Könnyeimet törölgetve hajtottam hazafelé az úton, és csak pörgött az agyam. Szerencsémre senki nem volt az utakon, mert most igen gyorsan hajtottam, és azt se figyeltem merre tartok. Már rutinszerűen kormányozok a hazafelé vezető út irányába.
Megtettem... Pénzért feküdtem le egy férfival... Méghozzá vele! Akitől a legjobban undorodom, akit gyűlölök, aki már meg akart erőszakolni, aki megütött többször is! És most megkapta, amit annyira akar. Az összes lányra, aki ott dolgozik rámutathat, hogy már megvolt neki. Hatalmas úr a pénz, de én nem a pénzért csináltam. A fiam miatt. Borzalmas anya vagyok. Igen, megmentettem a fiam, és magamat is, de milyen áron?
Mikor kinyitottam az ajtómat, arra gondoltam, hogy megtarthatom a házat, és az jó...ugye?
Becsuktam az ajtómat, majd kulcsra is zártam azt. Senkit nem akarok látni a fiamon kívül. Se Mistyt, se Miguelt, se Liamet, se... Úristen! Akkor én most megcsaltam Liamet? Ez is annak számít? Bassza meg, keféltem egy másik férfival, jó hogy annak számít! Hogy nézzek így a szemébe? Mégis hogyan? Még csak tegnap kaptam vissza, de már elbasztam. Mindent elbaszok. Ha meg is oldom, azt is elbaszva csinálom.
Miközben beléptem a szobámba, Scotti kinyitotta hatalmas, gyönyörű kék szemeit, amik sírásra is fakadtak. Pedig milyen szép lenne, ha csak rám mosolyogna, majd nyugodtan aludná tovább az igazak álmát! Nem... és nem tudom mi a baja. Enni nem akar. A cumi nem kell neki. A pelus tiszta. Nem forró, és semmilyen más kiütést, vagy sebet nem látok rajta. De semmi gond, röpke másfél óra alatt kifárasztotta magát, és kidőlt. Soha nem örültem még ennyire, hogy végre elaludt. Letettem óvatosan az ágyamra, majd a fürdőbe vettem az irányt. Levetettem magamról a ruháimat, amiket legszívesebben elégetnék. Bemásztam a kádba, behúztam a függönyt, és csak engedtem magamra a forró vizet, nem foglalkozva azzal mennyi lesz így a vízszámla. Mikor végeztem, bőröm kissé kipirult a forró víz, és a sok dörzsölés hatására, mintha azzal csak lemoshattam volna magamról a szégyent. Nem, nem így megy ez. Ha bár talán egy leheletnyit jobban is éreztem magam, a hangulatmércém nagyon mínuszban álldogált.
A szobámba visszabattyogva megtörölköztem, leengedtem a rollól, majd egy toppot, és egy francia bugyit felvéve bújtam be az ágyamba, a takaró alá Scott mellé, aki szaporákat szuszogva aludt. Annyira édes volt, hogy elmosolyodtam, és arra kis szekundum töredékére nem volt problémám.
Sóhajtva lehajtottam fejem a párnára, majd szememet lehunyva próbáltam minél hamarabb elaludni. Nos, sikerült elég rövid idő alatt, viszont Lewis, és ez a dolog még álmomban is kísért. Újra végig álmodtam ezt az egészet, de ezúttal külső szemlélő voltam. Végig néztem, ahogyan ennek a mocsoknak táncolok, majd többféle képen elégítem ki őt...Mikor felriadtam úgy döntöttem nem érdekel mennyi az idő, nem alszom vissza, mert félek újra ezt álmodnám.
