"Jó, tudom, és nem kétlem, tudod:
együtt töltöttük az egész napot,
- de annyit most kérdezhetek talán,
hogy közben, csak egyszer is, gondoltál-e rám." Fodor Ákos
Clarissa Herrera
A tegnap estét jelen pillanatban még Serena előtt sem emlegettem. Persze jópárszor kaptam tőle pár sunyi tekintetet, de mivel reggel ott ült velünk egyszerre a családból mindenki az asztalnál, nem volt elég merész, hogy rákérdezzen.
Reggeli után a városba mentünk vele és Miával. A plázában nézelődtünk, sétáltunk és vásároltunk kicsit. Délután ígyis dolgozom, bár Serena úgy szerette a Romot, hogy szinte örült amiért ma oda is jön velem.
Aztán miután mindent körbejártunk utoljára a könyvesboltba tértünk be, ami egybe volt építve egy kávézóval is. Amint beléptünk megcsapott az erőteljes kávé illat miközben célbavettük az első üres asztalt amit kiszúrtunk. Serena és a húgom kávét rendeltek, míg én csak egy light kólát és az asztalra könyökölve nézelődtem míg vártunk. Én nem kávéztem, annyira nem rajongok az ízéért, viszont a kóla függőségemmel biztosn hasonló mennyiségű koffeint viszek be mintha kávéznék.
Tervben volt, hogy még besétálok egy körre a könyvek közé, de még mindig a Büszkeség és Balítéletet olvastam és nem szeretek egyszerre többet elkezdeni. De akkor is szét akartam nézni. Kifejezetten aranyos volt ez a hely, tetszett hogy egyben volt a kettő, így bárki csendben olvasgathatott miközben kávézott vagy csak beült ide egy kis időre.
Egyértelműen kihagyott a szívverésem egy pillanatra, mikor csak ártatlanul az ablak felé pillantottam. Az volt a legjobb asztal, hiszen kinézett az utcára, viszont ami egyértelműen meglepett az Harry volt, aki ott üldögélt. A füle be volt dugva egy fülhallgatóval, az asztal felett görnyedt miközben bele volt merülve egy könyvbe. Ez az a látvány volt, amit sosem képzeltem volna, hogy magam előtt látni fogok valaha. Alapvetően is valahogy a vonzó pasik nem olvasnak, és Harryből pedig végképp mindent kinéztem, csak ezt nem. Kifejezetten szép látvány volt ugyan. A nap sugarai rávetültek a könyv lapjaira előtte, a tartása miatt a haja előre volt hullva kicsit az arcába. Amint vissza pillantottam a mi asztalunkra egyből szembetaláltam magam a két lány vigyorgó tekintetével.
- Ismered? - kérdezte Mia. Nem lehet, hogy ilyen feltűnően bámultam.
- Oda jár mostanában a Romba, de egy kifejezetten zűrös pasi - válaszoltam egyszerűen. - De vonzó, és titokzatos - vigyorodtam el.
- Ajaj - ingatta meg a fejét Mia. - Helyes.
- Naná, tegnap is tök jó fej volt a kocsiban, te meg ott ültél mint egy kuka mellette szótlanul - teremtett le Serena. Egyből a szemöldökömet ráncoltam a szavaira. Még jó, hogy Harry jó néhány méterrel és asztallal odébb ült tőlünk és nem hallott minket.
- Mondtam már hogy bunkó volt, nem volt kedvem úgy jópofizni - válaszoltam. Ez félig igaz volt. A teljes igazságba beletartozott az is, hogy olyan hirtelen jött be az életembe Felix után Harry, hogy nem volt időm megszokni úgymond. Csak furcsa volt olyan közel lenni hozzá, furcsa volt a kocsijában ülni és ő maga egy furcsa ember.
- Engem is avassatok már be - szólt közbe Mia.
- Serena elmondja, én addig szétnézek - böktem a könyvespolcok felé és sietősen fel is álltam az asztaltól és az említett irányba mentem. Miát már amúgy is be akartam avatni, mindössze nem akartam megint percekig Harryről társalogni és S úgyis imád beszélni, nálunk ez egy ilyen családi dolog, így úgy voltam vele majd ő elmeséli.
