Charlotte Grayson
Egy szempillantás alatt eljött a karácsony, mindenki sürög-forog a konyhában, Nicket kivéve, aki folyamatosan bele eszik mindenbe, ami éppen a keze ügyébe akad.
– Nicholas, tedd le – parancsolt rá anya, mikor a zserbóba akart tűrni öcsém. – Olyan vagy, mint az apád!
– Ahj – sétált el szomorúan, mire Emily óvatosan oda sétált a tálcához, kikapott egy zserbót, és gyorsan Nick kezébe nyomta, aztán lenyalta ujjáról a csokit. – Ez az!
– Nick – anya csípőre tette a kezét, aztán a fejét rázta, de nagyon koncentrálnia kellett, hogy ne nevesse el magát.
– Emily volt – mutatott Emily-re az öcsém, mire ő hangos nevetésbe tört ki. Ekkor már anya sem bírta, és ő is nevetett.
Az elmúlt két hétben minden a legnagyobb rendben volt, de várjatok, mesélek! Kezdem azzal, hogy Dean apja végre - már bocsika - eltűnt a városból, így Dean nyugodtan haza mehetett, és élhette tovább békésen az életét. Bár nem mondom, hogy egyáltalán nem volt itt nálunk, mert szinte mindig itt volt. Emily és az anyukám újra nagy barátnők, volt hogy simán leléptek moziba, esetleg kávézni. Nem baj, nekik is jár a pihenés. Dean és az apám elválaszthatatlan haverok, esküszöm már jobban szereti Deant, mint engem! Mindig valami hülye meccset néznek, és a kanapén üvöltenek, ha a csapat aminek szurkolnak gólt rúg. Nick meg tiszta féltékeny, amiért Dean - állítása szerint - "szarik rá". Pedig amúgy nem szarik rá, mert nagyon sokat lógnak együtt. Volt, hogy egy hétig senki nem mehetett érte iskolába, csak Dean. Luke és Kiara pedig végre együtt vannak. Egy hete jöttek össze, az iskola karácsonyi vásárán, mikor Kiara megcsókolta Luke-ot. Na, őt meg nem kell bemutatni. Minden egyes nap ezt hallgattam. De nem baj, mert végre talált valakit, akivel boldog. Sőt, Buddy is boldog. Kiarának van egy lány Golden Retrieverje, akit Daisy-nek hívnak. És akkor itt vagyok én, meg Dean. Lassan két honapja alkotunk egy párt, de számomra még mindig hihetetlen az egész. Hogy Dean a pasim. Ez az egész.
– Charlotte, Emily és Nick mindent megesznek! Így nem marad semmi – szólalt fel anya idegesen, mégis már könnyei potyogtak a nevetéstől. – Nick le is ette a csúnya karácsonyi pulcsiját!
Igen, a csúnya karácsonyi pulcsi. Nálunk ez afelé hagyomány. Karácsonykor mindenki előszedi a legocsmányabb pulcsit és egész álló nap abban tevékenykedik. Anyáé pingvines, apáé Mikulásos, Emilyé Grincses, Nické valami fura mesés, de a lényeg hogy karácsonyos, az enyém pedig kiskutyás. És készüljetek a legnagyobb meglepetésre! Deanre is rá tudtam erőltetni egy piros karácsonyi pulcsit. Igen, végre nem fekete van rajta. Bár be kell valljam, röhejes az a pulcsi, de felvette. Ráadásul képes volt kilépni a házból abban az ocsmány pulcsiban. Apa és Dean fáért mentek, már vagy egy órája, pedig elvileg félre volt téve nekünk egy, szóval nem értem merre vannak már.
– Anyu, ezek ketten hova mentek fáért? Már vagy egy órája elmentek – néztem az órára, majd anyára.
– Fogalmam sincs – vágta rá, majd Emily-re nézett hátha segít neki.
– Én nem tudom – emelte fel védekezően kezeit, majd gyorsan belenyúlt a krémbe, és elszaladt, anya pedig nem késve utána dobta a rongyot ami éppen a kezébe volt. – Hé!
– Rosszabb vagy, mint Nick!
Csatt.
– Ajjaj – néztünk az ajtó felé, ahonnan egy óriási csattanást hallottunk.
– Ezt a kettőt nem szabadott volna elengedni együtt – mondta egyszerre anyu és Emily.
– Mi volt ez? – eszmélt fel pár perc múlva Nick, majd mint egy szurikáta nézelődött.
– Fáziskésés öcsi?
– Aha – válaszolt. – Mi is az a fáziskésés?
Édes jó Isten....
– Téged sem az eszedért tartunk – borzoltam össze haját, mire értetlenül nézett rám.
– Remélem, nem fog beférni az ajtón az a fa, hát mit képzel – lépett be apu vállán a fa egyik végével, mögötte pedig Dean tartotta a fa másik végét. – Az ilyet le kéne permetezni!
– Miért kell le permetezni a fákat? – kérdezte Nick.
– Nem a fákat, az embereket – vágta rá apa, mire úgy nevetni kezdett mindenki, hogy szerintem a szomszéd azt hitte malacvágás folyik nálunk.
– És az embereket miért? – kérdezte anya, közben könnyeit törölgette.
– Elvitték a fát – törölte meg izzadt homlokát Dean, aztán miután letették a fát mellém sétált, és egy nagy puszit nyomott számra. – Ezért ezt a kicsit tudtuk csak elhozni.
– Ez nem is fa – nézte a fát apa, közben fintorogva sétált körülötte. – Ez szerintetek fa?!
– Annak tűnik – válaszoltam szórakozottan.
– De. Ez. Nem. Fa.
