Ötödik fejezet
• A meghívás •
▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃▃
Miután Rachel lakása előtt megállok, vennem kell egy nagy levegőt. Az úton hazáig végig azon járt az agyam, hogy neki majd mit mondok. Bár, nem mintha magyarázattal tartoznék neki. A múltkor is tudta — nem tőlem, hogy Aceel mentem el, azonban most még tagadni se leszek képes. A clubban lévő emberek mind tanúja volt annak, hogy Accel hagytam el a clubot. Meglepőmódon, ez a tudat nem zavar, sőt nem is érdekel. Jake már a múlté, Ace pedig — remélhetőleg, egy jó ideig a jövőm. Még most se fogtam fel igazán, hogy igazából mibe egyeztem bele. Bevallva, még soha nem voltam ilyen kapcsolatban senkivel se. Ez teljesen új pálya lesz nekem, ugyanakkor ez a tudat felizgat. Ace Blake az úgymond afférom lesz, pontosabban már az is. Acenek igaza volt, ő bárkit perceken belül az ujjai köré csavar. Holott éget a kíváncsiság, hogy vajon a tökéletes férfi mögött milyen ember rejtőzik. Érdekel hogyan gondolkozik és, hogy hogyan látja ő a világot. Hazudnék, ha azt mondanám, Ace nem keltette volna fel az érdeklődésemet.
Míg a kulcsot a zárba csúsztatom, ujjaimmal végig szántok sötét hajamon, majd elfordítom a kulcsot. A zár kattan egyet, én pedig lassan kinyitom az ajtót. A kulcsot kihúzom a zárból és belépek a lakásba.
– Blair!? – hallom meg a konyhából Rachel hangját. Nem válaszolok neki. Inkább felakasztom a kabátom és leveszem a cipőm. A táskámmal a kezembe a hang irányába megyek. A konyhába érve megállok az ajtó mellett. Rachel nem egyedül van. Barátnőm egy ezer wattos mosollyal ül az egyik széken a konyhaszigetnél, míg Noah — igen, az a Noah, egy kávét lefőz. Szemöldökeim az egekbe szöknek. Mindenre számította, csak arra nem, hogy Noah fog a konyhánkban állni. Rachel ragyogó kék szemei rám siklanak, majd az ajkán lévő ártatlan mosolyból egy ördögi vigyor lesz. Barátnőm egy lendülettel feláll és hozzám lép, hogy utána megöleljen.
– Még mindig haragszom rád, Rachel! – mutatok rá a mutatóujjammal, utalva a tegnap esti akciójára. Rachel elforgatja a szemeit.
– Nem lehetett olyan rossz az éjszakád – jegyzi meg mellékesen. Szemeim összeszűkülnek.
– Ahj, fogd be. Inkább mutass be – biccentek a már megfordult Noahhoz, aki éppen leteszi a gőzölgő bögrét a pultra. Csak ekkor nézem meg jobban a srácot. Noah elég helyes a sötét, ízlésemnek kicsit túl rövid hajával és a nagy barna Bambi szemeivel. Nem éppen a legmagasabb srác, de ezzel nincs is baj. Ezentúl, Noah nem éppen a legszélesebb vagy a legvékonyabb. Totálisan átlagos férfi, ami ebben az esetben meglep. Rachelnek mindig a rosszfiúk kellettek, de első benyomásra Noah nem tűnik annak.
– Helló, Noah Sharon vagyok. Blair, igaz? – ajkait egy szívdöglesztő fél mosolyra húzza és kinyújtja nekem a kezét. Én is egy mosolyt varázsolok az arcomra, majd megmarkolom meleg és nagy kezét.
– Blair Rom, örülök, hogy megismerhetlek! – ez így is van. Már nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen ez a Noah gyerek. Végülis, úgy látszik sikerült elnyernie Rachel barátnőm szívét. A srác elengedi a kezem és Rachelre pillant.