Nem igazán volt konkrét könyv, amit kerestem. Általában romantikus novellákat szeretek olvasni és mindig csak veszek egyet aminek megtetszik a hátán a sztorija. Ezek alapján most sem volt meglepő, hogy a romantikus stócok mellett álltam végül meg és a kezembe vettem egy könyvet, aminek először elkapta a figyelmem a borítója. Már egészen bele is mélyedtem a hátoldalába, mikor egy mély hang megszólalt mellettem.
- Maradjunk annyiban, hogy nem lep meg miért tetszik neked ez a könyv.
Hirtelen felkaptam a fejem s egyből találkozott a tekintetem a Harryével, aki a Büszkeség és Balítélet könyvet fogta épp a kezében. Szavaira a szemöldökömet ráncoltam és az emlékeimben kutattam, hogy valamikor megemlítettem-e neki hogy épp azt olvasom, de nem rémlett semmi ilyesmi. Próbáltam nem egy zavarba jött tinédzsernek kinézni, így egy nagy sóhaj után kihúztam magam és összeszedtem szétesett gondolataimat mielőtt megszólaltam volna.
Ma egyáltalán nem számítottam arra, hogy összefutok vele valahol, arra meg végképp nem, hogy le is szólít. Mellette valahogy akaratlanul is azt érzem, hogy egy púp vagyok a hátán és legszívesebben szabadulna a társaságomtól, de mégis ő kezdeményez felém, így lehet ezt rosszul gondolom. Nyilván a hidegsége miatt van ez is, de én gyűlölöm ezt az érzést és fogalmam sincs mit kezdjek vele egy egyszerű, amúgy is rideg és esős hétköznapon.
- Nem gondoltam volna, hogy szeretsz olvasni - válaszoltam. A könyvet a kezemből visszatettem a helyére, majd összekulcsoltam a kezeimet a mellkasom előtt mielőtt ismét ránéztem volna. A tegnapi után egyértelműen még furcsább volt a társaságában lenni, pedig már eddig sem volt olyan egyszerű. - És honnan tudod, hogy olvastam? - tettem hozzá.
- Múltkor láttam a kezedben a Romban és kíváncsi voltam - válaszolta egyszerűen. Szóval csak azért esett a választása erre a könyvre mert látta nálam? És tényleg ennyire figyelmes lenne? Őszintén semmit nem tudok erről a férfiról. És ha ez így van valószínűleg ez volt a szememben a legromantikusabb dolog amit valaha tett értem egy srác.
- És miért nem lep meg, hogy tetszik nekem?
- Mennyi kérdésed van ma - állt egyik lábáról a másikra és halványan el is mosolyodott. Hiába, olyan témáról beszéltünk, ami tényleg érdekelt.
- Kíváncsi vagyok - rántottam meg a vállam és tovább néztem mélyen a szemébe, hogy mutassam várom a válaszát.
- Elizabeth egy okos és gyönyörű lány, de makacs, túl sokszor beszél gondolkodás nélkül és előítéletes is, nem emlékeztet valakire? - kérdezte. Mondata ha lehet még jobban meglepett. Tehát tényleg olvasta, nem csak úgy tett mintha olvasta volna, sőt fel is fogta amit olvas. Hirtelen kedvem lett volna letérdelnem elé és szerezni neki egy kis örömet érte, ami nem lett volna olyan nagyon Lady Elizabethez méltó, ha már hozzá hasonlított.
- Lenyűgöz, hogy olvastad - mondtam őszintén és inkább nem válaszoltam a kérdésére.
- Még van öt fejezetem a végéből, úgyhogy még ne ájulj el teljesen - válaszolta pimaszul, miközben mellém hajolt kicsit, hogy letegye könyvet a polcra. Szóval ide jár be olvasni? Miért nem veszi meg és olvas otthon? És ő vajon mit gondol a könyvről? Annyi kérdésem lett volna még ezzel kapcsolatban. Én sem fejeztem még be, de láttam a filmet, így tudtam hogy mi lesz a vége.
- Miért itt olvasol? - kérdeztem.
Kíváncsiságomra elmosolyodott ismét. Már egészen, na jó nagyon lassan, de kezdtem megszokni, hogy mindig ilyen erőteljesen méreget. A tekintete mindig a szemembe néz, még ha én megszakítom és elpillantok is ő tovább vizslat, míg ismét bele nem nézek a szemébe. Mindig zavarba ejt vele és kicsit kihívásnak is élem meg sokszor, hogy álljam a tekintetét és ne legyek olyan gyenge. De rendszerint elbukok, mert gyönyörűek a szemei és akár hányszor a rideg és hideg külseje kedvesebb lesz egy halvány mosoly miatt az elvarázsolás mellett zavarba is ejt vele, hiszen látom, hogy másokra nem néz így. Nem az a mosolygós típus.
