Reggel, miután Renivel a sulihoz értünk, még mindig Andris állapota volt a téma, bár gyanítom, hogy most már kutya baja, mivel ismét aktív közösségi életet él. A koponyaröntgenes profilképéről nem is beszélve. :) Nem élvezhettük sokáig egymás társaságát Renivel, ugyanis a szerkesztőség termébe sietett. Fájó szívvel ugyan, de el kellet válnunk egy kis időre így adtam egy gyors puszit a homlokára ( fő a diszkréció ), s azzal el is viharzott. Mielőtt beindultunk volna a suliba még Ricsiék "vitáját" hallgattam, mivel Ricsi egy új zombis filmet akart nézni, Virág meg valami animációs, gyerekeknek valót. Pár perc múlva a teljes csapat, Reni és Kinga kivételével, bevonult az iskolába.
- Máday néni, csókolom! Hogy tetszett aludni? - intett oda Zsolti az ig. helyettesnek.
- Nagy Zsolt, inkább magaddal törődj! Én majd akkor alszom jól, ha már nem kell folyton rajtad tartanom a szemem! - ordította Máday. - Antai-Kelemen....veled most nincs semmi, kivételesen.- "dícsért meg", azzal indultunk is az osztályba.
Csütörtök lévén Vladárral volt az első óránk, így léggé meglepett, mikor Kinga mögött nem láttam Renit. Mire megkérdezhettem volna merre van belépett Vladár. Gyorsan írtam Reninek egy sms-t, hogy akármerre van siessen órára, mert ennek így nem lesz jó vége.
- Rentai merre van? Nagyon remélem nyomós oka van, hogy nincs itt!- csapta be maga mögött az ajtó a tanár.
- Együtt jöttünk ki a szerkesztőség terméből, nem tudom megint merre szerencsétlenkedik! - nézett unottan maga elé Kinga.
Ekkor betoppant az ajtón az emlegetett szamár, elnézést, vagyis Reni teletömve a keze kajával. Látszott rajta hogy erre egyáltalán nem szám számított, annyira lesápadt, hogy azt hittem ott ájul el.
- Ó, elnézést! - motyogta zavartan, látszott rajta, hogy kétségbe van esve. A tekintetünk találkozott, így megkérdeztem hogy hol a francban van a mobilja, mire nagy nehezen elmutogatta, hogy a táskájában, Na szép mondhatom. Pff.
A következő percekben a telefonom képernyőjét figyeltem, nem akartam Renit ennyire rémültnek látni, Vladár szemrehányásai miatt, így nem figyeltem. Egyetlen dolog ütte meg a fülem, amire aztán nagyon is felkaptam a fejem.
- Párizsban nem szeretik a renitenseket, mi lesz veled ott? - MI VAN??
- Mi? - kérdezte Ricsi álmosan.
- Te jó ég! - fogta Kinga a fejét.
- Rentai! Hát nem osztottad meg a társaiddal a jó hírt? - vigyorgott gúnyosan Vladár. Nekem erre más lesült a vigyor a képemről, azt hittem nem hallok jól! Milyen Párizs?! S ezt nekem miért nem mondta el??
Miután rengeteg értetlen szempár figyelte Renit aki könnyeivel küszködött, s mindenki össze-vissza kérdezgetett, hamarosan mindenkiben tudatosult, hogy bizony Reni Párizsban fog tovább tanulni. Na ekkor szabadult el a káosz. Reni folyton engem figyelt. Nem tudtam leplezni a csalódottságom, ezt ő is látta. Mindenki folyamatosan engem kérdezgetett, de egy hang sem jött ki a számon. Csak egy gondolat járt az eszemben: Miért nem mondta el?
