"Pillám alatt összetört ezer álom
s - szeretlek? nem szeretlek? - nem tudom már.
Túlságosan ragyogsz, eleven álom,
s szerelmedet elbírni nem tudom már." Szabó Lőrinc
Mindigis kemény csajnak tartottam magam. Olyasvalakinek, aki nem fél kiállni magáért, erős jellem, nehezen kizökkenthető. Való igaz a sok eltűnéssel és gyilkosságokkal kapcsolatos igaz dokumentumfilmek iránt érzett érdeklődésem miatt, na meg a társadalom miatt is, volt bennem félelem egyedül, hiszen nő vagyok. Annyi rémtörténetet hallani, nem csoda hogy ez az én fejemben is megfordult. Ezzel egyetemben velem nem történt olyan nagy dolog, ezért olyan kevésnek és semminek érzem magam, amiért így reagálok. Legyünk őszinték Neo sokkal keményebben elbánhatott volna velem, valósan bánthatott volna lelkileg, testileg leginkább.
Nem is amiatt maradt bennem ekkora tüske.
Az a félelem és rettegés volt rám hatással, amit közben átéltem. Amikor ott ültem megkötözve és vártam, hogy mi van ha elpattan valami és hozzám ér úgy. Annyira féltem.
De nem tette.
Bennem viszont nyomot hagyott az a hatalmas rettegés.
Azt hittem, amiért szilveszterkor olyan könnyedén ment minden, hogy talán mégsem éltem meg akkora traumaként, mint azt először gondoltam. Viszont rájöttem, hogy akkor este inkább még egy olyan fázisban voltam, ahol saját magam előtt is lepleztem, hogy valami nem oké. Nem bántam, sőt. Maga az egész éjjel így olyan lett, amilyet akartam, önfeledten és boldogan léptem át az újévbe Harryvel magam mellett. Mindössze talán annyi volt akkor furcsa, hogy nem hozzá mentem aludni. Nem ittam egész este egy kortyot sem, így egyedül vezettem haza azután, hogy Harry kikísért a kocsimhoz, egy sor győzködés után, miért akarok egyedül hazamenni és, hogy minden oké lesz. Akkor féltem először, amikor a ház előtt kiszálltam a kocsimból a sötétben és igaz egy olyan lakóparkban laktunk, ahova biztosan nem járnak fura alakok, mégis felvillant egy rémkép bennem arról, ahogy valaki megragad engem, miközben a ház bejárata felé sétálok.
Mostanra nagyobb félelem van bennem, mint valaha. Igaz eltelt pár nap és úgy tűnik minden visszaállt a régi kerékvágásba, de nálam nem. Harry elfoglalt, azt mondta ezt nem hagyja annyiban és most nem áll le, amíg véglegesen pontot nem tesznek mindenre. Nem tudtam hogy érti, de nem kérdeztem rá. Csak megértem, hogy nincs ideje azzal foglalkozni, hogy én külsőleg vagyok csak rendben. Honnan is tudná az ellentétét, ha nem mondtam neki és azóta nem voltunk kettesben, hogy észlelje? Saját magamon is csak fokozatosan vettem észre. Rettegek, ha akár egy szállítóval vagy bármilyen férfi nemű emberrel kettesben kell lennem egy helységben, akkor is, ha csak pár szót és felszínes munkáról beszélünk.
Rettegek, ha a járdán sétálva azt látom, mögöttem férfi jön, kapkodom a tekintetem, megállok, hogy elém érjen és úgy megyek tovább.
Rettegek, ha egy férfi csak rám néz a Romban, oda sem kell jönnie.
Rettegek.
Megtört a bizalmam a férfiak felé és jelen pillanatban mindannyiuk egy szörnyeteg.
És ennek tetejében az volt a legnehezebb, hogy erről senkinek nem beszélhettem. Mégis hogyan mondtam volna el bárkinek, mi történt és mi váltotta ki belőlem ezt az egészet? Serenára gondoltam, hogy talán ő neki, de véletlenül elkottyintaná valakinek a családban és akkor aztán olyan emberek is tudnák, akiknek végképp nem kéne és még a végén börtönbe záratnám Harryt vagy akár saját magamat is. Harryvel szilveszter óta mindössze egyszer találkoztam és akkor is csak beültünk egy kávézóba. Elmondása szerint el lett intézve az apja és tényleg vége az egész rémálomnak. Még azóta sem mertem rákérdezni ő volt-e az, aki valójában megölte a két pasit akkor éjjel. Igen, szörnyű emberekről van szó, de mégis gyomorgörcsöt okozott, ha arra gondoltam, hogy Harry tette meg. Emellett pedig a játékbolttal tölti sok idejét. Leginkább a háttérbeli munkákat intézi, az unalmasabb részét. Miközben az újítás folyik, ő neki ki kell váltani a vállalkozóit, embereket keresni, beszállítókat, vagy gyárakat, ahonnan az árut hozza. Szinte ki sem látott a feladat mögül, mert hozzám hasonlóan egyelőre ő is egyedül próbál megbirkózni mindennel.
