"Minél jobban megismerem a világot, annál szilárdabb a meggyőződésem, hogy sosem lelek olyan férfira, akit szívemből szeretni tudnék."
Jane Austen; Büszkeség és balítélet
Bárcsak jönne nekem is egyszer egy Mr. Darcy, hiszen úgy hasonlít a személyiségem Elizabethéhez. A lány játékos, hisz az igaz szerelemben és néha ugyan makacs, de mégis egy remek karakter.
A Büszkeség és balítélet könyvet lapoztam épp a Romban a pulton ülve, míg a hátam a falnak támasztottam. Hamarabb be kellett jönnöm, mert szállítmányt hoztak és mivel nem akartam az ismeretlen emberek között téblábolni, míg kipakolták azt a raktárba, pontosan azt csináltam amit a legjobban szerettem: olvastam. Kifejezetten kevesebb időm volt rá mostanság és egy időben, mikor ide költöztünk el is hanyagoltam, viszont újra visszatértem hozzá és rájöttem mennyire hiányzott. Amint említettem a kapcsolatok nem nekem valók, talán pont ezért kicsit irónikus volt a szeretetem a romantikus novellák iránt. Talán úgy magyaráznám, hogy a könyvek által élem meg azt, amit a valóságban nem. Mintha ugyan egy életem lenne, de minden történetnél egy másikba csöppenek.
Egy hangos zörgés miatt egy pillanatra visszaestem a valóságba. Mintha harmadik személyben lettem volna, szinte láttam magam kívülről, ahogy a megszokott lámpák fényeivel ellentétben most a természetes fény mellett ülök a pult tetején. Testemet egy bővebb kényelmes pulóver borította, egy leggings és sportcipő, a hajam pedig egy csattal volt felfogva hogy ne zavarjon. Úgy terveztem, hogy ma otthon leszek de viszont mivel ide kellett jönnöm, mert apa nem ért rá sem volt kedvem jobban összeszednem ma magam.
Már épp ismét vissza csöppentem volna a könyvbe amit lapoztam amikor megzavart a bejárati ajtó nyílása. Azonnal elkaptam a tekintetem. A tegnapi titokzatos srác volt az ismét és hirtelenjében nem értettem honnan csöppent ő úgy bele a életembe, hogy nem ismertem mégis már megint látom. A tegnapihoz nagyon hasonló szettet viselt, egy fehér pólót, rajta kockás inggel. Annyi változott, hogy most az ing színe sötétkék-fekete volt és nem piros-fekete, és a lábát nem szűk farmer, hanem egy fekete melegítő takarta. Magamban megjegyeztem, hogy jobban állt neki ez mint a farmer amint figyeltem, hogy körbepillant az üres helyen egy köteg papírt szorongatva. Hamar kiszúrt, hiszen én voltam a helynek ezen a részén egyedül. Ahogy a tekintetünk találkozott feltűnt, hogy mennyire különleges zöld szemei vannak, amik a természetes fényben sokkal szembetűnőbbek voltak mint tegnap a sötét parkolóban. A parkolós eset még mindig nagy kérdőjeleket hagyott, azóta is rá gondoltam néha és összezavarodtam, meg is rémültem de aztán mindig eltereltem a gondolataimat. Furcsa volt.
Kicsit most is össze kellett szednem a bátorságomat, hogy hozzá szóljak. Alapvetően igen, nyitott ember vagyok de ismeretlenekkel az első interakciók mindig nehezebbek. Főleg akkor nehezebbek, ha az illető érdekes első benyomást tett rám.
- Segíthetek?
A hangomat meg kellett köszörülnöm a szó közben, gondolatban le is szidtam magam hiszen így nem tűntem túl magabiztosnak. A srác egy pillanatra lenézett a papírjai egyikére, majd felém kezdett tenni pár lépést. Egy aprót nyelve eltoltam a hátam a faltól, de nem másztam le. Mindössze a felhúzott lábaimat törökülésbe tettem és a könyvet az öledbe ejtettem. Közben hosszú lábainak köszönhetően odaért mellém a pulthoz, láttam rajta, hogy hozzám hasonlóan ő is kicsit feszeng. A tekintetét többször elkapta és kerülte az enyémet, míg végül meg nem szólalt.
