Hope szemszöge:
Ma mikor felkeltem először azt se tudta hol vagyok.Utána leesett,hogy még mindig kórházban.Még olyan pár napig benn tartanak,de ma megakarom kérdezni az orvosom,hogy nem mehetek e haza már holnap.Gyorsan gyógyulok és nem akarok sokáig itt lenni.A kórházak nem nekem valóak.
-Jó reggelt Miss Evans.Hogy van?-nyit be az orvosom.
-Önnek is.Köszönöm nagyon jól.Lenne egy kérdésem.
-Igen?Mi?-kérdi miközben megnézi a papírjaimat és ír valamit.
-Az hogy nem lehetne előbb haza mennem?
Erre felkapja egyből a fejét és rám néz:
-Nem hiszem.Még olyan 3 napig benn szeretném tartani megfigyelésen.
-De doktor úr kérem szépen.Nagyon jól gyógyulok és már semmi bajom.Tudom,hogy nem rég volt a balesetem,de szeretnék haza menni.Otthon is tudok pihenni és szerintem egyedül se hagynak.
-Az itt lévő emberekre gondol?
Én csak bólintok.
-Hát nem tudom kisasszony.Nincsenek fájdalmai vagy szédülései?
-Nincsenek.
-És próbált már felkelni?
-Igen.Mikor kimentem a mosdóba.
-És nem volt semmi baja?Nem volt rosszul?
-Nem.
-Hát ha vigyáznak magára és holnap reggel is nagyon jól lesz akkor lehet róla szó,hogy haza engedem önt.
-Juj.Nagyon szépen köszönöm.-lelkesedek.
-De nem tartom még jó ötletnek.
-Tudom,de már jól vagyok.
-Hát rendben.Majd később visszanézek önhöz.
-Rendben.Jó napot.
-Önnek is kisasszony.-és elhagyja a szobát.
Sokáig vagyok utána egyedül,de délután Karla toppan be hozzám.
-Sziaa Hope.Hogy vagy?
-Szia nénikém.Köszi jól.Te?
-Én is.Mikor engednek haza?
-Hát most beszéltem az orvossal és megengedte,hogy már holnap haza mehetek ha nincs semmi bajom.
-Ennek örülök.Majd otthon maradok veled.Jó?
-Szerintem semmi szükség.Fognak rám vigyázni a barátaim.
-Értem.Nem nagyon repesek az örömtől,hogy olyanokkal légy akiket nem ismersz.
-De ők engem igen és nem néznek ki olyannak,hogy bántani akarnának.
-Hát...Nem is tudom Hope.Jobban örülnék ha inkább olyan vigyázna rád akit ismersz.
-Jaj nénikém.Biztos hogy ismertem őket csak az amnéziám miatt most elfelejtettem őket.
-Rendben.Bízok benned.De jaj nem is mondtam....
-Mit?
-Hát Danielék üzenik,hogy sajnálják,de ma nem tudnak bejönni.
-Óóó.Értem.
-Majd biztos bejönnek holnap.
-Remélem.
Tényleg reméltem mert a levelet meg kell kérdeznem tőlük.A nénikémnek meg nem mutathattam meg mert ő tuti nem tud arról semmit.
Még órákon át beszélgettünk,de neki is mennie kellett.Így egyedül töltöttem a nap további részét.Olvasgattam azt a könyvet amit Karla hozott meg ettem a rémes kórházi kosztból amit szerintem még kutya se enne meg.Ble.Nagyon förtelmes volt.Az orvosom később ahogy mondta benézett,de ment is vissza dolgozni.Most csak pár szót váltottunk.Mondta,hogy pihenjek és én aludtam is,de megint egy furcsa álmom volt.
Álmom:
Befelé mentem az erdőbe,de nem egyedül.Daniel mellettem sétált.Ő volt a barna hajú és zöld szemű fiú.Egyszer csak kiértünk arra a tisztásra ahol előző álmomban voltam.Körbe néztem megint és most se egyedül voltam vagyis voltunk ott.
4 ember ott volt.Észre is vettek minket.
-ÓÓ a cuki pofi...Rég láttalak.-mosolyog rám az aki elől áll.
Én csak félve Daniel mögé bújok.
-Naaa...Csak nem vagyok ennyire ijesztő.-szól megint.
-Fejezd be Adam.Nehogy idehívjam a többieket,hogy a területünkön vagy mindjárt.-szól dühösen vissza Daniel.
-Daniel menjünk kérlek.-könyörgök neki.
-Jéé..Van hangja a cuki pofinak.-szól be ezek szerint Adam.
-Oké.Megyünk.-mondja Daniel és figyelembe se veszi Adam beszólását.