Azt hittem Harryvel minden rendben lesz, hogy miatta nem fog majd az agyam játékot űzni velem, viszont amikor átmentem hozzá szombat délután, olyan dolog történt, amire tényleg nem számítottam és szörnyen éreztem magam miatta.
A hirtelenség miatt történt a dolog. A konyhában álltam a pultnak dőlve, Harry előttem. Épp tésztát főztünk ki, pontosabban Harry a szósszal foglalatoskodott épp, amikor beállítottam a lakására és mostanra már csak a tészta kellett hozzá. Aranyosnak tartottam, hogy a konyhában találtam. Teljesen összerázkódtam és szabályosan megijedtem abban a pillanatban, hogy Harry elrugaszkodott a pulttól és ezzel egyetemben felemelte a kezét, hiszen le akart venni a fejem melletti szekrényből két tányért. A reakciómra egyből elkerekedett a szeme és visszahátrált tőlem. Alapvetően az ijedtség miatt is hevesen vert a szívem, most viszont még attól is, hogy butának éreztem magam, amiért így reagáltam. Én tudtam magamban, hogy most sem Harrytől ijedtem meg, hiszen benne száz százalékig bízom. Ilyen hirtelen és közeli mozdulatnál viszont bevillan egy kép arról, amikor a raktárban voltam és hirtelenjében elfelejtem ki áll velem szemben, csak annyi van előttem, hogy megrémülök és várom, hogy megint csattanjon az arcomon egy pofon vagy undor fogjon el, amiért egy idegen férfi közel hajol hozzám.
- Te félsz tőlem? - ráncolta a szemöldökét. Már csak a szemében is láttam, hogy mennyire rosszul esett neki ez az egész. Nekem is, de még mennyire. Folyamatosan az arcomat vizslatta a válaszomat várva.
- Nem, nem tőled - ingattam meg a fejem. - Mindenkitől - sóhajtottam.
Hogy tényleg mutassam, nem tőle tartok és amúgy is vágytam jelen pillanatban az ölelésére, közelebb léptem hozzá immáron én, és a felsőtestét átölelve bújtam oda hozzá. Az alakja kemény és izmos volt az érintésem alatt, viszont melegség áradt belőle, ami egyből biztonságérzetet adott.
- Nem akarlak bántani - motyogtam. Láttam, hogy hezitálva ugyan és nagyon lágyan, de a hátamra teszi a kezét és fel le simítja. A nagy sóhaja miatt a mellkasa fel le emelkedett a fejem alatt.
- Nem bánta..
- De bántalak, tudom, hogy igen. Nem te tehetsz róla, sőt még amúgy maga Neo sem, hiszen nem is ért hozzám..
- De hozzád ért. Nem úgy, de hozzád ért, ezért már nem él. Nagyon is tehet róla ő is, meg az apám is, sőt én is, mivel én hoztam rád ezt az egészet.
- Akkor is túlreagálom, más nő sokkal rosszabbon esik át és mégsem válnak paranoiássá.
- Nem reagálod túl, bébi. Ne emészd magad ezen, légyszíves. Megértem, hogy megijedtél és idő kell, mire ismét bízol majd az emberekben. Vagy bennem..
- De én bízom benned - motyogtam. - Most is itt vagyok a karjaidban.
- Itt - suttogta. - Soha többet nem hagyom, hogy bajod essen. Soha.
Harry kissé elhúzódott tőlem, de éppen csak annyira, hogy rám tudjon nézni. Míg az egyik keze ott pihent a hátamon, addig a másikat felemelte az arcomhoz és lágyan simított végig a bőrömön. A keze meleg volt és lágy, a simogatása bársonyos. Libabőrös lett miatta a karom. Közben a szemembe nézve figyelte minden rezdülésem.
- Nyugodj meg, érzem milyen hevesen ver a szíved - suttogta. Most, hogy így kiemelte, nekem is feltűnt, hogy milyen zaklatott lettem. Az utóbbi napokban annyiszor megesett ez, hogy már fel sem tűnik nekem igazán. Közben ő kissé lejjebb hajolva hozzám, az arcát odafúrta a nyakamhoz. Éreztem a forró leheletét a bőrömön, ahogy felfelé siklott a fülem irányába. - Lélegezz mélyeket - suttogta a fülembe. - Csak én vagyok.
