Név: Madeleine Ross
Születési dátum: 19. Május 1995
Születési hely: Göttingen (Németország)
Szülők: Kevin Schmidt ( Szoftverfejlesztő )
Amanda Ross (Reklámszervező szakmenedzser )
E-mail:
Telefonszám:
Sietősen firkantottam rá a papirra a személyes adataimat. Idegesen az órámra néztem.Még tíz perc. Ezért is utálom a legjobban Londont. Ha nem egy hülye kamion állt volna előttünk a dugóban, talán még időben értünk volna ide, és még sietni se kellene. Óvatosan hajtogattam össze a papirt, majd szép lassan belegyürtem a kis borítékba amit kaptunk, és beledobtam a kis előre elkészített képemet. Mikor végeztem, a bal kezemmel még a nem létező izzadságot is letöröltem a homlokomról, a drámaibb hatás érdekében. Majd eszembe jutott miért is siettem teleírni a papirt. Hirtelen kipattantak a szemeim, és már futottam is a nagy láda felé, amiben már mindenki beledobta a papirját.Éppen egy nagy darab emberke sétált felé, valószínüleg azért, hogy elvigye. A szivem majd kiesett a helyéről, miközben én lassított felvételben futottam a doboz felé, hogy beadjam a jelentkezési lapom.De a férfi egy másodpercel előbb ért oda.Kezdtem feladni a harcot, amikor is egy valaki a hátam mögött felkiáltott.
-Álj! - túl ismerős volt a hang így hát
Hátra fordultam, hogy ki volt az, amikor megláttam, majd leesett az állam.
-Kathleen? -néztem furcsálva az egyik legnagyobb ellenségemre. Ó azok a szép gimis emlékek.
-Mivan Maddy, talán nem hitted, hogy kihagyom ezt a csodás lehetőséget?- kérdezte vigyorogva.
-Na bedobjátok még ma vagy nem?- kérdezte a termetes emberke, kezében a ládával.
Kathleenra néztem, aki magabiztos léptekkel megindult a színpad felé, amin melák állt, a dobozzal. Így énis követtem, és remegő kézzel beledobtam a papirt.
***
Mindenki izgatottan ülte végig a színpadon zajló beszédet, miközben én folyamatosan csak fészkelődtem a székemben, és vártam hogy végre kimondják Kathleen Parker nevét, mi pedig szomorúan elhagyjuk a termet, miközben anyámék folyamatosan avval nyugtatnak, hogy biztos beledobtak a borítékba még egy százast, és csak azért kapja ő a szerepet.Persze ez engem egyáltalán nem érdekelne, mert csak azon tudna járni a eszem, hogy már megint az a kurva kapja a jobbat.
Lassan körbenéztem a termen. Lányok száza, csillogó szemmel figyelte a színpadon történteket, miközben az agyukban csak egy dolog zakatolt. Hogy a saját nevüket halják, és ne másét. Mindenki tele volt önbizalommal, kivéve én, egy színész nem ilyen. Egy színésznek nem verejtékezik a homloka, miközben azt várja, hogy vajon megkapja e a szerepet vagy sem. Egy igazi színész bízik magában, és tudja, hogy az a szerep neki íródott.Legalábbis a tanáraim mindig ezt mondták.
Feladom.Én ezt nem bírom. A gyomrom úgy görcsölt, hogy azt hittem pillanatok kérdése, hogy bent marad e a reggeli vagy sem. Kicsin múlott, hogy szóljak a szüleimnek, hogy menjünk, nem szeretném hallani más nevét. Csak attól féltem, hogy amint megkisérelnék felállni, abban a pillanatban visszaesnék. Agyamban folyamatosan külömböző jelentetek játszódtak le. A pillanat ahogy a nő kimondja, Kathleen nevét, ő magabiztosan léptekkel halad a színpad fele, lekezelnek, majd elkapja az oklevelet, amit aztán kirakhat a szobájába, mint egy trófeát amin az áll "Már megint jobb voltam mint Madeleine Ross" , eközben tekintetével folyamatosan keres valakit, aztán végre megállapodik, rajtam, majd pedig gúnyosan elvigyorodik.
-Madeleine Ross! - hallom meg a nevem, de én még mindig az álmomban vagyok. Mindenki kiabál,tapsol, vagy fütyül, anyám a nevemen szólitgat. És akkor végre feleszmélek. Megkaptam a szerepet!