- Öt percre lakom innen, nem szeretek otthon lenni és ha nincs más dolgom inkább ide jövök mostanában - válaszolta tömören. Ó, szóval a belváros közepén lakik valószínűleg egy lakásban, és nem szeret otthon lenni?! Néha pontosan olyan embernek tűnik, aki szeret egyedül lenni és az emberek idegesítik és pont ő ne szeretne otthon lenni?
- Nincs kedved csatlakozni hozzánk? - kérdeztem. Kicsit rosszul éreztem magam egyből a nem szeret otthon lenni mondata miatt és gondoltam így legalább tovább elfoglalhatja magát velünk. A mondatomat hallva kicsit oldalra döntötte a fejét és hezitálni kezdett.
- Inkább te csatlakozz hozzám, épp ebédelni indultam - válaszolta és most én hezitáltam.
Serena már holnap hazamegy, este is ott lesz velem a Romban, de akkor is bűntudatom keletkezett egyből. Bár őt ismerve és azt, ahogy folyamatosan Harryre bíztat biztosan nem bánná. Ugyanakkor maga a felajánlás is meglepett. Amint mondtam Felix soha nem hívott sehova kettesben, előtte pedig maximum középiskolában volt egy két srác akivel néha sétálgattam egyet, de az még egyértelműen csak tini szórakozás volt. Ugyanakkor egy ártatlan ebéd simán baráti is lehet, ha például Zayn hívna már itt sem lennék, hanem az étteremben ülnék, de egyszerűen Harry más és így komplikáltabb.
Végül elfogadtam a meghívását, még ha kicsit félve is. Amíg visszamentem a lányokhoz ő fizetett a pultnál, majd a bejáratnál várt rám. Mia és Serena persze izgatottabbak lettek mint én magam, így inkább már csak nevetve a fejemet ingattam rájuk miközben távozni készültem. A vásárolt szatyrokat ott hagytam náluk, egyedül a táskámat tettem a vállamra, ami kicsi volt, de a telefonom, a pénztárcám és persze a paprika spray-em ott pihent. Csak a szükséges dolgok.
Harryvel csendben sétáltunk a kijárat felé. Kicsit szednem kellett mellette a lábam, a tempójában is megmutatkozott hogy mennyivel magasabb volt nálam és mennyivel hosszabbak voltak a lábai. Mikor ő egyet lépett, nekem kettőt kellett volna hogy olyan tempóban menjek mint ő.
Igazából alig fél perc múlva már megkérdőjeleztem magamban a döntéseimet. Nem, nem vagyok haragtartó típus, de akkor is azt éreztem lehetne magam felé több tiszteletem és lehetnék én is hidegebb felé, mint amilyen ő néha velem. Viszont húzott a kíváncsiság, és azt reméltem egy ilyen hétköznapi random ebéden talán jobban megismerhetem és megérthetek vele kapcsolatban pár dolgot.
Az időjárás kifejezetten borult és szeles volt. Amint kiléptünk a plázából belekapott a hajamba a szél és le is szidtam magam amiért csak egy fehér, bordázott anyagú felső volt rajtam, ami ugyan hosszú ujjú volt, de vékony és rövid is. A sötétszürke laza farmer és a felső között kilátszódott a hasam. Ezen kívül egy fehér sportcipő volt rajtam, néhány ezüst színű ékszer és egy fekete kistáska lógott a vállamon.
Egy egyszerű szett volt, és nem lehetett volna jobban az időjáráshoz illő de úgy terveztem csak a plázán belül leszünk, így nem agyaltam reggel rajta túl sokat.
A pláza bejáratától balra indultunk. Egyszerűen egymás mellett sétáltunk eleinte, aztán kissé meglepetten és egyben értetlenül léptem én be a járda belső oldalára amiért Harry a kezeit a derekamra téve lényegében odairányított, ő pedig a helyemre a külső oldalra ment. Amennyire zavarodott voltam és nem számítottam egy ilyen tettre tőle, annyira tartottam aranyosnak, hogy a járda forgalomhoz közeli oldaláról befelé irányít. Nem, mert egy romantikus dolognak tartottam, ez akár baráti, sőt ismerősi szinten is megeshet, csak egy figyelmes dolog volt, amit soha nem tapasztaltam korábban egy férfitól sem.
