A PÉNZ ÉS A FIZETÉSI MÓDOK
Mindannyian tudjuk, mi a pénz. A pénz az a dollárbankjegy, amellyel az élelmiszerboltban fizetünk, vagy az a csekk, amelyet szüleink adnak a tandíjra. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa. A gazdaságban a legtöbb fizetési művelet során valójában nem is használnak bankjegyet vagy csekket. A papírdollár és a csekk csak egy igen összetett fizetési rendszer része. E rendszer megfelelő működése gazdasági jólétünk szempontjából létfontosságú.
Nem kezdjük rögtön az Egyesült Államok pénzforgalmi rendszerének összetett jelenségeivel, jóval egyszerűbb környezetet választunk a pénz alapvonásainak szemléltetéséhez. Sokkal könnyebb dolgunk lesz később, ha előbb alaposan megvizsgáljuk a kifizetések során jelentkező problémákat, s hogy a pénz milyen megoldást kínál e kérdésekre.
4.1. A PÉNZ EREDETE ÉS FUNKCIÓI
Képzeljük csak el, hogy egy idillikus déltengeri szigeten élünk. Az élet itt egyszerű. Az éghajlat kellemes. Élelem van bőven. A szigetlakók többségéhez hasonlóan mi is mesteremberként keressük meg kenyerünket. A takácsszakmában jeleskedünk.
A szakosodás jólétünk kulcsfontosságú eleme. A takácsmesterséget választva gyorsabban és jobban állítjuk elő a kelmét, mint azok, akik csak alkalmilag szőnek. A szakosodásnak azonban csak akkor van értelme, ha másokkal el tudjuk cserélni termékeinket. Sok szövetet készítünk, sokkal többet a saját igényeinknél. Minden munkaidőnket erre fordítjuk, ezért nem állítjuk elő a számunkra szükséges többi terméket.
Úgy alakulnak a körülményeink, hogy nem boldogulunk egy új kenu nélkül. Építhetnénk saját magunk is, de mivel sokkal jobbak vagyunk a takácsmesterségben, jobban járunk, ha szövetért cserébe szerezzük be a csónakot. A sziget kenukészítő mestere, Sulu pedig sokkal jobb csónakot készít, mint ami nekünk valaha is sikerülhetne.
Megállapodunk Suluval, és rövid alku után tisztázzuk a méltányos árat. Hat malacot kér. Persze nem nyújtjuk át ott és akkor a kenu ellenértékét. Hitelre vásárolunk. Vagyis a csónakért cserébe kötelezettséget vállalunk, hogy a megállapodott (vagyis hatmalacnyi) értékben a jövőben termékeket adunk neki. A lehető legvalószínűbb persze, hogy szövetben fizetünk. A következő néhány év során, amikor Sulu - családja számára vagy ajándékozásra - szövetet igényel, meglátogat bennünket és „levásárolja" a vételárat. Adósságunk minden alka lommal arányosan csökken. Az ilyen természetű megállapodás egyébként szokványos a szigeten. A termékeket általában olyan kötelezettségvállalásokra cserélik, amelyek más termékek jövőbeli átadására szólnak.
Ígéretek fejében termékeket persze csak akkor engedünk át, ha megbízunk a másikban. Sulu rengeteg időt fordít a kenu elkészítésére. Csak akkor adja nekünk, ha biztos lehet, hogy a megállapodás szerint valóban megfizetjük az ellenértéket. De ha már megkaptuk a kenut, közvetlenül semmi sem késztet az adósság megfizetésére. A Sulunak átadott szövet a mi szempontunkból nettó veszteség. A csónakok hosszú ideig használhatók, belátható időn belül nem szorulunk ismét Sulu szolgálataira, ezért közvetlenül semmit sem veszítenénk, ha „megfeledkeznénk" a tartozásról. Ám adósságunkat, bár csak Sulu követelése, egy ilyen kis közösségben nem szabad elszigetelten értelmeznünk. Itt mindenki mindenkit személyesen ismer. Ha nem fizetjük meg tartozásunkat, akkor árucsereügyben többé senki sem áll velünk szóba. Egy kis közösségben nagyon fontos, hogy az ember megbízható partnernek számítson. Az adósság törlesztésének elmulasztása mindenki számára elfogadhatatlan viselkedés.
