"A városban könnyű, könnyű boldognak látszani,
pedig tilos a gyepre lépni,
tilost jelez a lámpa szeme.
Tilos, tilos, tilos: ki jön velem játszani?"
Weöres Sándor
- New Yorkba megyek a hétvégén - közöltem este, vacsora közben mindenféle kertelés nélkül.
A húgom ült mellettem, a szüleim velem szemben és egyből meglepetten mindenki tekintete rajtam volt. Hazudjam, hogy egyedül megyek? Miért akarnék hazudni, hiszen felnőtt ember vagyok? De akkor hogyan magyarázzam ezt el nekik, agh?!
- Minek? Kivel? - kérdezte egyből anya.
Harrynek lesz ott dolga és elkísérem - válaszoltam. Az volt a taktikám, hogy azt mutatom mintha ez egy természetes dolog lenne. Ha én rajtam nem látszik a stressz, talán rajtuk sem fog.
- Nem volt eddig jellemző, hogy ismeretlen férfiakkal mentél hotelekbe - szúrta oda apa, szavaira egyből a szemöldökömet ráncoltam.
- Férfiakkal? Hotelekbe? Egybe megyek, egy férfival, és ismerem egy éve.
Láttam, ahogy anya és apa összepillantanak. Biztosan épp telepatikusan megbeszélik mennyire nem jó ötlet ez. Mia csak lapított mellettem, csendben hallgatta a beszélgetést és valószínűleg nem akart beleszólni, nehogy elrontson valamit. Hány olyan nő van, aki az én koromban már családot alapít. Ha egyedül laknék nem is tudnának róla, hogy épp New Yorkban vagy a városban vagyok egyik este, míg nekem végig kellett esnem ezen az egész procedúrán. Persze ők is tudták ezt, el tudom képzelni, hogy nem tetszik nekik ez a helyzet, de az előbb említett miatt különösebben nem tudnak ellene mit tenni.
- Csak arra kérünk, hogy vigyázz magadra és legyél észnél. Ne vakítson el Harry semmivel és ne is hagyd magad semmibe belekeverni - mondta anya.
- Oké?! - bólintottam. Erre magamtól is gondoltam mondjuk, de rendben.
- Mivel is foglalkozik ez a Harry? - kérdezte apa. Oh, mondjam hogy üzletember vagy túlzás lenne? Mia tekintetét egy pillanatra éreztem magamon, szerintem ezen a ponton már sajnált kicsit.
- Üzletel, ügyeskedik - rántottam meg a vállam és inkább a tányéromon hagytam a tekintetem és nem néztem fel. Apa nem hülye, már biztosan sejtette az igazságot ennyiből is.
- Van autója?
- Van - bólintottam.
- Milyen?
- Egy új Mercedes.
- Háza?
- Lakása van a belvárosban - bólintottam ismét. Miért olyan ez, mint egy biróság, ahol épp elítélnek?
- Legalább nem veri el a pénzt teljesen - jegyezte meg apa.
A szüleimtől egyébként sem vártam, hogy keresztre feszítenek majd. Ha kerek perec megmondtam volna mit csinál Harry is ezek lettek volna a kérdéseik biztos vagyok benne. Érthető, hogy féltenek és nem rajonganak az ötletért, hogy egy ilyen kötődésű férfival megyek New Yorkba, de nem gondolnám, hogy elítélik Harryt teljesen emiatt. A szüleim egészen lazák, megértőek. Csak engem féltenek és ezt meg is értem, én is félteném a lányom ha most ott ülnék az ő helyükben. De azt is tudnám, hogy neveltem a lányom és bíznék benne. S ők is így tettek, bíztak bennem.
Szombat reggel már egy halvány, de szégyenlős mosollyal nyújtottam Harry felé a Louis Vuitton utazótáskámat, ami a cuccaimmal volt tele, hogy betegye a csomagtartóba. Sokat szenvedtem a paskolással, nem akartam bőröndöt hozni és ez a táskám attól függetlenül, hogy ridikül formája volt, a nagysága még egy sporttáskáéval volt egyenlő, pontosan ilyen utakra van kitalálva, így tökéletes volt. Bár ez azt jelentette, hogy tényleg le kellett korlátoznom miket hozok magammal.
