Egyesével világítok a szürke téglákra, egyetlen kulcslyuk formát keresek. Feleslegesen, mert hát téglába nem építenek olyat.
— Van valami? – kérdezem a többieket oda se nézve.
Válasz híján, úgy gondolom semmi sincs. A francba már, pedig ha van kulcs akkor valahol ajtónak is kell lennie. A falnak döntöm a hátam és lehunyom a szemem, közben arra gondolok, hogy talán ez az egész egy átverés és csak tesztelni próbálják az ide betévedt embereket. Túl evidens, hogy itt van a térkép, ezért talán nem is itt rejtették el és mi csak potyára...
— Gyertek. – szól Meira aki a lépcső környékén kutakodott eddig a hangjában reményt vélek felfedezni, ami elég különleges éltető erő ezen a sötét kilátástalan helyen – Itt egy kulcslyuk.
Komoly óvatossággal tesszük bele a kulcsot a zárba, hiszen tudjuk, hogy ez a menekülésünk egyetlen esélye. Más ajtó nincs itt, kizárásos alapon erre kell tovább haladni. Calix és én egyszerre lökjük be az ajtót, amint kattan a zár.
Libasorban lépkedünk be az újabb fény nélküli terembe, de a kezünkben tartott fáklyák még most is égnek, így bevilágítva a hely egy kis részét. Draven rátalál a villanykapcsolóra és gondolkodás nélkül felkapcsolja a világítást. Az ajtó mögöttünk becsapódik és az égők egymás után fokozatosan felvillannak. Fény árad a hatalmas belmagasságú teremben és megvilágítja a szemben lévő kijáratot.
Legalább is feltételezem, hogy az mert más utat nem látok. Az ajtó tárva nyitva áll és ezt nem tudom hova tenni a fejemben. Hát mi ebben a kihívás?
— Legyünk óvatosak, nem lehet tudni, hogy – Meira nekünk háttal a falat böngészi feliratokat keresve, miközben kioktat minket az óvatosságról – miféle veszélyek fenyegetnek itt minket.
— Hát én nem látok semmit. – mondja Calix és óvatlanul megindul egyenest az ajtó felé.
Egy darabig semmi nem történik és képes vagyok elhinni, hogy elég csupán átsétálni az ajtóig és épségben továbbjutunk.
Az egyik pillanatról a másikra az ajtó elkezd fokozatosan becsukódni, aminek hatására pánikolva kapjuk fel a fejünket és a fiú után nyúlunk.
— Állj! – viszonylag egyszerre kiáltunk fel.
Calix megdermed. Bizarr lassúsággal fordítja felénk a fejét. Az egyik lába egy szürke csempén állt, még a másik egy barnán. Elsőnek arra gondolok, hogy a szín különbséggel van a probléma. Most hogy Calix nem mozog, az ajtó újra megállt.
— Szállj le a padlóról! – Meira felszólító hangon szól.
— Ti is a padlón álltok – kontrázik rá a fiú, végül is igaza van, akárhogy gondolkozok rajta nem tudom megmondani miért, de ahol mi állunk az a terület nem befolyásolja az ajtót –, repülni meg ne haragudj egyelőre nem tudok. – feszülten kiáltozik hátra.
Ide-oda kapkodom a fejem, segíteni akarok, de azt sem tudom mit tehetnék. Esetleg ha utána megyek, de akkor meg a kijutási esélyünket kockáztatom.
— Lépkedj vissza egészen a fekete csempéig. – lassan és nyugodt hangon mondja neki a lány – Ugyanarra a kockákra lépj, amelyiken befelé mentél.
Calix megfordul és mielőtt elindul egy percre lehunyja a szemét, talán megpróbál emlékezni, merre jött. Szinte ugrál a köveken, zavartalanul lép a fekete csempére, anélkül hogy az ajtó megmoccanna.
— Akkor mi a terv? – kérdezi Draven.
A két oldalt lévő pult felé biccentek, amik még pont a fekete csempén állnak. Ott lehet valami ami segíthet átjutni. Draven veszi a lapot és mire én odaérek az egyik pulthoz ő már velem szemben van és kutakodik.
