A titok egy ember kezében
(Zero szemszöge)
A báltermet dekoráló lányok közül Yori felkeresett szolgálat közben és üzenetet küldetett velem Kaien- nek.
- Zero, megmondanád az igazgatónak, hogy minden készen áll a bálra. Már csak apró simítások maradtak- mosolygott Yori.
Mindig ezt csinálta. Bármi történt, még ha halálosan megsértették, még akkor is csak mosolygott.
- Aha. De ha apró simítások vannak még, akkor még sincs kész minden. Nem?- forgattam ki a szavait.
- Tudod, hogy értettem. Ne forgasd ki a szavaimat, mert úgy sem fogok vitatkozni veled. Ha civakodni akarsz keresd fel Yuuki- t. Ú mindig kapható az ilyesmire- fordított hátat nekem és vissza ment az épületbe.
- Hát már nem az- jegyeztem meg magamnak.
Nappal volt, ami azt jelenti, hogy Yuuki a Hold pavilon valamelyik szobájában alszik. Tudomásom szerint Kaname- val. Pfuj! Ketten egy szobában.
- Ennyire csak nem mély a kapcsolatuk!- suttogtam magamnak. Megráztam a fejemet, kiűzve belőle a kísérteties gondolatokat és elindultam Kurosu irodája felé.
A lépcsőházba csak kevés ablak volt, ezért félhomály uralkodott benne. Nem voltam teljesen vámpír, de a sötétet jobban kedveltem, mint az észveszejtő napsütést.
Felértem az igazgatói iroda szintjére. Az a kevés vámpírérzékem megérezte, hogy nincs egyedül. Toga- nak órái voltak, ezért a lakosztályán pihen, a nappali tagozatosok dekorálják a báltermet, akkor csak... Közelebb lépkedve megéreztem a vámpírszagot is. Akkor csak valamelyik Kuran sarj lehet az. Az ajtó elé érve- még kopogni se kopogtam- hangos szavakat hallottam.
- De nem becsüllek le téged sem ifjú vadász- Toga még mindig távol volt és én vagyok az akadémia egyetlen fiatal vámpír vadásza, tehát nekem szóltak.
A hangot is felismertem. Yuuki volt az. Yuuki Kuran. Az ő jelenléte nem tántoríthat el a céltól. Nem vagyok és nem is leszek gyáva. Bementem hát Kurosu irodájába és megpillantottam az asztalnál álló Yuuki -t és az asztal mögött ülő, kikerekedett szemű Kaien -t. Meglephette, hogy Yuuki már az előtt tudta, hogy én vagyok az, hogy jelét adtam volna annak, van egyáltalán valaki az ajtónál. Észre se vettem, de még mindig a küszöbön álltam.
- Gyere csak be Zero! Én amúgy is menni készültem- intett Yuuki.
Mit képzel ki ő nekem? Összehúztam a szemeimet ,,gyakorolva" a gyilkos pillantást. Nekem ő nem a hercegnőm. Elegem van. De nem csaptam patáliát. Még a végén híre menne és lebukna az iskola.
- Most ha megbocsátasz, szeretnék csatlakozni a bátyámhoz- biccentett Kaien- nek és elment.
- Nem tudom miért volt itt. És nem is érdekel. Üzenetet hoztam az emberi diákjaidtól- néztem rá cseppet sem kedvesen. Nem méltányoltam, hogy szóba áll a Kuran- okkal.
- Hallgatlak- sóhajtotta.
- Yori azt üzeni neked, hogy minden készen áll a bálra. Apróbb simításokat végeznek már csak- vontam vállat.
- Köszönöm, hogy elmondtad. Gyorsak voltak. Mondd meg nekik, hogy köszönöm a munkát- billentette oldalra a fejét.
- Felőlem- hátat fordítottam neki. Menni készültem.
- Állj csak meg egy pillanatra Zero! Yuuki válaszolt a szándékodra, mi szerint le akarod vadászni őket- nézett rám jelentőségteljesen.
- Hm. Erre kíváncsi vagyok. Na halljuk. Mit reagált a vámpírok hercegnője?- fontam össze karomat. Remélem Yuuki fél. Legalább egy kicsit.
- Azt mondta, nem fogja megadni magát neked. Küzdeni fog és nagyon magabiztos is. Vigyázz velük Zero. Fejlődtek, nem olyanok, mint amilyenek itt voltak. Erősebbek lettek. És Yuuki is- nézett rám aggódóan. Gondolom bolondnak tart, hogy ellenük akarok menni.
- Nálam biztosan nem erősebb. Ne feledd. Én is rendelkezek a fajuk egyes képességével- köptem. Nem szeretem, ha alábecsülnek engem.
- Te tudod. Én csak átadtam Yuuki üzenetét- vont vállat.
- Aha. Akkor megyek. Még nem kelt fel a nap. Még van 4 órám, hogy hunyjak egyet tanítás előtt. Jó éjt Kaien!- intettem búcsút.
