál előtt csöpögtetem bele a varangy vérét – mondtam fejből a receptet –Anyám így csinálja és övé a legjobb főzet.
– Hát persze – ekkor a fiú elé álltam, mire ő közelebb húzódott és kavargatni kezdte a főzetet, miközben én lassan adagoltam a vércseppeket hozzá. Csendben dolgoztunk, bár inkább egy feszült légkör alakult ki körülöttünk. A teremben nem volt nagy csend. Több szitokszó hagyta el a diákok száját, pár perce például Avery és Potter kezdett egymással ordibálni, mert az előbbi mondott valamit Evansre, majd ezután jött Scarlett és Alice, Evans barátnőjének vitája.
– Rendben ezzel meg vagyunk – léptem egyet hátra, de ebben megakadályozott Black mellkasa.
– Vigyázz még a végén vérárulónak néznek mert hozzám értél – szólt élesen a fiú, amint megérintettem, majd ellépett tőlem, így utat engedve nekem. Megszólalását elengedtem a fülem mellett és tovább olvastam az utasításokat.
– A holdkőporba keverj bele egy kevés esőcseppet, pontosan 10 cseppet rakj bele. Én addig beleteszem a fenyőfa nedvet a főzetbe – adtam ki a parancsokat, majd megfogtam a kis fiola fenyőfa nedvet és beleöntöttem a felét a mostanra már rózsaszínű főzetbe, ami ezáltal barna színt vett fel. Nem a földhöz hasonló barna színt, hanem inkább egy arany barnás árnyalatot öltött magára. Ekkor egy kisebb kanált vettem elő, majd belekóstoltam a főzetbe. A számba szét terjed egy keserű íz, ami még a citromnál is rosszabb volt. Legszívesebben kiköptem volna, de gyorsan lenyeltem helyette egy eltorzult arccal.
– Na mi az Morgan fűbe haraptál? – kérdezte meg Black, látszólag igazán jót szórakozott a jelenten.
– Csak szeretnéd – vetettem oda, majd rápillantotta Blackre, aki kész volt a feladatával. Felkaptam az előttem lévő tálat, majd beleöntöttem a főzetbe és kavargatni kezdtem. 5 kör balra 3 jobbra és még 1 balra. Amint ezzel meg voltam elléptem a főzettől, ami színeződni kezdett. – 3 percet várnunk kell aztán ha akarjuk tehetünk bele egy kevés naplemente füvet.
– Csináld, ahogy akarod – hagyta rám a fiú. Figyelmét másnak szentelte, aminek kifejezetten örültem, mivel így nem kellett egymás idegeit húznunk. Tekintetem nekem is elkanyarodott pár pillanatra. Ránéztem Averyre, aki Evanssel dolgozott együtt, vagyis csak próbált, mivel mindig tartott 1 méter távolságot a lánytól, aki végezte a dolgát. Olivia felé pillantottam, aki Remussal csinálta a főzetett. Leginkább a Griffendéles dolgozott, míg a lány unottan hallgatta a parancsokat. Talán ő volt az egyetlen, akivel szívesen cseréltem volna. Lupin legalább tudta csinálni a dolgát és nem is volt egy idegesítő szoknya pecér, mint a mellettem ülő fiú, aki most is egy lány felé pillantgatott. Csak az volt a fiúval a baj, hogy Griffendéles és Black és Potter haverja volt. Tovább haladtam a teremben és megakadt egy igen vicces pároson a szemem. Piton és Pettigrew csapata elég érdekesnek bizonyult. A Griffendéles fiú meghúzódva hallgatta Perselus szavait, aki kicsit sem kíméletesen beszélt vele. Ez már messziről is látszódott.
– Mi a fenét tettél ebbe te semmirekellő?! – szólt idegesen a Mardekáros fiú, Pettigrewnak címezve ezt, aki a saját táskáján átesve a földön kötött ki. Ezt én csak egy gúnyos nevetéssel jutalmaztam, amire felfigyelt a mellette lévő fiú.
– Tarantallegra. – suttogta mellettem el a Black, mire pálcájából egy fénycsóva tört elő, ami egyenesen Pitont találta el. A Mardekáros fiú táncolni kezdett akarata ellenére, de még leállítani sem tudta, mert idő közben pálcája kiesett a kezéből. A teremben a Griffenélesek egy része felnevetett főleg Potter, aki vígan nézte, ahogy Perselus táncol. A mellettem lévő Black felé egy szúrós pillantást küldtem, de ő csak elégedetten elvigyorodott és nézte a művét.
– Na de kérem mi folyik itt? – sietett oda Lumpsluck, hogy leállíts Pitont.
– Fhuu, de vicces vagy Black. Nem akarod ezt az egyik csitridnek előadni? –néztem a fiú felé, aki rám emelte a tekintetét.
