Dahlia Hale
Még mindig ölelt, de könnyeim már felszáradtak. Harry meleg lehelete csiklandozta a nyakamat, ezért eltoltam magamtól, de ami igazán szétrebbentett minket az a telefonjának a csörgése volt. Elnézést kért és fogadta a hívást. Ekkor pedig úgy éreztem ideje észhez térni, mert már így is túl sokat látott gyenge pillanataimban. Halkan oda szóltam neki, hogy merre talál, ha szüksége lenne rám.
Elindultam az irányba, ahova nemrég Liam elnavigált, avagy a fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe, de nem ugyan az az ember nézett vissza rám, aki hetekkel ezelőtt voltam. Akkor nagyjából elégedett, mosolygós voltam, talán kicsit fennhordtam az orromat is. Most? Most viszont egy fáradt, gyűrött, és megterhelt valaki kacsintgatott vissza rám. És ez nem töltött el túl jó érzésekkel. Sokszor gondolkodtam azon, ha túlélem ezt a rejtőzködést Harryvel, lehetek még olyan, mint régen? Valahányszor eszembe jut, annyiszor végződik nemmel ez a gondolatmenet.
Beálltam a zuhany alá, s minden egyes percet, amit ott töltöttem élveztem. Frissnek éreztem magam. Csak hagytam, ahogy a forró vízcseppek végig folynak fáradt testemen, és már is jobb hangulatom lett, már amennyire ez lehetséges volt a körülményekhez képest.
_
Egy törülköző volt testemre csavarva, a hajamra pedig még egy. Amint ki akartam nyitni az ajtót, az kinyílt magától, és egy zöld szempár állt velem szemben.
- Bocsi, kopogtam, de nem jött válasz - szabadkozott. Én pedig szorosabban fogtam magamon a törülközőt, mintha csak azzal nagyobb biztonságban tudhatnám magam.
- Ágyban lenne a helyed - mondtam megkerülve őt, ezzel pedig helyet cseréltünk, most én álltam az ajtóban.
- Pisilnem kell - válaszolta, mint aki nem ért engem. Végülis egy egyszerű dolgot közölt csak.
____
A konyhában ültem, és faltam az ételt, amit Liam hozott. Harry valószínűleg aludhatott, hisz amikor felvittem neki a kaját úgy tűnt aludt, és lejönni sem jött le. Mindeközben arra gondoltam, talán mennyivel jobb életem lehetne, ha Firenzéből nem Brooklynba költöztem volna. Aztán jött egy fura gomdolat és akkor újra Harry fedte be az elmémet, a sebzett karja, a csúnya szavai felém. Akkor volt az a pont, amikor tudtam, hogy csak magamat okolhatom mindenért.
A telefonom idegesítően rezgett mellettem, rá se néztem, nem érdekelt ki keres jelenleg. Nem voltam kíváncsi senkire. De amikor már harmadszorra se hagyta abba, a konyhapult végén lapuló telefonért nyúltam.
Egyetlen név állt ott.
Sam.
Az öcsém. Hirtelen úgy éreztem magam, mintha szédülnék. Sőt, először azt hittem félreolvashattam valamit, de nem. Sam tényleg felhívott.
- Sam? - szóltam a telefonba félénken, már azt is elfelejtettem milyen a hangja.
- Helló Dahlia - ahogy a nevemet mondta, azonnal éles fájdalmat éreztem mellkasom környékén. Már nem volt többé kisfiús hangja.
- Jól vagy? Jézusom, hol a francba vagy? Tudod te mennyire aggódtam érted? Merre voltál? Miért ment-
- Oké, oké, nyugi - szakított félbe. - Jól vagyok, tényleg.
- Hogy-hogy felhívtál? - amennyire örültem a hívásának, annyira is gondoltam furának. Évekig nem keresett, nem hatottak rá az üzeneteim, a leveleim, a hívásaim, most pedig a semmiből felhívott. Gyanús volt, rohadt szar érzés volt ezt belátni, de valami nagyon nem tetszik itt.
- Hiányoztál - hazudott. Régen is mindig tudtam, hogy mikor hazudik. Pár évre eltűnt az életemből, de még mindig a testvérem volt, ismertem őt, ahogy ő is engem.