Melengette a szívem.
Amikor már percek óta sétáltunk kezdett felemészteni a csend. Próbáltam kitalálni valami témát, amit felhozhatnék neki, de esküszöm leblokkolt az agyam és egy értelmes gondolatom sem volt. Így hát csak tempósan sétáltam mellette, miközben az utcát figyeltem. Figyeltem, ahogy az autók elsuhannak mellettünk, s ahogy az emberek sétálgatnak, vagy épp harcolnak a széllel közben.
- Ha továbbra is ilyen tempóban megyünk várj, mert benyomom az edzés kezdete gombot az órámon - szúrtam oda, mikor már konkrét mély levegőt vettem, hogy ne legyen olyan nyilvánvaló, hogy lassan lihegek. Oké, nem vagyok az a hú de sportos formában lévő ember, de akkor sem erre készültem.
- Oh, bocs - válaszolta és lelassított. Ahogy ránéztem egy pillanatra láttam, hogy halványan elmosolyodott.
- Mi az?
- Semmi, csak olyan pici vagy azért nem tűnt fel - jegyezte meg.
Na ne, Sherlock. Tényleg kifejezetten alacsony voltam hozzá képest, bár én elég sok mindenkihez képest az vagyok. Egészen csodabogárnak is számítok otthon, hiszen a családomban mindenki magas. A nagyim és a dédim voltak egyedül olyan alacsonyak mint én, bár annyira sosem törődtem vele. Szeretem ha egy srác magasabb nálam, biztonságérzetet ad.
Közben meg is érkeztünk valószínűleg oda, ahova Harry tervezett jönni, hiszen lelassítottunk. Egy teraszos étteremnél voltunk, nem tűnt túl komolynak de nem is gyorsétterem volt. Azt mondanám a tökéletes arany középút. Fura lett volna beülni vele egy puccos helyre, még így is fura volt minden.. nagyon is.
- Szép napot, a kinti asztaloknál tudtok helyet foglalni. Bent tele vagyunk sajnos - mondta egyből a pincér srác.
- Jó napot, jó kint - válaszoltam és el is indultam a legszélső asztal felé. A pincér srác és Harry is néztek utánam, majd követni kezdtek. Nem szeretek nagy dolgot csinálni apróságokból. Nincs hely? Jó kint, tök mindegy.
A sarkon lévő asztalnál két kisebb kanapé volt egymással szemben, középen asztallal. Én egyből leültem a belsőre, Harry pedig velem szemben. A válla felett és tőlünk jobbra láttam az utcát és a várost. Amúgy is jobban szeretek kint ülni éttermekben, bent olyan személyesebb. A pincér a kezünkbe adta az étlapot, felvette az italrendelést, majd kettesben is hagyott minket.
- Biztos nem fogsz fázni? - kérdezte. Az étlapról egyből rápillantottam, találkozott is vele a tekintetem. Aranyos volt, hogy eszébe jutott.
- Nem vagyok fázós - ingattam meg a fejem. Oké, kicsit füllentettem. Már az ide vezető úton is felállt néha a karomon a szőr egy egy nagyobb széllökésnél, de az igaz, hogy alap esetekben nem fázom soha.
Válaszomra bólintott egyet és ismét visszaesett a tekintete az étlapra. Elég volt egyszer végigfutnom egyből megakadt a tekintetem azon, hogy van kemencés olasz pizza. Egy jó pizzával bármikor le lehet venni a lábamról, és nem is akartam sokat variálni.
Közben kicsit ismét kezdett zavarni a csend. Beszélgethettünk volna annyi mindenről. Milyen kajákat szeret, szereti a várost, volt már itt? De mi csak csendben ültünk egymással szemben és felemésztett kicsit a dolog.
- Miért feszengsz? – kérdezte hirtelen. Meglepett, hogy így feltűnt neki a dolog, valószínűleg annyira feltűnően nem csináltam. Egyszerűen csak nézelődtem és egyik helyzetből a másikba mozogtam, a lábam fel - le rugózott és a kezemmel is játszottam, de kerültem hogy rápillantsak.