Elindulunk ketten vissza ahonnan jöttünk.Mikor az ég beborul és 3 szárnyas?! ember jön le elénk.Annyira meglepődtem,hogy nem is tudtam mit tenni.
Gyorsan megint Daniel mögé álltam,míg a három fekete ruhás ember(már szárnyak nélkül) tartott felénk lassan.
Ijedten kelek fel és veszem észre,hogy már reggel van.Nem egyedül vagyok a szobában.Itt vannak az ismeretlen ismerősök.
-Jó reggelt.-mondom mert nem látták,hogy felkeltem.
-Neked is.-felelik.
-Hogy vagy?-kérdi Daniel.Az ő nevét valahogy jobban megjegyeztem.A többieket még keverem.
-Köszi jól.-nézek rá.-De lenne egy kérdésem.
-Mi?-kérdik.
Elmondjam nekik?Vagy inkább megmutassam?
-Mindkettő.-mondja hirtelen azt hiszem Zack.
Én csak furán nézek rá,hogy mi baja,de egyből bocsánatot kér.Amit úgy szint nem értek.
-Na hát szóval ezt.-veszem elő a levelet és adom oda nekik.
Daniel hirtelen olyan fejet vág mintha fejen vágták volna.A többiek meg értetlenül néznek a levélre.
-Nos?Tudtok róla valamit?-kérdem.
-Nem-felelik,de Daniel csöndbe marad.
-Daniel?-kérdem
-Öhm.Nem,én sem.
Én erre csak összehúzott szemekkel vizslatom.
Nem hiszek neki.Nem tudom miért,de nem.
-De ez olyasmi mint egy szerelmes levél és bocsánat kérés egyben.Ha a barátaim vagytok,akkor biztos tudjátok,hogy volt e pasim vagy nem.
-Nagyon sajnálom,de nem.-mondja Daniel.
-Daniel?Menjünk majd később elintézzük ezt.-súgja Zack neki.Ez a két mondat ismerős volt,így egymás után,csak máshogy mondva.
Hirtelen magam elé meredtem és előtört pár emlék:
-Itt vagyok.Nagyon sajnálom.-mondja Daniel
-Daniel.Menjetek mi elintézzük ezeket.-mondja Zack.
-Rendben.Kösz haver.
-Hogy megyünk el?-kérdem ÉN??!
-Így!-mondja és szárnyak nőnek ki a hátából
Hátrálni kezdek de rám szól:
-Ne félj.Nem fogsz leesni.Fogni foglak!
Lassan felé megyek és végig simítok a szárnyain.Átölelem,de ő kibontakozik belőle és felkap menyasszony pózba.
Hallom hogy szólítgatnak így az emlék abba marad.
-Hope?Jól vagy?-lebeg egy kéz előttem.
-Szárnyak.Repülés.Mi?Ja persze igen.-mondom.
A többiek furán néznek rám.
-Egy emlék?-kérdi Lili leülve mellém.
-Aha.
-Elmeséled?
Erre csak bólintok és elmesélem.Velük vannak ezek az emlékek,de ebben biztos vagyok,hogy ez már emlék.Az álmaim pedig nem tudom.Lehet azoknak is van valóság alapjuk.
Miután elmondtam nekik,sietősen el kellett menniük.Nekem ez nagyon sántított.Szárnyak?Daniel?Zack?Repülés?Mi ez?Tudom,hogy ez egy emlék,de nem vagyok képes felfogni.
Miután elmentek az orvosom bejött hozzám.
-Hogy van?
-Köszönöm jól.Akkor mehetek haza?
-Hát mivel tegnap ezt megbeszéltük és látom,hogy már várja így pár papír aláírása után mehet.
-Rendben.Köszönök mindent.
Ő csak mosolyog és kimegy.
Elkezdek pakolni.Mivel nincs sok cuccom így gyorsan végeztem és mentem is le aláírni a papírokat.Ahogy végeztem haza felé gyalogoltam.Otthon Karla pont pakolt.
-Hát te?Úristen Hope,hogy kerülsz ide?
-Nem is örülsz?
-De nagyon,de ez hogy?
-Hazaengedtek.
-Elmentem volna érted.
-Nem baj.Jót tett a séta.
-Hát rendben.De mennem kell dolgozni.Meg leszel?Átjönnek Danielék?
-Igen meg.Hát nem tudom.Lehet.
-OKé.Szia.-puszil meg.
-Szia.
Miután nénikém elment leültem Tv-t nézni és pihentem.Később jött egy üzenetem:
Nem vagy a kórházban.Haza mentél?Nem is mondtad. D xx
Egyből válaszoltam rá:
Igen itthon vagyok.Mert elsiettetek.Átjöttök?Jó lenne már emlékeznem jobban. H xx
Át.10 perc. D xx
Oké. H xx
És 10 perc múlva tényleg ott voltak mind az ajtó előtt.
