Ezután a rész után végre már beindulnak az események, én már teljesen bezsongtam :)
Várom a véleményeteket :))))
Szörnyű.
Egyszerűen szörnyű volt az elmúlt időszak. Erre nem volt jobb szó, de mégse ez volt a legkifejezőbb. Ami történt arra igazából szavak sincsenek...
Kezdjük ott, hogy az éttermi eset óta szinte elszabadult a pokol itthon... Aiden és Clare megállás nélkül veszekedtek és folyamatosan vagy ordibáltak vagy valami egymáshoz vágtak és a legszerencsésebb esetben is csak az ajtót vágták be egymás között. Úgyhogy ez határozottan amolyan TEJÓÉG-helyzet volt, amit mi Cole-lal természetesen csendben néztünk és kicsit se voltunk jó barátok, mert múltkor még popcornt is csináltunk ehhez, de ez titok!
Igazából csak hagytuk, hogy az alapból egy ideje lapos kapcsolat önmagát mérgezze és az idő múlásával talán elhaljon. Hogy jó ember vagyok-e? Nem, sosem voltam és sosem leszek. Valszeg egy normális ember megrázta volna a barátnőjét, hogy térjen már észhez és ne kapjon folyton féltékenységi rohamokat, de én nem voltam az. Defektes voltam és egyszer az életben azt akartam, hogy más is érezze magát annak. És hogy önző vagyok-e? Határozottan. De amikor túl sokáig van egyedül az ember, úgy tényleg igazán egyedül, akkor már nem érzi túl jól magát az emberi kapcsolatokhoz és a legrosszabb, amit tehet, hogy hagyja őket rohadni. Hisz az élet olyan mint egy rózsa. Amikor megszületünk, olyanok vagyunk, mint egy finom tavaszi hajtás, aztán ahogy egyre telik csak az idő és az élet tönkretesz minket, töviseket növesztünk, viszont egy idő után túl sok lesz a tövis és azzal már nem lehet mit kezdeni. Mindenki önmaga kertésze. Ha nem gondozzuk, akkor egy idő után elhervad és elkezdi lehullajtani a szirmait.
Ó, szegény kis rózsák!
Mi mindannyian rózsák vagyunk és néha el szoktam morzsolni egy kósza könnycseppet ezért az aljas világért, ami ilyenné tesz minket. És tudom, tudom... Lehet a szokásos dumával jönni, hogy az élet szép, meg hogy te döntöd el, hogy mi tör meg téged, de ezek mind kamuk! Hát... Mindenesetre nem hiszem, hogy te választod azt az életet, ami megtör téged, úgyhogy nekem csak ne papoljanak erről a klisés szarságról...
Apropó! Mai klisés idézet: "Az idő értékes. Ne vesztegesd!"
Hát kedves Idő, megkímélhettél volna Clare és Aiden veszekedéseitől... Clare konkrétan olyan lett, mint egy nyomozó és próbálta kitalálni, hogy ki lehetett az a lány, akiről Aiden beszélt. Én természetesen hallgattam, mint a sír. Tőlem aztán sosem fogja megtudni, úgyse lett volna semmi köztünk, akkor miért bolygatnám az álló vizet? Szép az élet így is titokban, nem? Amíg titokban nem jössz ki senkivel és titokban utálsz mindenkit, addig szép az az álarc, amit mutatsz, de azt sose kockáztatnám meg, hogy egy kis repedés is látszódjon rajta... Hisz amit sokan nem tudnak azok az évek. Évek kellenek ahhoz, hogy megtapasztald, hogy hogyan is kellene reagálnod bizonyos helyzetekben, miket kellene mondanod és cselekedned. Amikor már valami átgondolsz mielőtt cselekedsz, az már sajnos azt jelenti, hogy felnőttél.
-Nem bírom!-csapta be az ajtót dühösen Clare. Nem töltötte itthon az éjjelt, de fogalmam sem volt, hogy merre volt. Én csak békésen iszogattam a kávémat, mert már vége lett a szemeszternek és a vizsgáknak, ma már csak a festő cuccaimat kellett elhoznom a műteremből és erre a nyárra végeztem. Várt a pincérnőködés, sorozat nézés és a részegen bőgés! Éljenek a húszas évek!
