Sosem gondoltam volna, hogy az anyaság ilyen csodálatos érzés. A karomban tartani a gyermekemet tudván, hogy itt egy csöpp kis élet, aki csak rám számíthat, engem tart majd a mindennek én leszek a hőse, és persze az apukája. Nos igen, apuka. Akadt itt egy kis bökkenő. Ahogy nekem, Andynek is féltünk a hasonlóság közte és Noah között. A kicsinek sötét, szinte fekete haja, míg nekem és Deannek is világos tónusú, ám ha ez nem elég, a kis Noah kiköpött Mia baba korából, így jogosan merült fel a kérdés Andyben, hogy mennyire vagyok biztos abban, hogy Deané a gyerek. A válaszom most már, a semennyire. A történtek tudatában a nyakamat is rátettem volna, hogy ez a gyerek Deané, azonban látva, hogy Noah kísértetiesen hasonlít a Biersack család tagjaira, némi kérdést vet fel bennem. Azt hittem, szinte esküdtem volna rá, hogy Noah akkor fogant, mikor Dean megerőszakolt, azonban lehetséges, hogy akkor, azon a napon már megvolt. Kérdeztem Andyt, de nem emlékszik arra, hogy volt e olyan együttlétünk, amikor ne védekeztünk volna, de ez nem jelenti azt, hogy nem foganhatott meg. Vicces dolog a természet, és néha elég egy óvatlan pillanat egy ártatlannak tűnő kényeztetés és máris megtörténik az, amire nem is számítunk.
Miután többször átrágtuk magunkat a témán, arra jutottunk, hogy csináltatunk egy apasági vizsgálatot. Szerettem volna végre a végére járni a dolognak, és hiába tudtam, Andynek nem számít, hogy genetikailag az övé e Noah, úgy éreztem jobb ha most teszünk pontot a dolgok végére ezért elmentünk egy tesztre. Miután levették a mintákat, azt mondták nagyjából egy hónap mire megérkeznek az eredmények.
Andy még kora reggel elment dolgozni, a kisfiam pedig a szokásos három órai etetése után mélyen aludt, mikor csengettek.
Gyorsan siettem az ajtóhoz, nehogy sokat várassam az ajtóban várakozót feltételezve, hogy ha ez bekövetkezik újra megnyomja a csengőt és esetlegesen felébreszti a babát. Mikor ajtót nyitottam, egy fiatal, talán a húszas évei elején járó srác álldogált az ajtóban, kezében egy nagy borítékkal, és egy mappával.
- Helló, Molly Anderson? - kérdezte, ahogy kiolvasta a kezében tartott borítékról a nevem.
- Igen, én vagyok - feleltem.
- Levelet hoztam - közölte, majd elém tartotta a mappát és az arra függesztett tollat - itt írja alá - mutatott a lap alján lévő vonalra. Amint ezt megtettem, a kezembe adta a levelet, én megköszöntem, ő pedig távozott. Miközben becsuktam az ajtót, a borítékra pillantottam melynek a sarkán ott díszelgett a DNSQuery felirat, mely annak a központnak a hivatalos neve, ahol kicsivel több mint egy hónapja jártunk. Rögtön izgatott lettem, legszívesebben feltéptem volna a borítékot, hogy végre megtudjam az igazságot, de tudtam, hogy Andyvel egyszerre kellene ezt megtennem, ezért inkább csak letettem a borítékot konyhapultra és szinte a körmömet rágva vártam az öt órát, hogy Andy hazaérjen. Tudtam, hogy az a papír nem jelent semmit, de én valamiért mégis jelentőségteljesnek éreztem. Már rég lezártam magamban a múltat, de talán abban bíztam, ha kiderül, hogy Noah Andyé, akkor teljesen tiszta lappal folytathatom a közös életünket.Nem marad semmi ami emlékezetezne arra a napra, mert sajnos így van. Ha Noàhra nézek, eszembe jut Dean és a velem történtek, azonban emiatt nem érzek a kisfiam iránt negatív érzéseseket, csak felsejlik bennem a dolog. Talán csak abban bizakodom, hogy ez elmúlik akkor, ha kiderül, hogy Andytől van, de az is lehet, hogy az van a levélben, hogy Deané és akkor nem változik meg semmi, el kell fogadnom a tényt, hogy hiába is reménykedek, az élet csak furcsa kis játékot játszik velünk. Miközben Andyt vártam haza, nem tudtam magammal mit kezdeni. Bármibe kezdtem is, a gondolataim mindig vissza-visszatértek a pulton pihenő borítékra és annak tartalmára. Végül feladtam a küzdelmet, hogy eltereljem a gondolataimat és csak fel alá sétálgattam, olykor leültem, majd újra felpattantam izgatottan vára haza a páromat.
