"Szeszélyes, bús ajándék
E rímes, furcsa játék,
Ó, zokog, bár negédes -
Fogadd szivedbe, édes!"
Sok olyan születésnapom volt már életem során, amikor nem csináltam semmi különöset. Nyilván ez tiniként hatalmas tragédiának számított és emlékszek mindenkit is próbáltam rábeszélni olyankor, hogy jöjjön velem bulizni. Akkoriban nem voltam olyan emberekkel körbevéve, akiket úgy igazán érdekeltem volna, hiszen akkor nyilvánvalóan nem is kellett volna őket győzködni. Bár emlékszem egyszer a barátnőim lemondták az esti bulit. Csalódott voltam, dühös és szomorú suli után. Aztán később beállítottak, hogy mégis mehetünk és boldog lettem. Pedig visszanézve majdnem olyan, mintha egy pillanatra odébb tették volna, aztán ismét vissza, hogy jaj, ha már szülinapod van kegyelmezzünk meg rajtad. Valahogy soha nem voltam ügyes abban, hogy barátokra leljek.
Mára talán sikerült.
A napomat az okmányirodában kezdtem. Micsoda szülinapi program. Péntek van, legalább nem a hét elejére vagy közepére esett a szülinapom. Délelőtt otthon voltam és igazából örültem, hogy nyugisan leülhettem és megnézhettem pár YouTube videót, miután reggeliztem.
Aztán tudtam, hogy kicsit zsúfoltabbá válik a napom. Elkészülés előtt bepakoltam egy utazótáskába néhány dolgot. Harrynél leszek este, nála is készülök el majd, és utána is nála alszom, így vinnem kell pár cuccot magammal. Este a Deck 12 bárba megyünk, tavaly is ott voltunk és annyira szerettem azt a helyet, hogy idén is úgy döntöttünk. Annyi volt a különbség, hogy most Liz nem hagyta, hogy én beleszóljak bármibe. Ő intézett asztalt, tortát, mindent és apellátát sem ismert arra, hogy átvegyek valamit. Kicsit rosszul is éreztem magam miatta.
Egyre jöttem az okmányirodába, ahol a 196-os számú papírral a kezemben bámultam a kijelzőre, ami esküszöm már legalább fél órája 183-on állt. Még itt leszek egy ideig. Éhes is voltam, még szerencse, hogy innen a következő utcába sétálok csak át ebédelni a szüleimmel és a húgommal. Nem tudom ki találta ki, hogy a személyim a szülinapomkor jár le és azt sem tudom, hogy miért vártam eddig a napig. Persze halogattam, mert nem akartam jönni.
Az okmányirodából már egyenesen az étterembe mentem. A családom már az egyik asztalnál ült, de még nem rendeltek, éppen időben érkeztem. Egy kellemes, hétköznap ebéd volt. Jót ettünk, beszélgettünk. Semmi extra, de éppen elég nekem. