Tudtam, hogy nem sokáig tart majd ez a nyugodtnak mondható állapot, de arra nem számítottam, hogy az egész ilyen gyorsan fog robbanni.
Amikor szombaton hazaértem a Noah-val való sétálgatás után, már 11 óra is elmúlott. Maddy se sokkal előttem ért haza, így a szobámban gubbasztva tárgyaltuk ki a találkozóinkat. Mint kiderült Maddy és Brandon között ez inkább randivá alakult át. Ez volt az utolsó momentuma a szombati napnak amikor még minden rendben volt.
Amióta elmentem otthonról, egy percre sem néztem a telefonomat, így gondoltam vetek rá egy pillantást. Kár volt. Maddy az ágyamon ülve beszélt hozzám miközben én a táskámban kutakodtam. Ahogy megtaláltam a telefonom rögtön megpillantottam az értesítéseket. Az egész teljesen átlagos lett volna, de az egyik üzenet Adam-től jött. Sietve nyitottam fel a telefont és néztem meg az üzenetét.
"Látom mennyi időre volt szükséged, hogy átgondold a dolgokat..." Csupán ennyit írt, de mellékelt hozzá egy képet is. A fotón Noah és én voltunk. Bár háttal álltunk, így is teljesen felismerhetőek voltunk. A kép akkor készült amikor a zenészt néztük az utcán és Noah átölelt. Az arcomból kifutott a vér, kikerekedett szemekkel bámultam a telefonomra. Hirtelen felindulásból azonnal pötyögni kezdtem Adam-nek. "Nem mintha magyarázattal tartoznék, de nem történt köztünk semmi. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy melyik ribancod csinálta a képet." Átolvasás nélkül küldtem el az üzenetet, majd lerogytam a húgom mellé az ágyra. Rögtön látta rajtam, hogy valami nem oké, ezért rögtön kivette a kezemből a telefont és elolvasta az üzeneteket.
-Mi a franc, Sasha? -akadt ki ő is, de én csak a kezembe temettem az arcomat.
Fogalmam se volt, hogyan lesz most. Sosem akartam, hogy haragba legyünk Adam-mel. Szakítottunk, veszekedtünk, megtörténtek dolgok amiket legszívesebben elfelejtenék, de mégis sokkal jobb volt amíg nem tudtam hányadán is állunk. Viszont a következő üzenetével eldöntötte a helyzetünket. "Azt hiszem én sem tartozom többé magyarázattal."
Lezártam a telefonom képernyőjét, és csak bámultam magam elé. Nem voltam dühös, se szomorú. Egyszerűen csak nem tudtam, hogy kéne erre az egészre reagáljak.
-És most mi lesz? -kérdezte a húgom lehangoltan.
-Fogalmam sincs. -sütöttem le a szemeimet.
Ez volt az igazság, tényleg fogalmam sem volt mi lesz most. Sok minden megfordult a fejemben, hogy csak mindketten túlreagáltuk és majd kibékülünk és lehetünk még barátok, vagy esetleg baromira összeveszünk és soha többé nem beszélünk.
Az elmúlt napok alatt minden eszembe jutott, de az meg sem fordult a fejemben, ami ma történt velünk. Az igazgatóiban ülve azon gondolkoztam mégis, hogy kötöttünk ki itt. Persze az egésznek volt előzménye bőven.
Az egész egy átlagos hétfői napnak indult. A szünet utáni első napok mindig nehezen mennek. A tanárok ilyenkor még elnézőek, nem is igazán tanultunk. Lara. Grace és Zora egész nap velem voltak, mással viszont nem nagyon akartam beszélni. Adam-mel egy szót sem váltottunk egymással, még csak nem is köszönt amikor bejött a terembe. Jake, Brandon és Ben próbáltak beszélgetni velem, de úgy csináltam mintha nem lenne kedvem hozzájuk. Nem akartam, hogy miattam ne beszéljenek Adam-mel. Igaz csiga lassúsággal, de legalább nyugodtan, dráma mentesen telt volna el a napom, ha a negyedik óra utáni szünetben a teremben maradok. Egész nap ki sem mozdultunk a teremből szünetekben, de töri után Lara-val úgy döntöttünk lemegyünk a büfébe.
-Hova mentek csajok? -kérdezte Jake amikor meglátta, hogy felkeltünk.
-Az új pasijához. -vágta rá Adam mielőtt még válaszolhattam volna bármit is.
Egy pillanatra mindenki lefagyott és csak bámult ránk, várva, hogy valamelyikünk megszólaljon.
-Persze, és rögtön le is fekszek vele a folyosó közepén, mert olyan vagyok, nem? -csattantam fel. -Biztos az én erkölcseimmel van a baj nem a tieiddel, mikor a szemem láttára csókolóztál Chloe-val. -hadartam dühösen.
