Hello! Már csak kevesebb, mint 10 rész maradt a könyvből! Továbbra is köszönöm, hogy itt vagytok és amennyire szomorú vagyok, hogy hamarosan véget ér, annyira várom is, hogy halljam tőletek a végén a gondolataitokat. Azokat mindig nagyon szeretem olvasni egy könyv lezárta után... de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen addig még Harry és Clarissa élete javában zajlik! x M.
"Tenger a pénz, melyben elsüllyed
Sok hajó: elv, jellem, becsület." Petőfi Sándor
Fél évvel később
Harry Styles
Telhetetlenség. Korábban nem gondoltam ez egy olyan dolog, ami jelen volt bennem. Szegény körülmények között nőttem fel, viszont aztán hirtelen jöttek könnyű pénzek, amint elkezdtem árulni, üzletelni. Könnyű pénz, kinek mi. Könnyű meló, ha nem nagyon érdekel, mi lesz a vége. Nincs úgysem, aki félt, aki aggódik, akit bántasz, ha saját magadnak baja esik, és olyan szar helyen van az életed, hogy már rosszabb úgysem lehet alapon, egyik melónál sem számít a következmény. Hogy elkapnak, lecsuknak, megölnek vagy összevernek.
Az utóbbi fél évben minden tökéletes volt. Minden. Clarissával a kapcsolatom zökkenőmentes, boldog. Megnyitott a játékbolt és egészen jól is megy, szeretik az emberek és egyre többen jönnek be más városokból is. Terjed a híre.
És itt jön fel a telhetetlenség, miért nem elég nekem a tökéletesség?
Annyi lenne a válaszom, hogy mert attól félek, ez nem végleges. Ha a jövőmre gondolok, azt látom, ennél több kell. Már maga az épület, felújítás és berendezés is rohadt nagy összeg volt, nyilván, a belváros közepén. Nem mentem csődbe, korábban olyan összegű munkákat csináltam, hogy még mindig rengeteg félretett pénzem van, de való igaz lejjebb csökkent.
És ha a jövőre gondoltam, mit láttam?
Clarissával közös jövőt, amihez megint anyagi fix háttér kell, hogy biztonságban érezzem magam. Kell nekünk majd egy ház, egy nem is akármilyen ház. Azt fenn kell tartani. Kell egy anyagi háttér, ha akár egy, akár húsz év múlva, de családot akarunk.
Az a rohadt pénz.
Meg van szokva a kényelem, hogy nem kell nélkülöznöm és ez Clarissának is megvan szokva. Olyan nincs, hogy olyan helyzetbe hozzam magunkat, ahol ez bármikor meginog majd. Persze ott van neki a Rom, nekem is a bolt, de elég lesz ez fenntartani egy olyan életszínvonalat, amiben most is élünk?
Itt jött a telhetetlenség... mert azt éreztem, nem.
Az utóbbi hetekben folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mi lenne egy utolsó húzásból. Csak a nyáron, megszedném magam és megint kényelmesen élnék és nem stresszelnék ennyit feleslegesen. Viszont már most nem csak magammal kellett számolnom. Elsősorban tudtam, hogy Clarissa az alap ötlettől is ki fog akadni, nem fogja támogatni. Másodsorban pedig magammal vinném. A legutóbbi eset után nem tudnék elmenni az országból úgy, hogy ő itt marad. Jobb, ha magam mellett tudom, ha ott van velem. Úgy biztonságban tudom tartani még akkor is, ha maximum pár órára egyedül hagyom majd, míg én dolgozom.
Olyan bogarat ültettem a saját fejembe az egész éjszakás agyalás után, hogy másnap úgy voltam vele, be is megyek Clarissához a Romba és reménykedek, hogy lesz pár szabad perce, hogy megbeszéljük.
A pultnál állt épp, az új pultossal beszélgetett valamiről. Pár hónapja vette fel Abby helyére, akit még év elején kirúgott, hála istennek. Amióta rám nyomult az a nő, hányingerem van tőle. Clarissa sokat stresszelt amiatt, valahol tudtam, hogy nem csak azért, mert munkaerőt vesztett, hanem azért is, mert azt érezte, hogy Abby átverte, ami igaz is volt, hiszen korábban jóban voltak. A féltékenység vezérelte azt a gonosz nőt és utáltam, hogy még fel is zaklatta vele Clarissát.
- Sziasztok - léptem mellé a pultban.
