A pénteki nap horrorfilmbe illő élmény volt.
Én és Hayden éppen az öreg Andrew von Carternél jártunk látogatóban, amikor Max váratlanul beállított az öregotthonba.
- Szent egek, tisztára mint Maximus Mowry! - mondta az öreg nevetve, s álmélkodva nézett a belépő férfire.
Max elsőre kissé megijedt, de aztán szerencsére összekapta magát és gyors választ adott Edward öccsének.
- Igen, az unokája vagyok, Teddy! - válaszolt a szokásos hazugságával Max, s látszott rajta, hogy nagyon siet. - Elnézést, hogy csak így betörtem, de muszáj lesz magammal vinnem Rileyt és Haydent, halaszthatatlan dolgunk van! - indult is volna kifelé, de utána kiáltottam.
- Mi történt? - pattantam fel a székről, mire Max komolyan a szemembe nézett.
- Abby - válaszolta. - Itt a második!
Rögtön leesett, hogy miről beszél, s a szívem rohamosan felgyorsult. Ha az Árny bántani merte a legjobb barátnőmet, nem ússza meg szárazon!
- Ne haragudjon, Mr. von Carter, de a legjobb barátnőm bajban van! - magyaráztam.
- Menjetek csak, jó volt veletek beszélgetni egy ennyit is! - bólogatott, mi pedig elköszöntünk, s felkapva a kabátjainkat a székről, úgy elkezdtünk rohanni kifelé, mint még soha.
- Merre van? - kérdeztem. - Mi van vele? Hol láttad? Megsérült? Csinált vele valamit!
- Kihúzta őt a házból valami - magyarázta Max futás közben. - A szomszéd ház területén tartja fogva, nem tudtam őt kimenteni, rohantam hozzád, ahogyan csak bírtam, ez a te hatásköröd.
- Pattanj a hátamra, sietnünk kell! - utasított Hayden, én pedig úgy tettem, ahogyan ő azt mondta. Perceken belül már az Abbyék melletti horrorház udvarán voltunk, s onnan láttuk, hogy Edward halálra vájt arccal tapad neki Abby szobájában az ablaküvegnek, s közben megállíthatatlanul kiabál.
Nem teketóriáztam sokat, egyenesen befutottam a házba, s bár ott találtam Abby telefonját az emeleten az egyik szobában, ő már úgy tűnt, nem volt ott, elvitte az a valami. Kétségbeesetten és a sírás határán állva néztem körül, úgy éreztem ennyire tehetetlen nem voltam még soha életemben, ám nemsokára éles sikoly ütötte meg a fülemet, amely egyenesen a hátsó udvar felől jött. Kiszaladtam az előszobába, kinéztem a ház egyik ablakán ami a hátsó kert felé nézett és megláttam Abbyt, aki torka szakadtából sikított a földön, a lábára éles súlyok voltak kötve, amelyek sebet ejtettek rajta és folyt belőlük a vér, Abby felett pedig egy furcsa, torz szörny lebegett, aki folyamatosan próbálta átvenni az irányítást Abby elméje felett, ám a lány sikolya miatt nem ment neki.
Pillanatokon belül kint voltam a hátsó udvaron, s üvölteni kezdtem utána:
- Abby! - kiáltottam kétségbeesetten, félelemmel teli hangon.
Abby egy pillanatra elhallgatott, de aztán elkerekedett szemekkel nézett rám és kezdett el tiltakozni.
- Ne! Riley, ne gyere ide! Téged akar, neked akar ártani, menekülj! Menek... - ám a mondatot nem tudta befejezni, mivel a lény kapott az alkalmon és a testébe bújt. A legjobb barátnőm egy pillanatra elveszítette az eszméletét.
- Abby! - sikítottam és már szaladtam is volna oda hozzá, ám ekkor, akár egy rémfilmben, Abby úgy emelkedett fel a földről, mintha nem lenne csont a testében, a lábáról leestek a súlyok, ő pedig felemelte a fejét, a szemgolyója fehéren virított és olyan széles vigyor jelent meg az arcán, hogy az lekörözte azt a pszicho mosolyt, amit Tom szokott felénk villantani.