-Mi történt?-kérdeztem aggódva. Most kifejezetten szarul nézett ki, mintha könnyesek lettek volna a szemei.
-Betelt a pohár, Lola, be! Túl sokáig tűrtem! Amikor már túl sok a veszekedés és nincs szex, akkor már nem tudok mit kezdeni és túl ideges vagyok, hogy tisztán tudjak gondolkodni! És álmában JLo nevét nyögte, szerinted ez normális?!-csörtetett be a szobájába és elővette a nagy bőröndjét, majd elkezdte beleszórni a ruháit.
-Tessék?-követtem elkerekedett szemekkel.
-Álmában. Nyögött. Csak annyit hallottam a névből, hogy "Lo", és az tuti, hogy JLo, nem? Lehet, hogy anyakomplexusa van?! Na jó, nekem igazából elegem van!-pakolt tovább és közben még taglalta, hogy hogyan vesztek össze.
Összeszorult a torkom. És nem, nem azért, mert majdnem lebuktam, hanem mert a legjobb barátnőm nem is gondolt az én nevemre, sőt feltételezni se merte, hogy az ő csodás pasija egyszer összejönne egy olyan csajjal, mint én. És ez most levitt az életről, eléggé. Mi baj van manapság? Csinos M-es a méretem... Legalábbis nem olyan csúnya, lehetne csúnyább is, de jajj!! Mégse merek felvenni egy haspólót sem és csodálkozok, hogy miért? Clare-nek miért S-es ruhái vannak? És ekkor megint megjöttek az önutáló gondolatok...
Inkább lapozzunk...
-Mégis hova mész?-tettem fel inkább a kérdést.
-El, bárhova csak el innen.-dünnyögte dühösen.-Anyámék múltkor meghívtak arra a másfél hónapos óceánjáró hajóútra. Úgy volt, hogy a nyarat Aidennnel töltöm, de kapja be! Ma reggel indul a hajó és felszállok rá, szépen kikapcsolom a telefonom és nem írok senkinek, és nem is hívok senkit és akkor így szépen át tudom majd gondolni a dolgokat. Át kell gondolnom, jövőre lesz az utolsó éve Aidennek és el kell döntenünk, hogy ez merre az irányba menjen, utána majd össze kellene házasodnunk mielőtt mind a kettőnk karrierje beindulna és ez sehogy se jó így!-magyarázott össze-vissza a jövőről és nekem egy pillanatra bűntudatom lett.
Tényleg össze akartak házasodni?
-Engem se fogsz hívni?-kérdeztem meg végül.
-Ne haragudj, Lola! Ez nem miattad van, de olyan rossz a helyzet, hogy ezen már csak a teljes detox segíthet! Semmi kommunikáció, jóga és sok-sok gyümölcs, meg masszázs. Muszáj lesz gondolkodnom! Sőt, itt is hagyom most a telefonom.-tette be az éjjeli szekrényének a fiókjába.-Így kísértés se lesz.-fújta ki a levegőt.-Jajj, Lola! Tudod, hogy mennyire szeretlek, ugye? Ne haragudj rám, kérlek. De amíg nem vagyok jól, addig neked sem tudok jó barátnőd lenni.-ölelt meg jó szorosan.-Hiányozni fogsz, de addig fess annyit, hogy ne férjünk el a lakásban, aztán ha visszajövök akkor bulizunk, sokat!-tette hozzá gyorsan és egy mosolyt varázsolt az arcára és eltolt magától. Aztán futott a fürdőbe, hogy onnan is összeszedje a dolgait. Még egy bőröndöt elővett és azt is telepakolta.
-Vigyázz magadra, Clare. Remélem, hogy tényleg megtalálod önmagad.-kívántam udvariasan sok sikert, amikor az ajtóban újból ölelkeztünk.