Mindkét lány egyből rám pillantott, a barna hajú kissé megszeppent, míg Clarissa elmosolyodott. Mindig belefeledkezek a szépségébe, ez most sem volt másképp és a reakció sem, ami miatt pedig a szívem ver hevesebben. Az a gondolat, hogy én vagyok az oka, amiért elmosolyodik és minden, amit tennem kell az annyi, hogy belépjek és meglásson minden, amit korábban soha nem gondoltam, hogy tapasztalni fogok. Imádom mosolyogni látni és önzően imádom még jobban, ha én mosolyogtatom meg.
- Szia, hát te?
- Csak látni akartalak - hajoltam le hozzá, hogy egy gyors csókot nyomjak a szájára. Amint közelebb hajoltam, az illata feltöltötte az érzékszerveimet, a megszokott ő illat. - És beszélni valamiről - tettem hozzá őszintén. Csak az is azt mutatta, mennyire ismer, hogy egyből elkomolyodott és a szemöldökét ráncolta. Ha nem is látjuk egymást minden nap, tartjuk a kapcsolatot és már tudja, hogy ha így mondok valamit, akkor az megint valami nagy dolog lesz, különben már leírtam vagy elmondtam volna neki a telefonban.
- Oké, átbeszélem ezt Rebbecával és utána beszélhetünk - bólintott. - De csak a parkolóban vagy a teraszon, mert a raktár tele van szállítókkal és dobozokkal.
- Megvárlak kint - szorítottam meg a derekát, majd elléptem mellőle és kifelé indultam. Megálltam volna beszélni a bandával, de még nem voltak bent és amúgy is láttam őket pár napja, amikor az otthonban voltam.
Inkább a parkolót választottam, mint a teraszt. Amúgy is volt már itt annyi furcsa beszélgetésünk, hogy egészen illő lesz itt beszélni erről a témáról is. Mondhatnám, hogy menjünk haza vagy majd beszélünk később, de szorongtam miatta, mert nem tudtam, hogy fog rá reagálni és semmiképpen sem akartam ezen összeveszni vele. Azt akartam, hogy megértse.
A nap tűzött, kifejezetten meleg volt, bár a szél rendszerint felborzolta az egészen hosszabbra nőtt hajam. Elviselhető volt az idő, olyan enyhe nyári és valahogy már csak arra gondoltam, hogy mennyire kellemes lenne ez Olaszban, Clarissával magam mellett.
- Szerintem nincs annál rosszabb dolog, mint mikor azt mondod, hogy beszélni akarsz velem. Mindig megijesztesz vele - hadarta Clarissa, pedig még oda sem ért mellém. Jó néhány méterre volt tőlem a parkolóban és hangosan beszélt, hogy halljam, miközben felém sétált.
- Nincs gáz és ne haragudj, nem akartam rád ijeszteni - válaszoltam halványan somolyogva, miközben nekidőltem a kocsimnak és vártam, hogy a gyönyörű menyasszonyom odaérjen hozzám. Felé pillantva csendben figyeltem, ahogy a hosszú sötét haját kissé az arcába viszi a szél, ahogy a kockás ingét is felemeli a testéről, így megmutatva nekem, hogy alatta egy szűk, fehér ruhát viselt, ami tökéletesen illett a testére és kiemelte a domborulatait. Magamban közben próbáltam kitalálni, hogy hozzam fel a témát, s tálaljam úgy, hogy talán megértse. Nehéz volt persze egyben tartani a gondolataimat miatta.
Meglepett, ahogy amint elém ért, a kezeit a nyakam köré tette és lábujjhegyre állva, rám támaszkodott, hogy lejjebb húzzon egy csókért. Belemosolyodtam, de viszonoztam, sőt a kezeim is szorosan a dereka köré tekeredtek, hogy közel tartsam őt. Amint elszakadtak az ajkai, el akart tőlem húzódni, de nem hagytam. A kezeim megakadályozták, így nem is próbálkozott, csak elmosolyodott a szemembe nézve.
- Lenne Olaszban egy meló, amit el akarok vállalni - zúdítottam rá egyből. A mosoly eltűnt, helyette zavarodottság kúszott az arcára. Uh, féltem rendesen a reakciójától. Nem akartam, hogy rosszul reagáljon, nem akartam felzaklatni sem, de hazudni sem szeretnék neki. - Hagyd, hogy elmagyarázzam!