- Abby jelenleg nem tartózkodik itthon. Átadjam neki az üzeneted esetleg? - kérdezte a lány, félelmetesen túlvilági hangon, nekem pedig megfagyott a vér az ereimben. Közben Hayden és Max is csatlakoztak hozzám, s ők is hasonlóan riadtnak tűntek, mint ahogyan én.
- Mi a f...? - harapta el a mondatot Max.
- M-megszállta - dadogtam. - Megszállta Abbyt a lény!
- Ki kell szednünk belőle - mondta Hayden, miközben a lény - mert hogy nem Abby volt, neki csak a testét használta fel - elkezdett közeledni felénk.
Elég gyorsan le is csapott ránk, az utolsó másodpercben ugrottunk félre mindhárman. Kezének nyoma egy hatalmas égést hagyott a füvön, s idegesen kezdett el ismét forgolódni, hogy elkaphasson bennünket.
- Hayden, fussatok! - kiáltottam, mivel őket vette célba. Szerencsére a két fiút nem kell veszélyeztetni, nagyon jó harcosok mindketten, s másodjára is kitértek a támadás alól.
- Eltereljük a figyelmét, addig találj ki valamit! - jelent meg egy pillanat erejéig mellettem Hayden hogy a fülembe suttogja ezeket a szavakat, majd ismét eltűnt, nekem pedig össze kellett szednem magamat és minél hamarabb egy megoldást találnom.
Hogyan szedhetném ki azt a lényt úgy, hogy közben ne bántsam Abbyt?
A lény mindeközben gyorsult és gyorsult, a fiúknak sokszor másodperceken múlott, hogy nem égette meg őket a kezével.
Bingó!
Az a bizonyos villanykörte, amit látni lehet a rajzfilmekben is, úgy jelent meg a fejem felett, mint derült égből villámcsapás.
Gyorsan a kerti locsolóhoz siettem, s megpróbáltam elindítani a vizet, a slagot közben a lény felé irányítva. A bökkenő csak az volt, hogy a víz nem akart elindulni, amit valahol meg is tudtam érteni, hiszen senki sem élt már nagyon régóta a házban, így nem volt hogyan működnie. Ez viszont nem állított meg abban, hogy a tervemet véghez vigyem, mert ugye, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy el a hegyhez, ez esetben ha a víz nem jön elő magától, akkor elő kell nekem csalogatni.
Ebben a pár napban, amióta a varázslást nem könyvből, hanem fejből űzöm, megtanultam azt, amit Tom is mondott, hogy: Minden az agyban dől el. Így dőlt el, vagy legalábbis ömlött ki a víz is a slagból, s bár nem vagyok jó célzó, mert a víz Haydent és Maxet is lelocsolta, azért a tervem mégis sikerrel járt, mert a lény hamarosan hörögve hagyta el Abby testét, s ismételten túlvilági hangon kezdett el jajveszékelni. Ami engem illet, továbbra is locsoltam rá a vizet, mint egy kertész, mire könyörögni kezdett az életéért. De ezúttal ne voltam kegyes. Tudtam, egy olyan alak, aki ártani akart a szeretteimnek bármilyen formában, az nem érdemli meg a kegyelmet, nem érdemli meg azt, hogy életben hagyjam.
A lény lassan zsugorodni kezdett, egyre kisebb és kisebb lett. A fejét fogdosva jajveszékelt, rémes és félelmetes volt hallgatni ezt, de végül, körülbelül három perc elteltével feladta, s egy utolsó sikoly kíséretén belül megsemmisült.
Ledobtam a slagot a kezemből, a víz elapadt, én pedig azonnal a legjobb barátnőmhöz szaladtam, majd térdre vetettem magamat mellette és szólítgatni kezdtem.
- Abby, Abby, Abby! - ráztam a vállát, s bár a barátnőm először nem reagált, körülbelül a tizedik 'Abbyzés' után mocorogni kezdett és kinyitotta a szemeit.
- Abby! - mondtam könnyezve, majd szorosan átöleltem a lányt.
- Végeztél azzal a köcsöggel, ugye? - kérdezte erőtlen hangon, ám nevetve.
- Igen - válaszoltam.
- Jó - mondta ő is, majd szorított az ölelésen.
Már csak egy csapás és egy próba volt hátra, illetve még négy nap.