Ebben a szövet-kenu csereügyletben - mint láthatjuk - nem volt szükség pénzre. Az árat malacokban határoztuk meg - malacokkal mindenki gyakran kereskedik, ezért az árak így kényelmesen számolhatók -, de ténylegesen nem malacokat terelünk össze. A malacokban megadott árat könnyű átszámítani szövetben mért árra. A szövetből mintegy 6 méter egy malac, ezért a kenuért 36 méter szövettel tartozunk. Azt a dolgot, amely ilyen módon az árak mértékegységeként használatos, szokás elszámolási egységnek (unit of account) nevezni.
Elszámolási egység - Az a mértékegység, amelynek terminusaiban az árakat és az értékeket kifejezik.
A szigeten a kereskedelmi kapcsolatok jól működnek. Részben mert kevés termék cserél gazdát. Ha több termékkel kereskednének, egy idő után áttekinthetetlenné válna, hogy ki mivel és kinek tartozik. A cserekapcsolatok ilyen rendszere azért is jól működik, mert a közösség kicsiny és összetartó, s mindenki biztos lehet abban, hogy az adósok állni fogják szavukat.
Bizalom és árupénz nélküli kereskedelem
Egy szép napon elhatározzuk, hogy az üzlet bővítése érdekében meglátogatjuk a szigetcsoport fő szigetét. Ott rendszeresen hetipiacot tartanak. Közeli és távoli érdeklődők, eladók és vásárlók találkoznak itt, olykor a többnapos úttól sem riadva vissza. Nekünk azért jó ez a kiruccanás, mert ott sok olyan dolog is kapható, ami kis szigetünkre nem jut el.
Egy ilyen nagy és személytelen piacon saját szigetünk kereskedési módszerei azonban egyszerűen használhatatlanok. Bizalomról szó sem lehet. Idegenekkel kötünk - a leggyakrabban egyetlen alkalomra szóló - üzletet. Az adósságbehajtás távoli szigetekről igen kényelmetlen lenne. Ismeretlen környezetben a nem fizető adós nincs kitéve az olyan megbélyegző rosszallásnak, ami a kis közösségekben sújt le a lelkiismeretlen üzleti partnerekre. Hitelezés tehát szóba sem kerülhet. Minden adásvétel a helyszínen lezárul, érték cserél azonos értékkel gazdát, mégpedig azonnal.
Ilyen feltételek mellett az egyik lehetőség a cserekereskedelem (barter) - a termékek közvetlen cseréje.
Cserekereskedelem - A javak javakra történő közvetlen cseréje pénz és közvetítés nélkül.
Fizethetnénk valamilyen szövettel a kiválasztott ékszerért. Valószínű azonban, hogy az ékszerésznek épp nincs szüksége szövetre. Persze lehet, hogy még így is hajlandó elfogadni, azzal a szándékkal, hogy később valami másra cseréli. Nem lelkesedik azonban az ötletért, hiszen ha mindent válogatás nélkül átvesz, egy idő múlva óhatatlanul több halom, számára szükségtelen termék között botladozhat. Ha egyáltalán hajlandó az efféle cserére, akkor is meglehetősen kedvezőtlen árat számít fel.
Noha elképzelhető a közvetlen csere, sokkal jobb árat kaphatunk, ha ezüsttel fizetünk. Vajon miért épp az ezüst a legkedvezőbb? Az ékszerész tisztában van azzal, hogy fizetőeszközként mások szeretik az ezüstöt. Vásárlóként tehát akkor jár legjobban, ha maga is ezüsttel fizet. Ezért nekünk is kedvezőbb feltételeket kínál, ha a vételárat ezüstben kapja meg. Mi a helyzet azonban a többiekkel? Miért szeretnek ők is ezüsttel fizetni? Az ok ugyanaz, mint az ékszerész esetében. Érvelésünk persze körkörös, s ez korántsem véletlen. Az ezüst mint fizetőeszköz esete sokban emlékeztet egy közös nyelv meglétére. Miért épp az angolt használják az emberek Amerikában, mondjuk a francia vagy a japán helyett? Mindenki magyarázata ugyanaz: az angolt választom, mert a többiek is angolul beszélnek.