Egyből tettem, amit mondott, de már előtte is éreztem, hogy a közelsége nyugalommal tölt el. A mellkasom jobban neki nyomódott az övének a nagy levegővétel miatt, lassan fújtam ki a levegőt, miközben lehunytam a szemeimet. A hátamon a nagyujja lassan siklott fel-le, ahogy az arcomon is a másik, aprón cirógatva engem. Az ajkai lágy puszikkal halmoztak el.
Megint elkezdett hevesebben verni a szívem, de most már nem a zaklatottság miatt, hanem azért, mert jól estek a tettei. A szívemet erős melegség töltötte el, a hasam bukfencezett. Semmi szexuális nem volt a tetteiben, csak tiszta törődés és szeretet.
Teljesen megnyugodtam vagy inkább teljesen megnyugtatott.
Viszont muszáj volt viszont tőle elhúzódnom, hogy lejjebb vegyem a gázt, a forró víz alatt, hiszen már forrt a víz és nem akartam felgyújtani a lakást, pedig szívesen húztam volna még azt a pillanatot.
Vacsora közben, igaz már jobb kedélyű voltam, mégis eszembe jutott, hogy valamikor muszáj lesz megbeszélnünk, mi is történt pontosan azon az estén. Hogy jött ő oda, mit tudott, mi történt utána. Úgy éreztem, hogy az a beszélgetés közöttünk az utolsó lépés ahhoz, hogy tényleg lezárjuk ezt az egészet és magunk mögött hagyjuk, de addig nem hagyott nyugodni a gondolat, pedig tudtam, hogy Harry mindig direkt tereli el a témát és ő nem akar róla beszélni. Nekem kellett az, hogy le tudjam zárni és megpróbáljam elfelejteni az estét.
- Van valami oka amiért terelsz? - kérdeztem rá kerek perec már a nappaliban ülve.
Felemésztett a gondolat, hogy Harry elhallgat előlem valamit és ismertem már kellően ahhoz, hogy lássam rajta, ha valami nyomja a szívét. Szavaimra sóhajtott egy nagyot, míg én zavarodottan néztem őt, amint teljesen felé voltam fordulva és úgy vártam a válaszát. A reakciójából ítélve a válasz igen, ami nem feltétlen könnyített a jelentkező szorongásomon megint. Rosszabb és rosszabb gondolatok kezdtek járni a fejemben és azon kaptam magam, félek hallani a válaszát.
- Tudtam, hogy Neo készül valamire. Már hónapok óta - kezdett bele halkan. Nem nézett rám.
- Mármint? - ráncoltam a szemöldököm és egyelőre nem is hagytam magamnak, hogy elkezdjem tovább gondolni ezt az egészet.
- Onnantól tudtam, mióta egyszer szóltál, hogy ott van a Romban - válaszolta kimérten. Beszéd közben előre volt dőlve és a combján pihentette a könyökét, a tekintetem kerülte és maga elé bámult.
- Még mindig nem értem - ingattam meg a fejem. Emlékszem arra, amit mond. Megijesztett akkor is, hogy ott volt az a pasas, főleg mert bámult és semmi mást nem tett. Ettől függetlenül eddig nem gondoltam, hogy ez összefüggésben van.
- Felbéreltem embereket, akik követték Neot, vagyis hát - motyogta, majd megállt egy pillanatra, mielőtt befejezte volna mondatot - téged.
Hirtelen meg sem tudtam szólalni. A levegő a torkomban rekedt, erre egyáltalán nem számítottam és azt sem tudtam hogyan kellene reagálnom. Összeszorult a gyomrom már megint.
- Engem figyeltettél? - kérdeztem hitetlenkedve. Kezdtem felzaklatva lenni és esküszöm hirtelen azt gondoltam Harryről, hogy lehetséges félreismertem és te jó ég, inkább rá sem akartam pontosan mutatni arra a szóra, ami bennem volt.
- De nem úgy, ahogy gondolod - pillantott rám végre. Az arca kétségbeesett volt és úgy tűnt, mintha félne attól, hogyan fogok reagálni. - Semmit nem jelentettek rólad, esküszöm. Csak akkor szóltak, ha valami furcsa volt vagy veszélyes történt, de ha más valakid lett volna sem tudtam volna, mert mondom semmi személyes nem jutott vissza hozzám.
- Jézusom, Harry - ingattam a fejem, s közben felpattantam a kanapéról és a mellkasom előtt összekulcsolva a kezem lépkedtem távolabb tőle. - Miért nem mondtad már az elején, hogy valami gáz van vele?