– Rachel már sokat mesélt rólad – nevet fel és hoppá. Most már világos miért van Rachel ennyire Noahért oda. A férfi olyan tekintettel néz Rachelre, hogy még az én szívem is ugrik egyet.
Jake is így nézett rád pár hete, emlékeztet a belső hangom, amit gyorsan figyelem kívül hagyok.
– Ah igen? Remélem csak jót! – viccelődöm, ugyanakkor vetek egy sokatmondó kérdő pillantást barátnőm felé. Tudom, hogy Rachel soha nem mondaná tovább, mégis bennem van az a kis félelem, hogy mivan ha mégis?
– Csakis jót mondott – válaszol nekem Noah nevetve. Egy kő eszik le a szívemről.
– Meg pár huncutkodásodról – kacsint rám Rachel, majd Noahval együtt leülnek a konyhaszigethez. Olyan aranyosan mutatnak, hogy egy pillanatra elkap a féltékenység. Ne értsd félre, minden jót kívánok Rachelnek, de így látva őket — míg az én életem szinte minden szempontból össze van esve, elég rossz. Nyelek egy nagyot.
– Hát akkor! Én felmegyek lezuhanyozni – mondom kissé halkan. Rachel összehúzza a szemöldökét.
– Nem eszel előbb valamit? – kérdi és mutat az előttük lévő reggelire. Megrázom a fejem.
– Nem, már reggeliztem – az Aceel való reggeli emléke egy mosolyt csal arcomra. Barátnőm rögtön veszi az adást.
– Ah, értem – bólint sokat tudóan. Még rájuk mosolygok, aztán a lépcsőn felballagok.
A szobámba érve az első dolgom, hogy egy nagy lendülettel az ágyamra háttal dőljek. Kezeim a fejem felé teszem és a plafont kezdem el bámulni.
Most mi lesz Blair?
Ez a kérdés merül fel bennem újra és újra. Nem bánom meg a döntésem, azonban tudom, hogy nem volt éppen a leghelyesebb amit tettem. Ace a nem helyes ebben az esetben. Megannyi lány szívét törte össze, én pedig vagyok olyan naiv és belemegyek az egészbe. Ugyanakkor nem hibáztathatom, ő legalább férfi módon — már ha lehet így hívni, megmondta a frankót, hogy csak szex és semmi más. Ha őszinte vagyok, pont jól is jött az ajánlata. Nem vágyok én se kapcsolatra. Túlságosan meg vagyok bántva és sebezve. Még Aceben se bízok meg százszázalékosan. Nem tudhatom, hogy ő mit csinál szabadidejében. Lehet, hogy most ebben a másodpercben is egy másik lányt fűzőget. A Jaket illető incidens után elveszítettem az a bizalmat is a férfi nemben ami még eddig meg volt bennem.
Behunyom a szemeim és pár percig így fekszem az ágyon. Akaratlanul is Acere kell gondoljak. Az éjszaka emlékei még mindig bennem égnek. Szinte érzem forró érintéseit bőrömön. Az arcom meleg lesz. A levegőt gyorsan veszem. A puszta gondolat Acere feltüzel. Egy nehéz sóhajjal újra kinyitom a szemem, majd felkényszerítem magam az ágyon. A szekrényemhez lépve kiveszek belőle egy tiszta fehérneműt és egy melegítőt. A ruhákkal a fürdőbe sietek, ahol gyorsan letusolok.
Barna hajam megszárítom és egy copfba fogom. Megfrissülve kilépek a fürdőből, pont akkor amikor lent csengetnek. Mivel Rachellék még lent vannak, úgy vagyok vele, hogy majd Rachel kinyitja az ajtót. Nem foglalkozva, hogy ki jött, visszamegyek a szobámba. Lentről hallom ahogyan Rachel kinyitja az ajtót aztán gyorsan becsapja. Fülelve megállok az ajtómba. Sajnos tudom ki jött. A szívem összeszorul.
