Corina
Végre megérkezett a levél, amire vártam. Idegesen írtam alá az átvételi elismervényt, majd becsuktam az ajtót, és szinte kitéptem a levelet a borítékjából. Gyorsan átfutottam a sorokat és mire a végére értem már megnyugodva vigyorogtam. Belépve a szalonba, Olalla kérdő tekintetével találtam szemben magam.
- Mitől vagy ilyen boldog?
- Olvasd! - nyomtam a kezébe a levelet, amit ő gyorsan meg is tett.
- Ez azt jelenti? - nézett rám.
- Igen! - bólogattam boldogan. - Mától fogva, Corina Garcia vagyok megint.
- Akkor most már a lányod is Garcia lesz - mutatott rá.
- Tényleg! Idáig ez eszembe se jutott. Felicidad Garcia - ízlelgettem. Oli elvigyorodott.
- Szép nevet találtál.
- Igen. Tökéletesen illeni fog rá, hiszen nekem ő hozza a boldogságot az életembe - vigyorogtam.
- Mi ez a jó kedv? - lépett be ekkor Nando az ajtón.Végre megnyugodott az elvesztett döntő miatt, és újra jókedvű volt. Brazíliából hazaérve nagyon maga alatt volt, majd bevallotta hogy elszólta magát Iker előtt, de nem haragudtam rá, mert azóta újra felvettük a kapcsolatot a kapussal.
- Semmi, csak próbálgatom a keresztlányod nevét - néztem rá, hogy lássam a reakcióját, ami nem is váratott sokat magára. Döbbenten nézett rám.
- Komolyan? Én leszek a keresztapja? - bólintottam, hogy megerősítsem benne. - Hallod ezt Olalla? Keresztapa leszek - ölelt meg, majd felkapott és megpörgetett.
- Nino, tegyél le!
- Rosszul vagy? - ijedt meg.
- Nem, csak nem hiszem, hogy szeretnéd, ha lehánynálak - böktem oldalba.
- Ha egyszer annyira boldog vagyok... - mosolygott rám, majd megsimogatta az arcomat. - Köszönöm Bebé!
- Nincs mit - öleltem át.- Tudod, hogy ti vagytok az én családom - hívtam oda Olit is egy ölelésre.
- Mi lesz a keresztlányom neve? - érdeklődött.
- Felicidad Garcia.
- Szép - mosolyodott el, majd leesett neki a változás. - Garcia? Hallgattál rám? - csillant fel a szeme.
- Igen - nevettem. - Elintéztem a papírokat - vettem fel az asztalról és mutattam meg neki a levelet. - Mától én is Garcia vagyok.
- Ezt meg kell ünnepelni - ölelte át a vállunkat.
- Nora és Leo délután anyuékhoz mennek - mondta Oli és mi egyszerre vágtuk rá, Ninoval:
- Akkor cukiiiiiiiiiiiiiii!
~ 0 ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~
Mostanában törzshelyünké nőtte ki magát a hely. Leültünk a megszokott asztalunkhoz, ahol már így a hatodik hónap elején nehézkesen fértem el.
- Cseréljünk helyet? - vigyorgott rám Nino.
- Ne nevess! - vágtam hátba. - Te hogy bírtad ezt elviselni? - néztem kérdőn a barátnőmre, aki csak mosolygott.
- Elvisel, mert szeret! - mondta a csatár és szájon csókolta a lányt. Jó volt nézni őket, bennem mégis felbukkant az irigység kisördöge. A hiány, ami néha előtört belőlem mostanában, egyre jobban eluralkodott rajtam. Félrenéztem és kitöröltem egy kósza könnycseppet a szememből, majd visszafordultam hozzájuk egy műmosollyal az arcomon.
- Hétvégén meccs - nézett rám a Kölyök.
- Akkor megyünk - jelentettem ki.
- Cor. A City ellen játszunk.
- Ó - nyögtem fel, mivel megígértem a fiúknak, hogy elmegyek a következő meccsükre. - Nem úgy volt, hogy a Sunderland ellen lesztek?
- De igen, csak valami belső ügy miatt törölték a meccset és a City bevállalta helyettük - nézett rám.
- Mindegy - sóhajtottam fel. - Megígértem Luíznak, hogy elmegyek és megnézlek titeket.
- Majd elrejtünk - fogta meg a kezem. - Nem lesz semmi gond.
Megvontam a vállam, majd a sütimre koncentráltam. Bíztam benne, hogy ha találkozom is a volt férjemmel, megpróbálunk normális, emberi kapcsolatot kialakítani.