Az egész hetem káosz volt. A tanárok megőrültek, és minden egyes tantárgyból több oldalakat körmöltünk a füzetbe. Már a hét közepére teljesen ki voltam merülve. Ahogy hazaértem, minden egyes délután másnapra tanultam legalább hatig, de néha még tovább is. Ilyen ez a 11. évfolyam... Talán még sose vártam ennyire, a mai napot, hogy péntek legyen.
Anyáék reggel elköszöntek tőlünk, mert ma indultak üzleti útra Londonba. Először ellenezték Maddy ötletét, hogy discoba akar menni, de végül belátták, hogy elég nagy már hozzá ő is. Így történt, hogy hét körül éppen hazafelé tartottunk a boltól, mert kellett vennünk pár dolgot estére, mert Maddy mára hívta át az osztálytársait. Éppen bekanyarodtunk az utcánkba amikor a telefonom csörögni kezdett. Lara hívott.
-Mindjárt hazaérünk és jöhetsz. -szóltam bele köszönés nélkül. Megbeszéltük, hogy ha hazaértünk Maddy-vel megcsörgetem és átjön segíteni.
-Ne utálj légyszi. -mondta bizonytalan hangon.
-Miért utálnálak? -ráncoltam a szemöldököm értetlenül.
-Nem tudok ma átmenni. -kezdett bele. -A szüleim most szóltak, hogy nálunk alszik a két unokahúgom, és nekem kell vigyáznom rájuk. Nem hagyhatom egyedül őket a húgommal. -hadarta elcsukló hangon.
-Nem baj. -sóhajtottam.
-De igen! Megígértem, hogy átmegyek ma, utálom ha valamit megígérek és nem tudom betartani.
-Tényleg semmi baj, megértem. -nyugtattam.
-A holnap este még áll? -kérdezte.
-Persze! -vágtam rá rögtön. Még az hiányozna, hogy holnap is egyedül vigyem el őket.
-Akkor ahogy hazamennek az unokahúgaim, délután rögtön átmegyek és együtt készülődünk a bulira! -lelkesedett.
-Oké. -nevettem fel.
-Tényleg sajnálom a mai napot, nem így terveztem.
-Tudom. -mosolyodtam el. -Semmi baj. Csak elbírok valahogy egyedül is pár 14 évessel. -mondtam, miközben a húgomra néztem vigyorogva.
-Majd felhívlak skype-on és küldöm az erőt. -mondta, mire felnevettem.
A házunk elé érve megláttam Adam-et. Intett, hogy menjek oda. A húgom kezébe adtam a kulcsot, hogy be tudjon menni a házba, majd suttogva mondtam neki, hogy mindjárt megyek én is, majd megindultam Adam felé.
-Lara, most le kell tennem. Holnap találkozunk! -búcsúzkodtam gyorsan.
-Majd írj este helyzetjelentést, hogy mi a helyzet. -mondta.
-Írok. -biztosítottam nevetve, majd letettem a telefont.
-Szia. -mosolygott rám Adam, amikor odaértem hozzá.
-Szia. -köszöntem én is.
-Épp kutyát sétáltatni indultunk Courtney-val. Nem jössz velünk? -kérdezte.
Többször is előfordult ezen a héten, hogy este elmentünk a húgával kutyát sétáltatni.
-Most nem tudok. Lara épp most mondta le az estét. Egyedül kell mindent megcsinálnom. -forgattam a szemem.
-Ma mennek át Maddy osztálytársai? -kérdezte.
-Aha. -bólintottam.
-Menjek át este, hogy ne unotkozz? -kérdezte, én pedig felvont szemöldökkel bámultam rá. Mikor leesett neki, hogy amit mondott elég félreérthető öntelt mosolyra húzta a száját. -Nem arra gondoltam! -tette fel a kezeit védekezően,miközben kitört belőle a nevetés. -Persze én semmi jónak nem vagyok az elrontója. -nézett rám kihívóan.
-Álmodj csak. -nevettem el magam. -Mikor jöttök vissza? -kérdeztem.
-Csak egy kört teszünk aztán jövünk.
-Átjössz utána? -kérdeztem végül. Zavarban voltam, mert eddig mindig én mentem át hozzájuk.
-Szeretnéd? -nézett a szemembe elfojtott mosollyal.
