Ez a történet velem történt meg, amikor még kicsi harmadikos voltam.
Még most is nagyon hülyén érzem magam, ha visszagondolok arra a napra.
Egy nap nagyon beteg voltam, és nem mentem suliba. Aznap lemaradtam a leckékről, és el kellett menjek az egyik osztálytársamhoz, elkérni a füzeteket. Akkor nagyon kevesen voltunk az osztályban, és én voltam az egyedüli lány :( .
Eldöntöttem, hogy Zsoltihoz megyek, mivel ő lakott a legközelebb. Persze ő volt az a fiú, akit "szerettem" (gyerekszerelem).
Az ő utcáján a legtöbb ház egyforma volt. Persze én még voltam nála, de nem vettem észre, hogy a szomszéd is majdnem ugyanolyanra festette a kapuját.
Én bementem az egyik házba, és kopogtattam az ajtónál. Hallottam egy igent bentről, igyhát benyítottam. Ott álltak a növérem egyik osztálytárának a szülei az asztalnál, épp ettek. Értetlenül néztek engem, aki majdnem be volt szarva XD. Én csak annyit tudtam mondani halkan:
-Zsoltika?
Ők elkezdtek kacagni, és azt mondták:
-Édes kicsi lelkem Zsoltika a szomszédban lakik.
WTF? Olyan vörös lettem mind egy rák. X'D
Azt hittem ott helyben elásom magam.
Bocsánatot kértem, és kimentem, majd egyből haza mentem, nem kértem el többet a füzeteket Zsoltitól aznap, mert féltem, hogy legközelebb egy másik szomszédjához megyek be. XD
Hát ja... Még most sem tudom megállítani a röhögőgörcsöt, milyen fejet vágtam. Persze most már nem szeretem Zsoltit, a nagy szerelem csak a harmadik osztály végéig tartott, mert utána egy nagy seggfej lett :D . De persze most is jól egyezek vele, ha nem is vagyunk mostmár egy osztályban. Ovodás korom óta ismerem, és nyolc hosszúúúúúúúú évig egy osztályban voltunk.
Még most is röhögünk, ha ez szóba kerül X'D
Persze így elmesélve nem olyan vicces, de hidjétek el nagyon kínos volt.