- Mert megijesztett volna - válaszolta.
Ő még mindig a kanapén ült és figyelte minden egyes lépésem és mozdulatom. Én ideges voltam, fel alá kezdtem járkálni, miközben próbáltam feldolgozni a szavait és az indokait. Egyelőre olyan hidegzuhanyként ért, hogy teljesen leblokkolt az agyam és csak egy természetes reakció volt a testemtől az, hogy felálltam, hogy távolabb legyek tőle.
- Ja, mert ez nem ijeszt meg, hogy ha visszagondolok, hogy hónapok óta követtetett a barátom - emeltem fel a hangom jobban.
- De nem úgy. Ne is próbálj meg beállítani egy pszichopatának, mert nem az volt az oka, hogy tudjam, mit csinálsz vagy merre vagy, hanem az, hogy biztonságban tudjalak.
-Romantikus - motyogtam. A hangszínem gúnyos volt és olyan dühös voltam hirtelen, hogy éreztem az arcom is pirulni kezd és a gyomromban gombóc keletkezik.
- Tudtad mi jár velem, tudtad, hogy elbaszott az életem és még látod, hogyha minden erőmmel is próbáltalak téged kivonni, így is sérültél.
- Te ölted meg őket? - kérdeztem hirtelen.
Az utóbbi napokban ez a kérdés többször is bennem volt. Nem tudom pontosan hova tudnám ezt visszavezetni, de rossz érzést adott, ha arra gondoltam, hogy Harry az, aki végzett két emberrel, még akkor is, ha tudom, hogy azok rossz emberek voltak.
Talán az is az oka ennek, hogy mennyire két különböző arcát láttam akkor, amikor bejött a raktárba. Hozzám kedvesen szól, szeretetteljesen, érzelmesen, viszont van egy olyan oldala, ami félelmetes, érzelemmentes.. Talán aki képes lenne követtetni a barátnőjét vagy megölni két embert. Utáltam magam ezekért a gondolatokért, hiszen értettem a magyarázatát, de mégis bennem voltak.
- Clarissa, fontos ez? - sóhajtotta, elnézett rólam és beletúrt a hajába egy ismételt feszült sóhaj mellett.
- Nekem az - válaszoltam kimérten. Már nem kiabáltam. Egyszerűen zaklatott voltam, szorosan öleltem a felsőtestem, a vállaim össze voltak húzva.
- Nem.
- Nem? - kérdőjeleztem meg, hiszen azt hittem erre egyértelműen az ellentéte lesz a válasz.
- Egész életemben ez volt. Az én parancsomra ölt más mellőlem, én nem.
Nehéz volt erre választ találnom. Őszintén annyi információ ért hirtelen, megrázó információk, amiket ilyen gyorsan nem tudtam feldolgozni.
- Most hazamennék - motyogtam halkan. Harry a mondatomra egyből felpillantott rám, majd fel is pattant és ugyan közelebb lépett, de nem túlzottan közel, így nem hátráltam.
- Bébi, ne haragudj rám - mondta halkan, a fejét oldalra döntve, mélyen a szemembe nézve. Ijedtnek tűnt hirtelen, amiért menni akarok.
- Nem haragszom, csak felzaklatott ez az egész - ingattam meg a fejem.
Ahogy a arcát néztem, olyan kettős érzések voltak bennem. Ott volt az, hogy ő az az ember, aki annyi boldog pillanatot okozott, aki szeret, aki életemben először igazán mélyen megdobogtatta a szívem. Aki annyit jelent nekem.
De volt az a félelmetes oldala is, aki mélyen benne van ezekben az illegális dolgokban, szörnyű emberek között. Annyi rossz ember körül, te hogy nem válasz azzá? Vagy lehet ő is az, csak engem elvakított a rózsaszín köd vagy ő manipulált?
Olyan buta lennék?
- Csak egyedül szeretnék lenni - tettem hozzá, bár nem tudom csak rontottam-e a helyzeten, hiszen az arcára egyértelmű szomorúság és összezavarodottság volt írva.
- Oké, ahogy gondolod - bólintott. - Lekísérhetlek?
- Nem kell, közel parkolok - válaszoltam, de közben a tekintetem javában járt a szobán a cuccaimat keresve. A kanapéról felvettem a táskám, majd az előszobába sétálva először a bakancsomba bújtam bele és csak azután vettem a kezembe a fekete bőrkabátomat, az akasztóról. Folyamatosan éreztem magamon Harry tekintetét és egyre nagyobb gombóc keletkezett a torkomban. Legszívesebben odamentem volna, legalább csak egy pillanatra megölelni, hogy úgy megnyugtasson, ahogy előbb a konyhában, viszont most egyszerűen nem tudtam tisztán gondolkodni és féltem, hogy egy ilyen ölelést is butaságnak tartanék magamtól később.