-Te is Lola! Szeretlek, csajszi! Puszi.-küldött a levegőben egyet, majd kacsintott és már itt sem volt.
Egy idáig még bámultam utána, aztán elindultam még egyszer utoljára az egyetem felé. A kocsiban még kavarogtak a gondolataim. De időm sem volt tovább gondolkodni rajta, mert Kinsley integetve várt az ajtóban. Az utóbbi időben nagyon jóban lettünk, mostanában vele szoktam megbeszélni a dolgaimat, mert Clare-t túlságosan lekötötte a kapcsolata.
-Hallod, Lols, mi újság a nyerő párosnál?-utalt gúnyolódva a barátaimra.
-Semmi, Clare lelépett.-avattam be mindenbe ameddig pakoltam, ő pedig addig frappáns beszólásokkal illette őket, amik nem éppen voltak szépek és publikusak. De ő volt Kinsley, így szerettem. Legalább ő egy kicsit megértett engem, talán.
Mindent kipakoltam a kocsiba, ezért már kifele igyekeztünk, amikor megláttam Cole-ot a kampuszon, egy nagy mosollyal várt és két kávéval.
-Hát itt van a hírhedt csajom.-kacsintott rám, kuncogva vettem el az egyik kávét és biccentettem, majd a következő pillanatban meglátta mellettem Kinselyt, aki unott arccal bámulta és közben az egyik vörös tincsét tekergette.-És a hölgyben kit tisztelhetek?-nézett rá.
-Ó, tisztelni senkit sem kell, köszönöm. Inkább foglalkozz a csajoddal, én addig várok.-vont vállat unottan és bevett egy rágót a szájába, majd buborékot próbált fújni.
Ekkor pedig mintha láttam volna Cole szemében egy furcsa villanást.
-Kellesz nekem, te nő!-csillant fel a szeme.
Kinsley elkerekedett szemekkel nézett rám, de én csak megvontam a vállam és kortyoltam egyet a kávémból.
-Te komolyan úgy flörtölsz velem, hogy közben itt áll mellettünk a barátnőd?-képedt el a lány.
-Ha flörtölnék veled azt tudnád, kislány. Azt rendesen csinálnám.-kacsintott rá.-Lola.-szólított meg.-Asszem vége a kamu kapcsolatunknak. Nekem ez a nő kell.-felmutattam a hüvelykujjam beleegyezés gyanánt, mert megkaptam a másik kávét is és azt is én ihattam meg. Lehet, hogy kávésokkot fogok egyszer kapni...
-Te nem vagy normális! Mi ez az ősember üzemmód?! Huszonegyedik században nem jelentheted ezt ki! Mi vagyok én, valami hentesárú?!-háborodott fel, határozottan jogosan.
-Miért, ha az lennél, akkor megkaphatom azokat a szexi csülköket?-hajolt közel hozzá pimasz mosollyal, kissé csücsörítve.
A következő pillanatban pedig Kinsley elvette tőlem a kávémat és levette a tetejét, majd ráborította Cole-ra és faképnél hagyott minket.
Halkan elnevettem magam, de a fiú csak mosolyogva nézett a lány után.
-Asszem kijöttél a formádból, bébi.-gúnyolódtam.
-Kell nekem, Lol, kell.-bámult még mindig utána, hiába már nem volt itt.
-Cole... Kinsley jó lány, és elég nehéz eset pasik terén ő maga mondta és...
-Vörös boszi, az a csaj egy boszorkány.-szakított félbe teljes katarzissal.
-Én értem, de az ész érvek mellett kell maradni és Kinsley egy olyan lány, aki...-újból félbeszakított.
-Gyereket akarok tőle! Gyereket! Az ő és az én génjeim, ahogyan azt az 1D-s srácok is megírták Perfect!
Erre inkább nem is mondtam semmit, úgyis süket fülekre találtak volna a szavaim.
Aztán egyszer csak végre rám nézett.
-Ne haragudj, Lol, de ugye emlékszel a megállapodásunkra?-kérdezte hirtelen, bólintottam.
