A tűz próféciája

13. fejezet

Végre egyszer neki is szerencséje lett!
Morena az oltár mögött állt, és senki sem volt körülötte. Úgy tűnt, ő befejezte az orgiát, megelégedett Kyrinthosszal. Amelia elnyomta a hirtelen rátörő féltékenységet, és átvágott a csarnokon. Az egymásba gabalyodó, lassan vagy gyorsan vonagló testek, a szex félreérthetetlen illata, a vérszag és a nyögések minden lépését megnehezítették. Vagy csak a teremben kavargó mágia súlyát érezte ilyen intenzíven?
Maga sem tudta.

Egy kar nyúlt felé, egy nagyobb csoportból vált ki, és megragadta a kezét. Amelia egy vámpír éhesen csillogó tekintetével találta szembe magát, de semmilyen hatással nem volt rá. A szemét egyenesen Morenára szegezte, aki egyelőre nem vette észre őt. Lerázta magáról a vámpír kezét, a csalódott morgás végigkarcolta a gerincét. Nagyot nyelve lépett át egy boszorkányon, aki térdelve kényeztetett egy – Amelia csak tippelt – alakváltót. A halk dorombolásból a lány valami nagymacskára tippelt.

Egyre sűrűbb lett a tömeg az oltárhoz közeledve, a lány már megbánta, amiért nem a fal mellett próbált elosonni, de úgy gondolta, a legrövidebb út az oltárhoz az egyenes. Viszont ez tűnt a leglassabbnak is, ahogy az egymással foglalkozó párokat és csoportokat kerülgette. A francba, sosem fog odaérni!

Már épp arra gondolt, hogy mágiával rendet vág a másvilágiak között, amikor Morena végre észrevette, hogy felé igyekszik. Valószínűleg az arckifejezése árulta el, mindenesetre a rend vezetője intett neki, hogy induljon el a fal felé.

Amelia hálásan bólintott, újabb meztelen testeket került ki, míg végre elért a selyemlepedővel borított falhoz. Viszonylag tiszta területen állt, ezért úgy döntött, ott várja meg Morenát.
A nő néhány percen belül megérkezett és karon ragadta a lányt. Fekete haját már összefogta hátul, a köntösét pedig az aranyozott övvel összekötötte. Tényleg befejezte az orgiát, most már csak felügyelte az eseményt.

Távolabb vezette a tömegtől, már amennyire ez lehetséges volt, majd szembefordult Ameliával.
– Az istenekre, mi a fenét művelsz? Látom, hogy leráztad a vámpírt, és nem láttalak egész éjjel egyetlen férfival sem.

Amelia felvonta a szemöldökét. Akkor ezek szerint nem jól figyelt, egy férfi ugyanis épp elég közel került hozzá.
Gyorsan megrázta a fejét, hogy kiverje a gondolataiból Kyrot, a csókjait, meg az agyara finom karcolását, és a legfontosabb dologra koncentrált.

– Pattyt megtámadták! Azonnal le kell zárni a kastélyt, a támadója még a falak között lehet.
– Micsoda? Te mégis miről beszélsz? Az istenekre, ha ez valami trükk, hogy becsempészd Pattyt…
– Nem, nem trükk! Hexia szent nevére esküszöm! A támadója még itt van valahol, azonnal meg kell találnunk!

Amelia kétségbeesett hangja úgy tűnt, meggyőzte a rend vezetőjét.
Morena egy lélegzetvételnyi szünettel később cselekedni kezdett.
Elsietett az oltár irányába, lényegesen gyorsabban, mint Ameliának sikerült volna. Talán a nőből áradó energia vészvillogóként ragyogott rajta és mindenki igyekezett kitérni az útjából. A lány nem tudta eldönteni, akar-e valaha ekkora hatalmat magának.

