Nikol a tenyerére támasztotta az állát, és úgy figyelte az elsuhanó bokrokat, és lámpaoszlopokat. A szeme a visszapillantó tükörre siklott, amiből az összevert arcképe nézett vissza rá. Nem volt szép látvány, de újra, és újra visszatért rá a tekintete.
Egy romos épület előtt parkoltak le.
- Na akkor. – Szólalt meg Francis, miközben megütögette Nikol ülését. – Majd jövök.
Noel kelletlenül bólintott.
Francis kellően hangosan becsukta maga után a kocsi ajtaját. Nikol figyelte, ahogy a fickó zsebre dugott kézzel, komótosan cammog az épület felé.
Aztán összerezzent, ahogy megérezte Noel tenyerét a combján.
- Hogy érzed magad? – Kérdezte kedvesen a férfi.
Nikol elhúzódott tőle.
- Fáj az arcom. – Morogta kelletlenül.
Noel finoman végigsimított a nő állvonalán.
- Sajnálom. – Közelebb hajolt. – Ha visszaértünk, kapsz rá kenőcsöt.
- Köszi. – Erőltetett magára egy keserves mosolyt Nikol. A férfi túl közel volt az arcához.
- De addig is, csak gyógypuszit tudok adni rá. – Suttogta Noel, miközben puha csókot hintett Nikol bőrére, majd az ajkaira.
Nikol majdnem félrenyelte a nyálát. Eltolta a férfi fejét.
- Mit csinálsz?! – Ráncolta az orrát.
- Na, Niki. – Noel megpróbálta az ölébe emelni. – Töltsük értelmesen az időt, amíg Francis vissza nem ér. Szórakozzunk kicsit.
Előre hajolt, hogy újra megcsókolja Nikolt.
- Biztos, hogy nem! – Fújtatott a nő.
De Noelt ez nem tartotta vissza. Csókot nyomott Nikol ajkaira, aztán a nő combjáért nyúlt.
- Állj már le! – Emelte fel a hangját ijedten Nikol.
A hátát az ülésre csúsztatta, és a lábával megrúgta Noel vállát. A férfi az ablaknak csapódott. Értetlenül pislogott Nikolra, aki a hasára fordult, aztán két kézzel kivágta a kocsiajtót. Szinte kiugrott az autóból, és miután becsapta maga után az ajtót, gyors léptekkel az épület felé eredt.
- Hé, Niki, hova mész? – Kiáltott utána a lehúzott ablakon keresztül Noel.
- Francis után!
- Ne merj utána menni! – Noel leállította a motort. - Azonnal gyere vissza, hallod? Niki!
Nikol úgy csinált, mint aki nem hallotta. Amikor pedig a kocsi ajtaja becsapódott a háta mögött, gyorsabbra vette a lépteit.
- Nikol, azonnal állj meg! – Noel dühös hangjába aggodalom keveredett.
Futásnak eredt, mire Nikol is ugyan így tett. Gyorsan beérte a nőt, de nem elég hamar.
Nikol lefékezett a nyitott ajtó előtt. Nem tudott volna felkészülni arra, ami a szeme elé tárult.
A romos tároló tele volt fapadokkal, és dobozokkal, amiken téglalap alakú, barna csomagok ültek.
Az egyik asztalon fehér por púposodott.
Három férfi sürgött a raktárban, és amikor az egyik észrevette Nikolt, ijedten fegyvert rántott rá. Egész fiatalnak tűnt, borosta borította az arcát, fekete haja pedig mindenfele állt.
- Ki vagy?! – Kiáltott.
Noel ekkor érte utol a nőt.
- Nyugi, velem van! – Lihegett.
A férfi leengedte a pisztolyt, és kínosan felnevetett.
- Jó napot, Főnök!
Noel mogorván bólintott, majd szikrázó szemekkel Nikolra nézett.
- Mi ez a hely? – Kérdezte Nikol, anélkül, hogy észrevette volna a férfi dühös tekintetét.
Noel a vállánál fogva megragadta, elhúzta az ajtóból, és a falnak taszította.
Nikol tüdejéből kifutott az összes levegő. A férfire kapta a tekintetét.
