Igazából hülyeség volt az egész. Ha valaki két éve azt mondta volna neki, hogy megszállottan ellenőrizget egy twitter profilt, kinevette volna. Viszont most mégis ott ült, a próbateremben, s míg mindenki más a legújabb dal szerkezetén vitatkozott, ő a telefonját nyomkodta, megpróbálva kideríteni, hogy mégis mi a helyzet ezzel az alakkal.
Nem volt az első és legfőképpen nem volt az egyetlen aki utálta őket. Az évek során igazán hozzászokott már, hogy valamiért csakis szélsőséges reakciókat képesek kiváltani az emberekből. Valaki vagy imádta őket vagy pedig gyűlölte. Sosem volt köztes lehetőség. Viszont ez a személy mindenkinél hangosabban szerette kifejteni a véleményét. És valahogyan mindig tudott olyant mondani, ami a fején találta a szöget. Na meg ami felettébb bosszantó volt, az az, hogy valamiért pont őt szemelte ki magának, mint fő célpontot. Barni viszont nem találta szörnyű embernek magát és nem szerette ha mások viszont így gondoltak rá. Úgy érezte, muszáj valamit tennie az ügy ellen.
Tudta, hogy a többiek gyerekesnek tartanák, hogy ezzel foglalkozik. Az, hogy emberek ismerik a nevét az együttessel járt. Volt hét éve hozzászokni a dologhoz. Na meg aztán nem olyan, mintha az együttes tagjai lettek volna az elsők akikhez bármivel is fordult volna. Nem voltak rosszban, viszont nem is olyan, mintha a barátainak tudta volna őket nevezni. És ez rendben volt így. Hosszú évek munkája alatt kifáradtak, kiégtek kicsit. Nem zaklathatták egymást még a szabadidejükben is. Ha próbáltak vagy új dalokat írtak, akkor úgyis együtt voltak. Máskor pedig mindenki járta a saját útját. Az a pár évnyi, kezdetleges igaz barátság nem tarthatott örökké. Viszont így legalább volt idejük az együttesre és annak a sikereire koncentrálni.
Viszont Barni nem beszélhetett velük erről a személyről, akinek látszólag az életcélja annyiból állt, hogy a zenekart és főként Barnit utálja. Nem. Ezzel neki kellett megküzdenie. Talán a büszkesége miatt, talán elvből, viszont nem hagyhatta, hogy egy vadidegen teljesen a földbe próbálja tiporni őt és a munkájukat. Volt valami felettébb irritáló a dologban, amit nem tudott hová tenni. Viszont az első pár alkalom után, mikor a posztjaiba botlott, vérszemet kapott. Igenis be fogja bizonyítani, hogy a munkásságuk jó és azt is, hogy ő maga nem egy szar alak. Akkor is, ha olyan módszerekhez kell folyamodnia, amik talán nem teljesen etikusak. Viszont @/pg99brnr is be fogja ismerni egy adott ponton. Akkor is, ha Barni addig él.
A tervei nem voltak túl komplexek. Amint megcsinálta az új twitter fiókját, egy random együtteses képet állított be a profijának és elnevezte magát @/ccfannum1-nek. A kijelzői névnek pedig csak egy B betűt írt. Nem akart teljesen hazudni a profilján, végülis sejtette, hogy rengeteg időt fog tölteni az oldalon. És akkor már a legkevesebb az volt, hogy otthonosan érezze magát ott. Egy B betű elég semmitmondó ahhoz, hogy megússza. Ha pedig valaki majd rákérdez, azt mondja, hogy Bence a neve vagy valami. Nem fontos.
A többiek még mindig az új dalon vitatkoztak, vagy inkább mostmár csak kultúráltan tárgyaltak róla (néha elküldve egymást melegebb éghajlatokra), mikor ő észrevétlenül kislisszolt a próbaterem konyhájába. A pultnak dőlve vett egy mély levegőt, majd egyetlen gombnyomással bekövette pg99brnr-t. Majd várt. Remélte, hogy az eredmény instant lesz, viszont nem úgy tűnt, hogy igazán számíthat akármire. Egyáltalán hogyan is gondolta? Egy rajongói profillal bekövetni egy utálót? Miből gondolta, hogy az vissza fogja jelölni őt?
Már indult volna vissza a próbaterembe, kezében egy üveg vízzel, mintegy indok, amiért elhagyta azt, mikor rezgést érzett a farzsebében. Lehetséges, hogy...?
@/pg99brnr követ téged
@/pg98brnr tweetelt
Kíváncsian rákattintott az értesítésre, majd a tweetet olvasva azt kívánta bárcsak ne tette volna.
@/pg99brnr: Úgy tűnik már fanok is követnek. Végre kezdi felfogni a nép, hogy a carson coma nem olyan nagy dobás. Valamikor lehet jók voltak, de ideje elfelejteni őket.
