Óvatosan simogattak engem, akár csak egy pár hetes kis macskát. Halkan felsóhajtottam a gyengéd érintésekre, majd kicsit mocorogva még inkább hozzábújtam a párnámként szolgáló puha anyaghoz, amely egy talárra emlékeztetett. Szemeim szinte egyből kipattantak, mikor megéreztem, hogy valaki újra végig simít rajtam. Furcsállva vizsgálgattam a két előttem lévő lábat. Jó pár pillanatnak kellett eltelnie és Thomas mosolygó arcának megpillantása, míg realizálódott bennem, hogy pontosan milyen helyzetben vagyok. A vonat egyik ülésén elterülve feküdtem, míg párnámnak egy talárt használtam, vagyis inkább valakit és valakinek a talárját. Ijedten pillantottam fel Luciusra, akinek az eddig simogató keze megállt a levegőben, ő pedig egy gyengéd mosollyal pillantott le rám.
– Jól reggelt! Vagy...inkább estét – szórakozottan kipillantott az ablakon, majd visszatekintett rám. – Jól aludtál?
– Én...öh...egész jól – szemeimet lesütve próbáltam magamra erőltetni azt a kis megmaradt méltóságomat is.
– Nem sokára a Roxfortba érünk – súgta, miközben karjait gyengéden a hátamra helyezte. Erre én csak bólintottam és oldalra pillantva megnéztem a halkan csevegő társaságot. Nem bírtam Lucius szemébe nézni, viszont elhúzódni sem akartam tőle.
– Na nézzétek! Az álomszuszék is felkelt! – mondta Rabastan gúnyosan, amint észrevette, hogy felkeltem. Lucius keze kicsit megfeszült körülöttem és szinte már éreztem, ahogy visszaszól a kisebbik Lestrange fiúnak, én viszont gyorsabb voltam.
– Ez az álomszuszék, ha még egyszer így hívod a világból is kiátkoz! – vágtam rá, majd egy igen csúnya pillantással ajándékoztam meg Rabastant, amit Olivia és testvére nevetéssel fogadott, ahogy az éppen fekvőhelyemnek használt Lucius is. Nehezemre esett, viszont felkeltem a fiú öléből és nyújtózkodtam egyet, majd hajamba beletúrva felültem.
– Mikor érünk oda? – kérdeztem meg fáradtan, majd meg dörzsöltem szemeimet.
– Olyan 10 perc – felelte Olivia.
– Rendben. – Nagy nehezen kiszedtem a ládámból az új taláromat és pár pálca intéssel magamra illesztem tökéletesen a darabot. Ezek után visszavágódtam a helyemre és a vonat robogását hallgattam, amely most megtörte a közénk beálló csendet. Persze én sem véletlen fogtam be a számat, hanem az inkább mellettem lévő vizslató fiú miatt, aki egyszerűen annyi dolgot jutatott eszembe.
Egész úton az ölébe feküdtem? Egyáltalán, hogy kerültem Lucius kezei közé? Miért simogatott egész úton? És pontosan miért is gondolkodok ezen ennyit?
Szemeimet óvatosan Luciusra vezetettem, akinek kezében, már a pálcája volt. Amíg ő elvizsgálgatta azt, Rabastan és Thomas beszélgetni kezdtek, míg én csendben figyeltem a szőke fiú mozdulatait, míg nem rám kapta a szürke szemeit. Lágyan felhúzta szemöldökét, majd kicsit eldöntötte fejét.
– Baj van?
– Nem, nincs semmi bajom – vágtam rá kapásból, majd ajkamba haraptam.
– Rendben – Lucius bólintott, majd újra pálcájára terelte az érdeklődését.
– Gyere Rach! Meg kell keresnünk a lányokat! – pattant fel hirtelen Olivia, majd karon ragadva felrántott az ülésről.
– Minek? Hiszen úgy is találkoztok velük a vacsoránál – szállt be a csevegésbe Rabastan.
– Hagyd ezt Rabastan! Csajos dolog ez, ehhez pedig semelyik fiú sem ért. Amúgy láttátok a kis 6.-os Mardekáros csajt? Tudjátok azt a Ve..Valentian vagy valami ilyesmi nevű lányt. Fhu..nagyon megváltozott a nyár folyamán, tuti le kell csapnom rá.