Másnap meg is bántam, hogy suliba mentem. Még úgy is, hogy napi 3 óra van megtartva, Sayori az agyamra ment. Minden szabadidejében azt kérdezgeti tőlem:
- Mi történt Yuuki- val?
- Yuuki hol lakik most?
- Miért az esti tagozatba jár Yuuki?
- Miért viselkedik olyan különösen?
- Jól van Yuuki?
Elég volt azt hittem szét robban a fejem. De azt viszont minden bosszantása ellenére nem tudtam, hogy Yori rájött, mi az estisek titka.
A monoton napi munkát végeztem. Őriztem a nappali tagozat ténykedését a vámpír ,,társaik" előtt. Azon töprengtem, vajon Yuuki komolyan gondolja- e azt, hogy felveszi velem a harcot? Biztosan nem. Talán van annyi esze, hogy bármennyire is megerősödött mostanra, nem háborúzik velem, máskülönben otthagyja az agyarát és akkor cserbenhagyja a drága kis Kaname- ját. Meg persze a korcsait.
Gondolkodásomból Yori ébresztett fel.
- Zero! Zavarlak?- jött oda hozzám Yori.
- Szerinted?- nem vagyok egy kedves személy, de ezt ő is tudja. Ő kezdeményezte a beszélgetést, nem én.
- Persze. Szolgálat. De beszélnünk kell. És nem ez a megfelelő hely erre. Velem jönnél egy pillanatra?- nézett rám esdeklően.
- Na jó! De ha lehet röviden és tömören- kezdett elfogni a balsejtelem.
Ha egy lány így kezdi a beszélgetést az azt jelenti, hogy szerelmet akar vallani, vagy Yori esetében az is lehet, hogy megint Yuuki- ról van szó.
Nem mentünk messzire. Az iskola egy árnyékos oldalához vezetett.
- Azt mondtad legyek rövid és tömör. Akkor térjünk a tárgyra. Igaz az, hogy... hogy Yuuki valójában... valójában egy- ennél a szónál nagyot nyelt én pedig megijedtem. Tudtam hogy... rájött.- ...valójában egy vámpír?- dadogta.
- Hahaha! Ez nevetséges Yori. Vámpírok nem léteznek- próbáltam letagadni, de több bizonyítéka volt a tény mellett, mint nekem ellene.
- Kérlek szépen ne hazudj nekem Zero! Láttam dolgokat a saját szemeimmel- kezdett el pityeregni.
- Mint például?- a szorult helyzet ellenére megőriztem hidegvéremet.
- Yuuki- nak egyik napról a másikra nőtt meg a haja és amikor állítólag kifosztották az iskolát, megtámadtak engem. Két vagy három ember szerű lény, akik azt mondták, hogy vér kell a vámpírok királyának, valami Rido nagyúrnak. Akkor Yuuki mentett meg engem és még két esti tagozatos. Tehát valószínűleg nem csak Yuuki, de néhány estis is benne van a dologban. Vámpírok. Zero! Tenned kell valamit!- siránkozott.
- Yori...- nem tudtam eldönteni mit tegyek. Egyrészt átkoztam a Kuran- okat, de legfőképpen Yuuki- t. Minek kellett felébrednie? Miért nem volt jó neki emberként. A francba.- Yori ezt nem velem kell megbeszélned. Gyere! Erre Kurosu igazgató úr a legmegfelelőbb ember.
- Rendben!- bólintott még mindig könnyezve.
Egy ideig csöndben kísértem Kaien- hez, de meg kellett kérdeznem valamit tőle.
- Yori!- szólítottam meg.
- Tessék!- nézett fel kivörösödött szemekkel. Yuuki tuti rávetette volna magát ezekre a megnövekedett erekre.
- Kinek mondtad el még ezt a hiszemedet?- tudnom kellett, mert lehet, hogy veszélyben van az iskola. Ha más is tudja, rengetegen összefoghatnak Kaien ellen és lecsukják.
- Senkinek. Nem állt szándékomban szétkürtölni a dolgot. Csak tudni szeretném az igazat- rázta meg a fejét.
- Rendben. Akkor menj be és tárgyald meg ezt az igazgatóval- böktem az iroda ajtaja felé.
Yori bólintott egyet, majd bekopogott és bement.
Visszamentem ugyan a dolgomra, mert teremcsere volt, de nem bírtam ki, hogy nem vessek lenéző pillantásokat az iskola vámpírjaira. Mondjuk nem sokat értem vele. Rám se néztek. Nem érzékelték a tekintetem. Még Yuuki sem. Kaname karjaiban hagyta el a pavilonjuk területét és nevetgélt a barátival. Rettenetes. Hogy tud ilyen nyugodt lenni, mikor veszélyben van. Veszélyben, mert meg fogom ölni őt...