- Mark Herrera-t keresem, a banda szerződését kellene aláírnia - mondta. Egyből leesett, hogy apát keresi. Kicsit furcsának találtam, hogy miért nem fordítva van és miért nem apa írat velük szerződést, de nem tulajdonítottam inkább neki nagyobb figyelmet hiszen inkább dühös lettem apára, amiért ma lett volna itt egy csomó dolga de ő rám hagyta őket. Egy hangos sóhajtás hagyta el a szám, a srácon láttam ahogy lepillant a testemre ahogy a nagy levegővétellel fel- le emelkedett a mellkasom majd ismét a szemembe nézve várja a válaszom.
- Ő nincs itt, esetleg itt hagyhatod és holnapra visszahozom aláírva va.. - már épp folytattam volna, mikor a telefonom csörgése zavart meg. A mellettem a pulton pihenő készülékre pillantva kicsit ironikus volt az Apa felirat.
- Itt vagyok - vettem fel és egy halvány bocsánatkérő tekintetet küldtem az előttem álló fiúnak, aki még mindig kicsit mereven egyik lábáról a másikra állt. Tegnap nem volt ilyen feszült a parkolóban.
- Ha már úgyis bent vagy engedd már be légyszi azt a pár fénytechnikus embert, mindjárt oda érnek - vázolta apa a vonal másik végén. Mivel a háttérben halk zene szólt egyértelmű volt, hogy vezetett.
- Ha ennyi dolog van ma itt miért nem jöttél te? Tudod, hogy én nem értek ezekhez - forgattam meg a szemem. Aztán valószínűleg én lettem volna a hibás ha valaki valamit rosszul csinál, pedig lényegében én annyit sem tudok a dolgokról mint ők. - Egyébként a banda szerződését is jöttek aláíratni.
- Írd csak alá, megbeszéltem már velük mindent. Ha gyorsan átfutod és mindent okénak gondolsz csak firkantsd oda a nevem.
- Oké, hívlak ha valami van - tettem le végül a telefont és ismét nagy levegőt vettem, hiszen ismét felpillantottam az előttem álló srácra, aki türelmesen, na jó nem túl türelmesen, hiszen a lábával folyamatosan dobolt a padlón, de várt rám. - Elolvashatnám? - kérdeztem és a kezemet előre nyújtottam. Láttam, ahogy összeráncolja a szemöldökét, de nem mond semmit, egyszerűen csak a kezembe adja a papírokat.
Magam elé téve azokat minél gyorsabban de hatékonyabban próbáltam végigfutni rajta. Fizetés, időbeosztás, satöbbi satöbbi semmi extra olyan dolog nem volt amit nem oda illőnek gondoltam volna, így kicsit nyújtózkodva a pult belseje felé nyúltam, hogy elvegyek egy tollat.
- Te írod alá? - kérdezte a srác. Én is megkérdezhettem volna tőle, hogy miért ő jár el a banda nevében, de nem tettem.
- Ühüm - bólintottam és minél hihetőbben próbáltam apa nevét a papírra biggyeszteni.
Megesett már, hogy ilyesmi történt, általában ilyen esetekben. Nem gondoltam olyan hű de komoly dolognak, főleg hogy tudott róla. Mindössze akkor lett volna a dolog helyes, ha kapok tőle egy meghatalmazást, hogy aláírhatom de reménykedtem, hogy a srác nem jelent be minket.
Amint ismét felegyenesedtem a papírokat a kezembe gyűjtöttem, majd ismét a srácra pillantva felé nyújtottam őket míg a másik példányt a pulton hagytam. A tekintete mélyen az enyémbe fúródott amint elvette azt a kezemből. A kicsit hevesebb szívverésemnek próbáltam nem különösebb figyelmet nyújtani, bár ez megesik hogy akkor is jelen van ha csak szimplán ismeretlen emberekkel kell beszélnem. Abban nem vagyok túl jó ami vicces, főleg hogy egy bárban dolgozom. Ugyanakkor az más ha valakivel rendesen beszélned kell és más ha csak a füledbe magyaráz egy pia nevet amit ki kell öntened.