Rosszul esett, hogy provokálni kezdett, mikor egész nap egy rossz szavam se volt hozzá, még csak rá se néztem.
-Tedd már túl magad rajta. -forgatta a szemeit drámaian, mintha csak arról lenne szó, hogy lemaradtam tegnap este a kedvenc sorozatom új részéről.
-Akkor te meg tedd túl magad azon, hogy nem körülötted forog a világ, és nem rólad szól minden. -vágtam a fejéhez, majd meg sem várva a válaszát kimentem a teremből.
Meg sem álltam a folyosó végéig, ahol befordultam egy másik folyosóra és bementem egy üres terembe amit sosem használunk. Becsuktam magam mögött az ajtót és csak bámultam kifelé az ablakon. Ahogy a kezem ökölbe szorítottam a körmeim a bőrömbe vájtak. Feldúlt voltam, semmire nem vágytam jobban mint az egyedüllétre, de szinte egy perc sem telt el és nyílt a terem ajtaja. Amikor megfordultam Noah-t pillantottam meg.
Ahogy meglátta a könnyes szemeimet semmit nem kérdezett csak odasétált hozzám.
-Mit keresel itt? -kérdeztem miközben letöröltem a könnyeimet.
-Az előbb futottál el mellettem a folyosón, láttam, hogy ide jöttél. -magyarázta, majd minden szó nélkül magához húzott és átölelt.
Szorosan a dereka köre fűztem a kezeimet, és ahogy a vállába temettem az arcomat kitört belőlem a zokogás. Nyugtatóan a hajamat kezdte simogatni, de a könnyeim nem apadtak.
Már percek óta némán álltunk, egyikünk sem mozdult. Idő kőzben becsengettek, mire elhúzódtam Noah-tól.
-Vissza kell mennünk. -töröltem le a könnyeimet.
-Jól vagy? -kérdezte az arcomat tanulmányozva.
-Nem. -húztam el a számat. -De nem adom meg azt az örömöt, hogy miatta nem megyek be órára. -szedtem össze magam.
-Utálom, ha így látlak. -simította meg a kézfejemet, én pedig a kezébe csúsztattam a kezem és hagytam, hogy összefonja az ujjainkat.
-Köszönöm, hogy vagy nekem. -suttogtam, és halványan elmosolyodtam. Noah válaszként csak hozzám hasonlóan elmosolyodott, magához húzott és egy puszit nyomott a hajamra, majd rohantunk is órára.
Épp a tanár előtt estem be a terembe. Lara, Brandon, Jake és Ben ijedten kapták felém a fejüket. Már meg akartak szólalni de megpillantották mögöttem a tanárnőt.
-Ez gyors menet volt. -szólt oda nekem Adam amikor leültem Lara mellé.
-Túl léped a határt Adam! -fordult hátra dühösen Lara.
-Így is kétszer tovább tartott, mint veled bármikor. -fordultam meg én is és egy gúnyos mosolyt eröltettem magamra, ezzel elérve, hogy Adam teljesen ledermedjen.
Elégedetten fordultam előre a reakcióját látván. Tény, hogy Noah-val semmi nem történt köztünk, de ezt Adam-nek nem kellett tudnia.
-Tényleg nem tudod mikor kell befognod a szádat, ugye? -hallottam ahogy Brandon számonkéri a mellette ülő Adam-et és átül az éppen egyedül ülő Jake mellé.
Bár az óra még javában tartott, a fiúk nem zavartatták magukat. Ezt szerettem bennük, hogy nem kétszínűek, megmondják ha valakinek nincs igaza, és nem állnak Adam mellé amikor engem sérteget ok nélkül.
Az óra csendben telt, végig érezni lehetett a feszültséget.
Az egész további napunkat is ez jellemezte. Hetedik óra után Lara-val együtt indultunk ki az osztályból, amikor a folyosón nem várt hangzavarba botlottunk. A lépcsőforduló előtt meg is pillantottuk a hang forrását. Adam és Noah álltak egymással szemben és csak úgy köpködték egymás felé a szavakat. A fiúk a mi osztályunkból és Noahék osztályából is kicsit hátrébb húzódtak meg, jogosan érezték úgy, hogy semmi közük a fiúk beszélgetéséhez.
A vér megfagyott az ereimben ahogy egyre közeledtünk hozzájuk.
-Akadj le róla, mert rosszul jársz! -fröcsögte Adam.
-Semmi közöd hozzá. -kiabált vissza Noah.
-Az én barátnőmről beszélünk. -érvelt hamisan Adam és egyre közelebb lépett.
-Már rég nem a barátnőd, te barom. -lökött egyet rajta Noah, hogy tartani tudja a távolságot.
-Fejezzétek be! -szóltam közbe remegő hangon amikor odaértem hozzátok.