– Vanda és amúgy évfolyamtársad te lökött! – kiáltotta még vissza Olivia, majd velem együtt kilépett a fülkéből. Ekkor én csak pár kérdő pillantással ajándékoztam meg, hogy elmagyarázza pontosan mit is akar, viszont ő néma csöndben haladt keresztül a vagonokon, mintha nem esett volna le nekem, hogy csak kifogásként említette a lányokat.
– Mi van Olivia?! – kérdeztem bosszankodva tőle.
– Szívesen! – felelte megtorpanva a barátnőm. – Így nem kellett még jobban beégned Lucius előtt.
– Nem nagyon érdekel – vágtam rá azonnal.
– Aha – nyújtotta el az utolsó ,,a" betűt – Csak azért aludtál összebújva vele egész úton, mert nem érdekel.
– Véletlen volt – feleltem, majd megkapaszkodtam a vonat falában, mivel elkezdett lassítani az egész szerkezet.
– Nekem nem tudsz hazudni. Nyáron sem hittél nekem, amikor azt mondtam sokkal többet foglalkozik veled, mint amennyit szokott. Most pedig a karjai között feküdtél egész úton, miközben ő simogatott téged! Ezután ne mondd nekem, hogy nincs semmi köztetek, mert esküszöm kitépem Rabastan összes hajszálát.
– Tényleg, ha már Rabastannál tartunk, mikor fogsz neki adni egy esélyt? Teljesen beléd van zúgva. Még azokat a béna bókjait is mondja neked 3. óta – pillantottam hátra, miközben éppen az egyik ajtó felé siettem.
– Tereled a témát! – szólalt fel hangosan, mikor belevágott az elsőévesek tömegébe. – Húzzatok már innen! Nem fértek ki egy nyamvadt ajtón se?! – prüszkölt idegesen a barátnőm, mire csak a szememet megforgattam mosolyogva.
– Esküszöm ki kéne rád akasztani egy táblát, hogy ,,Vigyázat! Örült Mardekáros a láthatáron." – ugrottam le a vonatról, majd körbe pillantottam a pályaudvaron.
Az egész hely tömve volt gyerekekkel. A nálam jóval kisebb elsősök fejüket balra jobbra forgatták, mint valamilyen kerge bagoly csorda. Az óriás vadőr nekik kitartóan kiáltott és integetett, bár már kívülről is igen nevetségesnek látszott ez, így nem is fordítottam felé akkora nagy érdeklődést. Inkább a barátnőm után fordultam, aki alig türtőztette magát, hogy pálcát ne rántson és ne átkozzon el valakit. Én is utat törtem magamnak, bár nem nagyon érdekelt egyetlen gyerek sem, aki velem szembe jött. Kíméletlenül löktem el azokat, akik elém jöttek. A végén meg is lett a sok lökdösődésnek az eredménye, mivel szinte elsőnek jutottunk ki a hatalmas tömegből.
– Szerinted hol lehetnek? – nyújtogatta a nyakát a Olivia. A barna hajú lány velem sem járt több sikerrel, mivel én sem voltam 20 centivel magasabb nála, csak nagyjából 4-gyel. Tekintetemet visszavezettem a tömegre, ott pedig 2 lányt kerestem, Scarlettet és Janet, de sehol se láttuk őket. Egyre inkább áramlottak el a felsősök mellettünk, akik között felfedezni véltem Luciust és az ő majom társaságát. Az eltelt 10 perc alatt eléggé megszaporodtak, több fiú is követte a szőke mardekárost, többek között Rabastan és Thomas is. Ezenkívül még rengeteg ismerős arc ment el mellettünk. Nemsokára feltűnt Lily Evans és kicsi Griffendéles csapat is.
– Gyáva cicusok a láthatáron – szólaltam meg gúnyosan, mikor észrevettem az évfolyam társainkat. Ekkor nyávogott egyet jó hangosan Olivia úgy, mint egy macska. Ezt jó párszor elismételte Mardekáros társam, amivel felhívta a körülöttünk lévők figyelmét, ahogy a gyáva oroszlánokét is.
