- Nocsak, hirtelen igényt tart a társaságomra? Ne féljen, egy hulla nem árthat magának.
Roni nem válaszolt. Lesütött szemekkel állt a férfi mögött és készen állt, hogy a föld alá süllyedjen szégyenében. Kicsit kellemetlennek érezte a helyzetet ő is; egy negyed órával ezelőtt tisztán és érthetően kifejtette, hogy nem kér William társaságából. Most meg olyan esdeklően nézett rá, mint egy kisgyerek, aki kérleli a szüleit, hogy maradjanak mellette, amíg el nem alszik, mert fél a sötétben.
Viszont tekintve, hogy William nem mozdult azután sem, hogy ő elengedte a zakóját, arra engedte következtetni, hogy talán mégis elérte azt, amit akart.
Látszott a férfi arcán, hogy gondolkodik, hogy nem tudja, mitévő legyen. Végül egy mély sóhaj kíséretében újra megnyomta headsetje gombját és a lehető legszigorúbb hangnemét felvéve megszólalt.
- Egy orvost Miss. Howard szobájába. Azonnal! – Aztán hátat fordított a lánynak és kicsivel halkabban hozzátette. – A garázsban találtunk egy hullát a jobb kéz felőli, legszélső autó csomagtartójában, takarítsák el onnan!
Miután végzett újra Roni felé fordult, és mellkasa előtt összefonva a karjait a falnak dőlt.
- Miért kell orvos? Jól vagyok.
- Nem, nincs. Sokkot kapott, még most is remeg.
Veronicának csak ekkor tűnt fel, hogy a férfinak igaza van; egész testében reszketett, de annyira, hogy az arca előtt táncoló rövid tincsek is megállás nélkül remegtek, felvéve minden porcikájának ritmusát.
- M- maga szerint... ki tette?
- Testőr vagyok, nem nyomozó. Fogalmam sincs. De remélem ez elég bizonyíték arra, hogy megértse, hogy szüksége van rám. Már, ha nem akarja ugyanúgy végezni, mint Peter.
- Ne viccelődjön ezzel!
- Kérem, én a lehető legkomolyabban beszélek. Ha továbbra is engedetlenkedik, engedély vagy kíséret nélkül megy sétálni, könnyen megeshet, hogy ön lesz a következő áldozat.
Minden bizonnyal ez csak egy üzenet.
- Miféle üzenet?!
- Olyan, amivel arra szokás felhívni a figyelmet, hogy a veszély forrása a közelben van, és elkezdett vadászni.
A férfi halkan beszélt, de a hangjában rejtőzködő derű, és az arcán bujkáló mosoly nagyon hátborzongató volt. Roni testén áramszerűen futott át a hideg, amit nem segített elrejteni libabőrös karja sem.
- Úgyhogy, ha jót akar magának; nyugton marad, szót fogad és belenyugszik, hogy mostantól ön mellett vagyok. Megkönnyítené a munkámat, ha nem kéne minden percben arról győzködnöm, hogy igenis hasznos az itt létem. Elfogadna végre?
Roni nem válaszolt azonnal, még egy darabig mérlegelte a dolgokat. Ha belegondol, tényleg csak a hasznára lehet, végülis, ha William kiiktatja az elkövetőt, akkor újra élheti a megszokott életét. Viszont, ha nem, akkor úgyis minden mindegy, hiszen meg fog halni.
Nem mellesleg lehetne ezerszer rosszabb társasága is – legalábbis ezzel próbálta nyugtatni magát. – Lehetne mellette olyan ember is, aki nem foglalkozna vele ennyit sem. William állta a sarat, amikor a szeme elé került a hulla, és most is itt van vele, pedig biztos, hogy temérdek dolga lenne. Igaz, hogy James is ilyen volt, de ebből az alakból senki sem nézni ki, hogy tud figyelni mások érzéseire.
Ezeket átgondolva, megfontolandónak tartotta az ajánlatot.
- Nos? – vonta fel egyik szemöldökét a férfi.
- Két feltétellel.
- Hallgatom – sóhajtott.
- Egy; mindig szem előtt tartja az én véleményemet is és megpróbál odafigyelni arra, hogy ne gázoljon a lelkembe, mint ahogy azt annyiszor tette.
A férfi halványan elmosolyodott, hirtelen nevetni támadt kedve. Pont ő figyeljen a lány lelkivilágára? Mi ő? Egy babysitter? Mindenesetre csendben maradt, nem fűzött hozzá semmit, csendben kivárta a második feltételt is.
- Kettő; ha ennek vége... ha kiiktatta a merénylőt, eltűnik a házból, eltűnik az életemből és visszatér minden a régi kerékvágásba!
- Ám legyen – vigyorgott a férfi. – Akkor ezzel megköttetett az újabb megállapodásunk?
- Meg.
- Remek.
