B: Barni 2020 óta rendszeresen támogat egy lmbtq szervezetet, önkénteskedik is náluk.
Ez nyilvános információnak számít, nem? gondolkodott el rajta kissé. Mármint a neve ott volt néhány helyen és kis kutatómunkával simán elé lehetett keresni információkat a szervezet honlapjáról. Szóval ha valakit érdekelt, akkor néhány kattintással ki tudta volna deríteni a dolgot. Ha pedig az egyik kissé intezívebb rajongó megtette, az nem feltűnő. Igazából rájött, hogy hiába agyal ezen, az üzenetet már elküldte és vissza nem lehetett vonni, szóval a többi már azon állt, hogy Tod mit gondol a dologról.
Nem szokott dícsekedni az adományaival, nem ez volt az egyetlen hely ahol rendszeresen segített, viszont úgy érezte, hogyha ezt a személyt meg akarja győzni, akkor muszáj lesz a legjobb oldalát elővennie. És ez volt az egyetlen hely amelybe nem csak a pénzét fektette bele.
Nem akart különösen figyelmet felhívni magára, így inkább csak a háttérbe tevékenykedett. Heti két alkalommal önkénteskedett, a kissé improvizált telefonközpontnak számító irodában, a segélyvonalra válaszolva, több másik önkéntessel. És emellett pedig részt vett események megszervezésében. Igazából bármit elválalt amire ideje volt és amit meglehetett tenni anélkül, hogy az arcát kelljen mutatnia másoknak, mint a szervezet tagjainak és önkénteseinek.
Tod: Ezt nem tudtam... Elismerem, ez szép dolog. Bár remélem mindenki szokott adományozni, mert ha valaki, ők megtehetik.
Barni megforgatta a szemét, hiszen tudta, hogy Toddal nem lesz könnyű dolga. Ha valami olyant hall, amit támogat, akkor úgyis úgy fogja felfogni, mint a minimális elvárt, amit egy együttes tagjai meg tudnak tenni vagy megtesznek. Viszont közben meg melegség is öntötte el a gyomrát, hiszen igenis beismerte, hogy amit csinál, az egy olyan dolog, amit támogat. Vagyis egy fokkal közelebb állt legalább ahhoz, hogy ne gyűlölje Barnit. Azt pedig már nyereménynek könyvelte volna el.
B: Szóval elismered, hogy Barni nem is olyan rémes?
Tod: Nem. Attól, hogy néha tesz néhány jó dolgot, nem jelenti azt, hogy nem lehet faszfej. Szinte biztos, hogy az a személy aki minden magyarázat nélkül megbántja a barátait és még bocsánatot sem kér, hanem kivárja, hogy elfelejtsék.
Barni kicsit úgy érezte, mintha beleláttak volna a lelkébe. Nem volt jó a bocsánatkérésben. Semmilyen szinten. Igazából valószínűleg egy olyan tulajdonsága volt, amit otthonról hozott el magával. A szülei sem szerettek bocsánatot kérni ha megbántották valamivel. És ő sem tette. Nem azért, mert nem bánta a pillanatokat, mikor fájdalmat okozott másoknak, csupán csak nem volt jó abban, hogy szembesüljön a tetteivel. Ha kivárt, akkor az emberek elfelejtették amit csinált és nem kellett megbeszélni. Azt jobban szerette. A barátnője viszont nem. Talán ezért is nem volt már barátnője.
B: Egyáltalán minek követed az együttes életét ha ennyire ki nem állhatod őket? Tudod, lehet nyugodtan figyelmen kívül hagyni dolgokat.
Tod: Mert valamikor szerettem őket és csalódnom kellett
B: Fogadjunk, hogy te is az a személy vagy, aki egyszer odament hozzájuk és éppen nem voltak annyira jó hangulatban és ennyibe került, hogy utálkozz.
Tod: Nem tudsz te semmit, úgyhogy ne tégy úgy
B: Barni volt az, mi? Azért vagy úgy rászállva. Tudod, ők is emberek...
Tod: Jézusom, nem tudom kinek gondolsz, de rohadtul messze állsz az igazságtól. És semmi közöd hozzá, hogy miért csalódtam bennük. Csak mert te még mindig rózsaszín ködön át figyeled őket nem jelenti, hogy tökéletesek.
B: Pont azt mondtam, hogy nem azok. De ennek ellenére szeretem őket. Mindenkit. A hibáival együtt.
Tod: Jajj de szerencsések, biztos csodálatos lehet általad szeretve lenni. Remélem érzed az iróniát.
B: Tudod, amúgy igen, nagyon tudok szeretni és sokat tudok nyújtani. Szóval igazából ha nem lennél ilyen rohadt bunkó, talán te is megtudhatnád milyen az ha én szeretek.
Tod: Kicsit sokat hiszel magadról...
Barni nem válaszolt. Nem érte meg, hogy az energiáját erre az emberre pazarolja a szükségesnél hosszabb ideig. Még akkor sem, ha betegesnek számított már az obszessziója, hogy mit is gondol róla meg az együttesről. Inkább körülnézett még twitteren és belikeolgatott meg megosztott pozitív Carson Comas posztokat és még egy thread-et is saját magáról. Csak mert aranyosnak gondolta ahogyan az eredeti posztoló cicákhoz hasonlította a különböző képeit.
@/ccfannum1: a pillanat amikor hülyékkel vitatkozol
@/sophie2cc és további 5 személy likolta a tweetedet
@/enmegsohasem22 és @/ccforlife retweetelte a posztodat
Tod: megosztotta veled @/ccfannum1 tweetjét
Tod: Ez aranyos, nem tudtam, hogy szoktál önmagaddal vitatkozni.