– Vigyázzatok cicuskáim nehogy megegyen a kígyó! – ordította el magát Olivia, mire nevetve, de elkezdtem sziszegni. Majd megfogtam Olivia torkát, barátnőm erre eljátszotta a halálát. Miközben színészkedett hangosan nyávogott, mint egy kétségbe esett macska. Én pedig csak sziszegtem. A végén már nem bírtuk ki elnevettük jó hangosan magunkat és ránéztünk a lányokra, akik meglehetősen dühösnek tűntek.
– Ne Alice! – szólt barátnőjére Evans. – Csak provokálnak. Ne menj bele a játékukba!
– Miáúú! Gyáva cicusok! Miáúúú! Futnak a gyáva cicusok! – fújtatott vidáman Olivia, a Griffendéles lányok után, akiket a vörös hajú Evans terelgetett, miközben hevesen magyarázta, nekik a célunkat.
– Miáúú! – csatlakozott be mögöttünk egy hang. – Hol maradnak a cicusok? –kérdezte meg nevetve Scarlett.
– Elfutottak – rázta meg rosszallóan a fejét Olivia. – Na, de hol a fészkes fenében voltatok már?
– Scarlettnek volt egy kisebb kalandja – válaszolta Jane unottan az unokatestvérére nézve.
– Scarlett még csak most kezdtük az évet! – néztem a lányra hitetlenkedve, akinek szőke haja már tiszta kóc volt.
– Jól van na. Játszottam kicsit. Senki nem mondta, hogy nem lehet – rántotta meg játékosan a vállát. Ekkor mi négyen lányok elindultunk a fiákerek felé. Egyet be is foglalatunk magunknak, majd mikor mindenki leült azonnal el is kezdődött a csacsogás, amelyet már megszoktam tőlük.
– Legalább most nem sárvérű dugta a szoknyád alá a fejét, ugye? – húztam fel a szemöldökömet komolyan, majd ránéztem Scarlettre, aki éppen szőke tincseit rendezgette. Karcsú lány volt szép szemekkel, bár nem volt valami feltűnő jelenség. Azon kívül, hogy általában sose voltak hosszú kapcsolatai.
– Az véletlen volt – jegyezte meg Scarlett. – Nem tudtam, hogy sárvérű!
– Pedig azok nagy mocskot hagynak maguk után. Szerinted miért ilyen piszkos ez az iskola? – dőlt hátra Olivia, miközben kényelembe helyezte magát. – Amúgy ki volt a srác?
– A Hollóhátasok csapatkapitánya – válaszolta büszkén Scarlett. –Találkoztunk nyáron többször is, de ne gondoljatok semmi olyanra. Csak beszélgettünk.
– Ezért nem jöttél Luciusékhoz? Mert randiztál egy Hollóhátassal? – kapta a fejét Olivia a szöszire.
– Nem. Akkor éppen a szüleimmel nyaraltunk. Amerikában voltunk, baromi jó helyeken. Ugye Jane?
– Igen, igen – felelte a rövid fekete hajú barátnőnk, Scarlett unokatestvére, akit alig lehet észrevenni sokszor, annyira csöndes volt, bár tőle mindig ezt szoktuk meg. Jane sose volt az a feltűnő személyiség, akkor szólalt csak meg, mikor kellett, de akkor viszont általában nagyon jókat mondott. Rettentően okos boszorkány volt.
– Amondó vagyok, ha már Scarlettnek meg van az élete első hosszú kapcsolata, Janenek is kerítenünk kell valakit. Hm...mit szólsz Averyhez? – döntötte oldalra a fejét Olivia és méregetni kezdte a velem szemben ülő barátnőnket, aki csak meglepetten figyelte a Nott lányt.
– Már elnézést Olivia, de nem állok le egy olyan gyerekkel, aki egy kavics agyi szintén van – vágta rá Jane, melyre csak felkuncogtam.
