Felhívtam Davidet, gondolkodás nélkül, hajnali fél ötkor. Nem várhattam.
-Olivia, történt valami? Azonnal ott vagyok - mondta ijedten, álmos hangon.
-Jaj nem, ohh, maradjon - siettem a válasszal.
-Akkor mi a francnak hív ilyenkor?
-Nem tudna átjönni? - pillantottam a gépemre.
-Olivia, maga részeg?
-Nem, de sürgős lenne. Megtaláltam a képet.
Ez hazugság volt, mert még csak bele se néztem a képekbe.
-Tessék? Hogy?
-Maga mondta, hogy ilyet nem mondunk telefonba.
Kinyomta. Tudtam, hogy indul. Ekkor le kellett volna üljek, és megkeresni a képet, de őszintén féltem. Beleturkálni Anne gallériájába, nagyon ijesztőnek tűnt. Úgy döntöttem, Davidre hagyom.
Mikor megjött, jól megnézett magának, mert úgy néztem ki, mint egy rossz csöves, a tegnapi ruháimba, őrülten álmos fejjel.
-Jó reggelt nyomozó úr! Csak előre - vigyorogtam.
David felvont szemöldökkel indult utánam.
A szobámba érve, egyből megpillantotta a gépet, és lefagyott.
-Ezt hogy?
-Hát... feltörtem - mondtam kicsit szégyenkezve.
Sóhajtott, majd leült a gép elé.
-Remélem tisztában van vele, hogy ez törvénybe ütközik. Márpedig magyarázatot kell adjak arra, hogy honnan van a kép - magyarázta hátrafordulva hozzám. - Amúgy meg honnan tud ilyet?
- Apukámtól.
Lenézően visszafordult a géphez és elkezdte nézni a képeket.
-Átnézte?
-Nem - mondtam a képernyőre se nézve.
- Jól tette.
-Miért? - mentem oda kérdően hozzá.
-Mert mondjuk magával van tele az egész galléria.
Egy pillanatig mozdulni se tudtam, majd ránéztem a gépre. Hát igen. Tényleg velem volt tele. Olyan képek, amiket kitettem közösségi oldalakra, olyan képek, amiket más tett ki, és olyan képek, amiket a paparazzik csinálnak. David abbahagyta a görgetést, és hátrafordult hozzám.
-Jól van?
Bólintottam, majd odahúztam egy széket mellé, és leültem rá.
-Ez beteg - suttogtam.
-Halottról jót, vagy semmi - mondta gúnyosan David.
-A testvérével megtalálta a képet?
-Magán kívül egyenlőre senkiről - válaszolta görgetés közbe.
Többször szerepeltem ebbe a gallériába, mint a sajátomba.
-Álljon meg! - szóltam hirtelen, majd arrébb toltam a kezét az egérről. -Itt van.
Rákattintottam a képre, amire gyanakodtam.
David csendben figyelte, majd elővette a telefonját.
-Át tudja küldeni valahogy a telefonomra?
-Persze, kapcsolja be a Bluetooth-ot.
Pillanatok alatt átment a kép. Ezután elkezdte lefényképezni a képernyőt, a képekkel rólam.
-Talán maga is szeretne betegesen képeket gyűjteni rólam?
-Nem - válaszolta tök komolyan - Bizonyíték. És arra kérem, amíg tud, ne jelentkezzen ki. - állt fel.
-Mostmár érti miért zavartam meg csodálatos álmából? - kérdeztem kifele menet.
-Nem tudom eldönteni, hogy jól tette vagy sem.
-Majd kiderül.
Délután kaptam egy üzenetet tőle, amiben csak ennyi állt:
Igaza volt, most hívjuk be.
Diszkrét, de mindent megértettem, és örültem, hogy valamit tudtam tenni.