Felkelve az ágyból a telefonom után nyúltam. Reggel nyolc óra volt. Vagyis kevesebb, mint öt órát aludtam. Emellett volt néhány értesítésem, egy sms-em Mistytől, és négy nem fogadott hívásom, pedig még csak alig múlt nyolc. Három Mistytől jött, és egy Willtől, amin kicsit meglepődtem, de ma senkit sem kívántam látni. Az smst el sem olvasva, és a hívásokra sem válaszolva kinyomtam a telefont, majd elhajítottam valamerre a kanapé irányába. A konyhába menve főztem magamnak egy erős feketekávét, pedig soha nem iszom feketén, most mégis ez esett jól. Ennek társaságában kimentem az udvarra, ahol összehúztam magamon a kabátomat, majd rágyújtottam. Három szál cigit szívtam el, mire éreztem, hogy most talán egy kicsit jobb. Kezeimet összedörzsölve léptem vissza a fűtött házba, és csak akkor éreztem, mennyire hideg is van most Denverben. Épp, hogy levettem a kabátomat, Scotti sírását hallottam meg a szobámba, tehát rohantam is. Igen, éhes volt, és a pelus is tele. Miután mindent elintéztem vele visszafektettem az ágyba, és én is visszabújtam, közben pedig a tévét bámultam, akár egy zombi, de meg nem tudom mondani, mi volt benne. Scotti pedig a hátán feküdve rúgkapált, és fejeket vágott, amiken néha jókat mosolyogtam. Mikor kezem a hasára tettem, akkor pillantott rám, abbahagyva a kapálózást, majd csak nézelődött, miközben a pociját simogattam, és csak kattogott, és kattogott az agyam. A csengő zökkentett ki gondolatmenetemből, Scotti pedig ismét rúgkapálni kezdett. Tudja, hogy a csengő azt jelzi, jött valaki, ő pedig nagyon barátságos kisbaba, de most mégis a szobámba hagytam. Csak meg akartam lesni ki az, de mikor Robertát láttam meg, nem volt szívem nem beengedni, ha bár tényleg senkit sem volt kedvem beengedni ma, de talán még holnap sem. Ajtót nyitva a mosolygós szomszédasszony állt a küszöb előtt. Világos, kissé régies fazon, hosszú farmert viselt, egy vastag bézs színű pulóverrel, és hozzá illő nagy kötött sállal. Sötét, rövid hajában meg-meg csillan néhány ősz hajszál, arcán egypár halvány ránc is húzódik, de mégis gyönyörű, és ennek állandó mosolya az oka. Ám mikor meglátott az is lehervadt.
- Joanna, drágám! Beteg vagy? -lépett azonnal beljebb, majd be is csuktam az ajtót, kitaszítva ezzel a csípős szelet, amitől meztelen lábam libabőrös lett.
- Nem, Roberta. -erőltettem meg magam egy egy mosolyra.
- Biztos vagy benne? -tette kezét a homlokomra. - Nagyon sápadt vagy, hozzak át neked egy kis levest? Most reggel csináltam! -és már indult is volna, de óvatosan a karja után nyúltam.
- Nem vagyok beteg.
- Akkor mi a baj? Vagy Scottal történt valami? -ijedt meg azonnal
- Nem, ő is jól van. A szobámba van. -intettem fejemmel annak irányába.
- Lányom, ne kelljen már minden szót kihúznom belőled!
- Menjünk a nappaliba. -indultam meg sóhajtva, majd helyet foglaltunk a kanapén. Én az ölembe húztam egy párnát, mert mégis csak egy bugyi volt rajtam, és egy topp.
- Na, mesélj már!
- Nagyon rossz dolgot csináltam. -kezdtem, és éreztem, hogy máris vissza kell fogjam a sírást. Roberta kíváncsi, és aggódó tekintettel vizslatott, várva, hogy mégis mit mondok, mit tettem. - Régebben hitelt vettem fel, és a házra jelzálog került. Minden hónapban volták le az összeget a kártyámról, amivel törlesztek. De a kártyámon már nem volt elég összeg, és teljesen ki is ment a fejemből. Tegnap este egy felszólítás állt az ajtómon, hogy ki akarnak lakoltatni, ha nem fizetem be a csekket harminc napon belül. -sóhajtottam, de sós könnyeim már szabad utat kaptak. - Nem volt képes arra gondolni, hogy Scottot az utcán kell felnevelnem. A főnököm, Lewis hallotta, hogy ezt elmesélem valakinek. Munka után az irodájába hívott, és...és...
- És? -türelmetlenkedett.
- Azt mondta, ha meg adom neki azt, amit akar, megoldja a gondjaimat. Nem akartam bele menni, de aztán azt mondta nekem, ha elveszítem a házat, akkor vele együtt a fiamat is, amit nem akarok! Én...lefeküdtem vele...pénzért... lefeküdtem azzal a mocsokkal! -temettem zokogva arcom a párnába. Roberta egyből közelebb ült hozzám, és úgy simogatta a hátam. - Egy kurva vagyok!
- Nem, drágám, dehogy vagy az!
- Dehogynem. A kurvák is pénzért fekszenek le mindenféle férfiakkal.
- De te nem fekszel össze mindenféle férfiakkal. És nem a pénzért, hanem a fiadért tetted.
- Igen, én is ezzel nyugtatom magam, de mégsem. -szipogtam. - Mért nem jön nekem össze semmi soha? Vagy ha igen, mért csak ideig-óráig tart? -néztem rá könyörgően.