- Csak nem a pasidé a hely? - kérdezte. Kérdését hallva köpni nyelni nem tudtam és egyből a szemöldökömet ráncoltam. A hangja hirtelenjében kicsit gúnyosan csengett, bár a meglepettség miatt az volt az utolsó amire figyeltem.
- Mi? Nem? Mark Herrera az apám, nem a pasim - ingattam a fejem és úgy néztem rá minta egy komplett idióta állna előttem már a kérdést hallatán is. Lehetne ez a srác ennél furcsább?
- Agh, hát persze - ingatta meg a fejét, miközben arcára egy kisebb mosoly húzódott. A mosoly nem tűnt őszintének, inkább a hangjához hasonlóan az is gúnyos volt. Lehetne - gondoltam magamban.
Amint sarkon fordult már csak a távoldodó alakját figyeltem. Egyre kuszábbak voltak vele kapcsolatban a gondolataim. És hogy őszinte legyek egyre rosszabbak is. Igen, felkeltette az érdeklődésemet a külseje. Egy sármos, magabiztos pasinak tűnik szép arccal, vagány stílussal és menő tetkókkal, persze hogy felfigyeltem rá. Viszont belülről nem tűnt ilyen szépnek. A lenéző hangnem és halkan méregetés egyre inkább arra következtet, hogy utálom az ilyen pasikat és ő épp az olyan kategóriában van. Mire fel az arrogánsság és az ítélkezés valakivel szemben akit nem is ismersz? Nos, igen én is ítélkezem most róla de nekem okom is van rá. Neki viszont nincs és egyszerűen nem tetszik ahogy beszél velem.
A Romból végül ebéd körül sikerült eljönnöm. Akkora végeztek a szállítók a kipakolással és a fény technikusok is, így gondoltam mivel alig pár órám maradt csak nyitásig bementem anyához az üzletbe. Útközben megálltam ebédért, az egyik helyi Subwayben vettem csak két szendvicset, mert már kívántam egy ideje.
Gyakran van hogy csak beülök anyához mikor ráérek épp. Már van egy külön kis székem a pult mögött, így míg ő dolgozik én szórakoztatom vagy ha unatkozik akkor is. Van mikor a húgom is csatlakozik és lényegében egy kisebb csajos, családi gyűlést tartunk ott. Közel álltam a családomhoz, mindig azt éreztem hogy mi négyen összetartunk, segítjük egymást és olyanok vagyunk mint egy igazi csapat.
Mivel nem volt kedvem hazamenni és átöltözni, úgy voltam vele a ma esti Romba is tökéletes lesz a laza szettem. Szombat révén azt gondolom úgyis sokan lesznek, holnap pedig már nem dolgozom. Általában mindig váltjuk valahogy hárman egymást Roberttel és Abbyvel. Változó ki melyik nap dolgozik, de így mindig megoldjuk ha valamelyikünknek van valami más programja. Sok előnye van ha az apád a főnököd. Persze felelősségteljesen csinálom a munkám és nincs olyan hogy csak azért nem jövök mert nincs kedvem, viszont úgy osztom be magunkat ahogy akarom, sőt a helyhez is hozzányúlhatok bármikor. Apa mindig úgy volt vele, hogy a Rom ugyan az ő ötlete volt de nagyon nagy része az én fejemből jött. A design, az elrendezés, aztán később a dolgok intézése is gyakran az én kezem munkája. Sokat dolgozom rajta, talán éppen ezért is nem esett jól a mai lenéző mondat a sráctól mikor meghallotta, hogy az apáé a hely. Az volt a célom az életben, hogy amit én kaptam a szüleimtől, én is azt adjam majd a saját gyerekeimnek. Sőt ha a szüleimnek valamikor az életben bármilyen segítségre lesz szüksége is meg tudjam azt adni. Nem érdekel, hogy az apám vagy a egy random férfi a főnököm. Az a lényeg hogy élvezzem amit csinálok, miközben haladok előre. Az pedig, hogy ez azzal jár hogy megkapom néhány embertől az így könnyű megjegyzést, azt elengedem, nem foglalkozom vele.