– Na és veletek mi van? Jó, tudom Olivia rád nyomul Rabastan és ha akarnád egy pillanat alatt az ujjaid köré csavarnád, de mi van Rachellel? Ne értsd félre Rach. Nyílt titok, hogy baromi sok Roxfortos fiú beléd van zúgva, de nem úgy tűnsz, aki nagyon foglalkozna velük – játszadozott a hajával Scarlett.
– Lucius csavarta el a fejét. A kettőjük párosa gyorsan összejön, de téged Jane még össze kell hozzalak Averyvel. Scarlett te pedig csak is a kicsi Jonoddal fogsz, majd játszadozni, mást lehetőleg kerülj el! Én meg majd nevetve fogom az esküvőtökön inni a sárkánynyelv bort.
– Mi az, hogy nevetve fogsz lerészegedni az esküvőkön? – húztam össze szemöldökeimet, nem tetszésemet ezzel is ki fejezve.
– Oh..nem tagadtad le Luciust! Megmondtam drága barátnőm, fülig szerelmes vagy! – suhantak el kilométerekkel a füle mellett a szavaim.
– Hagyhatnánk ezt a témát? – néztem morcosan a barátnőmre, mivel már nem volt kedvem újra felhozni a szőke hajú fiút.
– Mi történt? – rázta meg a fejét Scarlett, amivel beigazolódott a gyanúm, hogy még egész úton ezt fogom hallgatni. Mivel, ha Olivia mesélni kezd Scarlettnek, akkor az utóbbi lány teljesen izgatott lesz tőle és ebben a témában fogunk úszni a fiákerben.
– Kezdjük ott, hogy Rach ma alakított. A pályaudvaron konkrétan láttam, ahogy Sirius Blalck leteperi őt.
– Az a véráruló fellökött! – háborodtam fel. – Esküszöm, ha meglátom, akkor ki fogom átkozni ebből az iskolából. – Kezdett elegem lenni az idősebbik Black fiúból. Túl sokszor válik mostanában témával.
– A vonaton már Lucius vállán aludt, aztán átvándorolt az kezei közé – folytatta a mesét Olivia.
– Szerintem egész jó páros lennétek – szólalt meg Jane, mire idegesen rákaptam a fejemet, ami miatt sokkal óvatosabb lett. – Mármint szerintem hasonlítotok egymásra kicsit. Mindketten ugyan olyan határozottak tudtok lenni, ezek mellett mindkettőtök erős vezető. Céltudatosok vagytok, álltalában, ha akartok valamit azt meg is szerzitek.
– Igen, de ez más – feleltem, majd kibámultam az ablakon a sötét éjszakába.
– Szerintem viselkedj úgy, ahogy eddig – szólalt meg Scarlett.
– Ahogy eddig? – emeltem kérdően felé a fejemet.
– Igen, Scarlett mond valamit – vágott bele Olivia. – Figyelj, Lucius nem olyan, mint a tesóm, aki az egyéjszakás kalandok megkoronázatlan királya és a könnyen kapható lányokat keresi. Malfoy a kihívásokat szereti. Ezért figyelt fel rád még nyáron, mikor náluk voltunk. Nem adtad be a derekadat a fiúknak, hanem megátkoztad őket, nem kíméltél senkit, úgy viselkedtél, ahogy egy igazi aranyvérű. Egy Morgan vagy, egy igazán agyafúrt Morgan. Te vagy a Mardekár egyik, ha nem a legjobb párbajozója. Lobbanékony vagy és ha dühbe gurulsz, ember legyen a talpán, aki azt túl éli. Ezek mellett kifejezetten gyönyörű vagy, sőt csábító egy fiú gondoltainak. Így összesítve te maga vagy a nagy kihívás Lucius számára és ezt szereti. – Olivia szavain elgondolkozva ültem a fiákerben. Tudtam igaza van a barna hajú barátnőmnek. Ha megakarom szerezni Luciust, akkor olyannak kell lennem, mint eddig, talán kicsit erélyesebbnek is, mint általában. Egy dolog viszont biztos, ha egy Morgan akar valamit azt megszerzi. Én pedig Rachel Morgan vagyok, egy nagy múltú aranyvérű család legidősebb tagja, aki megfogja szerezni azt, amit akar.