B: Nem kell féltékenynek lenni. Ha valami negatívat írok, biztos rólad szól.
Tod: Small dick energy
B: Le szeretnéd csekkolni?
Azonnal megbánta ahogy elküldte az üzenetet, de annyira mérges volt. Nem is gondolta, hogy egyáltalán félreérthető az egész. Tod nem csak Barnit támadta, hanem már őt magát is és ezen a ponton elveszítette a fonalat a valóság és minden más között. Mert mindkét személy ő volt. Kezdte úgy érezni, hogy lassan tudathasadása lesz. Ha pedig duplán utálják, az nem viszi előre a célhoz.
Tod: Mivel esélyesen egy 10 éves kislány vagy, inkább ne irogass ilyeneket drágaság.
B: 27 m
Tod: Könyörgöm mondd, hogy nem úgy mutatkoztál be, mint valami selejtes randizós oldalon.
B: Most hirtelen nem akarom ezt folytatni míg el nem mondod hány éves vagy. Meg sem fordult a fejemben, hogy tizenéves kislányokkal dumálgathatok és kicsit aggaszt. Inkább békén hagylak, gondolj amit akarsz a cc-ről.
Tod: Az internet veszélyei... 26 vagyok szerencsédre, nem küldik rád a rendőröket. És szintén srác ha ez egyáltalán számít valamit.
B: Najó. Ez azért kicsit megnyugtató. Amúgy aranyos. A fél zenekarral egykorú vagy.
Tod: Elég elcseszett fogalmad van arról, hogy mi számít aranyosnak.
B: Van egy olyan érzésem, hogy te magad.
Igazából nem is tudta, hogy miért váltott át flörtölésbe. Hiszen a srác nyilván ki nem állhatta sem őt, sem azt a Barnit, akit a médiából ismert. Viszont ugyanakkor volt az egészben valami vonzó. Csak a gondolat, hogy ha megszeretteti magát ezzel a sráccal, akkor az önmagáért fogja szeretni és nem azért, mert valaki.
Vagy talán csak ennyire hosszú idő telt már el azóta, mióta a barátnője elment és ki volt éhezve a figyelemre. Legyen az akár negatív vagy pozitív. Viszont az volt a helyzet, hogy tartott attól, hogy újra randizzon vagy egyáltalán bármilyen lépést tegyen az irányba, hogy ne haljon meg egyedül. Az ismerősei közül senki sem keltette fel az érdeklődését. A baráti körén kívül pedig nehéz volt ismerkedni.
Mert mégis honnan tudhatta volna, hogy ki milyen szándékkal közelít felé? Az együttes megalapulása óta nem randizott. Még sokkal régebb jött össze a barátnőjével, így nem volt rá szükség. Azt hitte, hogy teljesen boldogok. Míg egyszer csak nem voltak már azok. Annyira elhidegültek egymástól és igazából azt sem értette, hogy miért. Egyszerűen csak nyomtalanul kihalt az a lángoló szerelem amit a kezdetektől érzett. És nem tettek semmit, hogy újraélesszék.
Viszont ha most ismerkedni kezdett volna, akkor nem tudhatta kibe botlik. Mert random emberek ismerték a nevét. Rengetegen akartak tőle valamit és sokan a végsőkig elmentek volna azért, hogy megszerezzék. De mindenkinek az a bizonyos Barni kellett. Az akit azt hitték, hogy ismernek. És persze nem volt az egész hazugság, viszont igaz sem. Mert nem lehetett az a személy. Nem teríthette ki az egész lelkét az emberek elé. Ígyis túl sokan, túl sokszor vettek el már darabokat belőle.
A telefonját rezgésre állította, majd maga mögött hagyta a kanapén. Talán ideje volt, hogy legalább apró változásokat hozzon meg az életében.
Egy üres dobozt elővéve pakolni kezdettbelé. Először a hálószobát ürítette ki: pár pillangós hajcsatt, egy félig kiolvasott könyv, pólók, amiket már rég nem ő hordott és még mindig magukba zárták a finom vanilia illatot. Egy napszemüveg, egy pár fülbevaló. Nem volt szüksége semmire sem. Ezek a dolgok már rég nem hozzá tartoztak.
Majd szép lassan összeszedte a nem odaillő dolgokat a lakás többi részéből is. Míg a nappalihoz nem jutott. Egy ideig nézte a csészét, az elektromos cigit és azt a bizonyos piros pulcsit. Annyira megszokott látvánnyá váltak már. Egyiket sem mozdította meg a helyéről az a nap óta.
Eszébe jutott az az este, mikor valakinek a kerti buliján az udvaron ültek a tűz körül és szorosan magához szorította a lányt, az kezeit a piros pulóver alá vezetve, hogy közelebb érezhesse magát a melegéhez. Random magyar dalokat énekeltek és időnként beleveszett a lány csókjaiba. És csak nevettek. Annyira boldog volt.
Letörölte az arcáról az egyetlen könnycseppet, ami szófogadtalanul végigfolyt, majd gondolkodás nélkül a zsákba helyezte az utolsó emlékeket is. Nem fog visszajönni már. És úgysem működne. Ideje lezárnia saját magában az egészet.
@/ccfannum1: Lehet az egész csak az én hibám, lehet, hogy éppen a kettőnké
@/pg99brnr likeolta a tweetedet.