Harryvel azóta nem beszéltem, hogy meghívott, így nem tudtam, hogy tervez-e valami mást, ahova plusz extra ruha kellett volna, de úgy voltam vele végső esetben bármikor tudok venni egyet New Yorkban.
Még mielőtt ideért volna reggeliztem, hogy őszinte legyek már egészen hat óta fent vagyok, mert az hagyján, hogy alig tudtam este elaludni, de reggel is korán keltem. Mint amikor izgatott vagy, mert tudod, hogy másnap nyaralni mész és nem tudsz miatta elaludni, bár nekem ez az izgatottság keveredett egy kis feszengéssel is, de azt a részét próbáltam legyőzni, hiszen tudom, hogy úgy legalább megkönnyítem mind a kettőnk helyzetét.
Amikor már bent ültem a kocsiban Harry mellett tűnt csak fel, hogy miben van. Egy fekete szűkebb melegítő nadrág volt rajta, egy szintén fekete kapucnis pulóverrel. Már egyszer láttam őt ilyen szettben, emlékszem akkor is megjegyeztem magamban milyen jól áll neki és most is azt tettem. Az pedig különösen vicces, illetve aranyos volt, hogy én egy krém színű melegítő együttest viseltem. Összeöltöztünk anélkül, hogy megbeszéltük volna.
Kifejezetten kellemes volt itt a kocsiban. Keveredett a levegőben az ő és az én parfümömnek az illata, a led fények világított körbe, hiszen kint kifejezetten borult volt az idő, ezáltal nem volt túl világos. Egészen hangulatos.
- Elárulod milyen dolgod van ott? - kérdeztem. Már egy ideje úton voltunk és egy kisebb csend uralkodott kettőnk között, csak a zene szólt halkan a háttérben.
- Egy csávót kell elintéznem - válaszolta, szavaira egyből elkerekedett a szemem amint felé néztem és ő is rám pillantott. Halk nevetés hagyta el a száját, mikor feltűnt neki a pánik a szememben, most tényleg azért megy oda, hogy megöljön valakit? - Nem kinyírni, csak elbeszélgetni vele. Megmutatni hol a helye - rántotta meg a vállát.
- Egyedül? - ráncoltam a szemöldököm. Még mindig nem volt túl kellemes ez a téma, kicsit megrémisztett.
- Neoval, aki ott volt velem múltkor a Romban - magyarázta. Meg sem lepett, hogy vele. Az a pasi a lehető legbunkóbb és legmegfélemlítőbb férfi akivel valaha találkoztam. - Délután gyorsan letudom, aztán estére vissza is érek majd a hotelbe és elmehetünk kajálni vagy valami. Addig elfoglalhatod magad, lemehetsz a medencéhez, vagy amit szeretnél!
- Mi értelme van ennek? Mármint minek a pasival neked elbeszélgetni? Átvert? - kérdezősködtem tovább, hiszen most úgy tűnt, hogy Harry valamelyest nyitottabb és nem esik annyira nehezére válaszolgatni a kérdéseimre. Nos, nekem volt jó pár belőlük, így ki kellett élveznem a helyzetet, hogy be vagyunk ide zárva most pár órára és nem tud elmenekülni. Persze nem erőltetném, ha látnám, hogy kellemetlenül érzi magát, de nem tűnt úgy. Lezseren pihentette a könyökét az üvegnél, amivel a kormányt fogta, míg a másik az ölében volt. Folyamatosan az útra figyelt, és csak egy egy pillanatra nézett rám mikor kérdeztem vagy beszélt. Ezzel ellentétben én folyamatosan figyeltem őt, mindig szerettem rá figyelni mikor vezetett. Ahogy kemény tekintettel koncentrál az útra, s mivel a profilját látom mindig megakad a tekintetem az állcsontján. Az egyik kedvenc részem rajta, hiszen olyan éles és férfias. Minden férfin megnézem ezt és rendszerint azt mondom helyes valaki, ha ilyen éles az állcsontja, mint az övé.
- Nem engem, ezt most másnak csinálom - válaszolta. Furcsa egy világ ez, bonyolult és félelmetes. Még azt is meggondoltam mit kérdezek, hiszen nem akartam butának tűnni, viszont nagyon nem tudtam semmit ezekben a témákban.
- És olaszban mit csináltál a nyáron? - kérdeztem.
