Felháborodás
(Yuuki szemszöge)
Yori a nyakamba borult és sírni kezdett. A nevemen szólongatott sokszor és azt hajtogatta, hogy hiányoztam neki.
- Szervusz Sayori!- köszöntem neki hűvösen.
Kaname hátrált egy lépést, hogy szabad utat engedjen Sayori- nak. Én nem néztem le rá, egyenesen előre meredtem.
Akkor Aido jött a segítségemre.
- Minden rendben Yuuki úrnő?- állt meg mellettem.
- Igen Aido, de ha lennél olyan kedves...- nem kellett több szó.
Aido ,,úrnőm"- jére mindenkinek tátva maradt a szája a lányok közül. Yori pedig engedett öleléséből és felegyenesedett. Aido- nak sem kellett több, mindjárt intézkedni kezdett.
A nappalis lányok arcára megvetés kúszott fel. Tisztában voltam vele mitől. Pusztán a megszólítás miatt. Nem érdekelt a véleményük. Én így vagyok önmagam. Pusmogni is kezdet arról, milyen öntelt vagyok, hogy máris jobb társaságba keveredtem és megfeledkezem a barátaimról. Erről szó sem volt. Csak annyi történt, hogy öntudatra ébredtem. Veszélyes lenne továbbra is Yori- val lennem és jobban szerettem az új barátimat. Ám nem feledkeztem meg róla sem. Megvédem azzal, ha nem vagyok a közelében.
- Kérlek menj vissza a többihez- vezette karjánál fogva Yori -t, akinek ráfagyott arcára a döbbenet.- Hé! Zero! Rosszul végzed a munkádat. Vigyázhatnál jobban is a védenceidre.
- Azt kétlem. Főleg ha ti vagytok azok- förmedt Aido- ra Zero.
- Nem ránk gondoltam. Mi megvédjük Kaname urat és Yuuki úrnőt, de te vigyázhatnál jobban az embereidre- fordult vissza felém Aido.
Bólogattam, hogy minden rendben, ő meg vissza ment Akatsuki mellé.
Megindultunk az osztályterem felé. Ismét Kaname- t éreztem magam mellett, ahogy védelmezően átfogja a vállamat és magához szorít. Én válasz képpen a derekát öleltem át. Egy lány azonban követett minket.
- Hé Kurosu! Csak nem megfeledkeztél arról, hol nőttél fel? Arról, hogy hol a helyed?- tett megjegyzést egy vállig érő szőke hajú fruska. Nem ismertem, de már ránézésből látszott, hogy nem valami ész és teljesen el van telve magától. Gondolom magát képzelné el a helyemen. De a név amin szólított, hát az sértés volt számomra. Kikérem magamnak. Én Kuran vagyok, nem Kurosu.
- Ha megengeded szeretnénk órára menni végre. Menjük kedvesem! El fogunk késni!- kértem Kaname- t.
- Igazad van drágám! Sietnünk kell! Valaki állítsa le a lányt- parancsolta szerelmem tárgya.
- Igen Kaname nagyúr- vállalkozott a feladatra Seiren.
- Helyes. Gyere Yuuki! Ne foglakozz velük. Ezek csak emberek. Alantasabb lények, mondhatni táplálékok- az utolsó szavakat a fülembe suttogta.
A terembe érve már vártak ránk. Szegény Yagari tanár úr. Megvárakoztattuk. De nem unatkozhatott. Mellette ugyanis Kurosu Kaien állt, az igazgatója ennek az iskolának.
- Jó estét kívánok az egész osztály számára. És főleg a régi diákok számára, akik most az akadémia vendéglátását élvezik. Titeket külön üdvözöllek Kuran gyermekek!- kezdte a szentbeszédet. Vajon mikor gyakorolhatta?- Örülök, hogy ismét, itt az akadémián, az osztályteremben láthatlak viszont titeket. Mindenek előtt szeretném közölni a vendégeinkkel a házirend rájuk eső pontjait.