– Aha, értjük – nevetett fel Emily, majd fogalmam sincs honnan, de kezébe került egy pohár bor. – Igyunk!
– Ne engedje neki senki – figyelmeztetett Dean, aztán Emily elé sétált és kivette a kezéből a poharat. – Ez milyen krém? – nyúlt bele ő is, mire anyu meg én egyszerre a fejünket fogtuk.
– Dean – szóltam rá. – Az kéne majd a sütibe, ha megeszitek nem marad!
– Bocsi, Lottie – vigyorgott kínosan.
– Bocsi, Lottie – utánozta le apám Deant, mire dean szúrósan nézett felé. – Segíteni kéne a helyére cipelni ezt a fának nevezett bokrot!
– Igenis!
Nagy nehezen a helyére vitték, Nick addig a tv-t nézte, mi nők pedig a konyhában sütöttünk, bár néha Nick és Dean is elcsent onnan valamit, mi meg kerestük, hogy mégis hol van a villa? Vagy éppen egy egész tálca sütemény. A lényeg, hogy mindenki jól szórakozott. Miután a fa a helyére került apa elő szedte a díszeket, és mindnyájan kedv szerint akasztgattuk a kék es ezüst díszeket, míg végül már csak a csillag volt hátra.
– Na, ki teszi fel? – nyújtotta Nick felé a díszt apa.
– Én múlt karácsonykor tettem fel, most Charlotte jön – fogta meg a csillagot, majd a kezembe nyomta. – Tessék.
– Köszike – mosolyogtam, majd körbe néztem, hátha lesz a közelben valami amire fel tudok állni, mert az apa szerint "törpe fa" nem is olyan törpe.
– Mit keresel? – kérdezte anya, de mire válaszolni tudtam, Dean már a nyakába kapott és felemelt.
– Igen, ez volt a baj – nevettem, közben egyik kezemmel Dean vállát fogtam. – Ne mozogj már Dean!
– Bocsi, bocsi.
– Oké, meg van – helyeztem a fa tetejére a díszt, aztán a kék csillámos kezemet Dean szőke hajába töröltem. – Jaj, csillogós a hajad Dean, olyan béna vagyok – mondtam ironikusan.
– Én csillám nélkül is ragyogok – vágta rá csípőből, majd letett nyakából és megcsókolt. – De te szebben ragyogsz, mint az égen a millió csillag, Lottie! Még ebben a ronda pulcsiban is gyönyörű vagy.
– Neked nem áll jól – grimaszoltam, mire Dean játszotta a sértődöttet.
– Na szép!
– Oké, cuppogósok – tapsolt kettőt Emily, majd belekortyolt a pohár borba, amit az előbb Dean elvett tőle. – Együnk!
Csodálatos családi vacsora volt, egy csomót nevettünk, nosztalgiáztunk, beszélgettünk, aztán volt egy kisebb kaja csata is. Mondjuk ezt inkább nem részletezném, a lényeg, hogy apa kezdte, Dean pedig folytatta, így mindenki tiszta kaja volt. Miután ezt feltakarítottuk és magunkat is tisztába tettük - nagyjából két és fél óra volt, plusz még a kaja kóma, szóval ha ezt is számoljuk, akkor meg van a három óra is bőven - megvolt az ajándékozás is. Nick leginkább játékokat kapott, például Playstationt, vagy valami képregényt. De a legjobban a makettnek örült, ami Dean adott neki. Dean autója, csak éppen miniatűr verzióban. A szülők a szokásos dolgot kapták, leginkább kuponok, anyu kapott egy jó bundás takarót, mert folyamatosan fázik, apunak meg vettem egy új szemüveget, mert az előzőt véletlenül eltörtük.... - Kínos sztori, Dean és én hát, nos belemerültünk a dolgokba, és véletlenül rá ültem. - Deannek pedig megvettem az a cipőt, amit titokban nézegetett hetek óta, meg egy csomó cuki ajándékot. A szülőktől könyveket kaptam, mert hát nincs jobb a könyveknél. Dean pedig egy gyönyörű nyakláncot adott, amibe bele volt gravírozva s neveink kezdőbetűje, mellette pedig egy kis szív.
"C+D♡︎"
– Dean, ez olyan szép – pityeregtem el magam meghatódva, mire Dean homlokon puszilt.
– Szeretlek, Lottie!
– Én is szeretlek, Dean!
Aztán délután elvittem Luke-nak az ajándékot, kicsit beszélgettünk, ott is bekajáltam egy csomó sütivel, és kezdtem úgy érezni ezt egy évre elég kaja lesz, aztán miután már meg tudtam mozdulni haza mentem. Otthon karácsonyi zene szólt, mindenki kezében forró csoki, és boldogan nevettek a kanapén, szóval én is csatlakoztam. Ezután megnéztünk egy karácsonyi animációs filmet, és úgy ahogy voltunk, kicsik-nagyok, el aludtunk a kanapén. Mind a hatan.
Szóval így telt a karácsonyunk. A világ legboldogabb családjaként. És kijelentem, hogy ez volt életem legjobb karácsonya, de ez még csak a kezdet, mert Dean és Charlotte előtt még nagyon sok karácsony áll.
És ezután jött a napokon át való izgulás, nem alvás, és sok más. Ugyanis együtt jelentkeztünk az egyetemre, és fogalmunk sincs, felvettek-e minket. Mert mi van ha például csak Dean mehet? Vagy csak én? Mi együtt akarunk menni. És emiatt várnunk kell öt hónapot, mert csak májusban kapjuk meg a leveleket, hogy felvettek-e minket.
Addigra az az utolsó agysejtem is feladja!