"Nyáréji hold, szivek zűrzavara,
óh égő avar esti illata,
s ti, sorsok, álmok: csak sírnunk lehet?
Kérdezzek? Vége?! Hát kérdezhetek?!"
Szabó Lőrinc
Amikor otthon az ágyban feküdtem egyértelműen azt tettem, amit nem szabadott volna. Elkezdtem Felixen agyalni. Harryn is gondolkodhattam volna, hiszen meglepően kedves volt ma velem, ugyanakkor mintha pofon vertek volna úgy lett tele az agyam azzal, hogy Felix tényleg ilyen egyszerűen túllépett rajtunk.
Elszomorított.
Vissza pörgettem az emlékeket oda, mikor az ismerettségünk elején jártunk és amennyire megmosolyogtattak az emlékek annyira szomorúsággal is töltöttek el. Valamilyen oknál fogva az ugrott be először mikor Joshal, az egyik haverjával ketten maradtam az egyik buliban és Felixre terelődött a téma. Igaza volt abban, amit ő akkor mondott nekem.
Az egész haveri társaság más véleményen volt rólam, ebben biztos vagyok. Volt aki amint meglátott villámokat szórt a tekintete, viszont volt aki mellettünk állt és próbált minket Felixel közelebb lökdösni. Josh ebben a kategóriában volt, rajta láttam, hogy bír engem és én is kifejezetten kedveltem. Ki is tűnt kicsit a csapatból, ő nem szeretett a csajokkal játszadozni és mindig olyan kedvesen tudott beszélni egy egy nőről, aki épp tetszett neki, hogy egyből szimpatizáltam vele.
- Bírod Felixet? - kérdezte Josh. Két bárszéken ültünk épp egymás mellett egy szórakozóhelyen. Felix és a csapat szeretett idejárni, így én is csatlakoztam néha.
- Nyilván, de fura így - húztam el a szám. Még friss volt a dráma Aaronnel, és az érzelmeim is frissek voltak Felix felé. Lényegében megremegett a lábam ha ránéztem.
- Ha már elvetted az eszét ne hátrálj meg - mosolyodott el, mire egyből összeráncoltam a szemöldököm.
- Elvettem az eszet?
- Hát biztos nem ok nélkül képernyőfotózza le a képeidet instán, aztán küldi el nekem néhány bókkal - nevetett fel. A gyomrom egyből liftezett a szavaira, soha nem néztem volna ezt kis Felixből. Soha.
- Komolyan ilyet csinál? - nevettem vele, ugyanakkor a hasamban pillangók csapkodtak hiszen aranyosnak gondoltam és egyből azon agyaltam milyen képeket tehettem mostanában, ami annyira tetszett neki.
- De ne nagyon éld bele magad. Én esküszöm szurkolnék nektek, tök jók lennétek együtt de..
- Mi? Most mibe? - vágtam a szavába.
- Én nem akarok Felix ellen beszélni, de esélytelen kb. Aaron mindig ott lesz, ő sosem fogadná ezt el. Nekem már néha a könyökömön jön ki a beszólogatás.
Akkor tudatosult bennem először, hogy mennyire rossz szituáció ez neki, de mégis valamiért nem hátrált meg. Ezek után mág hónapokig, sőt több mint egy évig ott voltunk egymás életében igencsak intenzíven.
Emlekszem akárhányszor kicsit is ivott velem írogatott hajnalban még ki nem dőlt. Hányszor éjszakáztam csak azért, hogy beszélgessek vele. És na jó, ha én ittam is hozzá hasonlóan vele csevegtem, egyszerűen csak élveztük, hogy egymás kis titkai voltunk.
Még újévkor is én voltam az első gondolata, pedig ő akkor is a csapattal volt, én pedig otthon.
Felix: boldog új évet❤️
Én: neked is❤️ milyen a buli?
Felix: jobb lenne ha te is itt lennel
Én: csak a duma
Felix: sosem tetszettek a nagyszájú lányok, mondtam már?