William a lány elé sétált, fél térdre ereszkedett előtte, kezébe vette a vékony ujjakat és megismételve előző megállapodásuk megpecsételését, ismét egy könnyed csókot lehelt Roni kézfejére.
- Remélem, ezúttal be is tartja az ígéretét, és jó kislány lesz – mosolygott gúnyosan.
- Ha nem kezel le állandóan, nem lesz okom ellenségeskedni magával.
A férfi már nem tudott válaszolni. Épp, hogy belekezdett volna frappánsnak vélt visszaszólásába hangos kopogtatás zavarta meg, és jobbnak vélte visszanyelni megjegyzését. Kinyitotta az ajtót, amin azonnal besietett egy nő és Veronica elé állva a legaggódóbb pillantásával végig mérte őt.
- Mi történt? Azt mondták, hogy sürgős.
- Annak tűnt – vakarta a tarkóját a férfi, látva, hogy a lány már viszonylag jobban van.
- Úgy néz ki, hogy a beszélgetésünk elterelte a figyelmemet. Mégis csak hasznát veszem magának.
- Hát ennek szívből örülök – hajolt meg William színpadiasan.
Az orvos eleinte értetlenkedve járatta szemeit a férfi és a lány között, aztán mikor eszébe jutott, hogy miért is jött, leküzdötte kíváncsiságát és visszatért a probléma forrásához.
- Azért elmondanák, hogy mi történt?
- Lent voltunk a garázsban, a kisasszony keresett valamit az egyik autóban, és amikor a csomagtartóba is benézett, ott nem a keresett tárgyat, hanem Peter Ross holttestét találta meg. Miss. Howard sokkot kapott, amit láthatóan leküzdött. Úgy gondoltam, hogy ön a segítségére lehet, ha én nem tudok vele mit csinálni, ezért értesíttettem.
- Peter meghalt? – kerekedtek el a szemei.
- Lehet, hogy ez most kicsit tapintatlan lesz, de önnek a kisasszonnyal kéne foglalkoznia, nem Peterrel. Rajta már úgysem segíthet.
- Igen – igen!
A nő halványan megrázta a fejét és a lány felé fordult, hogy megkezdje a szükséges vizsgálatokat. Roni vérnyomása annak ellenére is az egekben volt, hogy viszonylag megnyugodott a Williammal folytatott beszélgetés után.
A doktornő adott neki egy enyhébb nyugtatót, ami levitte Veronica vérnyomását a normális szintre és viszonylag meg is nyugodott gyógyszer hatására.
- Most már jól lesz? – türelmetlenkedett a férfi.
- Nézze, egy holttest látványa nem épp kellemes. Veronica... hogy is fogalmazzak..
- Rossz emlékeket idéz – motyogta a lány.
- Miért?
- James a karjaim között halt meg. Rajta kívül Peter volt az egyetlen felnőtt, akire úgy tekintettem, mintha a családtagom lenne. Most viszont ő is elment...
Roni lehajtott fejjel ült az ágy szélén, de így is egyértelmű volt, hogy sír. Hangja halk volt és remegett.
William elé sétált, leguggolt, hogy egy magasságba kerüljön vele és zakójának zsebéből előhúzott egy zsebkendőt.
- Megértem, hogy fájdalmas, de se James, se Peter nem fog visszajönni azért, mert itt itatja az egereket. Természetesen fel kell dolgozni a halálukat, de nem lesz jobb attól semmi, ha önmagát emészti. Gondolom, James se szeretné azt látni, hogy sír miatta.
A lány elvette a zsebkendőt a férfi kezéből, és megtörölte vele könny áztatta arcát. Egyetértett Williammel, vagy legalábbis tudta, hogy igaza van, mégis akárhányszor gondol Jamesre, összecsavarodik a szíve... azóta is magát okolja. Ha ő szót fogadott volna, ha nem megy ki a tiltás ellenére, James minden bizonnyal még mindig élne.
- Nem kéne ilyen nyersnek lennie – jegyezte meg a nő.
- Mert talán attól jobb lesz neki, ha még egy ember sajnálja, hogy; jaj szegény, elvesztette James-t? Szerintem nem. Sajnálom, de én mindig kimondom azt, amit gondolok, és jelen esetben úgy gondolom, hogy az önsanyargatás nem viszi semerre, maximum leépíti, de jelenleg azzal nem megyünk semmire.
- A végén még kiderül, hogy milyen bölcs – mosolyodott el Roni.
- Sok mindent nem tud rólam kisasszony. Meg tudnám lepni, ha elkezdeném mesélni.
Veronica most először látta a férfi nyugodt arckifejezését. Az a békesség, amit felfedezett rajta, szinte minden kételyét eloszlatta, és hirtelen őrültségnek tűnt minden pillanat, amikor megijedt tőle. Ez az ember tele volt meglepetésekkel, akkor még nem is tudta, hogy mennyi mindennel...