-Lehet, hogy nem a barátnőm, de a kis ribanc pár napja még velem feküdt le. -szúrta oda Adam mielőtt befejezhettem volna a mondatomat.
Fel sem tudtam fogni Adam szavait, fájt, hogy ilyen jelzőkkel illetett. Lefagytam. Mintha megállt volna az idő. Noah hitetlenkedve, csalódottan felém fordult, a következő pillanatban pedig már lendült is az ökle, egyenesen Adam arca felé.
-Noah ne! -sikoltottam ijedten, de már késő volt. Na nem Adam-et sajnáltam, csak úgy gondoltam nem érdemes bajba kevernie magát miatta.
Adam orrából folyni kezdett a vér, de egy perc sem telt el és már ő is támadásba lendült.
-Mi a fene folyik itt? Valaki azonnal szedje szét őket! -kiáltotta a rajztanár miközben felénk igyekezett.
A fiúk miután feleszméltek a sokkból azonnal közéjük álltak és a folyosó két szélére rángatták őket.
-Soha többet ne merészelj róla így beszélni! -szólt utoljára Adam-hez Noah olyan határozottsággal, hogy azt hiszem Adam azt sosem fogja elfelejteni.
A szemeim könnyekkel teltek meg ahogy Noah-ra néztem és egy dühöngő alakot láttam. A bűntudat maradosott a szilveszterkor történtek miatt.
-Noah, Adam és Sasha, nyomás az igazgatóiba! -rántott vissza a gondolataimból a tanárnő.
Szó nélkül ballagtunk le a lépcsőn. A két fiú között sétálva vártam, hogy valaki elém ugorjon és azt kiabálja, hogy ez a kész átverés, de nem így történt. Ehelyett menetközben Noah fordult felém.
-Igaz? -sziszegte alig halhatóan.
-Mi? -kaptam felé a fejem.
-Amit ez a féreg mondott. -nézett a szemembe én pedig rögtön tudtam mira gondol. Lesütött szemekkel egy aprót bólintottam, ő pedig úgy nézett rám, mint egy idegenre. A csalódottság kiült az arcára én pedig alig tudtam visszatartani a könnyeimet.
Megrázta a fejét és meg sem várva minket sietve az igazgatói felé indult.
Amikor mind odaértünk, az osztályfőnökünk már várt minket az irodájában. Egy cseppet sem tűnt boldognak miközben feszengve álltunk vele szemben.
-Azt hiszem nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom erre nem számítottam a szünet utáni első napon. -dörzsölte meg a halántékát gondterhelten. -Mi történt? -kérdezte felénk nézve.
Először senki nem válaszolt, majd a két fiú egyszerre kezdett beszélni.
-Tehát ha jól értem, összevesztetek és ez verekedésig fajult. -próbálta összetenni a fejében a dolgokat. -Mi köze Sasha-nak ehhez? -nézett rám értetlenül. Már épp nyitottam volna a számat, de a fiúk megelőztek.
-Több, mint gondolná. -dünnyögte Adam.
-Rossz időben volt ott. Csak megpróbált minket szétszedni. -mondta vele egy időben Noah, próbálva ezzel menteni a bőrömet.
-Mi tévő legyek? -töprengett az igazgató. Tudtam, hogy milyen rossz lehet neki Adam-et is felelősségre vonni mikor a saját osztályába jár.
-Nem fogok hazudni. -mondta hirtelen Noah. -Én ütöttem először, vállalom. Tudom, hogy nem mentség, de megérdemelte és egy percig sem bánom, bármi is a büntetés. -vonta meg a vállát.
-Fogalmam sincs min vesztetek így össze, de örülnék ha ilyen többet nem fordulna elő! -mondta az ofő. -Most mindketten megússzátok egy figyelmeztetéssel, de még egy húzásotok van és beírom az osztályfőnökiket! -figyelmeztette őket.
-Köszönöm. -hadarta Noah és már indult is az ajtó felé.
Én sem akartam tovább maradni, egy alig halható "viszlátot" motyogtam és már kint is voltam a folyosón, de így is csak a suli előtt sikerült utolérnem Noah-t.
-Noah. -kiáltottam, de mintha meg se hallotta volna sétált tovább. -Kérlek, hagy magyarázzam meg. -futottam utána és elkaptam a kezét, ezzel elérve, hogy figyeljen rám.
-Most ne. -húzta el csalódottan a kezét.
Még utoljára végig nézett rajtam, majd szó nélkül megfordult és elsétált.
Úgy éreztem, mintha gyomorszájon rúgtak volna. Nem tudtam magam tovább tartani, a könnyeim folyni kezdtek, majd elvesztettem az egyensúlyomat és egyik pillanatról a másikra minden sötétségbe borult.
Meg is hoztam az új részt. Ha elolvastad és tetszett, nyomj egy vote-ot vagy hagyj egy hozzászólást! ❤️❤️