-Szeretném. -vágtam rá rögtön.
-Akkor ha hazaértünk, gyors vacsizok anyáékkal, mert megbeszéltük, hogy addig megcsinálja a gofrit, aztán legkésőbb nyolcra ott vagyok. -mosolygott, majd Courtney is kijött a kutyájukkal, váltottunk pár szót, aztán ők indultak sétálni, én meg hazamentem.
Maddy már elkezdett kipakolni a szatyrokból, addig én kivettem a sütőből a muffinokat amiket sütöttünk.
-Hányan is jönnek? -kérdeztem, miközben próbaltam nem megégetni az ujjaimat.
-Csak négyen. Emma, Trish, Lili és Bridgitte. -sorolta, közben pedig a nappaliban pakolászott.
Emma-val már találkoztam a suliba, meg volt is már nálunk, aranyos kislány. A többi se lehet olyan vészes.
Fél nyolckor érkeztek mind, Trish anyukája hozta el őket. Felvitték a cuccaikat Maddy szobájába, aztán visszajöttek a nappaliba. A húgom már mindent előkészített. A kihúzható kanapén ülve kezdtek el valami horror filmet nézni, én meg a konyhában ülve telefonoztam és vártam, hogy jöjjön Adam.
Nyolc után pár perccel végre megszólalt a csengőnk. Azonnal felpattantam és kimentem beengedni.
-Elég gyors voltam? -vigyorgott mikor kinyitottam a kaput.
-Ami azt illeti már elmúlt nyolc óra. -tettettem sértettséget, de alig tudtam visszatartani a nevetésem.
-Akkor menjek inkább haza? -fordult meg felvont szemöldökkel.
-Azt azért ne! -kaptam el a kezét és visszahúztam.
-Rögtön gondoltam. -nevetett fel, majd magához húzott és egy puszit nyomott a hajamra. -Itt vannak már Maddy osztálytársai? -kérdezte.
-Aha, filmeznek a nappaliban. Remélem egész éjjel el lesznek ezzel. -forgattam a szemem.
-Mit néznek?
-Az Anabelle 2-t.
-Hát akkor azzal el lesznek egy darabig. Minden második percben meg fogják állítani. -nevetett, mire én is elmosolyodtam, majd bementünk a házba.
Ahogy a nappaliba értünk a lányok azonnal felénk kapták a fejüket.
-Sziasztok. -köszönt nekik Adam.
-Szia. -motyogták szinte egyszerre, a húgomat kivéve.
-Hali Adam. -csillant fel a szeme.
-Mi a helyzet Mads? -kérdezte Adam mosolyogva.
Az első találkozásuktól kezdve jól kijöttek egymással, akárcsak én és Adam húga.
-Anabell-t nézünk, nem jöttök ti is? -kérdezte a húgom, Adam pedig rám nézett. -Már csak húsz perc van belőle. -tette hozzá Maddy a válaszomra várva.
-Felőlem. -vontam meg a vállam.
A lányok összehúzódtak, hogy mi is oda férjünk, így lehuppantam Maddy mellé, mellettem pedig Adam zárta a sort.
Köztudott tény rólam, hogy utálom a horror filmeket. De nem úgy, mint az átlagos emberek, hogy néha megijedek, vagy becsukom a szemem. Én rendesen félek, nagyjából fél percenként elfordulok, vagy felsikoltok. Maddy ezt nagyon jól tudta, ezért vigyorogva ült mellettem és figyelte a reakcióimat. Mikor már a plédet markolva ültem, minden másodpercben összeszorítva a szemem, Adam kérdőn fordult felém. Az arcán szórakozottságot és értetlenséget láttam.
-Nem bírom a horrorfilmeket. -suttogtam magyarázatként.
Elmosolyodott, majd lefejtette az ujjaimat a plédről, és rákulcsolta az ujjait az enyémekre, és nyugtatón simogatni kezdte a kézfejem.
Igaz, hogy ezzel csak jót akart, és valamilyen szinten elérte, hogy ne tudjak egyáltalán a filmre koncentrálni, mert csak rá tudtam figyelni. A lepkék csak úgy csapdostak a hasamban. Minden egyes összerezzenésemre elmosolyodott és megszorította a kezem nyugtatásképp.