— Keressetek valami kódot. – mondja Meira a falon lévő szöveget olvasva – Egy számsorral juthatunk át.
Itt jó néhány papírfecni van tele számsorokkal, lehetetlen, hogy megtaláljuk a megfelelőt. Mérgemben lesöpröm a papírhalmazt, majd a földre kuporodom. Észreveszek valamit a szemben lévő polcokon, mégpedig, hogy a harmadik sorban azok a lila könyvek egy-egy számot viselnek a gerincükön. Nyilván a kötetek számát jelzi, csakhogy nem sorba van rakva.
— Hét, kettő, kilenc – belekezdek a számok felolvasásába balról jobbra.
Calix balról számítva a hetedik barna csempéhez áll és lassan ráhelyezi a talpát. Már csupán a dobpergés hiányzik ez alól a történelmi pillanat alól.
Az ajtó megint egy fokkal beljebb zárul. Csalódottan a földbe csapok, egyéb ötletem nincsen.
— Ez a számsor többször is át van írva – Draven meglebegtet a kezében egy oszlásban lévő papírfecnit, amit ebből a távolságból egy vékony fehér csíknak látok –, három, nyolc...
Calix a harmadik kockára lép és az ajtó ismételten beljebb húzódik. Hamar visszaugrik a fekete csempére és az arcáról valahogy azt olvasom le, hogy úgy véli nincs sok lehetőségünk megtalálni a tűt a szénakazalban. Mind visszatérünk a kiindulóponthoz, egymás után szép sorjában, hátunkat a falnak döntve a földre csúszunk. Kivéve Calix aki idegesítően fel-alá járkál a lábunk előtt.
— Tud valaki sakkozni? – veti fel a kérdést – Talán a nyerő lépésekkel átjutunk.
A mellettem ülők csalódottan rázzák a fejüket. Reményvesztetten ülünk a padlón és az ajtót figyeljük, ami néhány rossz próbálkozás után bezáródik és fogságba esünk. Képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy mennyi idő lenne ameddig teljesen egymásnak esnénk. Megőrülnénk a bezártságtól és egymáson vezetnénk le.
— Kizárt, hogy az működjön – habár tudok sakkozni, esélytelennek tartom, hogy ilyen összetett legyen a megoldás. Az inkább valahol itt van a szemünk előtt, csak képtelenek vagyunk észrevenni – valahol itt a megoldás, csak nem látjuk.
— Szerintem ezzel próbálnak provokálni minket. – Calix a fejünk fölött lévő bekeretezett kijárat címmel ellátott alaprajzról beszél.
Kuncogni kezdek, majd a fiú gyilkos tekintetét megpillantva rögvest abba is hagyom. Valóban úgy fest, hogy szívére veszi ezt a kilátástalan helyzetet. A szemével átkokat szór arra az alaprajzra és rögvest megindul, hogy lekapja a helyéről. Nem vagyunk elég gyorsak, hogy megakadályozzuk így Calix simán a földre dobja és már csak azt látjuk, amikor ripityára törik az üveg a keretben.
— Várj csak. – Draven lesöpri az üveget és kiemeli a papírt, megforgatja párszor a kezében majd végre velünk is közli, hogy mi az amit észrevett – Ezen vannak számok, a kijárat útvonalát mutatva.
A szőke kikapja a kezéből és tanulmányozni kezdi.
— A kilences szám az első és egy négyzetben van – kezd navigálni és a komoly tekintettel arra ösztönöz minket, hogy kövessük az utasításait, Meira elsőnek áll rá a kockára és nem történik semmi, az ajtó nem mozdul – aztán egy hármas és egy felfelé nyíl.
A szőke lány hármat lép előre. A kijárat még áll, így Calix folytatja az utasítások osztogatását az újonc pedig szorgalmasan követi és Draven is utána indul.