- Csak.. – kezdtem sóhajtva, miközben gondolataimban próbáltam nem sértően összerakni, amit mondani szeretnék neki. – Csak furcsa ilyen néma csendben lenni valakivel, mármint oké, ha hozzád szólok, válaszolsz, de valljuk be, nem könnyű veled beszélgetni – mondtam ki végül. Az arcomon mosoly ült, hogy lássa ez nem egy bántó, sokkal inkább egy őszinte mondat volt. Láttam rajta, hogy meglepődött és keresi a szavakat, mit is válaszolhatna erre.
- Rohadtul nem könnyű ez – rázta a fejét és elpillantott rólam. Keserű íz keletkezett a számban, arra gondoltam megbántottam, de egyszerűen nem bírtam tovább magamban tartani, hogy mennyire idegesít a viselkedése.
- Olyan dühítő vagy – túrtam a hajamba, mire újra rám pillantott és egy enyhe mosoly látszott az ajkain.
- Az lennék?
- Igen, határozottan – bólogattam és kitartottam szavam mellett, pedig átható tekintete égetett.
Hosszan tartó szemezésünket végül a pincér szakította meg, aki megjelent az asztalunk mellett az italainkkal és egy notesszel, hogy felvegye a rendelést. Hozzám hasonlóan Harry is pizzát rendelt.
- Nem kötelező velem jópofiznod - szólalt meg újra, mikor kettesben voltunk. Egyből összeráncoltam a szemöldököm és rosszul is éreztem magam, hiszen egyáltalán nem erről volt szó.
- Nem is vettem ezt kötelességnek, egyszerűen csak semmit nem tudok rólad, és rohadt nehéz néma csendben ülni veled szemben órákig, mikor annyi kérdésem lenne, de nem merem feltenni őket, mert néha ilyen vagy, néha olyan - fakadtam ki. Végig ezek a gondolatok cikáztak bennem és muszáj volt őket kimondanom. Ennél nehezen tudott volna kínosabbá fordulni az ebédünk, ennél még a csend is jobb volt, ebben biztos vagyok.
- Kérdezz, hajrá - válaszolta és ismét a szemembe nézett.
A gyűrűkkel díszített kezei az asztalon voltak ahogy kicsit rá volt támaszkodva. Én egyszerűen hátra voltam dőlve a kanapén mostanra és elpillantottam róla egy kicsit, hogy gondolkozzak mit kérdezzek tőle ha már így itt van rá az alkalmam. Közben ismét jött egy nagyobb széllökés így összehúztam magam jobban, hiszen teljesen átjárt egy pillanatra a hideg.
A hirtelen felálló Harry ismét elkapta a tekintetem. Kíváncsian figyeltem mit csinál és egyértelműen meglepődtem és a szívem is hevesebben kezdett dobogni mikor megértettem őt. A szürke-fekete kockás inget levette magáról és felém lépett vele a kezében.
- De rajtad póló van, így te jobban fogsz fázni - válaszoltam miközben felnéztem rá.
- Túlélem - válaszolta és közben lehajolt kicsit hozzám, hogy az inget a vállamra terítse.
A hátam elemelkedett a kanapéról, hogy segítsek neki és egyből átjárt a kellemes meleg, hiszen az inge még mindig kellemes volt az ő testének melegétől. Az illata kifejezetten erős volt, teljesen körbejárt és azt hittem csak azért ilyen domináns, mert egy pillanatra közel hajolt hozzám mikor rám terítette az inget, de ahogy visszaült megmaradt, így egyértelmű volt, hogy az ingének volt ilyen jó illata. Mivel nem akartam úgy kinézni, mint egy felfuvalkodott nő a vállán a férfi ingjével a kezemet egyszerűen bele dugtam az ujjába és rendesen felvettem. Kicsit nagy volt rám, de ha valaki látott volna biztos nem nézett volna rám furcsán, hiszen amúgy is sokszor vagyok hasonlóan laza, bő ruhákban.
Viszont ez más volt.
Vettem már magamnak férfi ruhákat és hordtam őket, de a tudat, hogy ez a Harryé és ő illata volt miközben viseltem egyértelműen megdobogtatta kicsit a szívem.