Persze, hogy emlékeztem. A megállapodás kimondta, hogy csak addig folytatjuk a kamu kapcsolatunkat, amíg valamelyikünk nem talál valakit, akivel valami komolyat szeretne.
-Hát akkor én most kamu szakítok veled, Lol.-mosolyogva konstatáltam és elröhögtem magam.
-Életem valaha volt legjobb szexmentes kapcsolata volt, haver!-veregettem hátba és ő is kiröhögött.
-Dettó. Na isten veled!-nyomott egy cuppanósat a homlokomra és végül újból a szemembe nézett.-Amúgy azért jöttem, mert szerettem volna szólni, hogy véletlen elől hagytam a telómat, ezért nem vagyok biztos benne, de lehet, hogy Aiden belenézett, mert a mi üzengetésünk volt megnyitva, próbáltam puhatolózni, de semmi jelét nem mutatta annak, hogy látta őket. Úgyhogy lehet, hogy téves. Csak gondoltam megjelenek itt neked, mint a pecsételővérzés...-elkerekedett szemekkel néztem rá, de ő kiröhögött.
-Nagyon undi vagy!
-Sosem jártunk rendesen, ezért mindig undi voltam!-tárta szét a kezeit tehetetlenségében.-Most pedig mennem kell.-indult el a parkoló felé.
-Hova mész?-kiáltottam utána.
-Meghódítom Kinsleyt! Randira viszem! Aztán lefektetem!-rosszallóan ráztam a fejemet.-Ne rázdd a fejed! A kis bunkeszek a legjobbak az ágyban!-kiáltott vissza jó hangosan, én pedig elnevettem magam.
Még sosem láttam így szökdécselni egy huszonéves fiút, aki bőven száznyolcvan centi és izomtömeg. Mint a kislányok, de komolyan.
Ezzel a gondolattal el is indultam hazafelé, és hogy őszinte legyek, nem nagyon vettem komolyan amit Cole mondott, szerintem Aiden papírkutya és nem szokta nézegetni mások telefonját. És végülis úgyis egyedül maradtam, már úgyis mindegy...
Összegezve, a mai napon két ember hagyott el pár óra különbséggel.
Hát... Igaz, hogy képletesen is, de nem volt a legfelemelőbb érzés.
És az se volt túl felemelő érzés, hogy amikor leparkoltam megláttam Aident a háztömb előtt cigizni. Mély levegőt vettem és kiszálltam az autóból és becsaptam magam mögött az ajtót. Kénytelen voltam elmenni mellette, ezért kifejezéstelen arccal bámultam előre.
-Mit akarsz?-kérdezem rá se nézve.
-Tudok mindent.-szólal meg gúnyosan mosolyogva.-A kamu kapcsolatodról a legjobb haverommal. Annyira gáz vagy, de komolyan! Azt hiszed, hogy ezzel féltékennyé tettél? Inkább szánlak.-nyomta el a csikket és hiába hagytam ott, követett.
Ez nem jó jel... Ebből még nagyon nagy baj lesz!
És milyen igazam is lett...
Természetesen nem tudtam lerázni és nem is érdekelte az ignorálásom. Próbáltam becsukni az ajtót, de odatette a lábát és nem engedett, szinte rám lökte az ajtót és ezt könnyen meg tudta tenni, mert kétszer akkora volt nálam és vele ellentétben én nem rendelkeztem izomzattal, puding voltam.
Nyeltem egyet és megfordultam, felsiettem a lépcsőkön, szerencsére az első emeleten laktunk, ezért egy lépcsőfordulót kellett csak felmennem és így se volt sok lépcső. Szinte futottam, láttam a szemében a szín tiszta dühöt és utálatot, ami egy pillanatra megijesztett. Remegő kezekkel kerestem a megfelelő kulcsot a kulcscsomón, de hirtelen nem találtam és meghallottam a halk, de megfontolt lépéseket. Majd hirtelen erőből az ajtóra csapott a hátam mögött, az arcom és a keze között, ami az ajtón pihent alig volt pár centi és a levegő is a tüdőmbe szorult, még a kulcsokat is elejtettem.