– Rachel! Isten bizony kirúgom az ajtót! Engedj be, van nálam valami ami az övé! – Jake hangja tompa a zárt ajtó mögül. Nyelek egy nehezet és ráveszem magam, hogy lemenjek a lépcsőn. Noah tudatlanul a konyhából rám néz, amikor elsietek mellette. Rachel dühösnek tűnik. Barátnőm nem vette észre, hogy mögötte állok.
– Húzz innen te fasz, vagy letépem a golyóid! – vágja vissza Rachel. Nem bírom ki, muszáj vagyok felkuncogni. Rachel csak ekkor veszi észre, hogy mögötte álldogálok.
– Majd beszélek vele – mondom neki magabiztosan és lágyan ellökőm az ajtótól.
– Blair!? – kérdi Jake az ajtó másik oldalán. Csinálok egy fej mozdulatot, jelezve Rachelnek, hogy hagyjon engem és Jaket egyedül. Barátnőm habozva visszamegy a konyhába Noahhoz. Mélyen beszívom a levegőt végül kinyitom Jakenek az ajtót. Az első amit meglátok a zöld szemei azok. A következő a dús szőke haja, majd a teste ami — szerintem, napról napra szebb lesz. Összepréselem a szám és kérdően rá nézek. Jake hangosan kifújja a levegő és beletúr selymes hajába.
– Blair... – úgy mondja mintha ő maga se hinné el, hogy az imént kinyitottam neki az ajtót. Nem tessékelem be, inkább összevonom karjaim.
– Mit akarsz? – hangom hűvös és tartózkodó. Jake savanyú arcot vág. Izmai megfeszülnek szűk fehér pólója alatt.
– Jött egy levél nekünk – húz ki hátsó nadrágzsebéből egy fehér borítékot. Kíváncsian összehúzom a szemöldököm.
– Milyen levél ez? – kérdem amikor szinte kitépem a levelet a kezéből. Jake nem válaszol nekem, bár nem is szükséges. Én máris kinyitom a már felbontott borítékot.
Blair & Jake
Meghívunk titeket a 2018. 07. 23.- án lévő jótékonysági bálra. A bál a Rom család házában lesz. A estély este 20:30-kor kezdődik. Vacsora és élő zene is lesz.
Várunk titeket
PS.: Anyu, Apu és Selin
Miután elolvastam újra Jakere nézek aki arcom fürkészi.
– Elmegyünk? – köszörüli meg a torkát. Anyuék nem tudnak arról, hogy Jakeel szakítottunk, de őszintén szóval nem is szeretném még egy ideig elmondani nekik. Jake maga volt a szüleimnek a tökéletes férj jelölt nekem, akkor még én is így gondoltam.
– Én megyek, te nem. Semmi keresni valód ott – Jake grimaszt vág.
– Blair! Ne csinálj már így! Selinről van szó! Meg amúgy is, tudod pontosan, hogy mennyire szívesen segítek. Nem egyszer jótékonykodtam – emlékeztet.
– Nem érdekel.
– Gyerekes vagy, Blair. Legalább a húgodra gondolj – lép felém egy lépést. Valami arra kényszeríti, hogy ne lépjek el tőle. Orromba szökik mennyei illata.
– Nem szeretnék veled erre a bálra menni. Szerintem nem kell elmagyaráznom, hogy miért nem akarok veled oda menni.
– Pedig muszáj leszel – egy apró mosoly jelenik meg arcán. Oh, hogy ásnád el magad! Durcásan összevonom karjaim. Farkasszemet nézek Jakeel, aki kihívóan visszanéz rám.
– Mire akarsz kilyukadni? – teszem fel a kérdést. Jake dús ajkán lassacskán egy vigyor ül ki.
– A szüleid nem tudnak arról, hogy szakítottunk – világosít fel. Valamiért hirtelen elkap a nevetés. Kínomba már nem tudom mit reagáljak erre az idiótára.
– Miért? Szeretnéd? Elmondjam nekik, hogy egy tanárnővel csaltál meg? Apám nem örülne neki, főleg úgy, hogy teljesen megbíztak bennem. Te vagy az egyetlen férfi, akit apám eltűrt mellettem.