- Mit? Hogy megint ugyanazt akarod folytatni, amit megbeszéltünk, hogy abba hagysz? - kérdezte hidegen és ismét el akart húzódni, viszont immáron már hagytam is. Nagyot sóhajtva figyeltem, ahogy hátrébb lép tőlem és a kezeit a mellkasa előtt összekulcsolja.
- Tudod mennyibe volt a játékbolt? Abban sem vagyok biztos, hogy majd visszahozza a hasznot. Kell a pénz.
- Miért ne hozná? A város közepén van, a megnyitás óta vannak vásárlók, télen, az ünnepek alatt, még többen lesznek. Még a marketing részén rásegíthetsz kicsit és végképp sikeres lesz, már most is az. Minek pánikolni ezen? Amúgy is ne mondd, hogy elment minden pénzed ennyi idő alatt, amikor sejtem, mennyit kaptál Olaszban korábban - válaszolta feszülten.
- Nem ment el, de el fog. Ha folytatni akarom azt az életvitelt, amit most, arra nem elég. Egyszerűen csak meg akarom alapozni kicsit a dolgaimat. Minket, hogy kényelmesebb legyen majd később minden - magyaráztam őszintén, hiszen tényleg ez volt az elsődleges ok.
- Minket? Azzal, hogy azt teszed, ami miatt összeveszünk aztán stresszelünk és még lehet, tönkre is teszel pont minket vele? Jó ötlet - forgatta meg a szemét.
- Nem érted - ingattam meg a fejem. Kezdtem én is ideges lenni elsősorban az attitűd miatt, amit adott nekem, a szem forgatással és a kioktató hangszínnel.
- Nem. Magyarázd el úgy, hogy értsem.
- Hiányzik az adrenalin. Minden. Tudod mit érzek? Hogy egy unalmas kis vállalkozó ficsúr lettem és rohadt unalmas minden. Te magad mondtad, hogy te is félsz ettől. Hogy mi lesz, ha összejövünk és unalmas lesz minden.. nos, nem mi vagyunk azok. De minden körülöttem az.
Clarissa Herrera
Akár milyen bután is hangzik, ezt a mondatát értettem. Láttam mostanában rajta, hogy mintha kicsit elvesztett volna az önbizalmából és sok mindent megkérdőjelezett magában. Azt hittem csak bizonytalan a boltot illetően, sokat segítettem is neki a háttér munkálatokban, de ezek szerint mélyebbről jövő dolog volt ez. Való igaz, rengeteg dolog változott körülötte, az előzőhöz képest feje tetején van az élete és nyugodtabb, de talán ez a nyugodtság az, amit ő unalmasnak él. Megijesztett ugyan, hogy vissza akar menni megint. Én egész életemben kerültem az illegális dolgokat, és most hirtelenjében nagyon közel voltam hozzá, pontosan egy lépésre tőle.
- És akkor innentől ezt akarod megint? Évente párszor visszamenni, hogy "legyen adrenalin"? - kérdeztem már valamivel nyugodtabban. Ismertem Harryt. Ha most itt összeveszünk, akkor is elmegy. Sőt, akkor még jobban elmegy, mert arra fogja, hogy legalább levezeti a gőzt és azt semmiképpen nem akartam, hogy még csak a kapcsolatot se tartsa velem. Halálra aggódnám magam.
- Nem, csak pénz kell. Egy fix nagy összeg, amit leteszek és tudom, hogy ott lesz, ha gáz van.
- Most is van ilyen, nem?
- De nem mindegy mennyi - ingatta meg a fejét. Folyamatosan figyelmesen nézett engem, kereste a tekintetem, a tetteimet elemezte. Minden bizonnyal ő is ismer már engem annyira, hogy egy ilyen helyzetben nem bólintok és nyelek le tőle mindent.
- Honnan jött ez egyáltalán? Megkerestek?
- Gabellotti nagy melókat tervez a nyáron és embereket keres és ja, felkeresett, de mondtam neki, hogy meggondolom.
- Nekem úgy tűnik, már eldöntötted és csak szépen próbáltad nekem tálalni - kaptam el a tekintetem, hogy inkább a földet figyeljem magunk között, mint a szúrós tekintetét, amiből most ugyan a megszokott törődés és szeretet áradt, de mellette aggodalom is volt.
