Freya
Az agyam összezavarodott, ahogy próbálom feldolgozni mindazt, ami az imént történt.
Ez egy Alfa. Egy igazi Alfa.
Tudtam, hogy találkozhatunk eggyel ezen az expedíción. De arra biztosan nem számítottam, hogy ilyen lesz.
Most, hogy szemtől szembe látok egyet, szinte szürreális. Aztán megint, amikor alsóneműre vetkőztetnek és egy kibaszott fához vagy láncolva, a legtöbb dolog egy kicsit szürreálisnak tűnik.
És ezt a találkozást szemtől-szemben leírni egy kicsit alulértékelt. Az imént még a terjedelmes, hiperférfias teste olyan szorosan az enyémhez nyomódott, hogy úgy éreztem, mintha a fába nyomna. A hátam zengett a fájdalomtól, ahogy a durva kéreg súrolt.
Ami még furcsább, az az, ahogy a testem reagált rá, és kiáltott az agresszív érintésére. Hűvös szellő simított végig a mellkasomon, ahol feltépte a melltartómat, és rájövök, hogy a mellbimbóim szinte fájdalmasan merevek az izgalomtól. A bugyim alatt a csiklóm bimbója ugyanilyen merev.
Soha nem volt még ilyen közvetlen kapcsolatom egy másik élőlénnyel. Pézsmaillata körülvett. Éreztem minden domborulatát és fodrozódását az izmainak, amelyek olyan kemények voltak, mintha gránitból faragták volna őket.
És nem csak az izmai voltak kemények. Az erekciója a primitív ruházatán keresztül is hozzám nyomódott. Éreztem a belőle áradó hőt. Csak annyit mondhatok, hogy jó, hogy Deakon akkor lőtte ki azt a kábító dárdát, amikor kellett. Ha a bestiális Alfa megpróbálta volna belém dugni azt a nagy izét, biztosan kettéhasított volna.
Ha már a katonákról beszélünk, most már előbújtak a rejtekhelyükről. Mindketten a füves domboldalon lépkednek, ellentétes irányból közelednek, puskával a vállukon.
- Szép lövés, Deak - kiáltja Chappel.
Lehet, hogy megmentették az életemet, de egyáltalán nem vagyok hálás. Elvégre ők hoztak ebbe a helyzetbe. És bármennyire is ijesztő, tudom, hogy az Alfa nem tudott segíteni magán. Lehet, hogy embernek néz ki, de tanulmányaimból tudom, hogy ő csak egy vadállat, akit ősi késztetések hajtanak.
De ahogy lenézek az öntudatlan testére, nem tudom nem észrevenni, hogy nem illik bele a tankönyveimben olvasott leírásokba.
Persze, zömök, testét vastag, erőteljes izmok borítják. És igen, vad megjelenésű, a haja hosszúkás és vad, mint egy sörény. Azonban az összes forrás, amit olvastam, az Alfákat ocsmánynak írja le. Félelmetes mutánsok, eltorzult vonásokkal.
Az előttem a földön fekvő férfi biztosan nem illik ebbe a leírásba. Az arca hiperférfias, nehéz csontozatú, szigorú homlokkal és erős, szögletes állkapoccsal. Számos piercingje van több is a fülcimpáján és a porcán keresztül, és egy nagy acélgyűrű az orrsövényén keresztül. Ezek fokozzák a primitív vadság megjelenését.
De a vonásai jóképűek. Sőt, gyönyörűek. Széles orrában és túlfejlett szemfogai által előre nyomott ajkaiban van valami halvány állatias. Ugyanakkor az arca esztétikus szimmetriát is hordoz, mint egy szobrászati remekmű, és bronzszínű bőrének olyan egészséges ragyogása van, amilyet még soha nem láttam kaptárlakón.
És aztán az, ahogy azok az intelligens, pöttyös, szürke szemek éhesen bámultak rám.
Ősi, vadállati. De gyönyörű is, ahogyan egy vad tigrisnek gyönyörűnek kell lennie.