- Sam, miért hívtál? - kezdtem kétségbeesni. Már minden őrült teóriát magam elé vázoltam, főleg, amikor nem volt hajlandó percekig válaszolni.
- Megtudtam, hogy bajban vagy, és nem hagyhatlak magadra.
_
Sam szavai simogatták a szívemet, vigyorogtam minden erőmmel. Határozottan boldog voltam a hívásától, és nyugtat a tudat, hogy nincs semmi baja. A téveszméimet, és a dolgok túlgondolásának a menetét félre kellett tennem. Hiszem, hogy azért keresett meg, mert hiányoztam neki, ahogy ő nekem! Holnap reggel az lesz az első, hogy találkozni fogok vele, és nem hagyom annyiban, amíg választ nem ad az összes kérdésemre. Úgy érzem ennyit megérdemlek azok után, ahogyan szó nélkül itt hagyott.
Mindenki aludt már rajtam kívül, ezért úgy döntöttem én is nyugovóra térek. Egyik kezemben telefonomat szorítva, míg a másikban egy tányérral, - amin egy szelet pizza feküdt Harry számára - haladtam fel a lépcsőn. Még mindig mosolyogtam, és még jó éjszakát is kívánni akartam Liamnek mielőtt lefeküdtem volna, de a szobából, amiben Harry aludt fura hangok szűrődtek ki.
Hezitálva tettem még egy lépést előre, azt hittem teljesen egyértelműen, hogy Harrynek fájdalmai vannak a keze miatt. Ezért gyorsan rohantam, hogy segítsek neki, már majdnem letéptem az ajtót, majd mikor az megadta magát, a látványtól hirtelen kiesett a kezemből a tányér.
Harry az ágyon feküdt, amivel egymagában nem lett volna probléma, de a lábai közül, az ágyékára tapadva egy fejet véltem felfedezni, amint kényezteti őt. Harry kábult szemeit ijedten rám kapta, de nem tudtam ésszerűen reagálni. Dühös lettem újra.
- Egész jól vagy látom! - egyből robbantam elnézést sem kérve, amiért rányitottam és a vendégére, ki egyébként nem nagyon zavartatta magát egészen addig, amíg Harry el nem lökte magától.
Valószínűleg azt várták, hogy majd kimegyek, de nem tettem ezt. Miért is tettem volna? Elvégre mégis csak én élvezek előnyt.
- Dahlia ké-
- Fogd be a szád, Harry! - mutattam felé fenyegetően ujjaimmal. Végül pedig a fekete hajú lány felé fordultam. - Takarodj innen
- Harry? - kék szemeivel az alatta fekvő férfira tekintett kérdőn.
- Menj el - mondta, majd azonnal felkeltek az ágyról mindketten, Harry velem szemben állt, szinte farkas szemet néztünk egymással, míg a nemkívánatos személy távozott a látóköreinkből. Egyikünket sem zavarta a tény, hogy anyaszült meztelenül áll velem szembe.
- Hogy te mekkora egy kretén vagy! - hozzá vágtam mindent, ami a kezembe akadt. Feszült voltam, és ki kellett engednem a dühömet magamból. Ezúttal az sem érdekelt, ha megsértem a kibaszott kezét, viselje el, ha már másfajta kényeztetést elég jól viselt. - Nem szégyelled magad?
- Miért kéne?
- Miért kéne? - utánoztam őt.
- Először is hadd magyarázzam meg!
- Ne magyarázd meg, kurvára nem tartozol nekem magyarázattal, te mocskos állat!
- Egyértelműen féltékeny vagy, szóval szeretném tisztázni a dolgokat - összeráncolt szemöldökkel pillantott rám, én pedig döbbenten nézek vissza rá. Már-már fáradtnak és kimerültnek látszott, de az előbbi akciója egyáltalán nem ezt igazolja. Még a tárgyak dobálásában is megálltam.
- Féltékeny? Én? - jóízű kacagásom zajától volt hangos a szoba.
- Igen, te - bökte az oldalamba jobb mutatóujját.
- Ha leakarnálak szopni, már rég megtehettem volna, édes.