- Nem, ha azt mondod most, hogy te ezt nem tudod elfogadni, akkor nem csinálom - válaszolta. Közben kinyújtotta a kezét és az enyémhez ért. A keze lassan zárta körbe az enyémet, az ujjai lassan csúsztak az enyémek közé, mintha azt várná, elhúzódok-e vagy engedem. Engedtem, megnyugtatott az érintése. - Nem kockáztatom meg azt, hogy elveszítselek téged.
- De arra kérsz, hogy én fogadjam el azt, hogy én megkockáztatom, hogy elveszítelek majd téged.
- Nem fogsz - húzott közelebb magához. A másik keze, a másik kezemet fogta meg éppen ugyan úgy, ahogy előbb, miközben lenézett rám.
- Ezt nem tudod biztosan - ingattam meg a fejem ismét a szemébe nézve.
- Nem lesz gáz, hidd el. Mellette legalább nyaralunk egy jót, kiveszek valami házat a és..
- Nyaralunk? - vágtam a szavába értetlenül.
- Nem megyek úgy el a városból, hogy te nem jössz!
- Most tudd, hogy pár milliméter az idegrendszeremben választ el csak attól, hogy kiakadjak és kiabáljak - ráncoltam a szemöldököm. Szavaimra halkan felnevetett, majd a homlokomon hagyott egy hosszú puszit mielőtt ismét megszólalt volna.
- Bízz bennem, fogd fel nyaralásnak, a maradék stressz részét én intézem. Legalább kettesben leszünk kicsit.
*
Egyszerre érzem azt, hogy egy idióta vagyok, amiért ebbe belementem, viszont egyben bennem volt az is, hogy igaz nem értek vele egyet, de elfogadom, amit mond. Elfogadom, hogy aggódik a jövő miatt és azt is, hogy hirtelen annyi változás érte, hogy azt érzi, elvesztette kissé önmagát. Én mit tehettem volna? Hiszen elmondta, hogy én meg tudom akadályozni, hogyha én nemet mondok, nem megy. És akkor ezzel a tudattal lettem volna tovább? Hogy unalmasnak látja magát és szépen lassan miattam épül le az önbizalma? Olyan butaság ez persze, hiszen ügyesen megnyitotta a játékboltot. Gyönyörű lett, hangulatos és büszke vagyok rá miatta. Látszik, hogy az emberek is szeretik, egyre nagyobb híre van a városban. Sok család élvezi, hogy amellett, hogy vásárolnak, a gyerekek játszhatnak is egy-egy játékkal. Jobb kedvem lesz, ha belépek oda.
És akkor Harry ahelyett, hogy képzeletben megveregetné a saját vállát, megkérdőjelezi magát. Ezért álltam hadilábon, hogy mit mondjak én, hiszen az ő élete, még mindig. Én csak a társa vagyok, aki ott van mögötte, esetleg tanácsot ad, ha kéri, de nem fogok soha az életben felette főnökösödni. Nem az anyja vagyok.
Így hát most egy őrült tervében támogatom.
Ha csak ránéztem Harryre is dühös voltam jelen pillanatban. Őszintén vonzóbb volt, mint valaha. A reptér várójában ültem épp, míg ő pár méterre tőlem a kávégépből vett magának valamit. Csendben figyeltem. A tekintetem ott játszott a testén, a hosszú lábain, amin fekete, melegítő anyagú rövidnadrágot viselt, a széles vállait, ami egy szintén fekete kapucnis pulóverbe volt bújtatva. Igaz nyár közepe van, de egy rettentő borús, esős, hűvös napra ébredtünk, ráadásul korán is jöttünk a repülőtérre,így el kellett a pulóver. Aztán feljebb ment a tekintetem. Az arccsontja még mindig lenyűgöz, annyira éles és férfias. És a haja..húh. Az utóbbi hetekben feltűnt, hogy hevesebben ver a szívem, ha meglátom, megint, nem mintha ez valaha eltűnt volna, de valamelyest enyhült talán a megszokás miatt, de most, hogy nőtt a haja, még vonzóbb lett a szememben. Hullámos tincsei egészen a válláig értek, rendszerint beletúr és lezseren van a választéka, vagy egy kisebb férfi kontyba köti fel.
Tökéletes.