Csak másodpercekkel később volt merszem ránézni az eset után. A tekintete épp a felsőtestemen járt, pontosabban az ingjén rajtam, viszont mikor az arcomra pillantott elmosolyodott. Úgy tűnt ezerrel gondolkodott valamin, lehet furcsán érezte magát amiért nekem ajánlotta és megbánta, ami egyből kicsit rossz érzést keltett bennem.
- Köszönöm - esett le, hogy milyen pofátlan voltam és még csak meg sem köszöntem a tettét. Aztán közben az is eszembe jutott, hogy eddig a kérdésen gondolkodtam, vagyis kellett volna, de annyira kizökkentett a tette, hogy elfelejtettem.
- Szívesen - válaszolta. - A kérdéses ajánlatom már nem sokáig van érvényben - tette hozzá. Valószínűleg kíváncsi volt mit akarok tudni.
- Egyedül élsz? - kérdeztem.
- Egyedül - bólintott. Hm szóval nincs gyereke, vagy nem ő neveli, nincs barátnője vagy nem lakik vele és nem is a családjával van. Legalább szűkült a kör.
- Mikor költöztél külön otthonról? - kérdeztem ismét. Reméltem, hogy még érvényben van hogy kérdezhetek.
- Hát, így kérdezve soha - válaszolta sejtelmesen és a tekintete leesett a kézfejére, ami ismét az asztalon pihent. Soha? Mi az hogy soha? Ismét összeráncoltam a szemöldököm és agyaltam, hogy tovább vigyem-e ezt a témát vagy beszélgessek inkább az időjárásról vele. - Olyan aranyos ahogy agyalsz. Előbb is ugyan ilyen arcot vágtál mikor mondtam, hogy kérdezz - szólalt meg ismét. Szavaira egyből az ajkamba haraptam hiszen zavarba jöttem, de halványan elmosolyodtam hozzá hasonlóan.
- Csak nem értem és nem akarlak faggatni.
- Ezért szeretek veled lenni - válaszolta, amivel ismét összezavart, de megdobogtatta a szívem.
Ajaj, két szív dobogtatás egy ebéd alatt veszélyes.
Örültem, hogy ha még az emberek tettét jól ismeri is legalább a gondolataimban nem tud olvasni. Akkor most látta volna milyen aranyosnak gondolom néhány mostani megszólalását, amire eddig sosem volt precedens.
A pillanatot végül a pincér zavarta meg a két pizzával a kezében. Amint megpillantottam őket és megéreztem az illatukat eszembejutott, hogy farkaséhes vagyok és izgatottan ültem fel jobban a kanapén hozzá. Amilyen jól nézett ki olyan finom is volt és még hálás is voltam ennek a két pizzának, hiszen ők húztak ki minket egy kifejezetten furcsa beszélgetésből.
Egy ideig csak csendben ettünk, ugyanakkor a csend most nem zavart úgy mint előbb. Most emésztgettem magamban az eddig történteket, illetve élveztem az ébédemet. Kifejezetten jól éreztem magam, mostanra eldöntöttem, hogy én is szeretek az ő társaságában lenni. Izgalmas, sosem tudhatod hogy reagál majd épp, viszont egyértelműen olyan dolgokat képes tenni vagy mondani amikkel a lehető legpozitívabban lep meg. Ezekkel kompenzálja a dolgokat és így könnyebb elnézni ha éppen bunkó vagy hideg néha. Egy igazán összetett személyisége van, különleges és egyértelműen nem az a típus aki sok embernek megnyílik.
- Hagyd, majd én - mondtam egyből, mikor a pénztárcájáért nyúlt a zsebébe. A pincér ott hagyta a számlát egy kiskönyvben az asztalon és illedelmesen odébbállt míg fizettünk.
- Dehogy fizetsz te, ne viccelj - ingatta a fejét és úgy nézett rám mintha a világ legnagyobb butaságát mondtam volna.
- Te hívtál el, én fizetek. Miért ne lehetne így? - akadékoskodtam tovább.
- Én hívtalak meg, én fizetek. Téma lezárva - mondta határozottan és közben beletette a fekete kiskönyvbe az összeget.
Én csak egy nagyot sóhajtva ráhagytam a dolgot. Nem akartam műsort csinálni, és olyan határozottnak tűnt, hogy biztos nem tudtam volna meggyőzni pár perc, de még talán pár óra alatt sem. Én hiszem, hogy attól még hogy ő a férfi neki kell kötelezően fizetni. Ahogy azt mondom, hogy nem élünk 1800-ban akkor, mikor valaki lekezeli a nőket, így ekkor is azt mondom. Attól hogy nő vagyok én is meghívhatom a férfit.