- Ez valami kihallgatás? Basszus elfelejtettem megnézni fel vagy-e szerelve hangfelvevőkkel - csapott a kormányra egy vigyor kíséretében, s közben felém nézett és végigszaladt a testemen a tekintete, mintha a drótokat keresné. Én csak halkan nevettem és a fejemet ingattam. Hol mernék én olyasmit csinálni, szörnyen hazudok és egyből rájönne.
- Csak kíváncsi vagyok!
- Ott is másnak csináltam dolgokat. Beszállítást, üzletelést és kaptam a pénzből részesedést, ami bejött nekik belőle - válaszolta.
Hú, akkor nagyban csinálhatta. Gondolom nem lenne értelme embert fogadni, ha a részesedése kevés lenne. Mennyi pénz lehet az, ha neki csak egy részéért is megéri.. Inkább nem akarom tudni. Ezzel kifogytam a kérdésekből az üzleti élete kapcsán. Már értem, hogy néha magának, néha másnak tesz egy két dolgot. Semmi konkrétat nem akartam ugyanakkor belekeverni, hiszen amellett, hogy neki elmondani, nekem is sok és ijesztő lenne hallani, így inkább megkímélem magamat tőle.
Magamban emésztettem a dolgokat, miközben az utat figyeltem magunk előtt. A több sávos úton egyre nagyobb lett a forgalom, gondolom ahogy egyre több ember ébredt fel és indult útnak, de egészen jól tudtunk haladni. Bár már csak azért is, mert Harry szinte folyamatosan a belső sávban ment. Egyszer kétszer ha egy száguldozó autós jött mögötte elengedte, de rendszerint visszahúzódott. A személyiségéhez egyébként már feltűnt, hogy nem feltétlen illik a vezetési stílusa. Olyan hirtelen jellem, viszont az úton nem idegeskedik, panaszkodik vagy szid másokat. Van egy gyors tempója való igaz, de biztosan nagyon nagy hülyének kell lenni ahhoz, hogy felhúzza magát. Vele ellentétben én rendszeresen mutogatok, szidok embereket, mert túlságosan felidegesítenek ahhoz, hogy ne tegyem.
- Mit szóltak a szüleid? - törte meg ismét a csendet egy jó fél óra után. Szerencsére már eljutottunk odáig, hogy egy kis csend nem eredményez nálam szorongást, ahogy az elején. Már tudom, hogy nem azért van, mert Harry nem kedvel, hanem azért, mert nem mindig szeret sokat, vagy úgy egyáltalán beszélni.
- Mihez?
- Hogy jössz. Tudják egyáltalán, hogy velem vagy? - kérdezte egy halvány mosollyal, ahogy felém sandított.
- Tudják - bólintottam. - Szerintem nem nagyon tudnak mit kezdeni a helyzettel, hiszen otthon élek, de nem vagyok már 18. Leginkább csak azt hangoztatják, hogy legyek észnél - kuncogtam.
Ha észnél lennél nem ülnél itt a kocsimban - forgatta meg a szemét.
- Most butának nevezel? - háborodtam fel, ugyanakkor a számon mosoly pihent, hiszen csak vicceltem.
- Dehogy, sosem tenném - vigyorodott el ő is. - Reggeliztél már? - tette hozzá hirtelen. Egyértelműen melengette a szívem, amiért emlékezett milyen fontos nekem a reggeli, pedig csak egyszer említettem neki.
Ettem otthon.
- Akkor jó - bólintott. Válaszára csak halványan mosolyogtam magamban.
Mindig szerettem kocsikázni. Mikor még a kisvárosban laktunk sokat ültünk autóban a szüleimmel, hiszen minden kicsit távolabb volt tőlünk, de én mindig elfoglaltam magam. Közrejátszott régen, inkább tinédzser koromban is már, hogy hatalmas fantáziám volt. Azok az éjszakai képzeletek a fejemben elalvás előtt, amik segítenek elaludni, olyankor nappal is megvoltak a kocsiban. Rendszerint zenét hallgattam és az ablakon kibámulva vesztem el a saját kis képzeletbeli világomban.
Most nem kellett kikapcsolnom. Furcsa módon úgy élveztem azt, ami jelenleg volt az életemben, hogy nem kellett egy másikba menekülnöm. Élveztem a zenéket, amiket Harry játszott és csak kifelé figyeltem.