Az mondjuk már annyira nem volt tökéletes, amilyen morcos volt velem, vagy úgy alapjában véve. Alig szólt hozzám idefelé a kocsiban és miután visszajött a kávégéptől is, csak egy nagy sóhajjal leült mellém. A lábai egy nagyobb terpeszben voltak, így a combja hozzáért az enyémhez, de máshogy nem ért hozzám vagy nézett rám, inkább maga elé bámulva szürcsölt bele a kávéjába. Persze én nála is jobban feszült voltam, hiszen soha életemben nem mentem még valahova úgy, hogy tudtam, ott valami illegális dolog volt történni. A vér is megfagyott az ereimben, mikor megláttam pár rendőrt és csak utána esett le, hogy valójában semmi rosszat nem csinálunk most. Most. Egyelőre.
Az ujjaimat fogdostam idegességemben és folyamatosan az órámra pillantgattam. Még mindig volt tizenöt perc addig, hogy megnyissák a gátat a repülőhöz. Késett a járatunk.
- Mi a baj? - törte meg a már túlságosan is hosszú ideje húzódó csendet Harry. Felém sandítva a kezeimet kémlelte, aztán az arcomra pillantott és egyből találkozott a tekintete az enyémmel.
- Semmi - ingattam meg a fejem. - Te vagy ennyire feszült - tettem hozzá.
- Nem vagyok, csak alig aludtam - válaszolta, de még így sem volt túl meggyőző. Kissé úgy hangzott, mintha idegesítette volna a kérdésem és monoton hangon válaszolt.
Nem akartam feszegetni a témát, így inkább csak lehajtottam a fejem, egy halk sóhaj közepette. Meglepetésemre közelebb hajolt. A tenyere a combomra csúszott, a csupasz bőrömön forró volt az érintése és ha az nem okozott volna elég erős libabőrt, még az ajka is a nyakamhoz ért egy pillanatra, mielőtt a fülembe motyogott volna.
- Bocs, csak jár az agyam.
- Nem baj - ingattam a fejem és ismét rápillantottam. Még mindig közel volt hozzám.
- Reggeliztél már?
- Nem - ingattam meg a fejem. Most, hogy így kiemelte, való igaz éreztem, hogy üres a gyomrom és talán nekem is ez közrejátszik, hogy kedvetlen vagyok.
- Hozok neked valamit - pattant fel egyből és én egy nagy sóhajtás közepette néztem utána.
Soha nem voltam még Harryvel ilyen helyzetben, így nem is nagyon tudtam mihez viszonyítani a viselkedését. Amikor megismerkedtünk sokszor volt feszült, szinte mindig, akár hányszor bejött a Romba és akkor tudom, hogy rendszerint dolga volt kint, szépen fogalmazva. Ha ahhoz nézem, akkor most sem lep meg, hogy ilyen és egyből eszembe jutott, hogy eddig ezt mindig egyedül élte meg. Egyszerre voltam én is feszült, amiért vele jöttem, viszont boldog és megkönnyebbült is, mert legalább itt vagyok vele. El tudom terelni a figyelmét, ha szükséges, esélyt adok neki, hogy beszéljen valakivel, ha gondja van. Még tudok is valamit tenni, ha bajba esik, bár azt nem tudom hogy, és egyáltalán lenne-e annyi lélekjelenlétem. Biztos megpróbálnám. Ha így néztem a dolgokra, elég pro és kontra érvem volt ahhoz, hogy a mérleg ne dőljön el nagyon egyik irányba sem. Így egyensúlyban volt, így elfogadtam a helyzetet.
*
A ház minden egyes szeglete gyönyörű. A kérésemre Harry lemondott a hatalmas kétszintes nyaralókról, amiket eleinte nézett a kérésemre, miszerint félnék egyedül egy nagy házban, míg nincs ott. Így hát egy egy emeletes mellett döntöttünk. Maga a ház egy igazi olasz stílusú kőház volt felújítva, hatalmas terekkel, ablakokkal. A kertben volt a varázsa. Egy dombos részen volt a ház, így a szintkülönbség miatt egy kisebb lépcső vitt le a medencés, napozóágyas részhez a ház teraszáról, amin asztal és grillező szett volt. Innen tökéletesen el lehetett látni a tengerre a kert végéből. A benti részben is a modern stílus uralkodott. A nappali, ebédlő, konyha rész egyben volt, a fehér és fa szín dominált minden részletben. A kertre földig érő üvegablak nézett, viszont a ház eleje, ami az út felé nézett, nagyon privát. Ezen kívül volt még egy hatalmas fürdőszoba, egy jakuzzis káddal a közepén, illetve a hálószoba külön tv-vel, szintén világos színekkel.