Noel szorosan összepréselte a fogait. Felemelte a kezét. Nikol összerezzent, és becsukta a szemét.
- Most adnék neked egy akkorát! – Szűrte a fogai között, majd ökölbe szorította a kezét, és leengedte maga mellé. Hangosan kifújta a levegőt.
- Miért, mit csináltam?
A kérdés szemmel láthatóan csak még jobban felhúzta Noelt. A halántékán kidudorodott egy ér.
- Én próbállak távol tartani a bajtól, de neked tehetséged van egyenesen belerohanni. – Karon ragadta Nikolt, és a kocsi felé húzta. – Felejts el mindent, amit most láttál, rendben?
- Miért, mi volt ott? – Nikol megbotlott egy kavicsban.
- És ne kérdezz semmit! – Mordult rá a férfi. – A saját érdekedben mondom.
Nikol lehajtotta a fejét. Nem értette, hogy miből adódik a felhajtás. Csak csomagokat látott...
- Ó! – Óvatosan Noelre pillantott, akinek mély barázda húzódott a szemöldökei között. – Basszus.
A férfi kinyitotta az autó ajtaját.
- Szállj be. – Mordult Nikolra.
Nikol úgy tett, Noel pedig becsapta utána az ajtót. Megkerülte az autót, majd ő is behuppant az ülésre.
- Miért kell neked mindig elfutnod? – Csóválta bosszúsan a fejét.
- Mert nem tudod visszafogni magad! – Nikol hangja megremegett. Rájött, hogy mit látott, és ezt biztos nem tudta elfelejteni. – Azt mondtad, hogy meg fogsz védeni, de helyette tapogatsz!
- Egy szóval se mondtam, hogy nem fogok hozzád érni. – Noel szemében sötétség villant. – Hálás lehetnél, hogy még nem... – Elharapta a mondat végét.
Nikol izzadni kezdett. A levegő lehűlt körülötte.
- Átvertél? – Rebegte. – Pedig megbíztam benned! – Dühösen előre hajolt, és megcsapta Noel arcát. – El kellett volna fogadnom az anyukád ajánlatát! – Megrángatta a férfi ruháját, és ököllel ütötte a mellkasát. – Hogy lehetsz ilyen gerinctelen?!
Noel összeszorította az állkapcsát. Elkapta Nikol röpködő ökleit, és megszorította.
- Állj le! – Sziszegte.
Nikol megpróbálta kihúzni a szorításból a kezét, persze hasztalan.
- Az egész életem tönkretetted! – Kiáltotta. – Végre esélyt kaptam, hogy helyre hozzam, de helyette megbíztam benned! Átvertél!
- Nem vertelek át! – Noel próbálta megőrizni a hidegvérét.
- Nem vagyok a kurvád! – Üvöltötte Nikol. A torkát elszorította a sírás. – Fogd már fel végre!
- Tudom. – Válaszolt nyersen Noel. Nikol könnyeitől egy pillanat alatt elpárolgott a dühe. – Sosem tekintettelek annak.
- Akkor meg miért nem tudsz leszállni rólam? Én ezt egyáltalán nem élvezem!
- Nikol! Konkrétan ingyen élsz nálam. Ne lepődj meg ha akarok valamit cserébe.
- De erről is te tehetsz! Én nem akartam részese lenni ennek az... egésznek! Miattad vagyok itt!
- És ha a seggeden maradtál volna, nem keveredsz bele semmibe!
- Mégis hogy maradjak nyugton? Azt hittem, hogy bántani fogsz!
Noel kifújta a levegőt.
- Niki, sosem bántanálak.
- Ez is egy kurva nagy hazugság! – Nikol kitépte a kezét a férfi szorításából, majd Noel arca elé tolta a sebzett tenyerét. – Ez is miattad történt!
- Tudod mekkora erőfeszítésembe kerül visszafognom magam? Nem voltam nővel, mióta Fati eltűnt. És különben sem akartam lefeküdni veled. Olyan hülye nem vagyok, előbb teszteltetlek.
Nikol elcsöndesedett. Olyan dühös volt, hogy nem jutottak eszébe a szavak. Az ablakhoz húzódott, és keresztbe font kézzel az ajtónak dőlt. Legalább megértette, az okot, amiért Noel ennyire agresszív.
