Iker
Gyorsan telt el a hétvége. Eszembe sem jutott a pénteki incidens, egészen addig, míg nem kellett edzésre mennem. Akkor viszont minden bevillant.
Korábban érkeztem, hátha tudok Corinával beszélni. Beléptem az öltözőbe, ahol megint pedáns rend fogadott, meg egy portugál, akit nem lehet soha megelőzni, ha edzésről van szó.
- Te itt is alszol? - kérdeztem tőle nevetve.
- Nem, csak szeretek időben ideérni - szerénykedett.
Hogy ne legyek túl feltűnő, az órámra pillantottam, majd megszólaltam.
- Á, még csak ennyi az idő? Akkor, még megnézek valamit, majd jövök - mondtam Crisnek, aki furán nézett rám. Kiléptem az öltözőből és miután jól körülnéztem, bekopogtam a személyzeti ajtón, majd benyitottam. Nem láttam sehol a keresett személyt. Indulni akartam, mikor belépett az ajtón. Bő ruháiban és fején az elmaradhatatlan kendővel.
- Iker? - lepődött meg - Mit keresel itt?
- Szia, Corina, téged - feleltem őszintén. - Csak meg akartam tudni, hogy minden oké?
Láttam az arcán átfutni a feszültséget, de aztán gyorsan rendezte a vonásait és rám mosolygott.
- Köszi az aggódást, de teljesen rendben vagyok.
- Az jó. Figyelj, ha bármi van...
- Nem lesz semmi, nyugi - mosolygott továbbra is rám. - Jesus kicsit többet ivott a kelleténél, ezért nehezen fogta fel, hogy már nem vagyok a tulajdona.
Keserűség csendült ki a hangjából.
- Kérlek, mond meg Ramosnak, hogy köszönöm a segítséget - mondta, miközben telepakolta a kiskocsit tisztítószerekkel.
- Mond meg neki te - dobtam fel a labdát.
- Nem tudom, hogy mikor találkozom vele legközelebb - akadékoskodott, de éreztem, hogy nem ez a fő ok.
- Mit mondjak, hol találkoztunk? - sóhajtottam fel, mert nem volt jó érzés eltitkolni bármit is a barátom elől.
- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Vasárnap, valahol, mondjuk bolt, piac? - sorolt fel kapásból pár dolgot.
- A piac jó lesz. Sarával úgyis szeretünk piacra mászkálni, így még hihető is lesz.
- Köszönöm - villantott rám egy szép mosolyt. - Most mennem kell, mert én itt, dolgozom.
- Oké, már itt sem vagyok - emeltem fel a kezem, majd kiléptem a folyosóra, ahol egyből belebotlottam egy bongyor-hajú brazilba.
- Hát te? - nézett rám értetlenül. - Eltévesztetted az ajtót?
- Nem, csak próbáltam valamit megtudni a mi Tündérünkről - füllentettem.
- Aha - láttam Marcelon, hogy hiszi is, meg nem is, amit mondtam. - És?
- Mit és?
- Sikerült?
- Mi? - néztem rá értelmesen.
- Kideríteni valamit - forgatta meg a szemeit.
- Ja! - csaptam magam homlokon. - Nem, sajnos nem. De, ha most nem sietünk, elkésünk - néztem az órámra, majd felgyorsítottam a lépteimet és beléptem a mi öltözőnkbe. Sergio már a helyén öltözött, mikor leültem mellé.
- Hola, Capitan! - nevetett rám.
- Hola, Sese! Üzenetet hoztam - halkítottam le a hangom, hogy csak ő hallja. - Corina köszöni szépen a segítséget.
- Mikor találkoztál vele? - csillant fel a szeme, amit egyből kiszúrtam.
- Vasárnap piacon voltunk Sarával, és ott futottunk össze - adtam elő neki az előre egyeztetett történetet.
- Mást nem mondott? - kérdezte, miközben úgy tett, mintha nem érdekelné a válaszom.
- Azon kívül, hogy milyen szexi vagy és jóképű és szeretne bebújni az ágyadba? Nem, azt hiszem nem - adtam elő fapofával, de nem bírtam sokáig, mert ránéztem a védő döbbent képére. Kirobbant belőlem a röhögés.
- Te beszopattál? - esett le neki. Én pedig kétrét görnyedve a nevetéstől csak bólogatni tudtam. - Mekkora egy köcsög vagy - mosolyodott el végre ő is.
- Tetszik neked? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra.
- Jó bőr - nyalta meg a száját. - De kemény diónak tűnik, de hát azért vagyok én, hogy feltörjem - kacsintott rám.
- Hülye vagy - veregettem vállba. - Soha nem kezdene veled.
- Most miért? - kezdett nyafogni óvodás módra.
- Egy, most vált el, kettő, idősebb nálad, három, focista vagy, akár az exe - világosítottam fel. - Ja, négy, már próbálkoztál és nem jött össze.
- Elvált, tehát nincs senkije és vigasztalásra szorul. Szeretem az idősebb nőket, mert ők már érettek. Arról, hogy focista vagyok, nem tehetek, és az, hogy elsőre elküldött, az csak jobban vonz hozzá - fejtette ki a válaszait.
Felsóhajtottam, majd elindultam az ajtó felé, ahol már Zidan állt türelmetlenül.
- Sok szerencsét hozzá! - szóltam vissza a védőnek.
- Nem szerencse kell, hanem sárm, és én - villantott egy 1000 wattos mosolyt, mire én csak a fejem csóválva indultam el edzeni.