Amint megérkeztem a helyre és a cuccaimat letettem a pult belső részére láttam, hogy a banda már ismét hangol és hamar ismét kiszúrtam a srácot, amint az énekessel beszélgetett a színpad mellett. Azt már megértettem, hogy a bandához van köze és hogy valószínűleg gyakran fogom itt látni minden héten háromszor mikor élő zene van, hiszen valahogy mindig megjelenik velük. Mivel még volt nyitásig fél óra és semmi egyéb dolgom nem volt ismét felpattantam a pult szélére és a könyvemet onnan folytattam ahonnan befejeztem. Kicsit idegesítőbb volt úgy olvasni, hogy néha bezavart egy hangos dobverés, basszusgitár vagy épp mikrofon sípolás, de sikeresen kikapcsoltam.
Amikor a mikrofon már legalább ötödjére sípolt pillantottam csak fel a színpad irányába, a szemöldökömet ráncolva. Semmi különös nem történt, mindössze a srác tekintetébe akadtam bele, aki egyből elfordult mikor a szemébe néztem. Attól a perctől még nehezebben ment koncentrálnom, hiszen nem tudtam hogy bebeszélem csak vagy tényleg érzek magamon egy pár égető tekintetet. Inkább nem foglalkoztam vele és később jobb híján leugrottam a pultról és a bejárathoz mentem, hogy nyitva neon feliratot felkapcsoljam.
- Clarissa! - szólt felém Robert, mikor már visszafelé mentem volna. Az egyik hangfalon ült, mellette már megint a srác álldogált aki kezdett kicsit dühíteni, hogy még a nevét sem tudom, pedig szerintem többet láttam őt, mint a családomat az utóbbi pár napban. Mivel a hangos zene miatt úgysem hallottam volna amit mond Robert feléjük mentem.
- Abby szólt, hogy ma nem jön és így cseréltünk - mondta. - Ja és a hangtechnikus azt mondta ha valahol gubanc van szóljunk, és az egyik reflektor nem lett jó - mutatott a feje felé. A szememet forgattam a szavaira. Ma itt ültem fél napot velük csak azért, hogy ne sikerüljön értelmesen megcsinálni..
- Persze, oké és szintén oké, majd hétfőre elintéztetem őket - válaszoltam, amire Robert bólintott, így elindultam tőlük.
- Ő itt a főnök vagy mi? - hallottam a srác hideg kérdését még mielőtt túl messze kerültem volna. A lépteimet egyből lelassítottam kicsit.
- A kisfőnök - nevetett fel Robert. Ő persze nem nevetett és a csendet ítélve nem is válaszolt rá semmit, pedig titkon örültem, hogy kicsit legalább kihallottam őket.
Pár óra alatt ismét megtelt a hely zenével és emberekkel. Ma valahogy kevésbé voltam jó hangulatban a tegnapihoz képest és egészen vártam is, hogy zárjunk és hazamehessek aludni. Roberttel a pult mögött, illetve az asztalok körül sürögtünk. Én leginkább a pultnál voltam, a pincérkedést mindig másra bíztam. Féltem, hogy valaki nyakába beleborítok egy tálcát, meg amúgy is kényelmesebb volt nekem a pult mögött.
Akaratlanul is nagy sóhajtás és egy kisebb fejingatás is jött tőlem, mikor a srácot láttam ismét a bejáratban. Épp az ajtót fogta három lánynak, akiknek a tekintete egyből rászegeződött. Élvezhette a figyelmet, hiszen arcán kacér mosoly pihent miközben le nézett rájuk és csak miután távoztak zárta be az ajtót és kezdett el sétálni egyenesen felém. Körbepillantva egyből némi ok után kerestem, hogy nem kell-e véletlenül a raktárba mennem, de késő lett volna, hiszen mire már elléptem volna a pulttól le is ült a másik oldalra az egyik üres bárszékre. Soha életemben nem volt még ilyen érzésem egy pasi miatt sem. Nem tudtam őt hova tenni. Voltak pillanatok, mikor oda akartam menni hozzá flörtölni, megkérdezni a nevét, esetleg a számát.. aztán volt mikor az volt az utolsó amit akartam, mert olyan nagyon furcsa személyiségének tűnt. Ugyanakkor olyan bután éreztem magam, hogy itt vagyunk lényegében két napja egy épületben, mégsem kérdeztük még meg egymás nevét sem. Olyan udvariatlanságnak tűnt.