Morena megállt az oltár előtt, intésére egy tucat segítőboszorkány sereglett köré. Amelia nem hallotta, mit mond nekik, de néhány mondattal később a segítők több irányba indultak el. Lezárták a kijáratokat, többen kisiettek a csarnokból, valószínűleg hasonló paranccsal, csak az egész kastélyra vonatkozóan.
Amelia kicsit csodálkozott, amiért nem rekesztette be az egész szertartást, bár ami azt illeti, ő sem szívesen szakította volna félbe a tevékenységet. Ennyi dühös, felajzott és frusztrált másvilágival senki nem akarna packázni.

Morena ismét a lányhoz lépett, majd az ajtó irányába terelte. Megindultak a kijárat felé, Amelia közben néma imát mormolt Hexiához.
Kérlek, add, hogy Patty túlélje!

Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, Amelia megkönnyebbült, hogy senki sem vette észre a rövid közjátékot. Egyelőre ő sem akart pánikot kelteni, de Morenára mindenképpen szüksége volt.
A rend vezetője öles léptekkel sietett előtte, a fekete köpeny uszályként lobogott utána, felfedve formás, hófehér lábát. Ő is mezítláb volt, mint Amelia, de valahogy mégsem csapott zajt. A lány viszont olyan volt, mintha vizes lábbal csattogna a márványpadlón.
Neki legalábbis olyan hangosnak tűntek a léptei.

Morena oldalra fordította a fejét, úgy kérdezte:
– Merre van?
– A gyengélkedőn.
Nem tette hozzá, hogy remélhetőleg. Bízott benne, hogy a drakon nem bolyong valamerre a sérült szobatársával, hanem valóban megtalálta a gyógyboszorkányokat.

Befordultak a lezárt folyosóra, Morena jó előre kijelölte, hogy a vendégek merre tartózkodhatnak. Idegennek nem volt helye a gyógyboszorkányok körül.
Amelia halkan felsóhajtott, amikor meglátta a folyosón ácsorgó Kyrot, Morena azonban megtorpant egy pillanatra. A férfi csak biccentett neki, a rend vezetője pedig tovább indult. Amelia ment volna utána, de a nő megállította az ajtóban.

– Ne menj sehova! Még beszédem van veled.

Szent unikornisszarv, ez fájni fog!

Amelia kint maradt, épp elég közel az ajtóhoz és épp elég távol a drakontól. Az éjszaka őrülete már elmúlt, a lázas vonzalom, amit a férfi jelenléte gerjesztett benne, mintha meg sem történt volna. Amelia magában úgy határozott, hogy mindezt a szertartás számlájára írja, és a drakon tettei is ennek tudhatóak be.

Lehet, hogy túlságosan leegyszerűsíti a dolgokat, de jelenleg ennyi energiája maradt csak. A gondolatai nagy része újra és újra visszatértek a bezárt ajtóhoz, ami mögött Morena eltűnt, Patty pedig élet-halál között lebeg.
Hexia apró csodájának hála a drakon sem akart különösebben megszólalni, némán állt a folyosón és egy pontot fixírozott a falon. A háta mögött összekulcsolta a kezeit, úgy dőlt a falnak. Volt valami furcsa a testtartásában, de Amelia nem jött rá, hogy miért.

Egy örökkévalósággal később kinyílt az ajtó és Morena lépett ki hozzájuk. Amelia rögtön közelebb rohant, hátha be tud lesni a szobába, de semmit sem látott egy fátyollal eltakart ágyon kívül.
– Hogy van? – fordult villámgyorsan a rend vezetőjéhez, de az felemelte a kezét, megállítva az újabb kérdéseket.
– Én kérdezek! Mit keresett Patty a kertben?

Amelia nagyot nyelt. A drakonra pillantott, hogy a férfi vajon el fogja-e árulni, de az továbbra is a falat bámulta.
– Nos… Ami azt illeti… Úgy értem…
– Amelia a Hollófészek klánból! – dörrent határozottan Morena hangja. Amelia annyiszor hallotta már ezt a hangsúlyt, hogy ösztönösen összehúzta magát. Komoly leszidásokat előzött meg ez a hang. – Ne hebegj összevissza! Mit keresett Patty odakint, és ami még fontosabb, te mit kerestél ott vele?