– Itt a pont! Én vagyok az egyetlen akit eltűr melletted. Aceel más lenne a helyzet – a szívem megáll, amikor száját elhagyja Ace neve. Ideges leszek.
– Hogy jön ide Ace? – húzom fel szemöldököm. Jake sokatmondóan megvonja a vállait.
– Itt-ott csiripeltek a madarak, de isten bizony, kiverem abból a pöcsből a szart is, ha megtudom, hogy hozzád ért – Jake nem tűnik dühösnek, sőt — túlságosan is nyugodtnak látom. Jake mindig is az a laza Sunnyboy volt akiért mindenki oda van. A jólelkű, a szép, az okos, a kedves, a segítőkész és a elragadtató Jake Bennett. Jake nem csak a lányok kedvence hanem egy tucat srác állom haverja. Jake maga a tökély. Hibátlan.
– Nem tudom mire gondolsz, de nem is lenne hozzá sok közöd. Tudod, mi már nem járunk – emlékeztetem expasim. Jake furcsa módon újra elvigyorodik. Behunyom a szemeim, nem vagyok képes az arcába nézni. Túl sok az emlék. A sebeim újra kezdenek felszakadni.
– Csak mondom. Ne becsülj alá, Blair. Ace egyáltalán nem akadály nekem. Nem állhat az utamba. Te az enyém vagy. Hülye voltam, egy idióta vagyok. Még mai napig nem tudom neked elmagyarázni, hogy miért tettem azt amit tettem. Jómagam se tudom. De tud, borzasztóan megbántam. Nincsen olyan perc, hogy ne juss eszembe. Szörnyűen hiányzol nekem. A hangod, az édes nevetésed na meg persze az ügyetlenséged. Minden porcikámnak hiányzol, Blair. Nem csak te szenvedsz. Az ágy hideg nélküled, a reggeli kávé nem finom, hogy nem vagy velem. A napok egybe folynak. Azt se tudom milyen dátumot írunk. Tudom, hogy mekkora hibát követtem el, de nem hazudok, soha nem szerettem még nőt annyira mint téged. Egy gyémánt vagy a sok lotyó között. Nem lettem volna szabad téged elejteni – Jake beszélés közben közelebb és közelebb jött hozzám míg egyszer meg nem fogta az arcom. Jake mélyen a szemeimbe néz.
És bármi is történt a hétvégén Aceel, Jakeé a szívem. Érte dobog. Ace csak eltereli a figyelmem egy pár órára, de a nap végén mégis egyedül fekszem ágyamban és Jake miatt sírok. Ezen még a tökéletes Ace Blake se tud segíteni. De nem is kell neki. Mi csak szexelünk és ennyi.
Szótlanul állunk Jakeel az ajtóban. Arcomon érzem, hogy egy könnycsepp lecsordul róla. A mellkasom nehéznek érzem. Nehezen és lassan veszem a levegőt. A térdem ellágyul. Jake zöld szemei beszívnak, emlékeztetnek a szép és jó időkre. Egy másik világban vagyok. Elveszi az épp eszem.
– Annyira szeretlek Blair. Soha nem akartalak megbántani. Én mindig csak a legjobbat akartam neked. Ha kell bármit megteszek, hogy újra vissza gyere hozzám. Könyörgöm gondold át ezt a jótékonysági estét. Nem vágyom semmire se jobban, csak arra, hogy veled elmenjek oda. Nem kell még megbocsájtanod, csak...csak légy a közelemben, mert én ebbe belepusztulok – Jake kétségbeesetten meghúzza szőke haja végét. Zöld szemei kitágultak, a levegőt pedig hevesen veszi.
Hazudoknék ha most az mondanám, hogy nem érintettek meg szavai. Összes erőmön azon vagyok nehogy totálisan elsírjam magam.
– Jake... – nem vagyok képes egy mondatot se képezni. Teljesen ködösek a gondolataim. Nem tudom mit gondoljak az egészről. Jake hátrál pár lépést.