Percekig csak nézte a gazos utat. Elképzelte, ahogy megveri Noelt. Ahogy egy egész tárat beleereszt.
- Jó, figyi, egyezzünk meg. – Alig hallotta a férfi szelíd hangját, és amikor megérezte a vállán az ujjakat, gondolkodás nélkül ütött. Noel orrát találta el.
Elkezdett folyni a vér.
- Mondtam, hogy ne érj hozzám! – Üvöltött, az öklét készenlétben tartva.
Noel az orrához kapott. Összecsippentette, amíg zsepiért kutatott az irattartóban. Összepréselte az állkapcsát, a szemöldökét pedig vészjóslón ráncolta. A szemét résnyire csukta, és a fogai között szívta a levegőt.
Letépett egy darabot a zsebkendőből, hengerré sodorta, aztán az orrába tolta.
Nikol döbbenten nézte a jelenetet.
- Bocsánat... – Rebegte. – Nem akartam...
Noel tekintete megvillant, ahogy felnézett. A pólóján apró pöttyöket hagyott a lecsöpögött vér. Erősen megragadta Nikol karját.
- Gyere ide. – Szűrte a fogai között.
Nikol tiltakozva az ajtónak vetette a hátát.
- Engedj el! – Kiáltotta, miközben megpróbálta lefejteni magáról Noel ujjait.
A férfi elengedte, de csak annyi időre, hogy lekeverjen neki egy pofont.
- Fejezd be a hisztit! – Emelte fel a hangját. Nikol hajába markolt, és rángatni kezdte.
- Engedj el! Ez fáj! – Nyögte Nikol. Elszorult a torka, viszont ezúttal nem hagyta magát. Az egyik kezével Noel csuklóját szorította, hogy megmaradjon a haja, a másikkal ütéseket mért a férfi irányába.
Mindketten üvöltöttek, egyik se értette, hogy mit mond a másik.
Nikolnak sikerült párszor pofon ütnie Noelt, és még azt is elhatározta, hogy megharapja, amikor kinyílt a kocsi hátsó ajtaja.
Mindketten lefagytak, és a hang irányába fordultak.
- Megzavartam valamit? – Kérdezte Francis, miközben behuppant a kocsiba. A hóna alatt kettő barna csomagot tartott, amit hamar maga mellé rakott az ülésre.
Noel elengedte Nikol haját, és lerázott pár hajszálat, ami az ujjai köré gabalyodott. Megköszörülte a torkát.
- Nem. – Aztán a kormány felé fordult. – Indulhatunk?
- Aha. Majd rakj ki ott, ahol szoktál. – Válaszolt Francis, közben komoran Nikolra sandított, aki a visszapillantó tükrében próbálta rendbe rakni a haját.
- Rendben.
A kocsi elindult. Csöndben zötykölődtek a kavicsos úton. Francis nem kérdezett, Noelnek meg se fordult a fejében, hogy szóvá tegye a dolgokat, Nikol pedig tudta, hogy úgy se kapna segítséget, ha felhozná a történteket. Végül mégis ő törte meg a csendet.
- Francis?
- Mondjad, csajszi.
- Mi van a csomagokban? – A szeme sarkából látta, ahogy Noel szorosan a kormányra markol. Tudta a választ.
- Hát. – A fickó megvakarta a tarkóját, és engedély kérően ő is Noelre nézett. – Nem hiszem, hogy érdemes lenne beleütnöd az orrodat. – Röhögött bizonytalanul.
- Jó, de sokat ér?
Francis vállat vont.
- Van, akinek igen. – Aztán mielőtt Nikol folytathatta volna a kérdezősködést, másfele terelte a témát. – Hogy van a pofid?
Nikol elhúzta a száját.
- Fáj. – Francis előre hajolt, és megpaskolta a nő vállát.
- Három nap, és elmúlik. Utána már csak sárga foltok lesznek rajtad, hehe. – Nikol összerezzent az érintésre, úgyhogy Francis inkább visszadőlt az ülésre. Keresztbe fonta a kezét. – Mondjuk az orrod kicsit tovább fog tartani.
- Nem tört el. – Nikol végig húzta a mutató ujját az orrvonalán.