-Jöhet a következő? -vigyorgott a húgom és már nyúlt is a távirányítóért.
-A Fekete karácsonyt nézzük. -mosolygott rám Emma. Ajánlatnak szánta, hogy maradjunk, de épp az ellenkezőét érte el vele.
-Kizárt. -nevettem el magam és rögtön felkeltem a kanapéról. -Jó szórakozást csajok! -mosolyogtam rájuk és megindultam a lépcső felé. -Nem jössz? -fordultam hátra, mert Adam még mindig a kanapén ült.
-De. -kapott észbe nevetve, majd megindult utánam.
Miközben mentünk fel a lépcsőn még hallottam ahogy a lányok összesúgnak, és azt találgatják, hogy mi most együtt vagyunk-e.
-Ezt hallottad? -nevetett fel Adam, amikor Trish valami olyasmit mondott, hogy szerinte csak "barátok extrákkal" vagyunk. Akaratlanul is elmosolyodtam.
-Legalább most lesz min gondolkozniuk egész este. -forgattam a szemem, majd ahogy beértünk a szobámba becsuktam az ajtót.
-Szóval, van ami még rajtad is kifog? -ült le Adam az ágyamra vigyorogva, és kérdőn nézett rám.
-Mire gondolsz? -vontam össze a szemöldököm, és leültem mellé.
-A horror filmek. -vigyorgott még mindig.
-Nem fognak ki rajtam, csak nem szeretem őket. -fontam össze a kezemet magam előtt és az ágytámlának dőltem.
-Cicaaa. -nézett rám azzal a "nem versz át" nézéssel.
-Jó lehet egy kicsit félek. -ismertem be.
-Ha kicsit féltél volna, nem szorongattad volna a kezemet végig. -vigyorgott. -Bár biztos az extra rész volt a barátságunkban. -tette hozzá.
-Mit akarsz hallani, hogy egész éjjel nem fogok tudni aludni, mert azt fogom nézegetni fél percenként, hogy nincs-e ott Anabelle a sarokban, arra várva, hogy kinyírhasson? -forgattam a szemem. -Várj mit mondtál? -esett le a mondandójának a második fele.
Olyan hangosan nevettem fel, hogy tőlem zengett az emelet. Hozzám hasonlóan Adam is a szemeit törölgette.
-Extra hát... -mondtam miután abba tudtam hagyni a nevetést. -Az teljesen baráti volt. -vigyorogtam.
-Persze tudom, veled sosincs semmi extra. -nézett a szemembe elfojtott mosollyal.
Egyik pillanatról a másikra mindketten elkomolyodtunk. Összekapcsolódott a tekintetünk, de végül elkaptam a fejem, mielőtt a szívem kiugrott volna a helyéről.
Sokáig beszélgettünk, nem is foglalkozva azzal mennyi az idő. Igazából sorozatot néztünk a tv-men, de inkább csak háttérzajnak ment. Mindketten nyakig a takaróm alatt feküdtünk, már fél kettő is elmúlt.
-Maradsz? -kérdeztem kerülve a tekintetét, de elég nehéz volt mert a vállára hajtott fejjel feküdtem, ő pedig magához ölelt. Valahogy mindig így kötünk ki.
-Maradjak? -kérdezett vissza.
-Maradhatsz. -mosolyodtam el.
-Szóval megengeded? -mosolyodott el. -Te kérdezel meg, aztán úgy csinálsz mintha nekem tennél szívességet. -nevetett fel miközben megcsikizte az oldalam.
-Csak hogy legyen egy jó napod. -vigyorogtam. -Szeretném, hogy maradj. -komolyodtam el, a szemébe nézve.
-Akkor maradok. -bólintott és lejjebb csúszott a párnán, hogy ő is kényelmesen tudjon feküdni.
Megfordultam mert màr elfeküdtem az oldalam, Adam pedig hozzám simult, átölelte a derekamat és a vállamba fúrta az arcát.
-Ez nem túl baráti. -suttogtam mosolyogva.
-Tudod, ez az extrák rész. -nyomott egy puszit az arcomra mire felnevettem, és hagytam, hogy elnyomjon az álom.
Meg is hoztam az új részt. Ha elolvastad és tetszett, nyomj egy vote-ot!❤️
A szünet miatt sok időm lesz, hamarosan érkezek a következő résszel!☺️