– Nézzük mit alakít Lucius – jelentettem ki, majd jobban kihúztam magamat – Erről viszont senkinek egy szót se, mert esküszöm kiátkozlak még a világból is titeket! – nyújtottam fel fenyegetően az ujjamat, amit a lányokra szegeztem, mint egy pálca, amelyből éppen egy halálos átok készül előtörni.
– Tartjuk a szánkat – felelték egyszerre a lányok, mire bólintottam. Ekkor áteveztünk másik témákra, amikben jóval kevesebbszer vettem részt, mint a többi lány. Talán még Jane is többet szólalt meg, mint én. Ezt két dolognak tudtam be. Egy, nem akartam, a számomra érdektelen fiúról folytatott elemzést meghallgatni, amelyet Scarlett tartott, főleg, hogy nem is a Hollóhátas barátjáról volt szó. Kettő, egészen máshol jártak a gondolataim. Leginkább a nyári emlékeimen futottam át, amik a szőke Mardekároshoz voltak köthetőek. Két alkalommal találkoztunk nyáron. Egyszer Rabastan bátyjának és Bellatrix Blacknek az esküvőjén, ahol felkért párszor táncolni. Másodjára pedig, mikor a Malfoyék nyaralójában töltöttük, mi aranyvérű, Roxfortos diákok, pár napunkat. Ott csak Lucius barátai voltak jelen, például Rabastan és Thomas. Abraxas Malfoy, Lucius apja az ott jelen lévő szülőknek rendezett első nap egy hatalmas bált. Emlékszem kifejezetten jót beszélgettünk, aznap este az egyik erkélyen a szőke hajú fiúval.
– Na és milyen terveid vannak? – dőltem neki a korlátnak, majd ránéztem Luciusra, aki hasonlóan, mint én, egy poharat tartott a kezében, amiben egy kevés bor volt. Kint hűvös volt már a levegő, amelyet az esti szelek szállítottak el a hatalmas kúriába. Csend uralkodott, még bentről sem szűrődött ki a zene és az emberek beszédjének hangja. Luciussal nekünk pont ez kellett, egy, a kúria fülledt levegőjétől és a hangos nevetésektől távol eső pont, ahol nyugodtan lehet beszélni úgy, hogy nem zavar meg minket senki.
– Hát az átlagosakon kívül nincs sok – felelte a fiú, majd beleivott a pohárba. Ő is rátámaszkodott a korlátra és a fák közti sötétségbe révedt, miközben beszélt. – Na és neked?
– A szüleim ugyan azt várják el, mint a tiéd, úgyhogy ezekkel tisztában vagy. Kijárom iskolát, megházasodok egy aranyvérűvel, aztán pedig szerintem valami olyasminek állok, amiben hasznát vehetem a párbajozási képességeimnek. Vagy nem tudom, de még van időm ki találni – hozzá hasonlóan kortyoltam egyet a borból, mely kimondottan finom volt, bár csak 2-szer ittam eddig az életemben.
– Auror akarsz lenni? – kérdezte rosszallóan a fiú.
– Dehogy! Merlin mentsem attól a munkától! – ráztam meg a fejemet. – Gondolkoztam azon, hogy apáméhoz hasonló munkát keresek, de még egyáltalán nem vagyok biztos a jövőmben.
– Hasonlóan vagyok ezzel, mint te. De ilyen két nagyszerű mágus biztos fontos szerepet fog játszani a varázslóvilágban – jelentette ki rám pillantva. Ekkor Lucius keze felém nyúlt és meg fogta az egyik hajtincsemet, majd kihúzta a fülem mögül. Mikor felnéztem rá, megláttam, ahogy a szürke szemeivel a hajamat vizsgálta, míg fel nem nézett rám. Pár kisebb lépéssel közelebb lépet, amellyel elérte, hogy csak egy nagyon szűk tér legyen közöttünk. Érdeklődve figyeltem a fiú lágy, tiszteletre parancsoló mozdulatait, amelyek leginkább azt sugallták, hogy ő most itt a főnök.