-És most egy kicsit beszélgetünk, drága kicsi Lola.-tudtam, hogy tudja, hogy remegek, de nem szólt semmit. Megvárta amíg összeszedem magam és vettem egy nagy levegőt és az arcomra a legérdektelenebb arcot varázsoltam fel, amit csak tudtam és megfordultam.
-Mégis miről, drága benga nagy Aiden?-álltam a tekintetét.
Ez nem az a csata lesz, ahol ma vesztesként fogok távozni.
Elegem volt. A mai nap feltette az i-re a pontot. Miatta mennek el tőlem az emberek és miatta érzem minden egyes nap kicsit nyomorultul magam, elég volt. Ahogy a mai idézet is mondja, az idő értékes és nem fogom többet Aidenre vesztegetni!
-Hol van a barátnőm?-tette fel a kérdést a barátnő szót nagyon hangsúlyozva.-Tudod, igazi barátnő, akivel kefélni is lehet, meg ilyenek.-szúrta oda nekem.
-Nem tudom.
-Hol van, Lola? Meg kell találnom, utána kell mennem! Beszélnem kell vele!-sziszegte dühösen.
-Sosem fogod megtudni tőlem, hogy hol van Clare, megesketett, hogy ne mondjam el neked. Majd visszajön és beszéltek, most pedig tűnj el az otthonomból!-löktem egy kisebbet rajta, de ő csak folyamatosan azt hajtogatta, hogy mondjam el, hogy hol van és közben a barna haját tépte.
Aztán egy pillanatra úgy tűnt, hogy felfogta, hogy nem fogok neki köpni, ezért elindult lefele a lépcsőn, de aztán megtorpant és visszafordult, felnézett rám a lépcsőről.
-Tudni akarod, hogy min veszekedtünk?-nem válaszoltam, felszegett állal forgattam meg a szemeimet.-Azt akarta, hogy vegyem feleségül mielőtt beindul a modell karrierje, szinte könyörgött, hogy dugjam meg vagy csináljak vele bármit. És én nem tettem semmit, csak néztem ki a fejemből. És tudod, hogy miért? Mert szánalmasnak gondoltam. Aztán megláttam az üzeneteiteket és rájöttem, hogy te vagy szánalmas. Te, Lola! Kis törékeny virágszál! Sértette az egódat, hogy egy rohadt csók után nem vittelek az oltárhoz? El kell, hogy keserítselek, ilyen az élet, egy ilyen srác vagyok. Tényleg elhitted, hogy egy ilyen srác akarna tőled valamit?-minden egyes szava után egyre megtörtebben bámultam és minden egyes szava után egyre közelebb jött hozzám.-Szánalmas kis csitri vagy, kislány.-mosolyodott el és szinte már összeért az orrunk.
Nem! Nem törhet meg! Csak azt akarja tudni, hogy hol van. Sérti az önérzetét, hogy itt hagyták!
-Na jó, ha nem mondod el, akkor megkeresem magam és akkor viszont beszámolok neki a kamu kapcsolatodról és a csókunkról. És hogy te vagy az a lány, akinek a létezésétől annyira szenvedett és ezt te, mint legjobb barátnője végignézted. Szerinted mit fog hozzá szólni? Szerinted milyen érzés lesz, amikor a szegény kicsi Lola megint egyedül marad, mint a suliban? Clare mesélt egy-két dolgot ám.-kacsintott rám.
Tüskék, Lola, tüskék. De ezt már mégsem tudtam szó nélkül hagyni...
-Na ide figyelj, öcsém! Ismerem a fajtádat, már mondtam akkor is! Csak azért bántod a másikat, mert belül darabokban vagy és sértenek az üvegszilánkok! Elég volt, az elmúlt másfél év maga volt a pokol nekem. És mit jössz nekem ezzel a dumával? Nem azért haragudtam rád, mert a csók után faképnél hagytál, hanem mert elhúztad a mézes madzagot és hazudtál! Utálom az ilyen embert! Majd el kellett viselnem, hogy itt vagy a mindennapjaimban, a bőröm alá kúsztál, mint valami parazita és belülről mérgeztél! Utállak téged, Aiden, teljes szívemből!-böktem meg minden egyes szavam után, hogy távolabb legyen tőlem, ezért ő közben óvatosan hátrált, de én mentem utána.