A hatalmas káosznak Kinga vetett véget aki egy hatalmas beszédet tartott arról, hogy mennyire büszkének kell lenünk Renire akinek adatott egy ilye lehetőség. Ekkor mindenki magába szállt, s elgondolkodott ezen egy kicsit. Én persze mérhetetlenül büszke voltam rá, hogy ő, az én barátnőm, ennyire komoly lehetőséget kapott, az álmai megvalósításához, de ugyanakkor csalódott is voltam. Nagyon. Én mellette állok száz százalékosan, de most nem tudtam mit tenni. Vladár a helyére intette a kajával feltankolt Renit, aki csalódottan, hatalmas könycseppekkel az arcán ült a helyére. Éreztem, hogy a tekintetem lyukat váj a hátába, de nem tudtam ez ellen mit tenni, néma csendben ültem a helyemen. S ekkor megszólalt a csengő. Hurrá... A nyüzsgés elkezdődött s ekkor Reni hátrafordult, tudtam, hogy elkerülhetetlen a beszélgetés.
- Tudunk váltani pár szót?- kérdezte félve.
- Most? Persze. Ráérek. - próbáltam tartani a cinikus hangnemet, bár nehezemre esett. Legszívesebben ordítottam volna csalódottságomban.
Oké, esetleg menjünk ki...- próbálkozott.
- Mindenki menjen ki. Most! Kösz- nem emeltem meg a hangom, nem akartam, hogy a többiek érezzék rajtam a csalódottságom. Mindenki szó nélkül bólintott, még Kinga is, ami nagy szó.
Reni idegesen járkált, fel s alá, én a helyemen ültem s egy árva szó nélkül figyeltem.
- Jó. Megpróbálom elkezdeni. Mindjárt
- Segítsek?
- Köszi, az jó lenne.
- Oké. Mégis mikor akartad elmondani???- nem bírtam tovább, kitört belőlem. Talán egy kisit erélyesebben, mint akartam. - Amikor Páriszban élsz? Vagy amikor a Szajna partján sétálgatsz, és eszedbe jut, hogy valami apróságról megfeledkeztél?
- Nem, dehogy. Csak most nem akartalak terhelni. - törölgette könnyes szemét. Akármennyire is szeretem ezt a lányt, abban a pillanatban mérhetetlen dühöt éreztem.
- Aha. Ez olyan, mint amikor " nem akartál zavarni"?- mélyen a szemébe néztem, s akarva akaratlanul, eszembe jutottak a régi sérelmek.
- Nem, ez nem olyan. - emelte fel a hangját egy kissé.
- Hallgatlak!- ekkor már tényleg kíváncsi voltam.
Ekkor elmondta, hogy nem akart terhelni, mivel most vesztem össze a szüleimmel a külföldi továbbtanulás miatt, ami borzasztó aranyos volt, de nem abban a pillanatban. Nem tudtam hová tenni, hogy ez ismét rólam szól, amikor kinyögte, hogy az élete része vagyok. Akármennyire magyaráztam neki, hogy ezeket a dolgokat külön kell választani, nem akarta. Ez a lány tényleg velem tervez jövőt. Állítása szerint még nem döntött, bár hülye lenne, visszadobni egy ilyen lehetőséget. Mondjuk Reniről van szó, semmi sem bíztos.
- Mióta tudod? Napok? Hetek? Várj. -és ekkor jutott eszembe- A hétvége óta. Péntek?
- Igen.
- Gondoltam. Nem hiszem el, hogy nem mondtad el.
- Haragszol?- alig hallhatóan suttogta, mert ekkor elindult a sulirádió. Idióta Elton John. Pont a legrosszabkor.
- Aha. - úgy éreztem ezt tudnia kell, őszintének kellett lennem.
- Nagyon sajnálom. - látszott rajta, hogy megbánta.
- Ja, én is- felálltam és az ajtót kinyitva beinvitáltam az ajtónál hallgatózó társaságot.
Megkérdeztem a többiektől kérnek-e valamit, mindenki még sokk hatás alatt volt, csak Macu és Robi kért egy- egy üdítőt.