Persze egyszer elgondolkodtam kicsit, és az lett a vége, hogy mivel láttam, hogy már tizenegy is elmúlt, hogy felhívtam Robertet.
- Szia, te leszel ma bent az új lánnyal - kezdtem egyből a mondandómat neki a telefonba. Harryn láttam, ahogy fél szemmel rám pillant, majd az útra koncentrál.
- Tudja a dolgokat már?
- Részt vett egy továbbképzésen, így a koktélokért ő felelős, elméletileg tud extrábbakat is, de azt még nem tettem az itallapra. Még elég neki belejönni az alapokba, de már jól ment neki a héten mikor benéztem, csak ma nagyobb lesz a nyüzsgés, úgyhogy figyelj rá.
- Oké, úgy lesz.
- Jön ma egy szállítmány, megköszönném ha be tudnál menni hamarabb. Nem nagy, csak lemaradt egy adag a héten és azt pótolják be. Egy fél óra alatt lerakják maximum.
- Meglesz - értett egyet.
- Nem vagyok otthon, de bármi gáz van elérhető leszek, hívjatok. Szia!
- Rendben, hello! - tette le.
- Attraktív téged ilyen főnöknek látni - szólalt meg Harry.
Egyből rákaptam a tekintetem, és már csak a szavai miatt is éreztem, hogy pír keletkezik az arcomon, de a sármos, sunyi mosolya csak hozzátett. Attraktívnak gondol? Jó mondjuk nyilván nem azért feküdt le velem, mert eddig nem volt úgy, mindössze csak újdonság volt hallani ezt így hangosan kimondva tőle, főleg egy olyan helyzetben, ahol nem számítottam rá. Hirtelen nem is tudtam mit válaszolhatnék rá.
Értsek egyet? Az olyan egoista lenne.
Ne értsek egyet? Az meg álszent, hiszen egy attraktív főnök vagyok, ezzel tisztában vagyok na.
- Úgy gondolod? - húztam kicsit az agyát, tükröt mutatva neki a halvány, sunyi mosollyal a számon.
- Határozottan - bólintott.
Még szívesen lovagoltam volna azon a témán, hogy mennyire vagyok attraktív főnökösdi közben, de elterelte a figyelmem a gps hangja a hatalmas kijelzőről közülünk, ami jelzett, hogy jöjjünk le a többsávos útról, hiszen elértünk a városhoz. Kíváncsian figyeltem kifelé, ahogy szépen lassan elém tárult a hatalmas város. New York gyönyörű, viszont egyértelműen az a hely, ahol sohasem lennék képes élni. Túlságosan nagy, rengeteg az ember mindenhol. Még Boston is túl nyüzsgő néha nekem. Mindig azt szeretem leginkább, ha egy városban van lehetőségem arra, hogy ha nyugalmat akarok, arra meglegyen az otthonom, viszont ha nyüzsgést, akkor az is ott legyen. Biztos van itt is olyan környék, ahol nincs ekkora káosz az utcákon, de ez az, amit mindig láttam filmekben és most is ez tárult az orrom elé. A járdák tele emberekkel, mindenki rohan valamerre, az utakon forgalom. Sárga taxik, hangos dudaszók. Ebbe vagy beleszületni kell, vagy tényleg nagyon szeretni a pörgést, na meg az embereket.
A hotel, ami előtt lassított Harry kifejezetten a belvárosi részen volt. Egy hatalmas felhőkarcoló gyönyörű, széles lépcsővel az elején, üvegajtóval és üvegablakokkal egészen a tetejéig. Az autóval egyelőre leállt a hotel előtt, az út szélén míg becsekkoltunk.
Egy nagyot sóhajtottam és nyújtózkodtam ahogy kiszálltam a kocsiból. Azért hosszú út volt és elgémberedtem kicsit, viszont aztán sietősen lépkedtem Harry után, hiszen a hosszú lábainak köszönhetően hamar messze járt tőlem, na meg hideg is volt, tökre bemelegedtem az autóban.
Kíváncsian pillantottam körbe a hatalmas lobbiban. Óriási beltér volt, a sötét színek uralkodtak mindenhol. A falakon, a modern bútorokon. Középen lelógott egészen magasról egy hatalmas csillár és az illat is kellemes volt, olyan tipikus fancy hotel illat.