-Szeretsz engem, Lola.-nézett rám kihívóan.
-Utállak.
-Vékony a határ a kettő között, nekem elhiheted.-és ekkor mintha valami elpattant volna bennem, egy kisebbet taszítottam rajta, hogy még távolabb legyünk egymástól, most már végleg, de azzal nem számoltam, hogy eljöttünk egészen a lépcső széléig és ezzel a kis taszítással elvesztette az egyensúlyát és szinte lassított felvételben láttam, hogy leesik a lépcsőn. Te jó ég! Lelöktem a lépcsőn!
Nem volt sok lépcsőfok, mégis amikor a lépcsőfordulóba leért nem mozdult meg és nem nyitotta ki a szemeit.
Jézusom!
-Aiden!-visítottam fel és dobtam el mindent a kezemből, majd lerohantam hozzá, de a hangomra se kelt fel.
Letérdeltem a teste mellé és az orrához hajoltam a fülemmel.
-Oké, Lola, lélegzik! Nyugi, biztos beverte a fejét és azért nem kel fel! Jézusom, most mit csináljak?-beszéltem magammal idegesen, gyorsan felfogtam a hajamat és elkezdtem óvatosan pofozgatni és a karját felemelni.
Nem reagált és azt sem tudtam, hogy mit csináljak, miért a leganalfabétább embernek kell kinyírnia a másikat?
Aztán hirtelen a szájon át lélegeztetés jutott eszembe, hisz a filmekben is ezt csinálták. Ne ítéljetek el, baszki! Megcsináltam kétszer majd a mellkasára hajoltam és éreztem, hogy dobog a szíve. Újból megpróbáltam a szájon át lélegeztetést, csak most többször, aztán egyszer csak annyit éreztem, hogy a nyelvét akarja az én számba átdugni.
Te jó ég!
Életben van! És jelenleg még az se érdekelt, hogy le akart smárolni. Könnyes szemekkel váltam el tőle, és elkezdtem sírni a megkönnyebbüléstől, hogy elkezdte kinyitni a szemeit.
-Aiden, te olyan hülye vagy és megijesztettél!-pityeregtem tovább, miközben továbbra is a kezét szorongattam.
Kicsit ködös volt a tekintete, de egy pár perccel később halvány mosollyal válaszolt.
-Nyugi, Lola.
-Hívom a mentőket, vagy beviszlek a kórházba.-mondtam azonnal neki.
-Semmi bajom, csak egy kicsit hasogat a fejem. És...és hord kiengedve a hajad, mert az jobban áll.-nyúlt óvatosan a hajgumi felé és kihúzta a hajamból.
-Biztos semmi baj?-kérdeztem halkan, de ő csak felnevetett.
-Azért ennyire nem kell játszanod az aggódó barátnő szerepét, kicsim.-hunyta le újból a szemét, mint akinek tényleg fájdalmai lennének.
-Tessék? Ne viccelődj ilyenekkel, Aiden, hisz Clare...-adtam volna neki egy fejmosást, de félbeszakított.
-Ki az a Clare?-kérdezte gyanakvóan.
Megnémultam, csak tátogtam.
-Mire emlékszel, Aiden?-tettem fel a kérdést halkan.
-Buliban voltunk, nagyon atom buli volt és...és ott megismerkedtünk, csókolóztunk és talán randiztunk...? Mintha rémlenének a randik is, meg hogy barátnőm van, de az egész olyan ködös és te jó ég, annyira fáj a fejem!-panaszkodott hunyorogva, de én csak fal fehéren bámultam magam elé.-Lola! Kicsim? És te jól vagy?-nézett rám aggódva.
-Én...én... Azt hiszem, be kell mennünk a kórházba.-nyögtem ki nagynehezen.