- Akkor kezdjük. Tré, felelsz, vagy mersz? - kérdeztem céltudatosan, mivel már előre tudtam, mit fogok kérdezni, vagy kérni tőle.
- Felelek.
- Rendben. Ugye a koncerteitek előtt mindig bejön egy rózsaszín nyuszi. A kérdésem az lenne, hogy ki az, aki beöltözik?
A srácok egymásra néztek, és a tekintetükkel kommunikáltak egymással.
- L-Lena.. ez egy szakmai titok. - mondta zavarodottan Billie.
- Itt esküt teszünk, hogy nem adjuk tovább senkinek. - feleltem boci szemekkel.
Egy kis hezitálás után megadták magukat.
- Na jó. Én vagyok az a nyuszi. - jelentette ki Tré. - De erről tényleg egy szót se, senkinek!
- Tudtam, tudtam! - mondtuk egyszerre Lelével, mivel már évek óta kerestük az igaz választ.
Így ment ez a késő hajnali órákig. Volt minden, bevallottam, hogy már 3 éve bele vagyok esve BJ-be, Lele és Mike smárolt, én és Billie is; és ami a legdurvább, az én barátosném az okos agyával Trétől azt kérte, hogy csókolja meg Billiet. Akármennyire is bele vagyok esve a frontemberbe, akkor is nagyon vártam erre a pillanatra.
Történtek még mellékes apró kis dolgok; dobos barátunknak sztriptízelnie kellett, Lelének az összes megmaradt piát össze kellett kevernie, majd lehúznia, Mikenak kopogtatni más lakosztályán, stb., stb.
Végül Billie meg én úgy döntöttünk, hogy elmegyünk aludni, mivel Lele nagyon bepörgött attól a löttytől - még hányt is - így a 2 srác gondoskodott róla.
Mikor beérkeztünk a szobába, mindketten az ágyamra estünk. Én belül feküdtem, míg BJ kívül. Betakaróztunk, majd elkezdtük a sötét plafont bámulni.
Olyan csendes volt minden, és olyan tökéletes.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egész halkan elkezdte az Ordinary Worldot dúdolni.
Ránéztem, és mosolyogtam. Ő visszamosolygott.
- Billie, - szóltam halkan - annyi mindent köszönhetek neked. Nem fogom tudni elégszer elmondani neked, de te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben. Ha te nem lennél, valószínűleg már én sem. Köszönöm.
Ő erre nem válaszolt semmit, csak lágy tekintetével belenézett szemeimbe, majd magához húzott.
- Én az ilyen pillanatokért élek. - jelentette ki, miközben egymást átölelve feküdtünk. - El sem tudo képzelni, mennyit jelent ez nekem. Lehet, hogy azt hiszik, hogy ő egy rocksztár, és csomó ilyet kap, és leszarja őket, de nem így van. Nekem minden ilyen negszólalás iszonyatosan jól esik, hisz Lena, te is tudod milyen nehézségeken mentem keresztül.
- Nem akarlak elengedni. Ez a pillanat annyira tökéletes. És ha belegondolok, hogy nem is maradtok olyan sokáig.. - mondtam halkan, félve.
- Ki fogjuk használni ezt az időt, Lena. Sosem foglak elfeledni.
Sosem.
Én sem foglak elfeledni sosem, Billie Joe Armstrong. Ez a mondat már nem jött ki torkomon, nert a mély álom elnyomott.
Délelőtt 10 órakor még mindig ölelkezve feküdtünk az ágyon, ám én már nyitott szemekkel bámultam BJ aranyos arcát. Nem akartam felébreszteni, így megvártam míg felkel. Lele békésen aludt a saját ágyán, Mike és Tré a szőnyegen.
Lassan elkezdett ébredezni. Először elfordult, ennek köszönhetően lezuhant az ágyról. Ezután egy hangos "áú"-t hallatott, így a többiek is felébredtek. Mindenki elment a dolgára, - én kávéztam egyet - majd összegyűltünk a nappaliban.
- Mi a terv mára? - kérdezte Mike.
- Bemutathatnátok a várost, lányok. - dobta fel az ötletet Billie.
- Támogatom. - mondta Tré.
- Oké, - válaszoltam lelkesen - akkor ma városnéző túrára megyünk.