Jobbra kettő aztán előre öt. Én is megindulok a többiek után, egymás sarkában lépkedünk, hogy ne maradjunk le. Őszintén, azt sem tudom melyik volt az előző kocka amit a lábam érintett, csak megyek amerre Calix vezeti a többieket. Most jön egy nehezebb szakasz, ahol ugrani kell, az előttem haladók ezen már túl vannak. Sőt amikor éppen elrugaszkodom, Meira akkor ér ki a túlparton lévő első lépcsőfokra, ahol már szabadon lépkedhet. Egy perccel később Draven lába is a lépcsőt érinti én vagyok hátra és a túloldalon Calix.
— Ezaz. – együtt biztatjuk a fiút aki kezében a térképpel szép lassan és egyenletesen mozog felénk.
Türelmesen lépked kockáról-kockára, az ugrós résznél tart és már amikor elrugaszkodik a lába akkor látom, hogy a landolásnál megcsúszik majd a lába. Összeszorítom a fogaimat mert nem akarom látni a végkimenetelt. Talán bezárul az ajtó a hátunk mögött. És egy röpke pillanatra felmerül bennem, itt az egyetlen alkalom arra, hogy meglépjünk és ha ehhez hátra kell őt hagyni...
Talán ez az egyetlen lehetőség.
Ösztönösen hátrálok egy lépést, hogy kövessem az ötletet amerre a szívem visz, de amint észbe kapok megállok. Calix lába éppen hogy a négyzetre ér, pont a szélére. Nehezen, de sikerül megtartania az egyensúlyát, amihez felemeli a karjait és közben kirepül a térkép a kezéből. Egymás között kétségbeesett pillantásokat váltunk, a négy szempár összetalálkozik. A meggyötörtség halkan lépked közöttünk, szinte érzem, ahogy néha a vállamhoz ér, hogy meg támaszkodjon. Az ilyen pillanatokban egyetlen apró érintéssel elvisz egy darabot belőlem.
Most a többiek szemében is ezt látom.
— Ne! – kiált Meira amikor meglátja, hogy Calix ugrani akar. Őszintén? Szerintem is ez az egyetlen megoldás, met nem tudjuk melyik kockára léphet, nincs sok esélyünk találgatni, mert az ajtó minden rontásnál egyre közelebb ér ahhoz, hogy örökre ide zárjon minket – Az csalásnak számít és azt írták a falra azt nem szabad.
Hiába akadékoskodik, a szőke fiú már döntött és kész kockára tenni mindent a kijutásért. Elrugaszkodik és a lába éppen csak érinti a lépcsőt, de Draven és én egyszerre nyúlunk a karja után és segítünk megtartani az egyensúlyát. A szőke egy őszinte és igazán hálás mosolyt csal elő magából, esküszöm a szeme csillogása azt a gondolatot ébreszti fel bennem, hogy ha nem a föld alatt lennénk néhány halálos próba kellős közepén, még örömtáncot is járna.
— Megúsztuk. – izgatottan csap bele Draven kezébe.
Az elhamarkodott szavaknak mindig is volt súlya, amit magával cipel az ember, mert egy olyan világban ami minden másodpercben figyel, a megfelelő alkalmat keresve, hogy rád támadjon, ilyen világban te azt hitted, hogy biztonságban vagy.
Hát mi sem voltunk, ránki is várt valami kellemetlen és megfékezhetetlen.
Hallok valamit bal kezem irányából, de már késő, hogy bármit is reagáljak. Calix térdébe egy nyílvessző fúródik, a szőke szenvedéssel teli hangon felordít. A térdéhez kap és összerogyni készül, de barátja azonnal megtartja. Segítek neki, Calix másik kezét átlendítem a vállamon, így ketten együtt leültetjük a lépcsőre.
Meira, akár egy szobor álldogál, kivonva magát ebből a súlyos helyzetből.
A bohóc mély zöld szeme, most kivilágosodni látszik, egy könnycsepp kúszik le az arcán miközben a lábára szorítja a kezeit. Olyan ártatlan így az arca. A sebre nézek, a térdébe belefúródott a nyíl, még benne van így a vér még nem ömlik, csak szivárog.