És a fogvatartóim ketrecbe akarják zárni.
- Siess, Chappel - kiáltja Deakon a katonatársának. - Meg kell kötöznünk ezt a rohadékot, mielőtt felébred.
A két katona mindkét oldalról közeledik. Nem törődnek velem és Ava-val jobban, mint egy kampóra akasztott húsdarabbal.
Én csak csali vagyok. Őket csak az érdekli, amit fogtak.
Mindkét férfi leguggol, és egy nyögéssel hasra fordítják az Alfát.
- Hagyjátok békén! - Kiáltom, bizonytalanul, mi okozta ezt a hirtelen kitörést.
Miközben Chappel nekilát, hogy az eszméletlen Alfa kezeit a háta mögé kötözze, Deakon megfordul, és felnevet rám.
- Ne mondd, hogy máris szerelmes vagy ebbe a szörnyetegbe - mondja gonoszul.
Gyűlölöm őt azért, ahogyan gúnyolódik velem, de egy részem egyetért vele. Miért érdekelne, mi történik ezzel az Alfával? A lény biztosan nem mutatott volna kegyelmet nekem, ha Deakon nem kábítja el.
Mégis, nem tagadhatom, hogy valami furcsa, ősi köteléket érzek.
Lehet, hogy ez az Alfa nem ember, de én sem vagyok az. Most már omega vagyok. Egy állat.
- Mit fogunk velük csinálni? - Chappel felém és Ava felé bólint, miközben azzal küszködik, hogy egy nehéz bilincset illesszen az Alfa egyik csuklójára. - Nem vihetjük vissza őket magunkkal. Az ott agyhalott, az omega pedig túl sokat tud.
Felkiáltok, amikor egy pisztoly hirtelen durranása riaszt meg. A hang visszhangzik a kis völgyben és a környező erdőkben.
- Ez elintézi a bétát - kuncog Deakon kegyetlenül.
Kék füst gomolyog a Deakon kezében lévő pisztoly csövéből. Sötét vér folyik le Ava testén a mellkasán lévő sebből, ahol a férfi rálőtt. A súlya petyhüdten lóg a láncain.
A lány halott.
Sírni kezdek. Könnyek gördülnek le az arcomon. Bár nem ismertem túl jól Avat, mégis összetörik a szívem, amiért ilyen szörnyű módon ért véget az élete.
És nem várom, hogy az én végem sokkal jobb legyen.
- Deakon. Chappel. Jelentkezz - morogja Bishop hangja a kommunikációs egységen keresztül. - Lövést hallottunk.
Deakon megnyomja a sisakja oldalán lévő kommunikációs gombot.
- Igen, főnök, itt minden rendben. Az Alfát elkábítottuk. Épp most csomagoljuk össze. A lövés, amit hallottál, a béta volt.
- Jó. Tudod, mit kell tenned az omegával.
Deakon közeledik felém. A légzése nehéz és szaggatott a maszkján lévő légszűrőn keresztül. Bár sötétített szemellenzője eltakarja, érzem, ahogy a tekintete végigvándorol a testemen, és megáll a csupasz mellemen, ahol a szörnyeteg feltépte a melltartómat. A lélegzete elakad, amikor meglátja a duzzadt, merev mellbimbóimat.
A katona megnyalja az ajkát, az undorító hangot felerősíti a hangszórója.
- Kár, hogy egy ilyen húsdarabot veszni hagyunk - mondja. - Ha lenne még egy kis időnk, szívesen játszanék vele.
- Igen, nos, nincs időnk - mormolja Chappel, miközben tovább küzd az Alfa lekötözésével. - Itt kell hagynunk őt. Most pedig hagyd abba a baszakodást, és segíts nekem ebben.
Deakon morgolódik.
- Itt hagyni? - Felemeli a pisztolyát, és a még mindig füstölgő csövet egyenesen az arcomra szegezi. - Rendben. De én féltékeny típus vagyok. Nem fogom ezt az édes kis jószágot egy másik Alfának hagyni, hogy megbassza. Megszabadítom a szenvedéseitől.