Pár percek öt után hallottam meg az autóját behajtani a bejáróra. Rögtön az ablakhoz siettem addigra már tucatszorra de ezúttal végre azt láttam, amit vártam. A fekete audi lámpái felvillantak, jelezvén a gazdájának, hogy az autó riasztója üzemel, majd nem sokkal később Andy lépett be a bejárati ajtón, én pedig ott ácsorogtam idegesen.
- Szia! - Köszöntött egy fáradt mosollyal, majd elkezdte ecsetelni mennyire éhes, ami jelen pillanatban annyira nem zavart.
- Szia! - Léptem hozzá közelebb egy üdvözlő pusziért, majd a szavába vágva közöltem, hogy meg jött a teszt eredménye.
- És, mi áll benne? - Kérdezte teljesen lazán, mintha őt ez annyira nem érdekelné, bár meglehet, hogy tényleg nem zavarja annyira a kétely, mint engem.
- Nem tudom, nem néztem meg, téged vártalak - válaszoltam izgatottan.
- Akkor már értem miért vagy ennyire feszült - felelte. - Akkor hozd gyorsan, nézzük meg, aztán együnk, mert kilyukad a hasam - panaszkodott, miközben leült a kanapéra én pedig a konyhába siettem a borítékért, majd Andy mellé ültem. Izgalmam a tető fokára hágott, féltem a tartalmától és attól, hogy megváltozik valami, mert úgy véltem, Andy hiába mondta azt, hogy nem érdekli, azért biztos voltam benne, hogy egy kicsit mégis.
- Bontsd ki te - nyomtam a kezébe a borítékot, ő nagy sóhajjal elvette, majd könnyedén tépte fel a leragasztott fület és vettek ki a papírlapot, míg én szinte oda sem mertem nézni. A gyomrom golflabda nagyságúra szűkült, a fülem pedig zúgott, az oda tódult vértől.
- Felolvassam? - Kérdezte, melyre bőszen kezdtem bólogatni, míg ő beleegyezően bólintott egyet. Nagyot nyelt, és most, végre először rajta is láttam némi izgalmat. - A fenti vizsgálati anyagokból izolált DNS minták analízise alapján, annak a valószínűsége, hogy Andrew Graham és Noah Graham biológiai apa - gyermek kapcsolatba állnak egymással, több mint 99, 99%. - hadarta, melyre én teljesen ledöbbentem. Egy részt, mert Noah születéséig teljesen biztos voltam abban, hogy Deané a gyerek és fel sem merült benne mennek az ellentéte, másrészt azért, mert halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy melyik együtt töltött éjszakánk gyümölcse lehet, mindezek ellenére meg is könnyebbültem, mert ezt azt jelentette, hogy tényleg Andy Noah apukája. Elengedhetem a mumusom a múltból és tiszta lappal kezdhetünk, együtt. Ahogy az információ tudatosult bennem, felpillantottam Andyre, aki boldog mosollyal nézett vissza rám.
- Te tudtad, igaz? - Kérdeztem, mert ő már azóta azt mondta, hogy Noah az övé, mióta meglátta, én kételkedtem, én voltam az, aki szemiben sem volt biztos, és most igaza lett, aminek őszintén, őrülök.
- Igen, tudtam. Le se lehetne tagadni azt, hogy az én fiam, nézz csak rá - mosolygott továbbra is, majd hozzátette - na meg, Mia teljesen ugyan így nézett ki, mint Noah ekkora korában.- Hasonlította újfent nővéréhez a kicsit.
- Jó rendben, igazad volt - adtam neki igazat, majd megkönnyebbülten dőltem hátra.
- Nem kell igazat adj, csak vacsorát, de komolyan, vagy téged eszlek meg - könyörgött esdeklő arccal, én pedig vidáman pattantam fel, hogy megmelegítsem az ebédre rendelt ételt.
Mire végeztünk az evéssel,a kicsi is felébredt, így a karomba véve mentem ki Andyhez, aki még a tányérokat pakolta be a mosogatógépbe. Fél kézzel pattintottam le a cumisüvegről a kupakot, majd itattam meg a karomban fekvő és tág szemekkel nézelődő apróságot.
- Hát itt az én nagy fiam - fordult rögtön hozzánk Andy, mikor meghallotta, hogy mi is ott vagyunk.
- Itt ám, és ma is ügyes volt, csak enni kelt fel és már aludt is tovább - ecseteltem.