-Gyertek be.-mondom
Bejönnek és leülünk a kanapéra.
-Én sokat gondolkodtam és rájöttem,hogy amiket elmondtam nektek álmaimat azok mind valóságosak.
-Szóval kezd visszatérni az emlékezeted?-kérdi izgatottan Lili
-Hát lassan,de igen.Bár homályos nekem ez az egész.Szóval még a kirakós pár darabja hiányzik.Ezért kértem hogy meséljetek.
-Hát rendben.-mondta Daniel
Elkezdtek mesélni,de úgy éreztem a story néhol hiányos.Mintha nem mondtak volna el mindent.Néhány részre homályosan emlékszem,de nem teljesen.
Magam elé meredtem újra mint a kórházban és újabb emlék jött elő:
-Tudod Hope.Nem gondoltuk volna,hogy csak úgy ott hagysz minket.Pedig én is kezdtelek megkedvelni.-mondja Mark
Erre én csak kicsit elmosolyodok és beszédre nyitom a szám amikor a kezdetek óta segítő Lili megszólal:
-Ne mondj semmit.-mondja könnyes szemmel.-Tudod milyen rossz volt nekünk miután csak úgy ott hagytál?!Nagyon rosszul esett mindannyiunknak.-hajtja le a fejét.
-Azóta a jelenet óta ami történet nem bírtam a szemetekbe nézni.-mondom
-Nem?Mégis mellettem aludtál.Mégis utána az éjszaka közepén elhagytál.Leléptél.Csak úgy.-mondja Daniel.
-Nekem szerinted könnyű volt?Így is nap mint nap este sírok és a képedet nézem amit elhoztam emlékbe.Szerinted nekem jó,hogy eljöttem tőletek?Igaz az elején úgy mond túsz voltam,de azóta sok minden változott és nem csak a támadás miatt jöttem el onnan.
-Akkor még is mi a francé?-kérdi már dühösen Daniel.
-Mert beléd szerettem te barom.-mondom
Az emlék végén könnybe lábadt a szemem.Mondták most,hogy elmentem tőlük,de ezt a rész kifelejtették,hogy találkoztam velük utána a munkahelyemen.Karla említette hogy egy bárban dolgozok,szóval biztos ott volt ez is mert mintha átéltem volna újra.De akkor én szerettem Danielt?Azt mondták,hogy nem volt pasim.De akkor miért mondtam régen,hogy szeretem Danielt?Meg hogy vele aludtam?Mi vaaan?
-Hope?-kérdi az említett.
-Én...-de nem bírtam befejezni,nem tudtam befejezni,mert könnyezni kezdtem.
-Hope?Egy újabb emlék?-kérdi Lili.
Én csak bólintani tudtam.
-Elmondod?-kérdi Lili
-Én csak a fejemet ráztam.
-Miért?
-Mert...Én...Kezdek emlékezni és...tudom mik vagytok..és hogy én..
-Te mi Hope?
-Hogy én szerelmes voltam.-folynak le erre az arcomon a könnyeim.
Mindenki nagy szemekkel néz rám.
-Akkor emlékszel ránk?-kérdi Lili
-Igen.Emlékszem.Mint barátokra.-mondom
Ekkor mindenki mosolyogni kezdett kivéve Danielt.
-Na és azt mondtad szerelmes voltál?Kibe?-kérdi Zack.
-Én.Én.Emlékszem.-mondom hangosabban.-És...Nem csak voltam,hanem szerelmes is vagyok.
-De kiiibeee?-kérdi már kíváncsibban Lola.
Én erre csak elmosolyodom,felkelek és a tőlem messzebb ülő Daniel elé állok.Lehajolok hozzá és megcsókolom.Erre csak egy úúú-zást hallunk a többiektől és Daniel belemosolyog a csókunkba,ahogy én is.Miután elváltunk beszélgettünk tovább és olyan mintha emberekkel beszélnék,nem természetfeletti lényekkel.Ők olyan emberiek.Sokat beszélgettem velük és úgy éreztem újra élek és nem vagyok kétségbe esve a múltam miatt.
-Hope?Tudunk beszélni négyszemközt?-kérdi Daniel
Én csak bólintok és kimegyünk a teraszra.
-Lennél a barátnőm?-kérdezi meg egyből.
-Igen.-felelem gyorsan és hirtelen megölelem,ő pedig szorosan a karjába zár.(képen)
Ennél boldogabb nem is lehetek.Remélem nem áll már az utunkba semmi.Bár a balesetemen még gondolkodnom kell mert nem sokra emlékszem.
A többiek itt maradtak még beszélgetni és itt is aludtak.
##Remélem tetszett...2 comment után hamarabb hozom a kövit...Kxx ##