- Mit adhatok? - kérdeztem monoton hangon, mintha az iménti gondolataim nem is lettek volna. A kérdésem után a szemébe néztem és egyből feltűnt, hogy kifejezetten piros volt a szeme és fátyolos a tekintete. A tegnapi parkolós eset után nem volt nehéz összeraknom a kettő meg kettőt, és egyből azt sejtettem, hogy valószínűleg valamilyen szer hatása alatt van és attól ilyen piros a szeme. Ez a pasi tele van piros zászlókkal.
- Egy tequilat, légyszi - válaszolta.
Miközben az említett italt öntöttem neki a szemem sarkából a kezére terelődött a tekintetem, ami ott volt előttem a pulton. A két keze össze volt kulcsolva amint a pulton támaszkodott. Néhány ujját gyűrű díszítette, míg a körmein néhol le volt kopva a fekete körömlakk. Kifejezetten nagy, de szép kezei voltak és a kiegészítők is jól mutattak rajta.
- Parancsolj - tettem elé a poharat, egy gerezd lime-al az oldalán.
- Kösz - bólintott.
Nos, ha eddig kínosnak éreztem a szituációt, akkor ott végképp az volt. Ha valaki leült a bárszékek egyikére általában vagy azzal társalog akivel érkezik, vagy engem szórakoztat néha egy egy ember. Ha jófej az adott illető van, hogy beszélgetek néhány szót, de olyan is van amikor látszólag nincs kedvem hozzájuk és akkor általában békén hagynak. Olyan ritkán van, hogy valaki némán üldögél itt egyedül.
- Miért vagy ilyen feszült? - szólalt meg hirtelen. A tekintetemet egyből rákaptam.
- Hm? Feszült? - ráncoltam a szemöldököm. Vagy túlzottan feltűnően csinálom, vagy túlzottan jó emberismerő.
- A szádat harapdálod és a kezedet tördeled, annak tűnsz - bólintott. Válaszát hallva a kezeimet egyből leengedtem a testem mellé és egy nagy levegőt véve próbáltam magam összerakni fejben. Én nem ilyen vagyok, sokkal erősebb személyiségem és természetem van annál, ami most történik.
- Hogy hívnak? - kérdeztem. Láttam rajta, hogy meglepete a kérdésem.
- Harry, téged?
- Clarissa - válaszoltam hozzá hasonlóan szűkszavúan, amire immáron csak bólintott.
- Nem válaszoltál a kérdésemre.
Agh, pedig már reménykedtem hogy nem kell neki megmagyaráznom azt, amit még én sem értek. Egyszerűen nem ismerem, nem tudom hogyan reagál rám és nem akarok tőle még pár gúnyos hangnemű kommentet kapni.
- Csak nem ismerlek, és idegenek mellett néha feszengek először - válaszoltam, s ez igaz is volt.
- Pedig elég sok idegennel találkozol egy nap - pillantott körbe. Olyan furcsa volt ez a beszélgetés. A folyamatos szűkszavú mondatok és az erős égető tekintete nem segítettek abban, hogy megpróbáljak feloldódni.
- A legtöbb ember nyitottabb - rántottam meg a vállam és az ajkamba haraptam amint elhagyta a számat a mondat.
- Mint én?
- Ühüm - bólintottam. Válaszomat hallva furcsa volt, ahogy egy kisebb pimasz mosoly terült a szájára.
- Pedig még kedves is próbálok lenni, ha már rajtakaptál tegnap.