Nem reagált a posztra, de leginkább csak azért, mert nem akarta, hogy a többieknek feltűnjön, hogy sokáig maradt távol. Viszont magában elkönyvelte ezt egy háború kezdetének. Egy háborúnak, amelynek a végén ő kerül ki győztesnek. A telefont a zsebe mélyére süllyesztve tért vissza a próbaterembe ahol mintha mi sem történt volna. Hiszen valójában nem is történt. Az ő agya az egyetlen, amely különböző végleteken át próbálkozott megoldani olyan problémákat, amelyek valójában még annak sem nevezhetőek.
- Átvehetjük a dobot? - kérdezte meg Bálint, mire Barni egy kis fáziskéséssel, kizökkenve a gondolatai közül, bólintott, majd játszani kezdte a dob részt.
- Ez nem jó - állította le legnagyobb meglepetésére Péter. Nem mintha nem lett volna neki is pont annyi joga rá, mint bárki másnak. Csak hát... Még nem igazán hallotta Petit úgy igazán kifejezni a véleményét. Inkább mindig csak tartózkodott minden kérdésben, megpróbálva megőrizni a békét. Ami felettébb fel tudta baszni Barnit. Leginkább még kezdetekben, mikor a fiút még a barátjának nevezhette.
- Mi a faszom nem jó? - kérdezett vissza, az idegösszeroppanás szélén állva. Először egy vadidegen mondja meg, hogy ő maga a legszörnyűbb ember a világon. Most meg láthatólag még a dobolása sem jó. És ha mindez nem lenne elég, az egész annyira elcseszett, hogy még Péter és hajlandóvá vált kinyitni a száját.
- Barni, ne ugorj neki - szólt rá Bálint óvatosan. - Nem voltál ütemben. Csak játszd le újra és próbálj számolni közben.
- Meg akarod mondani nekem, hogy hogyan kell dobolni? Akkor ülj le és dobolj te. Úgyis tudsz. Kit érdekel? - állt fel a dobok mellől és érezte, hogy ha most nem hűti le a fejét, akkor olyan dolgokat fog mondani, amiket nem kellene. - Én pedig most hazamegyek.
- Ne csináld már... - kezdte Giorgio, ő viszont nem akarta hallani. Elég volt mára.
Ahogy elhagyni készült a helyet, még elcsípett egy mondatot, amely kiszűrődött a próbaterem nyitott ajtaján át:
- Megint veszekedtek a csajával vagy mi a faszom baja van?
Akaratlanul is felhorkant a kérdésen. Tudta, hogy az egész már régen nem ugyanaz, mint egykor volt, viszont néha még jól esett tagadni. Viszont már nem tudta. Régen együtt lógtak, a baráti társaságaik összefolytak, ismerték egymást. Most viszont még azt sem tudták, hogy a barátnőjével már hónapok óta szakítottak. Belegondolva... lassan fél év is eltelt már. Kissé keserű szájízzel konstatálta, hogy már messzibb barátoknak sem nevezheti többé őket. Egyszerűen csak munkatársak voltak. Hazudott volna ha azt mondja, hogy nem fájt kissé.
Vissza se nézve, megbánás nélkül lépett ki a helység ajtaján és vette az irányt hazafele. Ha akarnak próbálnak nélküle is. Ha nem, akkor majd máskor. Nem olyan, mintha ő lett volna az első személy, aki kisétált valaha egy próbáról. Meglepően sokszor megtörtént már a dolog. Még akkor is, mikor még barátok voltak.
Otthon a kanapéjára vetette le magát, anélkül, hogy akárcsak a vászontáskáját is levette volna a válláról. A nap már rég kiidegelte, szüksége volt egy kis nyugodt létre, amikor csak létezhetett. A nappaliban körülnézve megrohanták az emlékek: egy plusz pingvines csésze, egy elektrónikus cigi, egy piros kötött pulcsi a széken. Dolgok, tárgyak és egy lélek, amelynek jelenléte szinte napról napra jobban elszivárgott a lakásból. Viszont talán már akkor is kifakulni látszott, mikor még együtt éltek. Minden nap kevesebbet beszélgettek, minden nap kevésbé várták, hogy a másik hazaérjen, míg végül idegenek voltak, akik egy lakásban éltek. Majd a lány elköltözött, Barni pedig ott maradt egy lakásnyi emlékkel. Álmatlan éjszakákkal, nyugtalan nappalokkal, egyedül. Nem szeretett egyedül lenni.
Sóhajtva a telefonja után nyúl, majd a twitter kék logójára kattint.
@/pg99brnr: barni tipik az a személy akinek fogalma nincs hogyan kezelje az indulatait és inkább lelép. az ilyennek hogyan van barátnője?