– Gondold át. Végülis van még egy hetünk a bálig – egy szomorú mosoly jelenik meg ajkán. A szívem rögvest összeszorul. Valami arra késztet, hogy erősen a karjaim közé vonjam és megcsókoljam, azonban a testem mintha megfagyott volna. Mozdulatlanul bámulom azt a férfit, akinek kezei közt a szívem van.
– Rendben – suttogom. Mintha nem is lennék magamnál. A szó csak úgy elhagyta a szám. Jake az egész lényem tudja vezérelni.
Ha ő leugrana a szikláról, gondolkozás nélkül követném.
– Jövőhéten találkozunk az egyetemen – utána szólnák, de a férfi gyorsan lesiet a lépcsőn. Könnyekkel a szememben nézem ahogyan elmegy, a szívemmel együtt.
Csendben állok a még mindig nyitott ajtóban és a folyosóra bambulok. A mellkasom újra és újra összehúzódik. A lábaim remegnek, a kezeim ökölbe szorítottam, a levegőt tompán veszem.
– Drágám... – nyúl egy ismert meleg kéz a vállam után. Rachel érintése mintha kihúzna a dermedésből. Lassan megfordulok és barátnőm kék szemeimbe pillantok.
– Annyira elvenném tőled a fájdalmad – suttogja és erősen megölel. Ebben a pillanatban semmire se vágyok jobban, csak arra, hogy igazinak érezzem magam.
Arcom Rachel szőke hajába temetem és halkan felsírok. Jakenek újra sikerült sírni késztetnie. Viszont most nem vagyok dühös vagy csalódott, inkább szomorú. Lassan kezdem elfogadni, hogy már semmi se lesz olyan mint régen.
Igaza van Jakenek, hibázott, de ez nem bocsánat. Egy másik nőhöz nyúlt, míg én csak őt láttam.
– Elküldöm Noaht – simít végig hátamon Rachel. Én hevesen megrázom a fejem.
– Nem, nem kell. Maradjon és töltsetek időt egymással. Én...nekem most egyedül kell lennem. Meg kell nyugodnom – válok el tőle. Barátnőm aggódóan felmér.
– Utálom amikor ilyen vagy, Blair! A régi, bolond Blairt akarom vissza – hangjából kihallom a sajnálatot. A sajnálat az utolsó amire szükségem van.
– Én is, Én is – küldök felé egy szomorú, mű mosolyt, majd felsietek a szobámba.
× × ×
Szerda — hétfőn és kedden nem mentem be egyetlen előadásra se. Nem éreztem magam úgy, hogy képes legyek Jakeel szembe nézni. A két nap alatt párszor próbált Ace is elérni, azonban az ötödik hívása és a nyolcadik üzenete után, kikapcsoltam a mobilom.
Ma reggel is úgy keltem mint az elmúlt két napban. Semmi kedvem nincsen élni. Legszívesebben a szobámba elbújnék a világ elől, bár tudom, hogy ez nem lenne jó, így inkább úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam el.
Blair Romnak vissza kell térnie.
Magamra se ismerek. Egy idegen lány néz rám vissza a visszapillantó tükörből. Barna hajam egy kócos kontyba tűztem fel, a sminkelést reggel hanyagoltam, így úgy nézek ki mint egy élőhalott, de nem baj. Én se vagyok tökéletes.
Az elmúlt napokban sokat gondolkoztam Jake ajánlatán, és végül arra jutottam, hogy elmegyek vele a jótékonysági estére, de csakis Selin miatt.
A campushoz vezető út ma kivételesen nagyon rövidnek tűnik. Talán azért mert a nap még csak most megy fel. Direkt korán keltem, hogy időben a campuson legyek. Jake is sportoló, így logikusan neki is korán vannak az edzései. Mielőtt elindultam volna elmondtam magamba vagy egy tucat imát, hogy Ace ne legyen a pályán amikor Jakeel beszélek. Nem szívesen vallom be, de nem szeretném, hogy Ace lássa vagy éppen hallja, hogy én Jakeel beszélek, holott nincsen hozzá közé, mégse szeretném.
