☆o☆
Ajkaim elnyíltak, s teljesen lefagytam. Azt várja el tőlem, hogy tűntessem el a nevelőanyám holttestét? Nem, én arra nem vagyok képes. Ha testem nem csak egy pokróc fedte volna, akkor már nem itt lennék, hanem tőle jó messze. Mégis miféle őrült gondolat ez? Én nem vagyok olyan pszichopata! Vagyis, nem lehetek olyan... Legszívesebben elrohantam volna, de nem tehettem.
-Öltözz fel! Kint várlak. -mondta még mindig olyan komolyan, mint az előbb. Mi ütött belé? Mi ez a hirtelen hangulat változás?
A még mindig reszkető testem próbáltam lenyugtatni, de amint eszembe jutottak ellenvetést nem tűrő szavai, görcsbe rándult mindenem. A pokrócot vállaimról leejtve álltam fel majd kerestem magamnak valami öltözéket. A választásom végül egy ütött-kopott szürke melegítőnadrágra esett és egy fekete, vékonyabb hosszúujjúra. Másmilyen ruhám nagyon nincs is.
Körül néztem a szobában, és meg kellett állapítanom, hogy itt bizony nincs ablak, tehát akkor a pár pillanattal ezelőtt bennem megfogalmazódott szökési terv meghiúsulni látszott. Remek!
A kezem remegve csúszott a kilincs fémes anyagára, mire mégjobban elkapott a félelem. D tekintetében most valahogy jelét sem láttam az eddigi megértésnek, helyét átvette valami félelmees, valami domináns. A folyosón végig sétálva rettegtem, hogy mi vár rám, de mikor észleltem, hogy a ház üres a nyugalom vízesésként zúdolt le rám. A hideg kirázott, ahogy arra a helyre pillantottam, ahol előbb még a nevelőm élettelen teste feküdt. Mintha meg sem történt volna. Az ajtóhoz érve rájöttem, hogy a nyugalmam túl korai volt, ugyanis a falon találtam egy nekem címezett kis lapot.
"Gyere a két sarokkal arrébb lévő sikátorba"
A torkomban gombóc nőtt, ahogy megfordítottam.
"Ne merészelj máshogy cselekedni! "
Miközben olvastam, mintha a fülem mellett hallottam volna dühös hangját. Megremegtem, de végül elindultam a megadott helyre. Istenem, mi lesz velem?
Ahogy közeledtem a sikátor felé, láttam, hogy egy kerítéssel van elválasztva az utcától. Mielőtt még elkezdtem volna gondolkodni azon, hogy hogy fogok én oda bejutni, megpillantotam a szélén egy kisebb rést, amin tökéletesen átférnék. Van egy olyan sejtésem, hogy az nem véletlenül került oda.
Miután sikeresen átninjáztam magam a túloldalra meg kellett állapítanom, hogy az egyik kiálló fém darab kiszakította a felsőm. Magamban káromkodtam egyet, majd kicsit beljebb sétáltam. Miért van az, hogy minden egyes sikátor sötét és félelmetes? És az miért van, hogy én mindig egy ilyenben kötök ki?
Beljebb érve kukákat, és mindenhol szemetet találtam, de a vége felé már kezdett kirajzolódni előttem egy emberi alak. Az eddig tartott utam elviselhetetlenül hosszúnak tűnt, de alig tettem meg vagy tíz métert.
-Csakhogy itt vagy! Kezdtem türelmetlen lenni. -mondta a hangjában olyan flegmasággal, hogy esküszöm a mellkasomban fizikai fájdalmat éreztem szavai hallatán.
Ahogy pillantásom lefutott oldala mentén, a földön észre vettem egy fehér lepelbe bugyolált valamit. Nagyon jól tudtam, hogy mi az, de nekem mégis jobban tetszett a "valami" megállapítás.
-Mint mondtam vannak szabályok. Az egyik az, ha megölsz valakit, akkor a te felelősséged eltűntetni a testet. Tiéd a színpad.. -mondta, s a végén még egy drámai meghajlást is megengedett magának.
Percekig lesokkolva álltam ott, majd mikor már dühös pillantásokkal bombázott, közelebb merészketem a "valamihez". Lenéztem rá majd elkapott a hányinger. Én ezt nem tudom megcsinálni. Fejrázva megfordultam majd futásnak eredtem, de egy kemény mellkasnak ütköztem. Próbáltam elszabadulni, de gyorsabb volt így egy pillanat alatt kezeim lefogva a mocskos falhoz kényszerített. Szemeim lehunytam, s fejem oldalra csaptam. Túl szorosan tartott. Arcát a nyakamba fúrta, s csak szuszogott, mintha tudta volna, hogy ezzel az őrületbe kerget.
-Nem mehetsz el! Mivel ez neked az első, ezért segítek. Tedd a testet az egyik kukába, ennyi az egész. Képes vagy rá picilány. -suttogta majd elhátrált tőlem. Nem akartam megtenni, de tudtam, hogy míg meg nem csinálom, addig nem hagy békén.
Újra a testhez sétáltam. Körülnéztem, hogy hol van hozzám legközelebb egy kuka. Túl messze volt, ahhoz, hogy odajussak, muszáj megmozdítanom a testet. Vagy épp a kukát kéne idehoznom. Bár, az sokkal nehezebbnek tűnik, mint a test és még vissza is kellene tolnom. Megkerestem a test lábrészét, ami második próbálkozásra meg is lett. Felemeltem, s húzni kezdtem a nagy kuka felé, ami óráknak tűnő távolságra volt tőlem. Mikor végre elértem a célom, csak akkor vettem észre, hogy a könnyeim esőként száguldoznak egymás után. Hangot nem adtam ki, csak az a jól ismert fojtogató érzés mardosta a belsőmet. A büdös szeméthordó mellé érve óvatosan leraktam a testet, majd felnyitottam a tetejét. A hirtelen felszálló bűz, annyira meglepett, hogy nem sokon múlott, hogy én is holtan essek össze a nevelőanyám mellé. Vártam pár pillanatot és újra megközelítettem a bűzölgő "koporsót". Kezeim remegtek akár egy öregembernek, de muszáj volt folytatnom. Minnél hamarabb túl akarok lenni ezen az egészen, hogy aztán megint vehessek egy foró fürdőt. Bár kétlem, hogy a mai napon összegyűlt mocskot, akárhogy is letudnám mosni magamról. A test törzsét megemelve hajtottam azt a kuka széléhez, de a túl nagy lendülettől az érkezés nem oda sikeredett, ahova azt terveztem, ugyanis a test egyenesen arányosan oldalra dőlt, mint egy dominó darab. Halkan szitkozódva kezdtem újra a műveletet, de ha nem ugrok a másik oldalra, akkor ugyanaz történt volna, mint az előbb. A felsőtestet bedöntöttem a nálam nagyobb kukába, majd a lábakat is utána küldtem. Mikor végre lehúztam a tetejét, és eltűnt előlem a látvány, lehajtott fejjel hátráltam pár lépést. A könnyeim még mindig folytak, de a két kar mely hirtelen meleg érzéssel a derekamra simult, még ezt is belém fagyasztotta.
-Ügyes vagy picim! Jár a jutalom. -bukott hátulról a nyakhajlatomba majd nedves csókokat ültetett rá. Az első, mikor egyáltalán nem élveztem a közelségét.
☆o☆
Remélem élveztétek ezt a részt, mert én nagyon... 😄😊
Ha érdekel a facebook csoport, akkor a linket megtalálod a profilomon. 😘
2018.3.18.