Deakon ujja lassan meghúzza a ravaszt. Összerezzenek, és félelmemben összeszorítom a szemem.
- Hát ha már megteszed, akkor siess és csináld - szólal meg Chappel hangja. - Öld meg a ribancot és...
Ami ezután történik, szinte túl gyors ahhoz, hogy feldolgozzam.
Egy vicsorgás és egy éles reccsenés hallatszik, mintha egy fa szilánkokra törne, amit a legvérfagyasztóbb kínsikoly követ, amit valaha hallottam. De a sikolyokat egy émelyítő roppanás szakítja félbe.
Felkapom a szemem, és azonnal megbánom, hogy ezt tettem. Chappel szétroncsolt teste fekszik a földön. A levegő sűrű a vér fémes szagától, amely a felkarján lévő szörnyű összetett törésből szivárog. A sisakja behorpadt, és még több vér csöpög a megrepedt napellenzőből, mint a sűrű bor.
Az első gondolatom az, hogy az elkábított fenevad idő előtt felébredt. De az Alfa, aki Chappel szétroncsolt, vérző holtteste fölött áll, másképp néz ki. Hasonló, primitív ágyékkötőbe van öltözve, de az övé szürke farkasbundából készült. A teste szélesebb és izmosabb, a fejbőre kopaszra nyírt, és az állát szürke csíkos szakáll borítja.
Ez az Alfa is piercinget visel, a fülében és a bal szemöldökén keresztül.
Izmai annyira megfeszülnek a bőre alatt, hogy minden barázdát, minden kipattant eret látok.
- Ölj! - üvölt a szakállas alfa.
Elképesztő. Tud beszélni. A torokhangja erősen akcentusos, de még így is értem.
Deakon körbefordul, nehéz pisztolyát rólam a második alfára lendíti. A pisztolyt elsüti egyszer, kétszer, háromszor, de a lövések célt tévesztenek, mert az Alfa ügyesen kigurul az útból, és Deakont oldalról keményen megtámadja egy árnyékos folt.
- Deakon! Chappel! - kiáltja egy hang Chappel mellett a földön fekvő kommunikációs egységből. - Mi a fene folyik odakint?
De Deakon nem tud válaszolni. Egy harmadik alfa alá van szorítva, akinek sima, sötét bőre, hosszú, hollófekete haja és cobolyszőrből készült ágyékkötője van. A katona üvölt a fájdalomtól, ahogy az elvadult fenevad a testét karmolja, és a földhöz vágja.
Émelyítő pukkanás hallatszik, ahogy a gerince eltörik, és a kiáltásai elhallgatnak. Az Alfa undorodva félredobja a halott katona testét, és feláll.
- Ölni - mormolja a harmadik alfa.
Bár egy átlagos emberhez képest hatalmas, termete mégis kisebb, mint a másik két Alfáé. Bőre simább, kevésbé jelzik a fogak és karmok hegei. Vonásai, bár kemények és férfiasak, mégis egyfajta elegáns szépséggel bírnak. Szemei éjkékek.
Ennek a fiatalabb Alfának kevesebb piercingje van, mint társainak, de az egyik, ami megragadja a tekintetemet, egy acélgyűrű, amely érzéki alsó ajkának közepe körül kanyarog. Amikor lejjebb pillantok izmos mellkasára, észreveszem, hogy az egyik mellbimbója is piercinggel van ellátva.
Ezek az Alfák talán primitívek, de aligha azok az embertelen vadállatok, amelyekre számítottam.
- Ó, Istenem - zihálok, ahogy körülnézek a vérengzésen.
Lehet, hogy ezeknek az Alfáknak a külseje nem felel meg az olvasott leírásoknak, de az a brutális mód, ahogyan most megölték azokat az embereket, az biztos. Még hihetetlenebb az a sebesség, amivel elintézték őket.