- Az zsír. Mondjuk ne lepődj meg, ha véres lesz a taknyod, amikor kifújod.
- Francis! – Mordult rá gorombán Noel.
- Mi van, tapasztalatból beszélek! – Vetette oda a fickó, majd a figyelmét visszairányította Nikolra. – Ha van kedved, megtanítalak boxolni. De most komolyan.
- Nem! – Válaszolt Nikol helyett Noel.
- De! – Fújt mérgesen Nikol, majd mosolyogva hátra pillantott a válla fölött. – Jól hangzik.
- Az hiányzik a legkevésbé a nyakamra, hogy Niki még több utcai verekedésbe keveredjen! – Szólt közbe idegesen Noel. – Nézd meg, hogy néz ki az arca! Nem fogom engedni, hogy péppé veresse magát. – Aztán a visszapillantóból Francis szemébe nézett. – A te otromba képedből egyet is elég bámulni.
- Nem is otromba! – Igyekezett a fickó segítségére Nikol.
Bár úgy tűnt, Francist egyáltalán nem érdekelte a sértés.
- Akkor se fogom megengedni! Verekedni nem nőies dolog!
- Mégis kinek képzeled magad, hogy megmondd, hogy én mit csinálhatok?! – Emelte fel Nikol a hangját.
- Noel Brunier, baszki! – A férfi rátaposott a fékre, hogy nehogy áthajtson a piroson. – Azt hittem, már eljutott az aprócska agyadig, hogy neked akkor jó, ha azt csinálod, amit én mondok!
Francis meglapult a hátsó ülésen, és bekötötte magát.
- De én ezt nem akarom!
- Pont ez a probléma! Ha csak egyszer is hallgattál volna rám, nem lennél olyan nagy szarban, mint most!
- Ha engednéd, hogy megvédjem magam, egyáltalán nem is lennék szarban!
Noel dühösen felmordult. A füle vörösebb volt, mint a közlekedési lámpa fénye. Francis közben rágyújtott egy cigire. Enyhén lehúzta az ablakot, hogy ne teljen meg füsttel a kocsi.
- Azt hiszed, hogy bármi beleszólásod lehet a dolgokba. – Noel kifújta a levegőt. A hangja remegett. – De kurvára tévedsz, Niki. Te itt senki vagy. Azt csinálok veled amit akarok. Senkit sem érdekelnek az érzéseid!
Nikol érezte, hogy összeszorul a torka. A szája megremegett, és elhomályosodott a látása.
A férfi a szeme sarkából észrevette, és nehéz súly telepedett a mellkasára. Nem akarta így látni a nőt. Akármennyire is bosszantotta Nikol értetlensége, jobban zavarta szomorúnak látni.
- Niki, nem úgy értettem, én... – A hangja ellágyult.
- Ne szólj hozzám! – Morgott Nikol, és az ablak felé fordult. – Átvertél!
- Nem akartam kiabálni.
- Azt mondtam, hogy ne szólj hozzám! – Emelte fel figyelmeztetés képpen a hangját Nikol.
Francis elnyomta a cigit az ajtó fogantyúján, majd egy újat húzott elő. A szájába rakta, és épp meg akarta gyújtani, amikor Noel rámordult.
- Francis, ne füstöld össze a kocsit.
- Bocsi. – Motyogta a fickó, a cigit a fogai között tartva.
Noel lelassított, majd leparkolt.
- Kint elszívhatod. Megérkeztünk.
- Á! – Francis fancsali vigyort öltött magára. Felnyalábolta a csomagokat, majd a kilincsre csúsztatta a kezét. – Jobbulást, csajszi. – Két ujjával intett. – Majd még összefutunk.
- Kifelé, seggdugasz! – Mordult rá Noel.
Nikol látta a visszapillantó tükörből, ahogy Francis a feje mellé emeli az öklét. Csak később jött rá, hogy bemutatott Noelnek a hiányzó középső ujjával.
- Szia, Francis. – Intett neki, ahogy tovább gördültek az úton.
Az ökölbe szorított kezét a combján pihentette. A sírás már nem szurkálta a torkát, de a rossz érzés nem csillapodott a hasában.