- Lassabban igazgató úr. Tisztában vagyunk a házirend szabályaival- intette le Kaname Kurosu- t. Ismerte a házirendet, ahogy én is. Prefektusként vágnom kellett az összes szabályt. Így tudtam igazságosan büntetni az azt megszegőket.
- Ebben biztos vagyok Kaname, de ha megengednétek szeretném feleleveníteni- nézett ránk Kaien hidegvérűen.
- Csak tessék- bólintott Kaname. Nem volt kedvünk vitát kezdeményezni.
- Köszönöm. A legfontosabb pont, hogy az iskola területén tilos az emberi vér ivása. Az ilyesfajta szükségleteiteket a szokásos módon, tablettákkal elégíthetitek ki- mutatott az asztalra, ahol egy karton doboznyi vértabletta állt.
- Soha nem fogom hagyni, hogy ilyen alacsonyra süllyedj- morogta Kaname. Rám vetett egy aggodalmas pillantást, utalva arra, hogy nekem címezte szavait.
- Miattam nem kell aggódnod. Ez a megoldás különben is csak átmeneti. A bál után hazamegyünk és minden olyan lesz mint az előző egy hétben- szorítottam meg az egyik kezét, miközben Kaien folytatta a házirend ecsetelését.
- A diákok még mindig abban a hitben élnek, hogy ti is mind emberek vagytok. Ennek így is kell maradnia. Nem hergelhetitek fel a nappali tagozat tagjait és nem használhattok az iskola területén mágiát, továbbá méltányolnám, ha elrejtenétek az agyaraitokat. A lányok körében még mindig népszerűek az idejáró fiúk, tehát elég gyakran átszöknek ide.
- Ezt saját kezűleg tapasztaltam- nevettem fel, mire mindenki követte a példámat.
- Nem csoda. Szépek, okosak, erősek és mind ennek tetejében hasznosak is vagyunk- meredt rám Aido.
- És szerények is. Igaz Aido?- nevetett Senri.
- Igen, de nem csak mi férfiak vagyunk veszélyben. A fák mögött nappalis fiúk bújtak meg. Jól kiszemelték maguknak Yuuki- t, de némely szem Ruka- n és Rima- n állapodott meg. Vigyáznunk kell rájuk- karolta át a vállamat Kaname.
- Na persze. Nem mernek előjönni. Tisztában vannak azzal, hogy remek testőreink vannak. Igaz fiúk?- kiáltottam el magam.
- Igen is, Yuuki úrnő!- üvöltötték egyszerre.
Erre mindannyian felnevettünk.
- Remek. Ha ezt megtárgyaltuk, szeretnék szót váltani veletek Yuuki, Kaname. Ha lehet négyszemközt- mutatott az ajtó felé Kaien.
- Gyere kedvesem. Beszélgessünk egyet családunk barátjával- állt fel Kaname.
Szó nélkbül követtem és Kaien nyomába szegődtünk. Meg sem álltunk az igazgatói irodáig. Az iroda előtt Zero- t találtuk.
- Beszélni szerettem volna veled, de úgy tűnik most nem alkalmas az idő- mondta Zero fejcsóválva.
- Épp ellenkezőleg Zero. Ez remek idő. Mi történt?- érdeklődött Kaien.
- Majd azok ketten elmondják, hogy mit művelt a visszatérésük napnyugtakor, a teremváltáskor- nézett nevelőapjára szenvtelen arccal, majd elvonult.
Bementünk a kis szobába és becsuktuk az ajtót, hogy ne hallják miről beszélünk.
- Foglaljatok helyet!- mutatott két székre az asztalával szemben, mikor ő is helyetfoglalt mögötte- Úgy látom nagyon jól elvagytok egymással.
- Úgy van. Remekül érzem magam otthon. Jól összebarátkoztam a nemesekkel és Kaname- val is nagyon szeretjük egymást. Bár ezt inkább csak a saját nevemben mondom- válaszoltam Kaname helyett.
