Pár hét múlva javult Briannel a kapcsolatunk. Újból közel kerültünk egymáshoz, de talán még nem annyira, mint azelőtt. Amíg Brian a csapattársaival lógott és a barátnőjével beszélt telefonon, csodák csodájára nekem is akadt társaságom. Riley, a tollas incidens után hozzám csapódott. Először csak pár szót beszéltünk órán, vagy azok után. Volt, hogy telefonon dumáltunk vagy éppen az éjszaka közepén próbálta megértetni velem a kémia házit. Kedves volt, mint egy nagy, ölelgetni való maci. Egyszer még hétvégén is találkoztunk: a városban sétálgattunk aztán egy hatalmas adag fagyi után elváltunk. A szünetekben sokszor elkísért a teremig, reggel együtt mentünk busszal, ha éppen gyalog kellett mennem az iskolába.
Egyre jobban megismertem Rileyt és úgy két hét intenzív barátkozás után rá kellett jönnöm: a fiú nem meleg. Valójában már barátnője is volt - valami sztár lánya, - de nem beszélhetett a média miatt róla.
Egy hónap múlva Riley és Brian szinte elválaszthatatlanok lettek és nem tudtam, hogy melyikükre legyek féltékeny: Rileyra, mert Brian állandóan vele van, vagy Brianre, mert Riley kissé hanyagolt miatta.
Persze a programjaik többségében én is ott voltam: Briannél filmeztünk, együtt mentünk haza vagy a szünetekben hármasban foglaltuk el magunkat. A suliban a lányok és a fiúk is felkapták a fejüket, mikor megláttak minket: Brian, a kosárcsapat kapitánya, Én, aki eddig Brianre volt ragadva és Riley, akit eddig mindenki melegnek titulált. A rosszalló tekintetek és a pletykák most sem maradtak el. Voltak történetek, amik szerint Brian, Riley és én hármasban toljuk, de akadtak olyanok is, amiből én kimaradtam és csak a fiúk nyerő párosáról volt szó.
Egy szerda reggelen Brian a motorjával vitt be, Riley aznap nem jött be.
- Hogy van a barátnőd? - kérdeztem Briantől és próbáltam szép, érdeklődő fejet vágni hozzá.
- Azt hiszem szakítani fogok vele - csak egy pillanatra nézett rám.
-Tessék?! Miért?
- Nem megy ez a távkapcsolatosdi. Szükségem van az érintkezésre, ráadásul mindketten féltékenyek vagyunk.
- Mire?
- A legjobb barátja egy húszéves kigyúrt pasas - felszisszentem. - Na igen. Biztosan CSAK a barátja. Folyton vele rak ki képeket, úgyhogy egy ideje már nem írtam vissza neki.
- Sajnálom, hogy így alakult - mondtam, de igazából rohadtul nem így gondoltam.
Megrántotta a vállát, aztán elvigyorodott.
- Tudod a múltkor, mikor Rileyval ivós pénteket tartottunk...
Összeráncoltam a szemöldököm. Ivós péntek?
- Szóval mondott egy furcsa dolgot - folytatta.
- És, mi volt az? - kérdeztem.
- Azt mondta, idézem: Lillian életem szerelme.
Elvörösödtem és nevetni kezdtem.
- Valószínűleg csak a pia beszélt belőle.
- Kötve hiszem. A részegek mindig őszinték.
- Jól van. Ez akkor sem jelent semmit - rántottam meg a vállam.
- Legyen ahogy akarod - mondta, majd egy puszit nyomott a homlokomra. - Ma edzéssel kezdek, csak behoztalak, hogy ne kelljen egyedül bejönnöd.
Mostanában ez így volt: reggel edzés, délután edzés, este edzés. Brian szabadideje egyenlő volt a semmivel.
- Ó! Hát, köszi. Imádlak - mondtam, majd megöleltem. - Vigyázz magadra!
Kacsintott, aztán elindult visszafelé, a motorjához én pedig bementem a terembe és beültem a legelső sorba. Ide úgy sem ült soha senki.
Másnap Rileyval mentem iskolába, mert Briannek korai edzése volt, ezért nem tudott elvinni. Nem bírtam kiverni a fejemből azt, amit mondott. Még hogy élete szerelme. Hiszen alig ismer, ez nevetséges!
- Hallottad mi van Briannel és a barátnőjével? - kérdeztem Rileyt, miközben a buszon ültünk.
- Gondolom mesélt neked róla.
- Igen, bár ahogy elmondta azt hittem, hogy élete szerelme az a lány. És most csak úgy szakítani akar vele.
- Úgy tudom, hogy most szünetelnek - megrántotta a vállát. - Én is azt hittem, hogy komoly a dolog.
A téma itt véget ért, Riley a macskájáról beszélt én viszont cseppet elkalandoztam. A lába az enyémhez ért ahogy egymás mellett ültünk, pedig sok hely volt: alig páran ültek rajtunk kívül a buszon.
Néha bólintottam és nevettem miközben beszélt, de a lába sokkal jobban lefoglalt a macskájánál. Riley tényleg aranyos volt, de a beszédtémánk kimerült Brian és a macskája életével.
Kipróbáltam milyen, ha kissé arrébb húzom a lábamat. Riley lába azonban, mintha az enyémhez lett volna ragasztva, jött utána, egy pillanatra sem engedte, hogy szétváljunk.
Oké. Ez fura.
Mosolyogtam aztán újból felnéztem rá és megpróbáltam figyelni arra amit mond.