Lementem a büfébe, megvettem az üdítőket, meg a kolám.
- Minden renden fiam? - kérdezte a büfés néni, gondolom megrémisztette a bágyadt képem.
- Igen. - próbáltam mosolyt erőltetni, de nem igazán sikerült.
A nap további részét beárnyékolta Reni párizsi továbbtanulásának híre. Mindenki leamortizálódott. Nem igazán beszéltünk egymással. Ha megölelt, nem toltam el, ha megpuszilt akkor sem. Akármennyire magamhoz akartam szorítani, nem bírtam. A hazaút már szinte sikoltó csendben zajlott, nem beszélgettünk bár lett volna mit.
- Bejössz? - kérdezte félve, amire kínosan elröhögtem magam. Ezt most komolyan gondolja? Na szép, mondhatom. Odahajolt hozzám egy "minden megbocsájtok csók" reményében akart megcsókolni, de felvont szemöldökkel, végül csak egy puszit adtam. Kiszállt a kocsiból, s egy szó nélkül elhajtottam. Még a visszapillantóból láttam, hogy ácsorog, valószínűleg rám várva, de annak ellenére, hogy megfordult a fejemben, nem mentem vissza.
Hazaérve, ledobtam a kulcsom, s észrevétlenül fel akartam rohanni a szobámba, hogy hanyat vágjam magam az ágyamon, de a nagyi szólított meg.
- Kisfiam mi történ veled?- Ricsi után a nagymamám a legfőbb bizalmasom, ő ismer a legjobban, tudtam, hogy neki nem hazudhatok.
- Reni Párizsban fog tovább tanulni...- láttam a nagyi arcán a döbbenetet, így mielőtt kérdezhetett volna mindent részletesen elmeséltem, hogy Reni elhallgatta ezt előlem, s ma tudtam meg Vladártól, hogy nem tudom mit tegyek, totál kétségbe vagyok esve.
- Tudod kisfiam, nem sok ilyen lány van a világon, mint Reni. Én a helyedben nem hagynám veszni a dolgot. - mosolyogva átölelt, aztán kiment a konyhába.
A nagyi bogarat ültettet a fülembe, egész délután ezen kattogtam. Tudtam, hogy Ricsiék moziban vannak, ezért csak egy üzenetet írtam, hogy ha tud jöjjön át.
Nem sokkal nyolc után, betoppan Ricsi, egy karton dobozos kólával, amit akaratom ellenére is megmosolyogtam. Nem hiába a "tesóm".
- Szerinted mit tegyek?
- Nézd haver, én nem értek az ilyen ügyekhez jól tudod, de láttalak téged és Renit is szenvedni elég sokat, ami nagyon kétségbe ejtett. Ha egyett tehetsz ne hagyd veszni ezt az egészet, ti vagytok A tökéletes pár, sokat szenvedtetek egymásért, nehogymá' most hagyjátok ezt veszni.
- Kösz tesó!- ekkor olyan haveri stílusban megöleltem Ricsit, aki már ment is el.
Egész éjjel agyaltam, hogy mit kellene tennem,s ekkor kipattan egy ötlet a fejemből. Piszok nagy őrültség, de tudom, hogy így lesz a legjobb. Vele akarok menni. Igen, ez lesz a legjobb, holnap reggel beszélek a szüleivel. Már eléggé későre járt, de lementem és elmondtam a nagyinak a tervem, aki könnyes szemmel ecsetelte, hogy a lázadó, nemtörődöm stílusú unokájából, felnőtt férfi érett. Kösz nagyi tényleg, nem is tudom mi lenne velem nélküled.
Gyorsan dobtam egy üzenetet Ricsinek, aki csak annyit válaszolt, hogy "Tudtam, én is ezt teszem. Nem hiába vagyunk tesók:D". Tényleg őszintén örülök, hogy vannak nekem. Már csak egy félnivalóm van: mit fognak szólni Reni szülei?? :)