Amelia elsápadt. Nem voltak válaszai, olyan legalábbis nem, ami mindkettejüket kihúzza a kentaurszarból.
– Amelia velem volt odakint – szólalt meg ekkor a drakon és ellökte magát a faltól. A keze továbbra is háta mögött maradt. Fémes csörrenés hangzott minden egyes lépésénél, ahogy közelebb jött, és Amelia megértette.
Kyrinthost megbilincselték.

Behoz egy nagyhatalmú varázsló örököst, összeverve, véresen, miközben a csarnokban javában folyik az orgia?
Biztos azt gondolták, hogy a vágy hevében megtámadta Pattyt.
Ha viszont azt mondja – ami nem is tiszta hazugság –, hogy Ameliával jött ki, az mindkettejüket tisztázhatja.

– Így igaz – helyeselt gyorsan a lány. Elkapta a drakon elégedett pillantását, és büszke volt magára, amiért ilyen gyorsan felmérte a helyzetet. – Együtt voltunk.
Morena arca tisztán tükrözte, hogy mit gondol minderről.

– A koboldok szerelmére, azt hiszed, hogy elhiszem, amit mondasz? – Ezt határozottan Ameliának címezte, bár ezzel azt is kijelentette, hogy nem hisz a drakonok örökösének.
– Tényleg együtt jöttünk ki, miután mi… Szóval miután… – Amelia szájára nehezebben jött a hazugság, mint hitte. A francba, mindig Patty beszélt ilyen helyzetekben. Most azonban a szobatársának van szüksége a segítségre. – Közösültünk. Utána friss levegőre vágytam, és Kyro… Kyrinthos velem maradt. Kijöttünk a kertbe, Kyrinthos ekkor érezte meg a vérszagot.

A lány óvatosan a drakonra pislantott. A férfi egyetértően bólintott és megemelte a csuklóját, a felkarján megfeszült a köntös, ahogy az izmok mozdultak.
– Ha esetleg volna szíves eltávolítani a bilincseket.

Morena egyikükről a másikukra nézett, de mindketten határozottan állták a pillantását. Egy szívdobbanásnyi idővel később a drakonhoz lépett és feloldotta a csuklóját kötő bűbájbilincset.
A drakon fejet hajtott, a mozdulat azonban sütött a gúnytól. Mintha ezzel azt jelezte volna, hogy bármikor ki tudott volna szabadulni, de úgy döntött, inkább megvárja, míg a boszorkány dönt.

Az esetleges vérfürdőt megelőzve.

– Tehát hogy van Patty? – kérdezte újra Amelia. Remélte, hogy miután megválaszolták a legfontosabb kérdést Morena szerint, végre hajlandó lesz válaszolni.
– Nincs jól. A gyógyboszorkányok elaltatták, de túl sok súlyos sérülést szenvedett. Igyekeznek meggyógyítani, de komoly károsodás érte a jelentős szerveket. Akárki is támadta meg, tudta, hogy hol okozhat a legnagyobb károkat.

– És ha feloldaná az erejét? A saját mágiája meg tudná gyógyítani, nem? – próbálkozott Amelia, figyelmen kívül hagyva Morena gondterhelt arcát. Nem foglalkozott azzal, hogy a rend vezetője lemondott a szobatársáról.

– Amikor teljesen egészséges, akkor sem tudná uralni – rázta meg a fejét a rend vezetője. – Ha most oldanám fel… A mágia elszabadulna, és nem csak őt, de körülötte mindent elpusztítana néhány mérföldes körzetben.