Én: akkor rossz helyen jársz
Felix: tudom, de már mindegy..😏
Hm, ja, mindegy volt. Bár egyértelműen soha nem fejeztük ki egymásnak mit érzünk. Ha ő nyitott, én jobban bezártam, mert azt hittem csak játszik és fordítva. De néha elég volt csak pár elejtett mondat, hogy egyértelmű legyen mennyire érdekel minket a másik és mennyire élvezünk egymás társaságában lenni minden hátsó dolog ellenére is.
Valószínűleg Josh házibulijában volt a legnagyobb a szikra közöttünk. Aaron nem volt jelen, de nyilván nem egy ember kész lett volna bármit jelenteni neki. Körülbelül olyan pletykás volt az egész fiúcsapat jó néhány tagja, hogy egyenes nyomozóknak is elmentek. Vagy kíváncsi néniknek a falukból, akik az ablakból figyelik a történéseket, hogy aztán azt körbeterjesszék az egész közösségben ha kell.
Mire feleszméltem Felix megragadta a kezem és kihúzott a házból egyenesen amögé. Kaitlyn, az egyik srác barátnője küldött is nekem néhány megvető pillantást mikor elkaptam a tekintetét kifelé. Őszintén nem értettem néha miért érdekelt mindenkit olyan nagyon az én dolgom, de hogy sikeresen tönkretettetek vele mindent az tuti.
- Miért jöttünk ide? - dőltem neki a mögöttem lévő falnak. Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy egy fehér blézert viseltem, a számon halvány mosoly ült ahogy felnéztem rá. A halvány lámpák fényében megcsillant a kék szeme.
- Veled akartam lenni- rántotta meg a vállát, majd a derekam köre fűzte a kezét és magához húzott.
A szívem hevesen kalapált a mellkasomban. Egy ideig csak úgy álltunk egymás karjaiban. Az egyik kezem a tarkóján pihent, a másik a vállán és csak élveztem ahogy felmelegített a tavaszi kicsit hideg éjszakai levegő mellett a testének melege. Az ő kezei a derekamon voltak, szorosan öleltek, néhányszor a bőrömbe markoltak kicsit majd újra lágy simogatásba kezdett.
Aztán ismét játszani kezdtünk.
A nyakamra néhány halvány puszit nyomott, beleborzongott ugyan a testem, de mikor a számhoz ért somolyogva lehajtottam a fejem. Benne volt a rizikó, hogy feladja egyből és nem nyomul tovább, de nem tette. Ismét közelebb dugta az arcát, halvány kacagásra is késztetett a tette, ami az ő arcára is mosolyt csalt, egészen addig míg össze nem ért az ajkunk és tényleg meg nem csókolt úgy, hogy most már hagytam is. A fellegekben jártam.
Aztán ahogy visszamentünk szétváltunk és úgy tettünk mintha mi sem történt volna, mintha nem lett volna olyan nagyon feltűnő eltűnni együtt. De nem bántuk. Izgalmas volt és játékos az egész.
- Gyere ki utánam 5 perc múlva - jött oda egy pillanatra még aznap este, hogy a fülembe suttogjon majd ki is menjen.
Én csak mosolyogva néztem utána, majd azonnal lehervadt a számról a mosoly, mikor összeakadt a tekintetem az egyik olyan haverjukkal, aki pontosan a nem bír engem kategóriában volt.
Ettől függetlenül kimentem, és körbe pillantottam. Mivel es régi faházban voltunk, ami egykor bárként üzemelt itt, volt mellette egy kis faszínpad az udvaron, annak a tetején ült Felix. Egyből kiszúrtam ahogy a fekete kabátjában épp a sötét hajába túrt és felém kajta a tekintetét. Megindultam felé, felszaladtam a pár fokos fa lépcsőn, majd lehuppantam mellé egy mély sóhajtás közepette.
- Meg fogsz fázni, hülye ötlet volt hogy kihívtalak - motyogta maga elé.
- Nem vagyok fázós.