- A szerencse forgandó, kincsem. -simította hajam a fülem mögé, miközben kedves mosolyt varázsolt arcára, ami egy kicsit azért megmelengedte a szívem.
- Nálam nem... a munkám is megszűnt, a másikon lefeküdtem a főnökkel, és talán már soha többé nem tudom oda betenni a lábam, Nicole elment, apu se küld már annyi pénzt, megcsaltam Liamat is...
- Újra együtt vagytok?
- És még csak tegnap kaptam vissza. -néztem rá szomorúan. - Annyira szeretem. De ő nem ezt érdemli. Képtelen vagyok ezek után a szemeibe nézni! Az igazat nem mondhatom el neki. Egy életre meggyűlölne, amit nem viselnék el. Inkább utáljon azért, mert nem mondom el, de minthogy az igazságért. -motyogtam.
- Ebben most nem tudok segíteni. -motyogta maga elé nézve.
- Csak nem akarod megmondani, hogy így van. -mosolyogtam rá halványan, mire csak szótlanul bámult rám. Igen, sejtettem.
- Hozok át nektek egy kis levest, jó? Nagyon finom lett, majd figyeld csak meg, hogy jót fog neked tenni. -állt fel.
- Köszönöm, Roberta. -mosolyogtam rá hálásan.
- Ne köszönd. -tekerte magára hatalmas sálját. - Na, mindjárt jövök! -lépett ki az ajtón, én pedig mosolyogva néztem utána.
Roberta miután visszajött még beszélgettünk egy kicsit, de aztán hazament, mert Bobbal menniük kellett valahova, én pedig folytattam a semmit tevést, és az önsajnálkozást. A telefonomat azóta se kapcsoltam be, Misty már biztosan keresett.
Már délután négy felé járhatott, mikor valaki csengetett. Hidegen hagyott. Viszont mikor már Három perce folyamatosan a csengőn lógott, és már Scott is ordított, idegesen lecsörtettem a lépcsőn, majd ugyan ezzel a lendülettel nyitottam ajtót. Jaj, ne! Liam! Mit mondjak neki? Süt rólam, hogy valami nagyon nincs rendben! Nem, képtelen vagyok az igazat megmondani neki a szemébe! El kell küldenem. El kell küldenem végleg! Ez az ő érdeke!
- Hé, hát veled meg mi történt? -mért végig tetőtől-talpig, majd belépett, kezében egy bukósisakkal.
- Semmi. -motyogtam. - Hát te?
- Biztos hogy jól vagy? -kérdezte ismét, majd csókért hajolt, de elhúzódtam. - Oké. -nézett furán. - Csak egész nap nem vetted fel a telefont. Mistyék is aggódnak érted.
- Ha annyira aggódnak, mért nem tolták ide a képüket? -ez az, Joanna, tartsd magad a flegma szerepedhez, bármennyire fáj is.
- Nem tudom. De én itt vagyok, de látom nekem sem örülsz most. -mosolygott rám a világ legédesebb mosolyával. A szívem szakadt meg, azért, amiért most tenni fogok. Még hogy nem örülök neki! Legszívesebben rávetném magam, és kisírnám magamból minden bánatom. - Mindegy...-nevetett kínosan. - Öltözz, van egy meglepetésem. -mosolygott izgatottan. Mi? Meglepetést csinált nekem? Pont most? Meg sem érdemelem.
- Milyen meglepetés? -ráncoltam össze a szemöldököm.
- Amit neked csináltam. Na, gyere!
- Nincs kedvem. -fontam össze magam előtt a karjaimat.
- Mi? -kérdezte vissza értetlenül.
- Süket is vagy?! Nem akarok veled menni sehova! Se most, se máskor! És szarok bele a meglepetésedbe!
- Joanna, mi van veled? -most először szólított Joannának, és nem Jonának.
- Semmi, csak nincs kedvem hozzád! Hiba volt az a tagnapi nap. Hatalmas hiba!
- Ó, szóval megint csak inkább egy faszra volt szükséged, és nem rám, igaz? -erre csak megvontam a vállam. Nem, nem sírhatok. - Tudod mit, szerintem is hiba volt! -mondta idegesen. - Kurva! -azzal becsapta maga után az ajtót, majd a motor hangos bőgése jelezte azt, hogy elment. Végleg elment. A falnak dőlve csúsztam le a földre és úgy zokogtam. Ő is kimondta. Egy kurva vagyok.