- Mintha ezt megtárgyaltuk volna már egy párszor. Nemde Yuuki drágám?- nézett rám csúnya tekintettel.
- De igen. Akkor értsd ezt mindkettőnkre- nevettem, mert a szúrós pillantás ellenére Kaname szemeiből mérhetetlen szerelem áradt.
- Értem. És Kaname! Mennyi időd jut Yuuki- ra?- kíváncsiskodott Kaien.
- Ha megengeded Kaname, szeretnék én válaszolni helyetted- kértem bátyámat.
- Sajnálom Yuuki, de Kaname- t kérdeztem- nézett Kaname- ra komoly arccal volt nevelőapám.
- Elég sokat dolgozom egy új dolgon a társadalmunk életében, de minden szabad percemet Yuuki -val töltöm. És Yuuki tudja, ha valami problémája merülne fel, én ott lennék neki. Segítek neki mindenben- válaszolta meg a számára kényelmetlen kérdést bátyám.
Nagyon csodáltam. Még erre is bátran és gyönyörűen válaszolt.
- Igaza van. Akárhányszor szükségem van rá, mindig mellettem van. És mindent megad nekem, amire csak szükségem van. Sokszor még azt is, amire nincs- mosolyogtam rá bátorítás képpen, hogy mindjárt vége a színvallásnak.
- Szóval ajándékokkal akarja megadni neked azt, amit az idejével nem tud?- vonta fel szemöldökét Kaien.
- Ezt nem mondtam és ez nem így van. Különben is mi vagy te? Házassági tanácsadó?- törtem ki.
- Miért? Azok vagytok? Már meg is kérted a kezét?- értetlenkedett.
- Nem. Csak tényleg furcsa, hogy a kapcsolatunkról kérdezősködsz. Már ha meg nem sértelek. Neked pedig hidegvér szívem. Ez nem illik egy tiszta vérűhöz, bár megvallom, én is kezdek frusztrált lenni- tette vállamra kezét Kaname.
- Sajnálom bátyám. Nem fordul elő többet. Megígérem- ültem vissza a helyemre és újra felöltöttem azt a szenvtelen és érzelemmentes arcot, amit kifejlesztettem a kíváncsi szemek ellen.
- Bocsássatok meg, de hajdan megígértem a szüleiteknek, hogy mindenben támogatni foglak titeket, ha ők már nem lesznek az élők sorában- sóhajtott Kaien.
- Köszönjük a jó szándékot, de ha megengeded szeretnénk visszavonulni a pavilonba. Hosszú volt az út- állt fel Kaname.
- De hiszen még nincs vége az óráknak. És még rengeteg időtök van reggelig- követte Kaname mozdulatát Kurosu igazgató.
- Valóban akkor...- Kaname- nak nem volt ideje befejezni a mondatát, mert közbevágtam.
- Akkor sétálunk egyet az akadémia területén. Rég jártunk itt és biztos megváltozott néhány dolog- vetettem fel az ötletet.
- Úgy van. Pompás ötlet kedves. Menjünk sétáljunk egyet- nyújtotta kezét felém.
- Kaname! Szeretnék Yuuki- val négy szem közt beszélni- közölte Kaien.
- Miért?- kérdeztem vissza.
- Csak egy kicsit kíváncsiskodnék rólad, de csak kettesben- nyugtatott Kurosu, bár nem sikerült igazán.
- Semmi baj Yuuki. Előre megyek és kint megvárlak- búcsúzott Kaname. Megcsókolta a homlokomat és elment.
- Rendben. Térjünk a tárgyra. Szeretnék minél hamarabb csatlakozni a bátyámhoz- fontam keresztbe karomat a mellkasomon.
- Csak szeretném tudni, hogy hogy viszonyulsz az új életedhez. Milyen érzés számodra ismét vámpírnak lenni. És kérlek most ne azt mondd, amit elvárnak tőled- könyökölt az asztalára Kaien.
- Hogy mit mondjak neked?- képedtem el....