- Jó napot! Van egy foglalásunk Harry Styles névre - mondta Harry, mikor a recepciós nő egy széles mosollyal köszöntött minket amint a pult elé léptünk.
- Kétágyas lakosztály, ugye? - kérdezte, miután néhányat kattintott a gépen.
- Igen - bólintott.
Én csak csendben hallgattam, bár magamban megjegyeztem mennyire tisztelettudó is volt tőle a kétágyas ötlet. Olyan rosszul kezelte a Romban, mikor ez a közös alvás mizériám feljött, most viszont úgy tűnt megérti, sőt segíteni próbál, hogy ne feszengjek ezen itt.
Csak most tűnt fel, hogy Harry kezében ott pihent a táskám, a vállán pedig a sajátja. Elvettem volna tőle az egyiket, hogy segítsek, de őt ismerve biztosan akadékoskodna egy sort és nem akartam itt a recepciós előtt műsort csinálni, így inkább csak vártam.
Amint megkapta a kulcsot a liftek irányába mentünk, ami a hatalmas lépcső mellett volt. Egészen nyugodtan tűnt a hotel, nem volt sok ember lent és a liftre sem kellett várnunk.
- Hoztam volna a saját táskámat én - mondtam már a liftben állva, miközben az ötvenharmadik emeletre tartottunk. Inkább bele sem gondoltam mennyire magasan leszünk, a tériszonyomnak biztosan nem tenne jót az a gondolat.
- Minden bizonnyal hozzá vagy szokva, hogy ki vagy szolgálva - válaszolta. Akár hányszor felhozza ezt az elkényeztetés témát mindig kicsi felidegesít vele, hiszen lekezelően mondja a dolgokat rendszeresen és nem szeretem, mikor úgy tesz.
- Megoldom a dolgaimat magamnak is - mondtam hozzá hasonlóan hidegen, s levezettem a kezem magam mellé, kettőnk közé és a táskám fogantyújára tettem, amit ő is szorongatott. A kezeink összeértek, fel is tűnt mennyivel melegebb volt a keze az enyémnél, de hiába húztam kicsit nem engedte el és túlságosan drága volt ez a táska ahhoz, hogy nagyobb erőfeszítéssel vegyem el tőle. A szemeimet összehúzva pillantottam fel rá, hiszen nem értettem mire fel szól meg valamiért, majd nem engedi ha tenni akarok ellene.
- Vicceltem!
- Szólj, hogy nevessek legközelebb - forgattam meg a szemem.
Hála istennek nem kellett tovább ott állnunk kettesben, hiszen a lift egy hanggal jelzett, hogy megérkezett az emeletre és kinyílott előttünk. Én csak csendben követtem Harryt, nem tudtam hányas pontosan a szobánk és ő olyan magabiztosan közlekedett, hogy inkább ráhagytam és amúgy is morcos lettem kicsit a liftes eset miatt.
A folyosón egészen a végéig kellett mennünk, az utolsó ajtó előtt állt csak meg Harry. Voltam már életem során pár hotelben, ha az utolsó, szélső szoba a tiéd onnan rendszerint gyönyörű a kilátás, hiszen a hotel eleje vagy háta részére esik. Harry végighúzta a mágneses kártyát, ami ki is nyitotta az ajtót. Ahogy beléptünk az első dolog ami egyből elkapta a figyelmem az a hatalmas ablak, vagy inkább ablakok voltak. A teljes szembe fal üvegből állt, ami kinézett a városra és innen magasról egészen messze el lehetett látni. Egy csomó felhőkarcoló volt a látótérben.
- Én gyorsan elintézem a dolgom, sietek vissza - szólalt meg Harry. A táskáinkat letette a nappaliba a földre, ahova a bejárati ajtó nyílott. Meglepett, hogy egyből elmegy. Még csak körbe sem nézett, kicsit olyan volt mintha engem csak le akart volna rakni ide. Én már úton lettem volna épp beljebb a szobába, de megtorpantam és visszafordultam felé.
- Oké, vigyázz magadra!