Válaszát hallva én nem tudtam leplezni a meglepettségemet és egyből a szemöldökömet ráncoltam. Szóval most azért ül itt és próbál velem beszélni, mert tegnap láttam őt mit művel? Egyből azt éreztem, hogy kihasználni próbál. Hogy elég butának tart ahhoz, hogy ha kedves velem, akkor nem jelentem fel? Vagy ha sármosan mosolyog, a lábai előtt heverek majd? Nagyon rossz ajtón kopogtatott. Amúgy sem terveztem semmit csinálni azzal az esettel, inkább kizártam és nem akartam belefolyni. Nem hiányozna az, hogy a rendőrök itt járőrözzenek onnantól kezdve, és amúgy sem fordult elő semmi ilyesmi itt míg Harry meg nem jelent. Akkora problémát csak nem hoz magával.
- Csak azért ne akarj velem kedves lenni, mert láttalak. Ha fel akarnálak jelenteni, már megtettem volna - forgattam meg a szemem.
- Nem szeretem ha egy nő forgatja rám a szemét - szúrta oda hidegen. Éreztem ahogy a düh szétterül a testeben és hirtelenjében tényleg feszült lettem miatta. Már megint kezdi azt a hangsúlyt és olyan mondatokat, amiket utálok hallani felém. Túl nagy az önbecsülésem ahhoz, hogy ezt bárkitől elnézzem. Én nem így lettem nevelve, nem így nőttem fel. Apa mindig tisztelte anyát, papa tisztelte mamát. A férfi tagok a családomban egyenértékűként tekintettek a nőkre, senki nem állt senki felett, nem 1800-ban élünk. Egy férfi semmivel sem több egy nőnél, sőt..
- Én pedig nem szeretem ha egy férfi ilyen hangnemben beszél velem - válaszoltam hozzá hasonlóan, s hogy tényleg mutassam kivel van dolga álltam a kemény tekintetét. Láttam, ahogy az állkapcsa megfeszül. Egyből eltűnt a heves szívverés, pontosabban jelen volt, csak mostanra a düh miatt volt jelen. Órákig tudtam volna neki kiselőadást tartani ebben a témában, de nem hiszem hogy megérte volna.
- És mit fogsz csinálni miatta? - kerdezte gúnyosan, amivel ha lehet még jobban felhúzott és már kezdtem kényelmetlenül is érezni magam.
- Szia, kérhetnék két vodka ananászt és egy bubis ásványvizet? - lépett oda hirtelen egy lány, így hála istennek elszakítottam róla a tekintetem és egyből munkához láttam. A szemem sarkából láttam és éreztem is magamon a tekintetét, miközben kitöltöttem a kért italokat és kivettem egy ásványvizet a hűtőből. Beütöttem őket a gépbe, majd egy halvány mosollyal a lány elé csúsztattam őket a blokkal. Amint a lány fizetett el is tűnt onnan és ismét ott ragadtam egyedül Harryvel. Nem kell többé a srácként gondolnom rá, legalább most már nevet is tudok kötni hozzá, hurrá. Kicsit azért mutattam neki hogy nincs kedvem vele tovább beszélgetnem. Amiért előbb kiszolgáltam ellétem előle és most sem léptem elé inkább vissza. Így legalább már nem csak a pult választott el minket, hanem volt közöttünk egy kis hely is.
Aztán hála istennek megmenekültem, hiszen egy ötven dollárost rakott a pultra majd egyszerűen kiviharzott. Már az sem tetszett, ahogy az alig pár dolláros italáért ennyivel többet fizetett, de úgy voltam vele bedobom a borravalós dobozunkba és legalább Abby és Robert is jól járnak vele. Szépen lassan egyre lejjebb építette a magát a szememben Harry. Már már csak az lebegett előttem, hogy mennyire igaz, hogy nem minden a külső, és ő hiába ennyire sármos és vonzó, ha belülől ennyire taszít. Talán ezért is nincs egyre jobban kedvem ismerkedni sem és ezért mondom azt mindig, hogy a kapcsolatok nem nekem valók. Csak feldühít ha valaki ennyire arrogáns és lenéző. Felőlem milliárdos is lehet, orvos, professzor, bárki. Akkor is lenézném az ilyen mondatokért.