- Akkor legalább gyere közelebb - mondta. Mellette ültem szorosan, így nem igazán tudtam hova tenni a szavait, de ő cselekedett helyettem. Kezét a combjaim alá és a derekamra tette, majd egyszerűen az ölébe ültetett. Meg is lepett milyen könnyedén mozgatott.
- Hé - kacagtam fel, de a kezem egyből a válla köré tettem és a tarkóját simogattam.
Egy kisebb csend volt köztünk, de nem bántam. Egyszerűen jó volt csak ott ülni egymás karjaiban még akkor is ha kicsit titkosan is csináltuk. Hangos cibitelés lepte be körülöttünk a sötét éjszakát, a benti zene egészen elnyomódott már itt. Az orrom kicsot fázott, néha jobban feltámadt a szél de egy kifejezetten kellemes áprilisi éjjel volt.
- Jól érzem magam veled - szólalt meg nem sokkal később. A szavaira egyértelműen dobbant egyet a szívem, ugyanakkor eszembe is jutott, hogy ettől függetlenül még szinte soha nem szerveztünk csak úgy kettesben egy randit.
- Ja, csak akkor, ha épp buli van vagy részeg vagy - szúrtam oda.
- Nem igaz, csak ez így.. bonyolult.
- Az - sóhajtottam. Firtathattam volna, hogy Aaronra érti-e és hogy ő mit gondol erről az egész helyzetről, de féltem hogy Joshnak tényleg igaza volt és azt kapnám válasznak, hogy tényleg nem mer vagy nem akar felém jobban lépni.
Az az este beleégett az agyamba. Még most, körülbelül egy évvel később is úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna és egyértelműen nehezemre esett csak úgy elengedni őt. Soha nem teljesedtünk be, nem győzött a szerelmünk, sőt azt sem tudom hogy tényleg volt-e egyáltalán érzelem kettőnk között. Csak titkon reméltem, hogy az ő életében is hagytam egy akkora nyomot, mint amekkorát ő az enyémben. Mindig egy nyitott és befejezetlen könyv leszünk, amit mindig nehéz lesz levenni a polcról vagy akár csak ránézni is a szoba sarkából. Egy különleges sztori a miénk. És mindig az lesz.
Másnap délelőtt épp anyával és húgommal üldögéltem a konyhában. Este dolgoztam megint, de legalább most volt egy kis szabadidőm és holnap is lesz, hiszen vendégünk lesz, így kivettem egy szabadnapot, pontosabban cserélgettem Abbyékkel, csak a megszokott.. A húgom épp az egyik egyetemi pszichológiai óráját mesélte, jó ötlet volt, hogy ilyen szakra ment, legalább a jövőben majd nem csak viccelődöm azon hogy terápiára kéne mennem és talán tényleg rájönnék miért is van olyan szar ízlésem férfiak terén.
Ha valaki átlagos, nekem az unalmas. Nekem kell az izgalom, a szikra, a vonzalom aztán bumm összetörik a szíved. Azt a szívet amit amúgy még ki sem nyitottál nekik teljesen. De akkor sem érem be kevesebbel, vagy jön a teljes erdőtűz nagy lánggal vagy nincs rá szükségem. Nem érem be kevesebbel, unalmasabbal. Túlságosan is jól érzem magam egyedül, sok kellene, hogy azt az életet, ami most nekem van felborítsa valaki. Én vagyok az a típusú barátnő, akinek ha arról panaszkodsz hogy rossz a kapcsolatod azt mondom hagyd el. Az a típus, aki arra biztat legyél egyedül is magabiztos és teljes, ne függjön a boldogságod egy emberen. Nem is értem hogyan tudnak emberek kapcsolatból kapcsolatba lépni, sorra megnyílni minden embernek, megmutatni magad kívül belül aztán tovább állni és újra megtenni. Sosem lennék rá képes, ezért is mondom, hogy a kapcsolatok nem nekem valók.
