💗Emily szemszöge💗
•Reggel, amikor oldalra fordultam, Jacobot pillantottam meg. Csak néztem őt, figyeltem minden apró részletet. A csukott szemeit, ahogy békésen pihen, a szájának vonalát, majd a nyakát, ami nyugodtan emelkedett és süllyedt minden lélegzetvételénél. Ahogy bámultam őt, hirtelen egy gondolat jött fel bennem.
•Lassan, óvatosan kezdtem el csókokkal hinteni a nyakát. Az érintésem nyomán ajkai halvány mosolyra húzódtak, mintha álmában is érezné a szeretetemet.
-Jó reggelt-motyogta Jacob, mire abbahagytam a puszilgatást és felé emeltem a tekintetemet.
-Neked is-válaszoltam halkan.
-Ems-nézett rám komolyabb tekintettel-biztos, hogy rendben van ez számodra?-kérdezte, mintha a szavak súlyát még mérlegelné.
-Micsoda? Az, hogy a bátyám legjobb haverjával kavarok?-mosolyodtam el játékosan.-Talán nincs teljesen rendben, de-hajoltam közelebb és ajkaink összeértek-ennek hogyan tudnék ellenállni?
-Annyira édes vagy, Ems-suttogta Jack, miközben egy heves csókcsatába vont. Kezei a derekamra siklottak, majd lassan feljebb mozdultak, épp csak le akarta venni a pólómat, amikor a csengő éles hangja szakította félbe a pillanatot.
-Kinyitom-mosolyogtam rá, megszakítva a közelséget.
-Nem szeretem, ha ajtót nyitsz bárkinek is-jegyezte meg, halvány mosollyal az arcán, de hangjában volt valami, ami elárulta, hogy valóban nem örülne, ha én mennék az ajtóhoz. Mintha féltette volna azt a pillanatot, ami kettőnk között zajlott.
-Nem fognak elrabolni, nem jön a házamhoz maffia-próbáltam oldani a feszültséget egy mosollyal, de a szavaim hatására Jacob arcáról azonnal eltűnt a mosoly. Az a kemény, félelmetes kifejezés ült ki rá, amitől a levegő is sűrűbbé vált körülöttünk.-Mindjárt jövök-mondtam neki, miközben az aggodalmát próbáltam figyelmen kívül hagyni, és elindultam lefelé a lépcsőn.
•Mögöttem éreztem, hogy Jacob továbbra is figyel, a félelme mintha a lépteimet is kísérte volna.
-Szia, Emily-köszönt a váratlan vendég.
-Mit akarsz itt, Isabella?-forgattam meg a szemeimet, ahogy kinyitottam az ajtót.
-Csak vissza akarom adni Jack pólóját-mosolygott rám kajánul-amit tegnap nálam hagyott-kacsintott egyet. Kurva életbe.
-Jacob nálad volt tegnap?-kérdeztem, miközben igyekeztem semleges maradni.
-Ki másnál? De ne aggódj, nem történt semmi komoly-válaszolta, és felém nyújtotta a pólót. Egy pillantás elég volt, tényleg Jack pólója volt.
-Kössz-mondtam feszülten, majd azonnal becsuktam az ajtót, mielőtt bármi többet mondhatott volna. Az ajtón túl próbáltam rendezni a gondolataimat, de a zavar és a düh lüktetett bennem.
•A vérnyomásom az egekbe szökött, a szívem olyan hevesen vert, mintha ki akarna törni a mellkasomból. Szinte viharos tempóban trappoltam fel a szobám emeletére, gyorsabban, mint valaha. Amint beléptem, Jacobot az ágyon fekve találtam, és azzal a nyugodt, ártatlan tekintettel várt rám, mintha nem lenne tisztában azzal, milyen vihart keltett bennem. Úgy nézett ki, mint egy ma született kisbárány, aki semmit sem sejt a külvilág kegyetlenségeiről. De én tudtam, hogy ez csak a látszat.
-Visszahozták a pólódat-dobtam oda neki a ruhadarabot, mire összehúzta a szemöldökét, és érte nyúlt.
-Milyen pólót?-kérdezte értetlenül.
-Amit tegnap Isabellánál hagytál-válaszoltam, és egy halvány mosolyra húztam a számat, de csak a bosszú keserű íze miatt.
•Jacob tekintete elkomorult, majd felállt az ágyról, és közelebb lépett hozzám.
-Figyelj, Ems-kezdte, miközben szinte könyörgőn nézett rám-semmi sem történt. Hónapok óta másra sem tudok gondolni, csak arra, hogyan csókoljam meg az ajkaidat, és hogyan védjelek meg-magyarázta, miközben idegesen hadonászott a kezeivel, és még közelebb lépett hozzám, túl közel.
-Jacob, hagyjuk ezt-toltam el magamtól, próbálva megőrizni a hidegvéremet.-Azt hittem, mióta együtt élünk-mutattam macska karmokat formálva az ujjaimmal-közelebb kerültünk egymáshoz, de tévedtem. És nincs mitől megvédened!-jelentettem ki határozottan.
-Azt hiszed, nincs, de rengeteg dolog fenyeget téged.
-Mondj egy példát-kértem tőle, miközben a tekintetem az övébe fúrtam.
-Például az, hogy megengeded egy férfinak, akiről semmit sem tudsz, hogy a bátyád távollétében veled éljen egy házban-mondta, és szavai hallatán összehúztam a szemöldökömet. Magáról beszél?
-Miről beszélsz?-kezdtem volna kérdezni, de ekkor Jacob hirtelen előkapott valamit a zsebéből, egy rongydarabot, és az arcomhoz nyomta. A következő pillanatban teljes sötétség nyelt el, mintha kihunyt volna minden fény a világban.
Lehetséges hogy Jacobnak sokkal sötétebbek a titkai mint egy átlagos fiúnak aki a bátyám legjobb haverja?
-P🦀