35 ember likeolta @/pg99brnr posztját
10 ember retweetelte @/pg99brnr posztját
@/dórinagy válaszolt: ja, szerintem full egomán az az ember, nem látom, hogyan kedvelik mások
@/anitak22 válaszolt: nincs jobb dolgod, mint barnit szídni?
@/ccfannum1 válaszolt: ha ismernéd barnit, nem beszélnél így róla
@/pg99brnr válaszolt neki @/ccfannum1: miért, te talán ismered?
@/ccfannum1 válaszolt neki @/pg99brnr: eleget tudok róla, hogy tudjam, nem rossz ember
@/pg99brnr válaszolt neki @/ccfannum1: elvakít a rajongás
Barni agya azonnal kattogni kezdett. Nem árulhatta el a kilétét és azt sem, hogy belsős információi vannak. Viszont valamilyen módon muszáj lesz meggyőzni ezt a Tod nevezetű tagot arról, hogy ő, mint ember rendben van. Utálta ha utálták és valamiért az ő utálkozása a szokásosnák is jobban fellobantotta benne a megfelelési kényszert. Úgy döntött, lesz ami lesz, de ráír. Egy próbát megért a dolog. Legfejjebb majd olyan gátakba ütközik, amelyeket lehetetlen megkerülni.
B: Mit szólsz ahhoz, hogy minden nap mesélek valamit az együttesről, a zenéjükről vagy Barnabásról és ha egy hónapon belül nem leszel te is rajongó, akkor beismerem, hogy az együttes szar és soha többé egyetlen dalukat sem hallgatom? Viszont cserében nem hazudhatsz ha beléjük szeretsz. Sem nekem, sem a követőidnek.
Tod: Miért ilyen fontos ez neked?
B: Mert az együttes az életem. És Barni egy tisztességes alak, akit kedvelek.
Tod: Oké, de ha nyerek, akkor tényleg minden kapcsolatot megszakítasz az együttessel. Nem jársz koncertekre, nem hallgatod őket és nem beszélsz róluk senkinek. Mintha egyszer csak nem lennének.
B: Rendben.
Tod: Rendben. Várom az első carson coma facted.
Barni kissé remegő kézzel állt neki az írásnak. Ugyan tudta, hogy a tag sosem fogja megtudni ki is ő, viszont ha egyszer kitudódik, akkor ha veszített, az úgy lenne fair, ha kilép az együttesből. Ami persze nem egy reális opció. Viszont van-e értelme még tovább csinálni az egészet, ha egyetlen személyt sem tud meggyőzni arról, hogy nem szörnyű ember?
B: A fiúk folyton képzik egymást zeneileg. Barni segített Giorgionak dobolni tanulni, Bálint mindig beveti a zenei tudását, akármilyen hagszeren ha valakinek szüksége van rá. Peti pedig azért tud gitározni, mert Zsombor tanítgatta és még a gitárját is kölcsönadta neki.
Tod: Oké, vágom. Ez viszont nem változtat a tényen, hogy abszolút becsapják a rajongóikat. Úgy állnak a kamerák elé, mintha legjobb haverok lennének. Közben meg a valóságban semmi kémia nincs köztük a színpadon. Szerintem mégcsak beszélgetni sem szoktak.
Barni késztetést érzett arra, hogy visszavágjon, hogy megmondja igenis haverok, nem csak egy álca, amit a képernyőkre vetítenek. Viszont nem pont ő mondta ugyazon a napon, hogynem barátok? Hogy nem is ismerik egymást? Az ég szerelmére... Mégcsak a barátnőjéről sem tudnak, pedig az aztán nem titok, hogy szétköltöztek annyi év után. Az pedig, hogy Tod ezt csak így levágta, anélkül, hogy egyáltalán kedvelné az együttest... Vajon mennyire látszik rajtuk, hogy az egész csak munka? Munka, amit lehet már csak azért csinálnak együtt, mert tudják, hogy működik. És ha az ember hozzászokik a kényelmes élethez, akkor nem szeret váltani. De van-e értelme ezt így folytatni, ha valójában már egyikük sem igazán boldog? Ha még Peti is kifogásolni valót talál?
Talán nehezebb lesz bebizonyítania Todnak, amit szeretett volna. Azt viszont nem fogja engedni, hogy az meggyőzze az ellenkezőjéről. Van egy hónapja harcolni és egyetlen egy pillanatot sem tervez elvesztegetni. Miközben pedig elég érvet összegyűjt, hogy egy utálóval megkedveltesse önmagát és a zenekart, talán ő is elég okot talál rá, amiért érdemes folytatniuk az egészet. Talán nincs minden veszve. Akkor sem, ha egyelőre ezt önmagának is be kell bizonyítania.
Nem tudom ez pontosan mi az, de remélem előbb-utóbb jó lesz.~Szivárvány