- Felix tegnap egy másik csajjal jött a Romba - tereltem végül át a témát. A húgom és anya és egyből meglepetten pillantottak rám.
- Ezért utálom a férfiakat - mondta egyből húgom. Mondatára halványan felnevettem, igaza volt.
- Én azért nem gondoltam, hogy ez lesz a vége Felixel, bár biztos benne van Aaron keze - csatlakozott anya is a beszélgetéshez. Harry is ezt mondta tegnap, bár nem igazán értem miért nem tudunk végre Felixre egy önálló emberként tekinteni. Valahogy mindig a nevével vagy épp élőben is ott van a sarkában Aaron, aki már a könyökömön jön ki és csak azért nem bántam meg, hogy valaha szóba álltam vele, mert neki köszönhetem Felixet. Képletesen persze.
- Felnőtt ember, kiállhatott volna magáért Aaronnal szemben ha olyan nagyon akart volna.
- Persze, azért is mondtam mindig, hogy óvatosan vele, nehogy nagy fájdalom legyen a vége - válaszolta anya. Ő mindig kételkedett kicsit Felixben. Az elején meg is kérdőjelezte mi tetszik egyáltalán benne annyira, de konkrét választ sosem tudtam rá adni. Egyszerűen csak klikkeltünk.
- Csak tudnám akkor minek húzta idáig, ha tudta, hogy úgysem akar veled semmit. Akkor minek kellett az egész dráma? - forgatta meg a szemét a húgom.
- Hát azért ha rajtam múlott volna sem biztos, hogy lett volna, tudod milyen vagyok - mosolyodtam el.
- De ha tepert volna kicsit, randizgattatok volna máshogy alakulhatott volna és lehet te is máshogy látnád mint most, de nem azt tette.
- Hát nem - zártam le a témát inkább.
Éppen elég volt róla ennyit beszélni és amúgy is azt terveztem innentől megpróbálom kitörölni őt az agyamból, hogy még csak eszembe sem jusson. Emellett pedig reménykedtem hogy elkerüli innentől a Romot és esetleg nem szoktatja innentől kezdve oda az össze jövőbeli kapcsolatát is.
A napom maradék részét ötleteléssel töltöttem. Kerestem online egy csomó képet, amit prezentáltam apának, hiszen akartam pár változtatást a Romban. Led fényeket akartam a falak széleire, és az egész helyen meg akartam szüntetni a rendes lámpákat és színeseket akartam. Kicsi modernizálás volt a célom, illetve úgyis egy bárról van szó, úgy gondoltam hangulatosabb lesz így. Amúgy is velem kéz a kézben járnak a színes fények. A hálószobámból este lényegében mindig különböző színek szűrődnek ki, amilyen hangulatom van épp. Egyszerűen megváltoztatja mindent és szeretem amilyen hangulatot adnak.
Ezen a ponton már inkább olyan volt mintha apa a menedzserem lett volna, nem a főnököm. A Romot egyszerűen mindig rám bízza, ha bármi változást akarok bólint és segít véghez vinni és éppen ezért is tartok ott mostanra, hogy ha ő így van vele, akkor egyszerűen én is élvezem azt, hogy jobban az én ízlésemre alakul az egész.
Így a napom maradék részét ismét a Romban töltöttem. Délután apával és a fénytecnikussal, akik segítettek felmérni a helyet a fényekhez, este pedig már a csapattal és persze a vendégekkel. Pörgős nap, illetve este volt, de nem bántam. Így legalább nem is lett volna időm sem Felixen vagy akár Harryn agyalni. Agh jut eszembe Harry. Tegnap a gondolataim úgy tele voltak Felixel, hogy csak mára eszméletem rá mennyire abszurd volt vele csak úgy kettesben beszélgetni. Már már olyan volt mintha meg sem történt volna és csak álmodtam volna. Annyira össze volt most minden kutyulva körülöttem. Utálom beismerni, de néha azért szeretem ha rutin van az életemben és csak kényelmesen lubickolhatok. Viszont mikor változásról változás jön eleinte mindig feszengek kicsit, hiszen nem tudom mi jön, mi a következő lépés, márpedig én szeretem azt tudni. Nem mániákusan, hiszen a spontán dolgokat is szeretem, de egy bizonyos pontig mindig csak.