A két álló Alfák Ava élettelen testére vetik a tekintetüket. Aztán felém fordulnak, és én megborzongok. Én leszek a következő?
- Omega - morogja a fiatal, és halvány mosoly görbül átszúrt ajkaira.
Tényleg tudnak beszélni, bár a nyelvtudásuk láthatóan kezdetleges. Úgy tűnik, csak egyszavas kifejezésekre képesek.
A durva kinézetű, kopasz fejű összevonja átlyuggatott szemöldökét, és valami érthetetlen dolgot mond rekedtes hangon. A földön fekvő elesett bajtársa felé mutat. A fiatalabbik lehajol, és a vállára dobja az elkábított Alfát, úgy cipeli, mint egy tűzoltó. Hihetetlenül erős lehet, tekintve, hogy eszméletlen társa nagyobb nála.
Felém biccent.
- Omega...
Az izmos, kopasz Alfa felém lépked, és hatalmas, bőrkeményedéses kezével megragad. Ugyanazokkal a kezekkel, amelyek az imént kegyetlenül megölték Chappelt. Rángat, megpróbál elragadni, de a láncaim azonnal megfeszülnek. A bilincsem szélei belenyomódnak a gyengéd csuklómba. Attól félek, hogy kitépi a karjaimat a vállaimból.
- Állj! - Sikítok. - Hagyd abba! Fájdalmat okozol!
Meglepetésemre az Alfa valóban megáll. Megfordul és rám néz. Sötét szemei a bilincsekre és a feszes láncokra vándorolnak, amelyek a fához kötnek. A fiatalabbik a láncot rögzítő vasszögre mutat, és durva dialektusában morog néhány szótagot.
A kopasz felszisszen és horkant, mint egy dühös grizzlymedve, de letesz engem, a szeme lángol a dühtől, ahogy a láncot a helyén tartó fémszögre néz.
Bishop hangja ismét felcsendül a halott katona komm-egységén keresztül.
- Deakon, Chappel, jelentkezz! Mi a helyzetetek? Hallotok?
Egy részem azt kívánja, bárcsak jönne Bishop, és megmentene ezektől a szörnyektől. Persze tudom, hogy ő csak megölne, ahogy Deakon is meg akarta tenni. De talán egy golyó a fejbe jobb lenne, mint amit ezek az elvadult Alfák terveznek.
A kopasz Alfa egy nyögéssel a fejem fölé nyúl, hogy megragadja a fába szögezett fémgyűrűt. A teste az enyémhez nyomódik, kemény mellkasa az arcomhoz préselődik. Felemelt karjaival sűrű, nyomasztó illata betölti az orromat. Undorítónak kellene lennie. Végül is testszag.
Akkor miért borzong meg a testem ettől a mámorító illattól? Miért húzódnak össze a fájó mellbimbóim? Miért lüktet a vágytól duzzadt nemem?
A fémtüske szöges vége nyikorog, ahogy az alfa kiveregeti a fából. Egy éles rántással kihúzza. Egy normális embernek kalapácsra és feszítővasra lett volna szüksége, hogy kivehesse a szöget, de ez a fickó csak úgy puszta kézzel csinálta. Elképesztő.
Nem egy férfi, emlékeztetem magam. Egy szörnyeteg. Egy vadállat.
Sikítok, amikor átdob az izmos vállán, és hihetetlen sebességgel az erdő felé száguld. A kezeim még mindig meg vannak bilincselve, a lánc csörög a vastag hátán. A másik hosszú, sötét hajú Alfa utánunk rohan, a társa a vállán átvetve.
Mögöttünk megpillantom Bishopot és Dr. Luciant, amint kilépnek a fák közül. Bishop felemeli a puskáját és tüzel. A lövedék a fejünk fölött süvít, túl közel ahhoz, hogy megnyugtató legyen. Nyilvánvalóan nem törődik azzal, hogy megmentse az életemet. Ő az Alfákat akarja.
De már túl késő. Pillanatokon belül az erdő árnyékába lépünk, és a sorsom megpecsételődött.