Szavaimra már csak bólintott egy halványat, majd sarkon fordult és el is ment. Egyből csend keletkezett a szobában, és gondoltam ideje körbenézni. A színek ahogy lent sejtettem itt is sötétek voltak. Szürke, fekete és egy kevés fehér játszott a kifejezetten modern bútorok között. A nappaliban a bal falfelületen volt egy fekete bár rész, mini hűtővel, poharakkal, italokkal. Középen kicsit furcsa volt nekem a nappali. Két fotel volt a tv-vel szemben és a fotelek sem a legkényelmesebbnek tűntek. Nem gondoltam, hogy túl alkalmasak pont tv-t nézni hiszen fa volt maga a kerete, a közepén és a hátán volt anyag. Inkább szék volt nekem, mint fotel. A tv mögötti rész végig ablak volt.
Aztán jobbra fordulva volt egy alig egy méteres folyosó, hatalmas tükörrel a falon. Szemben egy hatalmas, kétszárnyú üvegajtó volt ami a fürdőszobába vezetett. Ott jobbra egy hatalmas fürdőkád, balra két mosdó, mellette a falat végig tükör fedte. Szemben pedig ismét egy üvegajtó volt, ez már a zuhanyzóba vezetett. A zuhanyrózsa fel volt függesztve a plafonra és hatalmas volt, míg a falon volt egy kézi is külön.
Nem semmi - bólintottam elismerően.
A zuhanyzó mellett volt még elrejtve a sarokban egy wc és tetszett, hogy nyitott az üvegajtók miatt minden szinte, de mégis el van rejtve aminek el kell lennie.
A fürdőből kilépve jobbra már a háló jött. Szemben folytatódott a hatalmas ablak, itt is üvegből állt az egész fal, ahogy a nappaliban. A jobb falfelületnél volt ott a két hatalmas franciaágy. Mindkettőnél kettő kettő éjjeliszekrény, az ágy kerete fekete volt, az ágynemű pedig szürke. Tényleg gyönyörű és tágas lakosztály volt, mondjuk nyilván azért, mert inkább négy embernek lett kitalálva, nem kettőnek.
A nappaliba visszamenve még láttam, hogy nyílik egy ajtó az ablaknál és feltűnt mögötte az erkély is, így azt vettem célba. Ahogy kiléptem megcsapta az arcom a hideg szél, nyilván rohadt magasan voltunk és nem is volt tervben, hogy a korláthoz közelebb menjek. Tisztes távolságban pillantottam körbe, tőlem jobbra a sarokban ott pihent a földbe beépített jakuzzi, balra pedig két napozóágy volt. Leguggolva elkezdtem tanulmányozni a gombokat a jakuzzi szélén. Hamar megtaláltam hogy tudom bekapcsolni a masszázs részt, és a hőmérsékletét is be tudtam állítani.
Na, legalább elfoglalom magam míg Harry nincs itt.
Mivel láttam, hogy a fürdőszobában ott pihent két fehér köntös a hotel logójával azt egyből leakasztottam, majd a táskámból kivettem a bikinim és sietősen átöltöztem. A hajamat felcsavartam egy kifejezetten össze-vissza, de praktikus kontyba és a telefonnal a kezemben mentem ki újra az erkélyre. A telefonom és a köntös a napozóágyra tettem és sietősen lépegettem a vízbe, hiszen hideg volt a levegő.
Egy nagyot sóhajtottam, olyan jóleső volt ahogy a meleg vízbe leültem és elkezdett egyből masszírozni hátulról a sugár. Közben kíváncsian néztem a kilátást, míg minden amit hallottam az a vízsugár és a víz pezsgése volt, illetve a lenti forgalom. Autó hang, dudálás.
Kicsit abszurd volt ez a helyzet, ahogy Harry letett ide engem, mint egy zsák krumplit, aztán el is tűnt. Eszembe is jutott vajon mit csinál most épp, kivel, hol. Reméltem nem esik majd baja, azért akár hogy is vesszük aggódtam érte. Néha olyan Harry mintha nem látná ő saját magában az értékeket. Vannak rossz szokásai, kinek nincsenek? De bárcsak néha úgy látná magát, ahogy én is akár őt. Különleges férfi, csak ne lenne velem néha lenéző.. bár hiszem, hogy mostanra már csak azért csinálja, mert tudja, hogy az az egy dolog az, amivel mindig ki tud hozni a sodromból és kicsit élvezi feszíteni a húrt. Mindig próbálok rá nem reagálni, de egyszerűen ha vicc ha nem, rosszul esik és mindig azt érzem, hogy meg kell magam védeni.