Most egyelőre az volt bennem az első, hogy a Felixes félkész könyvet ugyan, de becsukjam és elengedjem. Már nincs értelme.
Még azért a Romból hazavezető úton utoljára hagytam magam beszippantani. Egyetlen egy olyan zene volt, ami nekem ő volt. Amit ha meghallottam rá gondoltam minden alkalommal, pedig nem volt egy vidám zene sőt. Kicsit dühös voltam magamra amiért a kezem a playlistem felett játszott egy darabig, de aztán beadtam magamnak a derekam és rányomtam a lejátszásra.
I just heard you found the one you've been looking
You've been looking for
I wish I would have known that wasn't me
Cause even after all this time I still wonder
Why I can't move on
Just the way you did so easily
Hallottam, hogy megtaláltad, akit kerestél
Akit kerestél
Azt kívánom, bár tudtam volna, hogy nem én vagyok az
Mert még ennyi idő után is azon gondolkozom
Miért nem tudok továbblépni
Olyan egyszerűen, ahogy te tetted
A megszokott kis szikra ott volt bennem amint meghallottam, miközben kikanyarodtam a parkolóból és a szemem az útra szegeztem, miközben a dalra figyeltem és hagytam, hogy a gondolataim beszippantsanak. A dolog pikantériája a volt, hogy most a szöveg még jobban illett rá, illetve a kapcsolatunkra, mint valaha. Köszi Isten, még nem volt elég szar kedvem.
Should've known your love was a game
Now I can't get you out of my brain
Oh, it's such a shame..
..that we don't talk anymore
Tudnom kellett volna, hogy a szerelmed csak játék volt
Most nem tudok nem rád gondolni
Akkora szégyen..
..hogy nem beszélünk többé
Az ember egy ilyen szituációban mindig magában keresi először a hibát. Miben több az a másik lány, mint én. Miben ad ő többet, hol viselkedik másképp mint én, ami neki jobban tetszik? Ugyanakkor kétségtelen, hogy ha mi nem úgy találkozunk ahogy, lehetséges hogy most valaki más lenne a helyemben és hallgatná ezt a zenét, mert én vagyok az a csaj Felix mellett. Pedig olyan nagy csapás lett volna ha mindezek végén összejövünk. Minden egyes ember körülöttünk tudta volna min mentünk keresztül és az érzéseink győztek volna a végén. Ott álltunk volna ketten szinte a világ ellen. De nem így lett, mert elbuktuk a csatát. Tudom, egy idióta vagyok amiért ennyit agyalok rajta és esküszöm ha lepörög ez a zene most még utoljára a kocsimban, lezárom. Csak még ez most kell utoljára, hogy tényleg sikerüljön elengednem azt a sok kedves és aranyos szót, érintést, nevetést, csókot és ölelést ami végül nem teljesedett be.
Nem kell valakivel hivatalosan együtt lenned, hogy szakításként éld meg mikor eltűnik. Jogod van érezni, átélni a fájdalmat és nem te vagy a hibás ha beleszerettél egy olyan emberbe, akibe nem szabadott volna. Nem is kell a hülye "nem is voltatok együtt, minek sírsz miatta", nos én nem sírok, mert az még mindig nem az én műfajom. De az fix, hogy titkon voltak felé érzéseim és titkon ő lehet megkérdőjelezte volna bennem a kapcsolatok nem nekem valók mondatomat. Nos, nem tette, így hát büszkén és száz százalékig biztosan állíthatom, hogy bizony: A kapcsolatok nem nekem valók.
Szóval... mit gondoltok Felixről? 🤔 Most kicsit beleláttatok pár visszatekintésbe róla, kíváncsi vagyok a véleményetekre! :) M