— Az ajtó! – a lány jelzi, hogy nincs időnk ápolósdit játszani, ha csak nem mind itt akarunk megdögleni.
Ahogy az előbb, felsegítjük a szőkét és a csukódó ajtóhoz vonszoljuk. Meira megpróbálja beszorítani az ajtó alá a zseblámpát, hátha az egy kicsit vissza tartja az ajtót.
Elég addig, amíg felérünk a lépcsőn.
Meira halad át először a másik terembe, akit Draven követ és átrántja magával a szőkét. Calix a csuklómra fog és maga után húz, pedig éppen, hogy csak átférek. Az ajtó súrolja a mellkasomat és éle egyenest az arcomban van. Nagy levegőt veszek, bent tartom és kihúzom magam, hogy vékonyabb legyek. Szinte átesek a másik terembe, az újabb próbák elé nézve.
Először sötétség fogad, majd szép sorjában itt is felkapcsolnak a fények. Csupán egy üres folyosó tárul elénk, nem mondom, hogy veszély mentes, de egyelőre nem tűnik egy halálos csapdának. Calix szédelegve nekidől a falnak és lecsúszik egészen a padlóig.
— Szedjétek ki. – élettelen hangon könyörög és hosszan pislog.
Homlokához érek, testhője egyre csak hül, végig simítok fehéredő arcán. Ha ez így megy tovább, tényleg úgy fog kinézni, mint egy angyal.
— Fogd le. – átvéve az irányítást Dravenre szólok, aki máris cselekszik és a falhoz szorítja barátját a vállánál fogva. Calix meg sem próbál ellenkezni. Hogyan is tehetné, már nincs benne annyi erő – Keress valami rongyot. – ez a mondat már az újoncnak szól.
Megfogom a fiú térdét és visszafelé húzva, háromtól visszaszámolva kirántom a nyílvesszőt. Felordít és fájdalmában megszorítja Draven alkarját. Hangja éles és mintha rostával átszűrték volna, mert csak a kétségbeesést hallani belőle. Telített kiáltása megrázza az egész folyosót, aminek a végén egy lámpa pislákol. A fiú vére a földre ömlik, ezt látva Meira azonnal a kezembe nyomja a rongyot, amivel leszorítom a vérző sebet. Calix közben erősen koncentrálva szuszog, a tüdeje sípol amitől az az érzés kel bennem életre, hogy egy újabb intenzív kiáltást fojt el magában.
— Nagyon fáradt vagyok. – hangjában keserv csendül fel.
Egyre ritkábban nyitja ki a zöld árnyalatú szemetét és egyre ritkábban néz ránk, hogy biztosítson minket rendben lesz.
— Kinél van víz? – kérdezem és már tartom is a kezem, azt se látom, hogy kitől jön már tekerem is le a kupakot.
Figyelmeztető jelleggel megpaskolom Calix arcát, aki két fáradt pislantás után kinyitja végre a szemét. Szájához emelem az üveget, a kezem már a nyakánál jár és arra késztetem, hogy hátra döntse a fejét. Nagyokat kortyol az erőt adó vízből.
— Talán itt pihenhetnénk egy kicsit. – az ötlete Draven szájából hangzik el.
Bólintok és még egyszer ellenőrzöm a fiú testhőjét.
— Nem akarok kötekedni – megköszörüli a torkát majd bele fog az okfejtésbe az újonc –, de szerintem nem volt ennyire szűk ez a folyosó amikor beléptünk.
Igaza lehet, a hátam mögött lévő falat bámulom én is, talán képzelődik, vagy talán ez a hely megpróbálja kiszorítani belőlünk az életet. Összeroppant minket.
— El kell tűnnünk! – rázom meg a szőkét.
Draven a vállára kapja barátját és megindulunk a pislákoló lámpa irányába. Hosszú a folyosó és közben egyik irányból a fal egyre közeledik és készül összepréselni minket. A végéhez érkezve felfedezünk egy egészen aprócska problémát.
— Nincs kijárat. – Meira ijedten fordul hátra.