Röpkén Noelre pillantott. A férfi arca sima volt. Az útra koncentrált. Nem látszott rajta, hogy pár perce még kiabált.
Örökkévalóságnak érződött a hátralévő kocsiút. Egy szót sem szóltak egymáshoz, amíg megérkeztek a főépülethez. Noel leparkolta a kocsit, majd kiszállt. Bevágta az ajtaját, és megkerülte az autó orrát. Nikolnak nem maradt ideje kiszállni, a férfi a karjánál fogva kihúzta.
- Noel, ez fáj! – Kapta oda a kezét. Elcsuklott a hangja.
Noel nem reagált. Maga után húzta az épületbe, és egy pillanatra sem engedte el a karját. Amikor kihúzta a liftből, Nikolnak egy pillanatra egyik lába sem ért földet.
A lépcsőn még megpróbált ellenkezni, és elnyomni az egyre növekedő gombócot a hasában, de a szoba előtt feladta.
Noel berángatta, becsukta maguk után az ajtót, majd az ágyra taszította Nikolt.
Nikol ijedten a mellkasához szorította a kezét, és szorosan összezárta a térdeit. De Noel nem mászott rá, és nem fogta le. Az ágy szélénél állt, keresztbe font kézzel. Próbált kifejezéstelen maradni, de Nikol ijedt tekintetétől önkéntelenül megrezzent a szája széle.
- Tisztázzunk pár dolgot. – Kezdte. – Én nem szeretnék durván bánni veled, de ehhez a te együttműködésed is kell. Ha hallgatsz rám, nem próbálsz megszökni, és azt csinálod, amit mondok, nem fogok kiabálni, se megütni, se azt csinálni, amit a kocsiban tettem. Jó?
Nikol hallgatott. Mérlegelte az esélyeit. Nem nagyon volt választása. Kicsit megkönnyebbült, hogy Noel nem próbált meg semmit. Óvatosan felült, és bólintott. A férfi arcán megkönnyebbülés futott végig. Mintha készen állt volna a legrosszabbra, de az ellenkezőjét kapta. Elmosolyodott.
Helyet foglalt Nikol mellett.
- Örülök, hogy végre megértjük egymást.
Nikol elhúzta a száját.
- Ha azt szeretnéd, hogy hallgassak rád, bánj velem tisztelettel. – Kerülte a férfi tekintetét. – Ne rángass, és ne húzz magad után, mert az fáj nekem.
Noel mosolya nem lágyult.
- Oké. – Aztán átkarolta Nikolt. Nikol megpróbált kibújni a karja alól. – De akkor ne próbálj elhúzódni, ha ezt csinálom. – Az ölébe húzta, és átölelte. Nikol megfeszült, és visszatartotta a lélegzetét. – Vagy ezt. – Adott egy puszit a nő hajára. – Ha együtt látnak minket, látszania kell, hogy összetartozunk, és hogy szeretjük egymást.
Nikol az orrát ráncolta.
Én nem szeretlek!
- Nem akarok az öledbe ülni. – Suttogta. – Nagyon kényelmetlen.
- Miért? – Noel elröhögte magát. – Pedig neked jó puha a feneked.
- Mindenki az ölében akar! Logan is az ölébe vett! – Nikol érezte, hogy felgyorsul a szívverése. – Én meg nem akarom érezni a péniszed!
Noel hangosan felkacagott.
- A péniszem, mi? – Hátradőlt, magával rántva Nikolt. – Inkább mond azt, hogy a farkam.
- Azt se akarom érezni! Se látni! – Morogta Nikol, és megpróbált kikászálódni Noel öleléséből.
- Akkor csak bújjunk össze. – Mosolygott Noel. – Az is jó érzés.
- Most nincs kedvem. – Sóhajtott Nikol. – Főleg nem azok után, hogy megtéptél!
- Te kezdted! Pofon vágtál! – Felkönyökölt, és összecsippentette a pólója anyagát. – Még az orrom is elkezdett vérezni!
- Akkor is megérdemelted!
- Nem sok mindenki mer kezet emelni rám, és éli túl az esetet. – Figyelmeztette Noel.
Nikol megforgatta a szemét. Talán ha Noel több pofont kapott volna az élettől, vagy az anyjától, nem vált volna ilyenné.