Amelia legszívesebben azt mondta volna, hogy csinálja, de tudta, hogy Patty sem engedné. Nem hiába egyezett bele a mágiakötésbe. Nem akart ártatlanokat bántani.

– Mit tehetünk akkor? – Amelia nem akart ennyire csüggedtnek hangozni, mégsem tudta száműzni a hangjából a bánatot.
– Egyelőre várunk. A gyógyboszorkányok igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni, de lehet, hogy ez sem lesz elég.
– A támadója viszont még itt lehet – jegyezte meg a drakon. Morena bólintott.

– A kastélyt lezárattam, a mágikus védőpajzs senkit sem enged elmenni. Hajnalban, amikor véget ér a szertartás, nekiállunk megkeresni az elkövetőt.

Amelia még kérdezett volna, például, hogy miért nem most kezdik a keresést, de Morena egyszerűen otthagyta őket. A lány csalódottan nézett utána.
Kezét a kilincsre csúsztatta, mindenképpen be akart menni Pattyhez, amikor a drakon halkan megszólalt.

– Azt hiszem, tartozik nekem.
Amelia válla megfeszült. Hátrafordult, a keze továbbra is a kilincset markolta. Az ujjpercei elfehéredtek a szorítástól.

– Azt hiszem, megmentettem a hátsóját. Nagyon szívesen és kvittek vagyunk.
– Elrejtettem az őrvarangyot. Ha Morena megtalálta volna, a kis mesénk rögtön szertefoszlik.

A lány kifújta a levegőt. Észre sem vette, hogy eddig bent tartotta.
A drakonnak azonban igaza volt. Morena talán elhitte, hogy Kyro és ő együtt jöttek ki és véletlenül találták meg Pattyt, viszont a rohadt varangy lebuktatta volna mindhármukat.
Amelia elengedte a kilincset és teljesen szembefordult a férfival. Összefonta a karját a mellkasa előtt.

– Rendben, mit akar? A könyvet? Honnan veszi, hogy én megtalálhatom?
– Kevésbé feltűnő, ha egy fiatal boszorkány érdeklődik egy rég elveszett könyv iránt, mintha egy egész boszorkányrend vezetője tenné. Maga könnyedén át tudna surranni a figyelő tekintetek alatt.

Amelia oldalra biccentette a fejét.
– Veszélyesnek hangzik. Miféle figyelő tekintetek? Valaki nem akarja, hogy megtalálják a saját jóslatos könyvüket?

Kyro az ajtó felé intett.
– Nem hiszem, hogy véletlen támadás történt. Ahogy az őrszemünk sem balesetben veszítette életét. Valaki nem akarja, hogy a boszorkányokkal társuljunk, és egyre durvább módszerekhez fog folyamodni. Minél előbb megtaláljuk a könyvet, annál előbb érnek véget a támadások.

– Szerintem ne vonjunk le messzemenő következtetéseket két elszigetelt esetből.
– Hányat akar megvárni? Hány boszorkány haljon meg, míg beismeri, hogy van összefüggés? – Kyro közelebb lépett hozzá, a bőréből erőteljes füst-és tűzillat áradt.

Amelia a száján át lélegzett, minél kevesebbet akart érzékelni a férfiból.
– Van ötlete, hogy egyáltalán hol kezdjem a keresést? – sóhajtott fel, mire Kyro elmosolyodott. Az agyara láthatóvá vált, Amelia megborzongott a rátörő emléktől.
A férfi közelebb hajolt hozzá, Amelia úgy érezte magát, mintha épp összeesküdnének valami ellen.
Lehet, hogy így is volt.

– Köszönöm, Amelia. Most pihenje ki magát, hamarosan beavatom a részletekbe. És ne feledje: rettenetesen hálás leszek a segítségéért.

A hangja buja ígéretekkel volt tele, a kis ízelítő, amit a csarnokban bemutatott, meg sem közelítette, amire a drakon valójában képes volt.
Szent Hexia, ebből hogy mászik ki!