Amikor leparkolok a kocsimmal, lehajtom a tükröt és belepillantok. Egy nehéz sóhaj hagyja el a szám, amikor meglátom magam.
Mint a mosott szar.
Mivel nem szeretnék szemrákot kapni saját kinézetemről, inkább gyorsan felhajtom a tüköröt és kiszállok a kocsiból. A táskámat direkt a kocsiban hagyom, nincsen kedvem magammal cipelni.
A parkolót asszem még soha nem láttam ennyire üresnek. Csak pár autó áll, és sajnosan Ace és Jakeé is köztük van.
Gyors és nagy léptekkel elhagyom a parkolót és a sportpálya felé veszem az irányt. Már idáig hallom a síp és egy mély hangot. Nem kell látom, hogy tudjam, futnak.
A mű füves pályához érve, megállok a hatalmas pálya mellett. Az edző közepén áll a kezében egy papírral és egy tollal. Szájában a síp, amit néha megfúj. Majdnem a pálya szélén pedig a tanulók futnak. Meglepődésemre elég sok a lány is. Szemeim ügyesen végig siklanak a diákokon, amikor meglátom azt akit keresek.
Jake laza és domináns mozdulatokkal szinte szárnyal a pályán. Arcán egy kiegyensúlyozott mosoly ragyog. Szőke haja kócos, homlokáról pedig az izzadtság lecseppeg. Szürke, szűk pólója feszül izmos felsőtestén, míg rövid fekete sportnadrágja laza.
– Hé! Te ott! Mit csinálsz itt? – az edző hangos hangja szakítja félbe álmodozásomat. Érzem amint elpirulok. Az összes szempár rám szegeződik. Azonban csak két szempár érdekel.
Óceán kék és méreg zöld.
Fekete és szőke.
Ace és Jake.
Az edző felém siet. Nem éppen tűnik boldognak, amiért átfut agyamon az az ötlet, hogy elfussak.
– Mit keresel itt ilyen korán, lányom? – áll meg előttem a vagy két méter magas férfi. Nyelek egy nagyot. Szemeim mögé siklanak és Jakere pillantok, aki most már nem mosolyog. Komolynak tűnik, azonban látom, hogy örül jelenlétemnek. Akaratlanul Acere is rá kell néznem, aki eközben megtámasztotta kezeit térdén és ki és be fújja a levegőt.
Akármennyire próbálom magamnak bebeszélni, hogy Jake tökéletes, Ace mellett csak egy eldobott kőnek tűnik.
Ace kék szemei szinte átszúrnak. Nem tudok semmit arcából kiolvasni. Érzelemmentesen bámul rám, és ez rosszul senki. Igaz csak egy hete vagy igazán közöm hozzá, mégis valamit tett velem, amiért muszáj vagyok figyelni rá. És ne felejtsük el, van egy alkunk, amit eszem ágában sincs felbontani.
– Hozzám jött, Coach – nem itt vettem észre, hogy Jake eközben hozzánk jött. Az edző szigorúan Jakere néz.
– Öt percet kapsz, Bennett – mutat rá fenyegetően, majd visszamegy a csapathoz.
– Mi volt veled hétfőn és kedden? – Jake még mindig liheg.
– Beteg voltam – hazudom. Jake sokat tudóan felvonja a szemöldökét.
– Még mindig nem tudsz hazudni, Blair – ajkán egy félmosoly húzódik végig, én pedig elolvadok.
Megcsalt
Megcsalt
Megcsalt
– Gondolkoztam – váltok témát. Jake bólint, hogy folytassam.
– Arra jutottam, hogy... elmegyek veled. De csakis Selin és a szüleim miatt – nézek rá dühösen.
– Rendben – csak ennyit mond. Összehúzott szemekkel nézek rá.