- Ne forgasd a szemed, Niki! – Noel átölelte, és a másik oldalára fordult vele. – Mert következményei lesznek.
Összecsókolta a nő arcát. Nikol rövid ideig nem ellenkezett. Nem szívesen lapult Noel súlya alatt, de legalább nem érezte egy bizonyos testrészét.
- Elég lesz! – Mordult a férfire, és eltolta magától a fejét. – Szállj le rólam, mielőtt még véletlen összepiszkolnád Francis nadrágját.
Noel felnevetett, és legördült Nikolról.
- Még az ő gatyájában is jól nézel ki. – Aztán felkelt, és az íróasztalhoz sétált.
Kihúzta az egyik fiókot, és elővett belőle valamit.
- Tudod, mi hiányzik kettőnk közül?
Nikol egyenes háttal felült.
A férfi leült mellé. Nikol feszülten figyelte, hogy mi van a kezében. Egy fehér, kerek kenőcsös dobozka volt. Lecsavarta a tetejét.
- Mit szólnál, ha elmennénk egy romantikus vacsorára egy étterembe?
Nikol felvonta a szemöldökét.
- Miért?
- Randizzunk! – Noel belenyúlt a palackba, majd az ujjára tapadt krémet finoman a nő zúzódásaira kente. – Ez hiányzik. Elhívlak egy igazi randira. Meg akarlak ismerni, Nikol.
Nikol nem tudta, hogy mit válaszoljon.
- J...Jó... – Motyogta. Talán még el is pirult egy kicsit.
- Holnap dolgom van, de... Mit szólnál a holnaputánhoz?
Nikol oldalra billentette a fejét.
- Pfff, szerintem ráérek. – Kuncogott, miközben a férfi a járomcsontjára kent a kenőcsből.
- Szuper! – Noel előre hajolt, hogy megcsókolja, de Nikol megállította a kezével.
- Majd meglátjuk, hogy alakul a randi. – Magára erőltetett egy mosolyt, de összeszorult a hasa. – És utána talán majd megengedem, hogy megcsókolj.
Noel arcára hatalmas vigyor ült. Látszott rajta, hogy hirtelen nagyon sok gondolat fut át az agyán. Örült, hogy Nikol végre megértette.
- Kihívás elfogadva. – Aztán összeborzolta Nikol haját.
- Noel! – Nikol az orrát ráncolva megigazította a haját. – Ez nem kihívás.
- Bármi lehet az, ha annak veszed. – Még utoljára Nikol szeme alá simított a kenőcsből, majd felkelt.
Nikol nem válaszolt. A hajával volt elfoglalva. A krém finom illata az orrába kúszott, és kellemes érzéssel töltötte el. Egészen ellazult. Megnyugodott.
Szörnyen kezdődött a napja, de meglepően váratlan fordulatot vett. Örült, hogy Noel nem bántotta, és apró remény ébredt benne, hogy innentől csak jobb lesz.
Noelt figyelte. A férfi háttal állt neki, és az asztalon pakolászott. Egy pillanatra nem egy rettenetes bűnözőt látott, aki goromba vele. Még a termetét se találta rémisztőnek. Sose gondolta volna, hogy Noel képes változni, ezért nagyra értékelte a próbálkozását.
Azt vette észre, hogy boldog. A mosolya halvány volt, de sok idő óta, őszinte, és bizakodó.
Kedves olvasóim! Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Attól tartok, hogy mostanában nem lesz időm egyáltalán írni. Nagyon kevés a szabadidőm, úgyhogy nem tudom, hogy milyen gyakran tudom hozni a fejezeteket. Ami zavar, mert már így is nagyon lassan frissül a sztori. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy az ehhez hasonló fejezeteket nagyon nehezemre esik megírni, mert Noel viselkedésétől rosszul vagyok. De nem szépíthetem, vagy hagyhatom ki ezeket a jeleneteket, mert akkor nem lenne realisztikus, és hiányozna a történet egy jelentős része. Nem fogom abbahagyni a sztorit, sőt három részesre terveztem, csak gondoltam leírom a gondolataim, amiket írás közben érzek. Ti eddig mit gondoltok?