Riley egész nap kísérgetett, egyik teremből a másikba, volt hogy a szekrényemnél beszéltünk vagy a falnál állva. Nem tudtam nem észrevenni, hogy folyamatosan hozzámért az egyik testrésze. Hol a lába, hol a keze rajtam volt és elgondolkoztam azon, hogy direkt csinálja-e. A feje egyre közelebb volt hozzám, miközben beszélgettünk és próbáltam hátrébb húzódni, de a fal igencsak akadályozott.
A francba, lehet mégis igaz amit Brian mondott.
Gyalog mentem egy ideig hazafelé, hogy ne kelljen senkivel sem összetalálkoznom a buszon. Magányra volt szükségem. És Rachelre.
Ahogy elhagytam a sulit már elő is vettem a telefonomat és tárcsáztam a számát.
- Hé, Lillian! Mi a helyzet? - Rachel vidám hangja csilingelt a telefonban.
Körülnéztem az utcában, mielőtt válaszoltam volna.
- Nagyon sürgősen beszélnünk kell - mondtam. - Skype egy óra múlva és vegyél magadnak jégkrémet. Ez most hosszú lesz!
- Micsoda? Mi történt?!
- Majd elmondom Rachel, nyugodj meg.
- Nyugodjak meg? - a hangja egy oktávval magasabb lett. - Teljesen felcsigáztál ezzel a sürgősen hosszú esettel. Na, csak annyit mondj, hogy miről van szó.
- Kiről - javítottam ki. - Azt hiszem tetszem Rileynak.
Rachel felvisított a vonal végén, mire eltartottam a fülemtől a telefont. Még így is hallani lehetett.
- Mi a fene? - nevetett. - A kis meleg Riley becserkészett?
- Senki sem cserkészett be - mondtam idegesen. - Ráadásul nem meleg.
- Basszus - lehelte.
- Igen. Egy óra múlva beszélünk - mondtam, majd kinyomtam a telefont.
Egy motor lassított le mellettem, de nem is figyeltem rá, csak mentem tovább. Rám dudált, mire kissé megugrottam.
- Lillian! - Brian hangja megnyugtatott, de ideges is lettem, amiért így megijesztett az előbb. - Hazavigyelek?
A szoknyámra pillantottam, aztán rá.
- Nem köszi, ma busszal megyek haza.
Felvonta a szemöldökét. - A buszod éppen most ment el melletted, Hugi és nem hinném, hogy utoléred ebben a cipőben.
A magassarkú szandálomra néztem. A kedvencem volt, bár nem a kényelmessége miatt.
- Gyere már, Lillian! Egy fél óra alatt hazadoblak, ahelyett hogy kétszer ennyit várnál a buszodra.
- Jól van - duzzogtam, majd elindultam felé.
- Helyes - vigyorgott, majd kitámasztotta a motort és a kis csomagtartóból egy sisakot húzott elő.
Hátrasimítottam a hajamat, mielőtt magamra raktam volna az óriási sisakot. Brian becsatolta aztán a vállaimra pillantott.
- Szeretnéd, ha odaadnám a kabátom? - kérdezte. A motoros kabátja nehéz volt, sötét és meleg. Nem kívántam ezt, a harminc fokos melegben.
- Nem kell - ráztam meg a fejemet.
- Nem bocsátanám meg, ha történne valami és te a fedetlen kis vállaiddal érkeznél a földre. Veszélyes.
- A te vállad ugyanolyan fedetlen lesz, ha ideadod a kabátod.
- Van egy pulcsi a tartóban. Azt majd felveszem.
- Vagy felveszem én a pulcsit, te meg magadon tartod a kabátot - mondtam és már fel is nyitottam a csomagtartója tetejét. Az aljában egy fekete pulcsi pihent, és akkora volt, hogy akár ruhának is elment volna.
Miután felvettem Brian elindította a motort és felszállt rá. Hezitáltam: nem tudtam úgy felszállni én is, hogy ki ne látszódjon a bugyim a szoknya miatt.
- Ma még? - nézett hátra Brian, aztán a szoknyámra pillantott és elnevette magát. - Ígérem nem leskelődök.
- Leginkább azzal van a bajom, hogy a fél iskola itt van, Brian - nevettem idegesen.
Sóhajtott, aztán leszállt a motorról és mögém állt.
- Szállj fel, én majd hátulról takarlak.
Bólintottam, aztán felemeltem a lábamat és átlendítettem a másik oldalra. Briannek hallhatóan elakadt a lélegzete.
- Ejha Lillian - nevetett, közben megigazította a szoknyámat az ülésen. - Talán ha vennél fel valamit a szoknyád alá, akkor lenne félni valód, hogy meglátják a...
- Van rajtam bugyi, Brian - néztem rá durcásan.
- Hagy némi kivetnivalót a bugyid, Drága. Például azt, hogy a fenekedet nem is...
- Jól van, oké. Felfogtam - szakítottam félbe. Brian láthatólag jól szórakozott rajtam.
Ő is felült a motorra, de mielőtt elindultunk volna, végigsimított a lábamon. Egész úton csak arra gondoltam mennyivel másabb, ahogy Brian lába ér hozzám, mint ahogy Rileyé. Riley lábai meleget adnak, de ezen kívül semmit nem éreztem. De ahogy Brian combjai az enyémhez szorultak, valami új érzés indult meg bennem. Mindenem bizsergett és még többet akartam belőle. Nem kellemes volt, hanem hihetetlenül, rohadtul kimondhatatlanul tökéletes, ahogy hozzám ért. Eszembe sem volt elhúzódni.