- Írj egy üzenetet, hogy hazaértél.
- Miért, már nem követtetsz? - szúrtam oda, bár ahogy elhagyták a szavak a szám, meg is bántam, tényleg bunkón hangzott.
- Nem, bár ha követtetnélek sem mondanák meg hol vagy, mondtam már - válaszolta erélyesebben. Kezdtünk mind a ketten az élen táncolni és egyre feszültebbek lenni.
- Írok, ha hazaértem - mondtam végül, s még egy utolsó pillantást vetettem rá, de aztán kinyitottam az ajtót magam mögött és eljöttem.
Nem is igazán tudom pontosan megmondani, mit éreztem. Csalódott voltam, de összezavarodott. Nem tudtam pontosan, mit lenne helyes éreznem. Utáltam magam, ha eszembe jutott az a gondolat, ami nála. Hogy elvakított a szerelem és ő egy félelmetes, manipulatív férfi, hiszen nem az.
Soha nem volt az.
Most először rémültem meg ettől, mert annyi ilyesmit hallottam már az interneten és mindig tartottam tőle, hogy mi van akkor, ha engem is összesodor az élet egy olyasfajta alakkal. Harry soha nem manipulált bele semmibe, sőt. A végsőkig harcolt azért, hogy tartsam magam távol tőle, így próbált védeni. Aztán a végtelenségig várt volna azért, hogy választ adjak neki arra, hogy leszek-e a barátnője. Ritkán veszekszünk, megértjük egymást. Egy manipulatív férfi nem ilyen. Egy olyan ember azt akarja, hogy kevesebbnek érezd magad nála, míg Harry ennek az ellentéte. Nála mindig azt éreztem, hogy ő fel akar emelni, ahogy én is őt.
Keress olyan párt, aki mellett a szerelem nem tűnik nehéznek - állt a kijelzőmön egy random Instagram posztban, miközben a telefonommal próbáltam elterelni a figyelmem mielőtt beindítottam volna a kocsim, hogy hazavezessek. Túl zaklatott voltam és jobban meg akartam nyugodni, mielőtt útnak indulok. A szavakra megforgattam szemem.
Valakinek ez lehet igaz, de nekem unalmas lenne.
Harry mellett az izgalom is éltet. Tudom, hogy ő sodort bele abba a raktáros dologba és ha nem ismerem őt, valószínűleg soha nem történt volna velem olyan. Azt is tudom, hogy sok nő azonnal elnézett volna Harry irányából is, ahogy kiderül mivel foglalkozik, megijedtek volna.
De én kitartottam, pedig sejtettem mivel jár.
Azért tartottam ki, mert akkorra már ismertem Harryt. Igaz nem tudtam róla sok mindent, de felfedeztem benne olyan dolgokat, amiket annyira különlegesnek találtam. Láttam benne a lágyságot, pedig nagyon igyekezett elrejteni azt az oldalát.
Megszerettem a magányát is.
Ezek mellett pedig tudott engem kezelni. Egész életemben sokszor hallottam már a családomtól azt, hogy mennyire nehéz eset vagyok. Ez igaz, viszont úgy tűnt, Harry valamilyen oknál fogva minden egyes akadályt készen állt megugrani értem. Egy percig sem tűnt úgy, hogy elege lenne belőlem. Mindig türelmes volt.
A kapcsolatunkban sem én, sem ő nem vagyunk tökéletesek, de mégis működünk.
Viszont egy valamit tudtam.
Ha most enyhül közöttünk a mosolyszünet, minden vissza fog menni a rendes kerékvágásba, viszont csak egy feltétellel: ha Harry alábbhagy minden illegális dologgal. Nem állítanám ilyen dolog elé, ha nem tudnám, hogy fel tud állni. Fel tud, ott a vállalkozása, amit indít, mellette a gyermekotthon, ami igaz bevételt nem hoz, de az idejéből kivesz.
Őszintén mindenben támogatom, de csak akkor, ha ő is és én is száz százalékig biztonságban leszünk. És az csak akkor lehetséges, ha maga mögött hagy mindent, minden ilyen kapcsolattal együtt.
Az biztos,hogy meg akarom oldani. Nem mehet erre rá a kapcsolatunk. Még ki sem élvezhettem igazán, hogy van végre egy barátom, nem fer.