– Tudod – simította meg az arcomat. – Nemsokára minden megfog változni. Ez az egész rendszer, amely most van összefog omlani. Túl gyenge és csomó óriási hibája van. Az apám azt mondta, hogy nemsokára, mi aranyvérűek leszünk újra a vezérek. Azokat a mocskos sárvérűeket el fogjuk taposni. Nincs helyük, hogy köztünk legyenek – tekintetét összefonta az enyémmel. – A Sötét Nagyúr egyre erősebb. Az ő segítségével az aranyvérűeké lesz a varázslóvilág. A sárvérűek nem férkőzhetnek be közénk. Nem lesznek olyan értékesek az varázslók szemében, mint én vagy te. Előbb utóbb mindenki rá fog jönni, hogy ezek a mocskok csak gyengítenek minket. Te mit gondolsz erről?
– Ha lehetne már most átformálnám ezt a romlott világot annak a képévé, amelyről te beszéltél – feleltem elszántan, miközben egy aprócskát közelebb léptem.
Luciust úgy tűnt ezek a szavak teljesen kielégítették. Halvány mosolyra húzta a száját, bár szemeivel ugyanolyan elszántan figyelt engem, ahogy beszélt. Éreztem, ahogy most megváltozik a levegő köztünk. Vágytam a figyelmére, amelyet a fiú meg is adott nekem. Ez pedig egy nagyon jó és melengető érzéssel töltött el engem. Hozzá szerettem volna érni, de már az a tudat, hogy az arcomat fogja teljesen felpezsdített. Szó szerint forrt a vérem a közelében.
Nem gondoltam volna, hogy ezt a pillanatot olyan könnyen meglehet szakítani, egészen addig míg az erkély ajtaja hirtelen kinyílt. Luciussal szempillantás alatt 1 méter távolságot teremtettünk egymás között. A Malfoy fiú úgy viselkedett, mintha semmi nem történt volna. Én is hasonlóan próbálkoztam, bár kicsit szét voltam esve az előző pillanatoktól. Szerencsémre anyám nevelés miatt ez nem nagyon látszódott rajtam.
– Apám? – szólalt meg Lucius.
– Végre itt vagy Lucius! Mindenhol..öhm..Morgan kisasszony látom ön is itt van. Jól szórakozik? – váltott át pillanatok alatt a mérges apából érdeklődő házigazdává.
– Mr. Malfoy kimondottan jól érzem magam. Igazán kellemes az este – mosolyodtam el szinte azonnal. – Sajnálom, ha feltartóztattam a fiát, csak tudja igazán érdekes és hosszadalmas beszélgetésbe elegyedtünk. Nem is zavarok tovább, mert csak fecsegnék, de köszönöm ezt a csodás estélyt.
Ekkor az erkély bejáratához mentem, majd mielőtt elmentem volna kicsit meghajoltam.
– Mr. Malfoy – köszöntem el a házigazdától, majd a fiára néztem.
– Lucius – búcsúztam el a fiútól is egy kisebb időre, majd hátat fordítva elmentem.
– Kifejezetten unalmas ez az évnyitó – jelentettem ki a Mardekár asztalánál ülve.
– Feltűnt, hogy nem nagyon érdekel – szólalt meg Olivia – Itt szobrozol, mióta leültünk az asztalhoz. Esküszöm még a Véres Báróba is több élet volt mind benned.
– De most komolyan történhetne már valami érdekes is. Minden évben ugyanaz. Teszlek Süveg dalol, aztán beoszt, Dumbledore beszél, bemutatja az új SVK tanárt, majd a szabályokról magyaráz nekünk, amelyet a cicusoknak mond nagyrészt, aztán vacsora. Kifelejtettem valamit? – szenvedtem.
– Semmit – felelte unottan Jane.
– Tudjátok csajok szerintem érdekes lesz ez az év – csengett izgatottságtól Olivia hangja.
– Miért? – húztam fel a szemöldökömet, mire elmosolyodott a barátnőm.
– Megérzés – rántotta meg a vállát, majd még hozzá tette. – Amúgy meg Lucius téged bámul.
Fejemet azonnal elfordítottam a lányról, majd pár pillanat múlva már is megtaláltam a tekintetett, amely engem figyelt az asztal távoli részéről.
Olivia jól mondta. Tényleg érdekes évünk lesz...