Valóban. A folyosó vége be van falazva és úgy tűnik ez a szoba csak zsákutca. Draven nekem dönti barátját és mérgesen belecsap a falba.
— Az nem lehet, hogy ezzel legyen vége. – fel-alá járkál, teljesen kiborult, de ez sem segít azon a tényen, hogy perceken belül úgy nézhetünk ki mint a falra felkent szúnyogok. Arcát keze közé temeti és a fejét a befalazott kijáratnak dönti – Túl sokat veszítenénk. – tűnődik.
— Tükör – mondja miközben még mindig felfelé néz, én is a plafonra nézek és megpillantom azt amit eddig észre se vettünk –, a plafon egy tükör.
Felfelé nézve a szenvedő arcunk tükröződik vissza és a padló a fáradt talpunk alatt. A lámpák fénye nagy ritkán megcsillan a tükrön, de különben nem is észrevehető a felülete.
— A tükrök mögött mindig van valami. – Calix ezt a mondatot szinte csak suttogja a fülembe, de s szűkülő teremben mind a hárman teljesen pontosan halljuk.
— Király, még élsz! – játékosan csapok egyet a mellkasára.
Meira máris keres valamit amivel betörhetjük az üveget. Feszítő vasat szed elő a táskából, pontosabban azt amivel még a templomban leszedtem a vas lemezt az ablakról. Draven pontosan háromszor repíti fel a feszítővasat, nagyjából ugyan akkora erőkifejtéssel. Harmadjára bereped az üveg és a tükör szilánkjai a nyakunkba hullanak. Varázslatos érzés, olyan mintha kristály eső esne, a szilánkok vágják az arcomat ahogy felnézek, de még így is megéri nézni a fehérlő fények csillogását.
— Ott egy szellőző. – Meira a feje fölé mutat.
Nincs más megoldás. Pedig amikor a társaságnak intézkedtem, már akkor is gyűlöltem szellőzőbe mászkálni. Végtelenül méltatlannak éreztem, de most örülök, hogy nem ez a két fal fog végezni velem.
— Gyere. – Draven az újoncnak int, bakot tart és hagyja, hogy a lány a tenyerébe lépjen. Amint ez a mozdulat teljesen stabilan megtörténik feldobja, akár egy gimis tornászt.
A lány combján van a keze és így tartja a levegőben Meirát, aki egy darabig a szellőző ráccsal babrál. Rángatja egy darabig mire a rozsdás vasdarab ami már így is enyhén el volt mozdulva a földön landol.
Draven még egyet dob a lányon, akit most már bokája fölött fog. Meira két kezével megkapaszkodik a szellőző belső felén és erejét összeszedve felhúzza magát.
— Igen. – kiált vissza nekünk – Ez a másik oldalra vezet.
Pompás, akkor most már csak szedni kéne a lábunkat, mert rohadtul az az érzésem, hogy valaki itt marad. A szürke fal nagyon össze akar nyomni minket és talán eléri a célját, amiben a legrosszabb, hogy megvan rá az esély, hogy csupán egy lépésre vagyunk a térképtől.
Egy lépésre vagyunk attól, hogy nyerjünk és kisegítsük a világot a pusztulás gödréből.
Ironikus nem de? Az ádáz vadász, a bosszúvágy emésztette harcos, a szemtelen tolvaj és ő akire még nem jöttem rá, hogy ki is pontosan.
A négy főgonosz összefog azért, hogy megmentse a világot. Na igen, általában tényleg ilyen hülye mesékkel etetik a gyerekeket, de az az igazság, hogy ha nem a saját irhámat menteném ezekkel a kockázatos lépésekkel és nem a szabadságomért harcolnék, nem tenném meg.
Elenyésznék a világgal együtt.
Sziasztok! Tudom, hogy mostanában eléggé ingadozó időpontokban és napokon osztok meg új részt, de ez nálam most érettségi időszak. Minden estere igyekszem mellette olyan gyakran ítni, amilyen gyakra tudok. Köszi mindenkinek a megértést.
ui.: Az Árnyfordulóval is haladok<3