- Nem jó, nem jól csinálod prücsök. Hányszor mondjam még, anyát foglalkoztatni kell napközben nem aludni - intézte viccesen a szavakat a lassan négy hónapos kisfiához, miközben Noah úgy nézett rá, mintha tényleg értené azt, amit az apja mondd neki, melyen én jót mosolyogtam. Ezek a pillanatok mindig megmelengetik a szívemet, jó látni, milyen kapocs van közöttük. Többször kaptam már rajta Andyt azon, hogy éjszaka, mikor csak tisztába kellene tenni a kicsit és visszatenni az ágyába, ő nem jön vissza rögtön, hanem ott ül a fotelban, karjában a kisfiával és mesél neki. Elmondja, milyen volt a gyerekkora, beavatja az élet nagy titkaiba, miközben mindig hozzáteszi, azt, hogyha most nem is majd ha nagy lesz, érteni fogja. Andy nem tudja, de ha sikerül elcsípnem egy- egy ilyen alkalmat, ott szoktam állni az ajtó előtt és hallgatom a meséket, miközben hálát adok mindennek ami csak létezik, hogy egy ilyen embert tudhatok magam mellett, és imádkozom, hogy hosszú ideig mellettem maradhasson, mert bevallom félek, sőt, rettegek attól, hogy elveszíthetem őt. Attól, hogy egy nap hiába várom haza, nem érkezik majd meg, és akkor összetörnék. Nem tudom már elképzelni nélküle az életemet. Szó szerint ő, és Noah váltak az életemmé. Nem bírnám ki, ha nem fogadna minden nap azzal az őszinte szeretet sugárzó mosollyal az arcán, ha nem bújhatnék hozzá éjszakánként, ha nem oszthatnám meg vele az életem.
- Molly, kint maradt a törölköző - kiabált ki a fürdőből Andy, miközben Noaht fürdette. Ez volt a szokásunk, szerette őt fürdetni, a kisfiunk pedig imádta a vizet. Boldogan csapkodott minden alkalommal, miközben Andy pedig vicces fejeket vágott, melyeken nagyokat nevetett. Én a törölközővel a kezemben siettem be a fürdőbe, majd miután Andy kivette a vízből, a kezembe adta, én pedig gyorsan bebugyoláltam a törölközőbe, majd felöltöztettem, megetettem. Miután mindennel eklészültem, betettem a kiságyába, bekapcsoltam neki azt a játékot, melyet még Andy édesanyja vett neki. A kis szerkezetet be tudjuk állítani, hogy a tenger morajlását vagy épp egy közkedvelt gyerekdalt játsszon, miközben csillagokat, holdat vagy akár macikat vetítve foglalja le a gyerekek figyelmét, míg elalszanak. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy Noah ezúttal is lefoglalta a zenélő kütyü, csatlakoztam Adyhez, aki már az ágyban várt. Hátát a támlának döntve ült, s ahogy befészkeltem mellé magam, karját kitárva jelezte, hogy bújjak hozzá. Jól esett a közelsége, karjaiban jóleső megnyugvás lett úrrá rajtam. Csak behunytam szemem és élveztem a pillanatot, míg meg nem szólalt.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze - feleltem, majd kicsit megemeltem a fejemet, hogy lássam az arcát. Némi hezitálást láttam rajta én pedig meglepődve néztem rá. - Van valami baj? - Kérdeztem rá, szinte rögtön, ahogy észre vettem, hogy furcsán viselkedik.
- Nem, nincs csak szeretnék kérdezni valamit, de nem vagyok benne biztos, hogy igy kellene - sóhajtott, majd a takaró alól előhúzott egy apró, fekete bársony dobozt, én pedig ledöbbentem, hisz fogalmam sem volt róla, hogy ilyesmit tervez. - Tudom, hogy nem így kellene, de nem szeretnék tovább várni ezzel. Már hónapok óta itt pihen ez a gyűrű a szekrényemben, kicsit csodálkozom is, hogy nem találtad meg sosem. Várj, ugye nem találtad meg? - Kérdezett rá rögtön, melyre én csak a fejemet ráztam, jelezvén, hogy nem is sejtettem. - Akkor jó. Szóval, tudod, én nagyon szeretlek téged és azt szeretném, hogy minden formában, amiben csak lehetséges, az enyém legyél. Ez elég birtoklóan hangzik, tudom, de ha rólad van szó, előjönnek az ösztöneim, és csak magamnak akarlak. - ömlött belőle a sok, kesze-kusza gondolat, mikor közbe szóltam.
- Igen!
Igen? - Kérdezett vissza meglepve, örömmel a hangjában.
Igen, hozzád megyek, ha ezt akartad kibökni - válaszoltam, mire ő nagyot sóhajtva ült fel, hogy aztán felém fordulva felhúzhassa a gyűrűt és miután ezt megette, hatalmas kajai közé zárt. Picinek éreztem magam a karjaiban, de nem bántam. Ilyenkor mindig úgy érzetem senki sem bánthat, mert ő velem van és ezt az érzést sosem cserélném el. Örökké vele akarok lenni, mert szeretem, büszke vagyok rá, hogy mellettem van és engem választott és boldog vagyok, hogy esélyt adott rá, hogy hozzá köthetem az életemet. A hosszú percekig tartó ölelést csókok követték, szerelmes szavak és önfeledt boldogság, hisz végre minden rendben, úgy tűnt minden szál el van varrva a mi, kissé zavaros életünkben így nem maradt más, csak a tervezgetés és az újabb gondolkodás ami ezúttal nem a múltról, hanem a jövőről szólt.