- Jó lesz? - pillantott rám Harry. Az udvaron állt, én épp csatlakoztam hozzá, miután körbementem a házban. Volt közöttünk egy folyamatos furcsa hangulat, de nem tudtam pontosan rámutatni mi volt az. Én vékony jégen jártam, nem tudtam hogy szóljak hozzá, hiszen nem tűnt úgy, mintha jó hangulatban lenne. Láttam rajta, hogy feszült és nem akartam még jobban felidegesíteni. A reptéren, sőt az egész repülőúton is ez volt.
- Tökéletes - bólintottam. - Megbántad, hogy magaddal hívtál? - kérdeztem rá. Nehezen sikerül mindig magamban tartanom, ha gondolok valamire és az esedékesen bánt is vagy aggodalmat kelt bennem.
- Mi? Dehogyis, miért bántam volna meg? Pont, hogy örülök, amiért itt vagy - nyúlt felém és a derekamra téve a kezét húzott magához, hogy aztán kissé lehajolva átöleljen és a nyakamba fúrja az arcát. A kezei szorosan tartottak magához közel, míg az enyémek a nyaka körül voltak és egészen lábujjhegyre is álltam, hogy kényelmesebb legyen neki. - Csak feszült vagyok a meló miatt, a megszokott. Nehogy magadra vedd, sőt szólj is rám, ha azt érzed, rád vetítem, próbálom ezt elkerülni.
Valamelyest megnyugtattak a szavai, illetve a tettei. Mélyen a szemembe nézett, miután befejezte a mondanivalóját és egészen közel hajolt, az ajka súrolta az enyémet. Olyan szépen nézett rám, olyan volt, mintha törődést és szeretetet tudnék kiolvasni belőle és emiatt rossz érzés keletkezett bennem. Jobb lett volna, ha csak nyaralni jövünk ide, együtt lenni, kettesben végig és nem azt látni, hogy stresszel és ilyen ideges.
A gondolataim összekuszálódtak, amint megcsókolt. Ajka puha és forró volt az enyémen, lágyan csókolt és lassan, közben éreztem a hátamon, ahogy a keze fel-le simít, egészen addig, míg be nem férkőzik a pulóverem alá. Kellemes libabőr futott végig rajtam, a keze forró volt, ahogy a bőröm is és jól esett a közvetlen érintése és kellemes csókja egyben. A testem ellazult miatta.
- El kell mennem egy megbeszélésre - motyogta az ajkaimba, még alig szakadt meg a csókunk. A szemem kinyílott, találkozott a tekintetével és a testemből el is szállt a lazultság.
- Máris? - húztam el a szám. Azt sem tudtam pontosan, hány napra jöttünk erre az útra, öt nap körül talán. Tényleg semmit nem tudtam pontosan, hogy Harry mennyit lesz távol vagy hogy én egyáltalán mit csinálok addig egyedül. Fel fogom magam találni, nem arról van szó itt, hiszen nem szívesen kóborolgatnék egyedül egy ismeretlen városban. - Hányszor kell majd elmenned? - kérdeztem ismét, mielőtt válaszolt volna valami bugyuta dolgot arról, hogy medencézzek vagy napozzak.
- Majdnem minden este. Ma megbeszéljük, aztán szállítom, üzletelek, lesz valami party is, és ott is lesz egy másik meló.
- Szuper - húztam el a szám, miközben a szemeiből elpillantottam oldalra. Hirtelenjében tényleg egy dísznek éreztem magam, akit magával hurcolt, hogy ékesítse a nyaraló belsejét.
- Későn megyek a main kívül mindig és reggelre már itt is leszek, egész nap ráérek - mondta,s jobban megmarkolta a hátam, így arra késztetett, hogy nézzek vissza rá.
Válasz helyett csak bólintottam és elfogadtam, viszont ez úgy tűnt, hogy elég neki, hiszen a kezei ismét szorosabban záródtak körém és kissé lehajolva hozzám az arcát a nyakamba fúrta, miközben megölelt. Éreztem, ahogy az orrán kifújja a levegőt, csikizte a bőröm a tette és én is sóhajtottam egyet, nyugtató volt az ölelése nekem is.
Abban a pillanatban jöttem rá, hogy talán a díszes hasonlatom butaság volt. Hogy talán inkább azért hozott ide, hogy segítsem őt megnyugtatni és kikapcsolni.. a földön tartani. Hogy legyen valami vagy inkább valaki, akibe kapaszkodhat.