Az ezüst helyzete tehát különleges. Vajon hogyan tett szert erre a sajátos státusra? Először is, fémként jelentős a kereskedelmi forgalma: ékszerek és kegytárgyak készítéséhez keresett nyersanyag. Másodszor, súlyához képest nagy értéket képvisel: számottevő vásárlóerőt mozgathatunk egyszerű módon. Harmadszor, az ezüst jól osztható kisebb részekre, a vételár kiegyenlítése ezért nem okoz gondot. (Malacokban cserélni ugye nem volna a legtisztább megoldás.) Negyedszer, homogén fémről van szó: az egyik uncia színezüst nemigen különbözik egy másik uncia színezüsttől. (A szövetek minősége egyenetlen lehet.) Ötödször, a fém állaga tartós: az átvétel időpontjától a felhasználásig könnyen megőrizhető. (A malacok megbetegedhetnek, a gyümölcs elrothadhat.)
Az olyan áruféleséget, amely az általános fizetőeszköz státusára tett szert, pénznek (money) vagy konkrétabban árupénznek (commodity money) nevezzük. (Látni fogjuk, hogy vannak más típusú pénzek is.)
Pénz - Bármely általánosan elfogadott fizetési eszköz.
Árupénz - Olyan pénz, amelynek áruként belső értéke is van (például az arany, a szarvasmarha).
Különféle társadalmak eltérő dolgokat alkalmaznak erre a célra, bár gyakori a nemesfémek használata. Számos nyelvben a pénzt és az ezüstöt ugyanaz a szó jelöli.
Az ezüst pénzként való használatát egyetlen körülmény nehezíti meg. A fém tisztaságának foka változhat. Az ezüst ötvözhető olcsóbb fémekkel, ezért az egyes ezüstdarabok tisztaságát - elvileg legalábbis - minden egyes adásvétel során ellenőrizni kellene. Ez jelentősen lassítaná a kereskedést. Szerencsére azonban egyes találékony kereskedők már a korai időkben rájöttek a megoldásra. Miután megvizsgálták egy ezüstdarab tisztaságát, ráütötték pecsétjüket. Ha tehát a fémdarab később visszajutott hozzájuk, eleve tudták, hogy színezüstről van szó. Mások is átvették az eljárást, úgyhogy a kereskedelmi forgalomban a lepecsételt ezüstdarabok hamarosan széles körben népszerűek lettek. A pecsét nélküli fémet csak alacsonyabb értéken fogadták el.
Ekkortájt valakinek még jobb ötlete támadt. A lepecsételt fémdarabok ugyanis mindenféle súlyban előfordultak, ezért minden egyes kereskedelmi ügylet során újra és újra le kellett mérni őket. Egy vállalkozó kedvű kereskedő azonban különféle szabványsúlyú ezüstdarabokat látott el pecsétjével. Mivel így még inkább csökkentek a fizetéssel járó költségek, egyre nagyobbá vált a pénzérmék (coins) iránti kereslet. Az érme ugyanis többet ért a pecsét nélküli ezüstdaraboknál.
Pénzérmék - Tanúsított súlyú és tisztaságú fémdarabok, amelyek pénzként forognak a fizetési forgalomban.
Olyannyira népszerűekké váltak e pénzérmék - nevezzük őket „dollároknak" -, hogy a vállalkozó kedvű kereskedő feladta eredeti kereskedelmi tevékenységét, és e pénzérmék előállításával kezdett foglalkozni. Jó megélhetést teremtett magának abból a különbségből, amely a megmunkálatlan színezüst beszerzési költsége és az általa előállított pénzérmék értéke között mutatkozott. A pénz értéke és előállítási költsége közötti különbséget seigniorage-nak (vagy másként pénzkibocsátási haszonnak, illetve inár intézményes keretek között a kamara hasznának) nevezzük. (Lásd erről A pénzérmék történetéből című keretes írást.)