– Csak ennyi? Semmi könyörgés vagy ilyesmi, hogy bocsátjsak meg? – teszem karba a kezem. Ex barátom azonban csak felnevet. Egy igazi, jóízű nevetés.
– Mondtam, hogy hagyok neked időt. Én elmondtam a múltkor mindent amit akartam, és ez azóta se változott. Viszont a döntés még mindig a te kezeidbe van – tátott szájjal nézek fel rá. Szótlan vagyok.
– O...okés – motyogom. Jake rám mosolyog.
– Akkor még beszélünk – kacsint rám és elmegy. Meglepődötten nézek utána. Nem hiszem el.
Durcásan pár pillanat múlva megfordulok és én is visszamegyek a kocsimhoz. Amikor oda érek kinyitom az anyósülés ajtaját és kiveszem belőle a hátizsákom. Van még harminc percem az első előadásomig, így úgy döntöttem, hogy elmegyek reggelizni valahol.
Amikor újra becsukom és lezárom a kocsim és megfordulok, egy ismerős személy áll mögöttem. Ijedtembe a szívemhez kapok.
– Búú – vigyorodik el Ace.
– Hát most tényleg Búú volt. Mit keresel itt? Az előbb még edzésen voltál – Ace megvonja a vállait.
– A kérdés, hogy te mit csinálsz itt – vágja rá. Összepréselem az ajkaim.
– Elintézni valóm volt – duruzsolom. Ace bólogat.
– Azt láttam. Csak nem dúl a láv? – lép és lépést felém.
– Egyáltalán nem dúl a láv – forgatom el a szemeim. Ace oldalra dönti a fejét. Már majdnem elfelejtettem milyen szép arca van.
– Azt remélem. Mi volt veled a napokba? Depisen a szobádba zárkóztál és azért a pöcs után sírtál? – ezzel a mondattal feldühít, mert igaza van.
– És ha igen? – Ace erre nem válaszol rögtön.
– Lett volna jobb dolgod is – vigyorodik el.
– Most komolyan? – csattanok fel.
– Nyugi, cica. Mondtam, lehetünk barátok is. Meghallgatlak ha beszélni szeretnél róla – hangja lágyabb lett. Arcvonásai barátságosabbak.
– Nem hinném, hogy te lennél a tökéletes személy, akivel a szerelni bánatom beszéljem meg – kínomba felnevetek.
– Eddig senki se panaszkodott. De nem kényszerítelek. Na gyere – Ace megfordul és elindul. Zavarodottan figyelem. Amikor észreveszi, hogy nem követem, hátra pillant válla fölött.
– Hová? – kérdem.
– Enni!? Marha éhes vagyok, és szerintem te is. Majd utána megbeszéljük a dolgokat – mosolyog rám.
– Milyen dolgokat? – sietek mellé. Ace előre néz miközben válaszol nekem.
– A te és én dolgokat, Blair. Végülis, többek vagyunk mint ismerősök – felém fordul és rám kacsint.
– Mivan, neked is van olyan menő szerződésed mint Mr. Christian Greynek is van? – vonogatom meg a szemöldökeim. Ace hangosan felnevet, én pedig követem példáját.
– Miért, szeretnél olyan szerződést? – néz rám sokatmondóan.
– Kösz, inkább passzolom. Eddig százszázalékban meg vagyok veled elégedve, Blake – érintem meg erős vállát.
– Örömmel hallom, Ms. Rom. Lesz ez még jobb is – húz magához és ad egy puszit a számra.
– Alig várom! – Ace szemei erre elsötétülnek és megcsillannak.
– Csak várd ki míg kettesben vagyunk a hálóban, cicám.
Végre egy új rész egy elég hosszú idő után. Ez a rész egy picit lazábbra sikerült, de remélem azért tetszett.
Mit gondoltok erről a jótékonysági estéről? Jól vagy rosszul fog elsülni?
Jakeről vélemény?
Aceről vélemény?
Legyetek jók, see y'all in the next chapter! 💕🙈
•°•°•°•°•
- 2018. 04. 12.