– Talán te is az egyikük akarsz lenni Morgan? Bocsi, tudod nem jönnek be az aranyvérű banyák. – Szavait, amint meghallottam kivontam a pálcámat és már is egy rontással akartam megajándékozni a beképzelt fiút, ha Lumpsluck nem lépett volna oda az asztalunkhoz.
– 10 pont a Griffendéltől Mr. Black – mondta a tanár hűvösen majd tovább állt.
Elégedett mosollyal kezdtem kiöntögetni a fiolákba a főzetet. 6 fiola helyezkedett el az asztalon, 3 rendes és 3 olyan, amelybe naplemente füvet is kevertünk. Az utóbbiaknak sokkal kékebb színük lett, de a többi sem lett rossz, a többiekéhez képest, mivel páran nem egy dolgot szúrtak el a főzetben. Nem volt véletlen, hogy Lumpsluck egy ilyen könnyű bájitallal kezdte az évet. Ez volt egy bemelegítő feladat, hogy a párok jobban összehangolódjanak, vagyis még számítanom kellett arra, hogy a nagy képű Black fiúval fogok dolgozni.
– Na akkor lásuk a főzeteket! – jelentette be 10 perc után Lumpsluck, aki a teremben körbe járkált. Miközben a többiek kotyvalékait vizsgálta, addig a véráruló felé fordultam és az orra alá toltam két különböző italt. Ekkor a fiú megfogta azokat és kicserélte az előttem lévőkkel. Erre csak felnevettem és a bizalmatlan Blackre pillantottam.
– Mi van, ha pont ezt akartam, mert tudtam, hogy nem bízol bennem? Lehet tettem az előttem lévő fiolákba valamit, mert tudtam úgy is ki fogod cserélni – pillantottam sunyin a mellettem állóra, aki pár pillanatig mérlegelt, majd önelégülten elmosolyodott. Az előtte lévő legvilágosabb üveget az enyémmel kicserélte. Így érte azt el, hogy ha tettem volna valamit az enyémbe akkor most mindkettőnknél lenne a mérgezett kotyvalékból, amit nemsokára Lumpsluck előtt kell meginnunk.
– Majd meglátjuk Morgan – nézett fel az éppen megérkező professzorra, aki szinte azonnal a bájitalunk felé fordult.
– A színe tökéletes, kicsit erősebb, de az nem baj. Az állaga is jó. Látom a másikat is megcsináltátok, igazán precízen, bár ez elvárható volt a bájitalok készítésére született boszorkánytól – nézett mosolyogva rám Lumpsluck, mintha egyedül csináltam volna az egészet. – Ez szép munka. Ki kóstol?
– Mindketten – feleltük egyszerre. Persze kicsit sem azért, mert annyira össze voltunk volna hangolódva, leginkább csak elakartuk kerülni azt, hogy a másik nevét mondja valamelyikünk.
A fiúval kezünkbe vettük az első világosabb üvegecskét, majd én egy pillanatra ránéztem a Blackre, akivel a tekintetünk találkozott. Egy aprót bólintottam, majd egybe lehúztam az első üveget az előttem állóval egyszerre.
Testemen egy bizsergés futott végig, kicsit keserű volt a dolog, de aztán mentolossá vált az íze. Éreztem, ahogy sokkal könnyebben bírok levegőt venni, olyan volt, mintha kitisztítottak volna belülről.
A következőért nyújtunk, majd azt is egyszerre ittuk meg. Ennek hatása már más volt. Egy lágy csiklandozás futott végig a hátamon, mielőtt testemet elárasztotta egy meleg jó eső érzés. Ez persze a téli hidegben kimondottan jól esett volna, de most a fülledt alagsorban egyáltalán nem így hatott a szer. Homlokomon megjelent jó pár izzadság csepp, ahogy az előttem álló fiúnak is. Talán még az arcom is kicsit kipirosodott. Aminek végeredménye az lett, hogy úgy néztünk ki, mint akik éppen most hagyták volna abba a több órás Kviddics edzést vagy esetleg másmilyen tevékenységeket.
Lumpsluck ezt egy elégedett mosollyal díjazta, meg 5-5 ponttal. Ekkor viszont tovább állt, én megkönnyebbülten töröltem meg a homlokomat. Tankönyvemet és felszerelésemet elpakoltam, majd indultam is volna a kijárat és a lányok felé, mikor hirtelen megtorpantam. Hátrapillantottam a Griffendéles fiúra, majd megjegyeztem valamit:
– Úgy látom nem hatott a főzet, még se nőttek hatalmas ragyák az arcodon, a többi mellé.
– Majd talán máskor Morgan.
– Majd talán máskor Black, majd talán – ismételtem meg szavait, majd hátra sem pillantva elhagytam a termet.