- Hazavihetlek? - kérdezte, mikor már kiléptünk a helyről. Az ingje még mindig ott pihent rajtam és eszembe is jutott, hogy rajta egyáltalán nem tűnt fel, hogy fázott volna vagy megrezzent volna a hideg szél miatt.
- Azt megköszönném, de csak ha legközelebb fizethetek én - válaszoltam és a szemem sarkából rápillantottam, miközben hozzá hasonlóan jobbra kezdtem sétálni mellette. Szavaimra megforgatta a szemét, majd egy egyértelmű vigyor csúszott a szájára.
- Szóval lesz legközelebb? - sandított rám.
- Akár - rántottam meg a vállam és halványan nevetni kezdtem. Kicsit zavarba jöttem, sokszor nevetek ha zavarba jövök de így legalább általában oldom a feszültséget.
- Akár - bólintott engem ismételve még mindig széles mosollyal. - Hölgyem - intett maga elé és közben fel sem tűnt, hogy odaértünk a kocsijához.
Elmotyogtam egy halk köszönömöt zavaromban, miközben behuppantam a méregdrága autóba. Hát ha valaha is egy autót képzeltem volna Harrynek, biztos nem ez lett volna ezt. Ezt maximum egy milliomos középkorú vállalkozóhoz tenném, persze csak az ára miatt, hiszen alapvetően gyönyörű volt. Most nappal is kifejezetten letisztult és modern volt kívül belül, viszont amikor múltkor megláttam este a színes fényeket és ledeket akkor tűnt ez a kocsi igazán elképesztőnek.
Közben Harry is beszállt a vezetőülésre. A kocsi motorja kifejezetten halk volt és így nappal a fények sem égtek belül, viszont a nagy kijelzők még most is szépek voltak.
- Hazamész? - kérdezte, miközben kikanyarodott a két kocsi közül az út széléről. Én egyből a biztonsági övért nyúltam, az már tegnap is feltűnt, hogy ő akkor sem kapcsolta be és a nyelvemre is haraptam akkor is és most is, hogy ne szóljak érte neki. Az hagyján hogy ablakon kidobott pénzről van szó ha egy rendőr ezt kiszúrja és megbüntet, de egy balesetnél tényleg rohadt sokat ér, hogy kirepülsz-e a kocsiból vagy legalább megfog az öv legrosszabb esetben is.
- Öhm - hümmögtem, miközben az órámra pillantottam. Már fél három volt, jól elszaladt az idő. - A Romba ha nem baj neked, három körül már mindig bent vagyok úgyis - mondtam. Nem akartam úgy hangozni mintha egy taxishoz beszélnék, mostanra már tényleg lehet túlgondolok mindent.
A kocsiút csendesen telt, bár mostanra a csend talán kevésbé zavart mint az étteremben. Lehet hozzászoktam és inkább megértettem, hogy nem azért van csendben, mert utál hanem azért, mert ő nehezebben nyílik meg embereknek és még van körülötte egy elég magas fal, amit nem vagyok biztos, hogy jó ötlet elkezdeni lebontanom. Még mindig kételkedtem kicsit ha arról volt szó magamban, hogy Harry az az ember-e, akit be kell engednem az életembe.
- Köszönöm, és az inget is. Visszaadom - mondtam, mikor lelassított és félrehúzódott a Rom előtt. Az övet kikapcsoltam és már húztam volna le a vállamról mikor megállított.
- Hagyd, nem akarom hogy megfázz míg beérsz. Majd visszaadod.
Hangja olyan kedvesen csengett és már már úgy tűnt zavarban van. Rám nézett ugyan, de gyorsan elpillantott és elkaptam ahogy a szorítása is erősödött kicsit a kormányon.
Így hát még egy sor köszönöm után pattantam csak ki a kocsijából. Ő egyből nagy gázzal elhajtott, én pedig csak egy nagy sóhaj mellett néztem utána.
Soha nem találkoztam még nála furcsább emberrel.
Hello!
Lenne egy kérdésem hozzátok: tetszik-e ha a főszereplő szettjéről rakok be képet? Vagy bízzam a képzeletetekre? :)
És milyen a könyv? Mindig szívesen látom a kommentjeiteket! M.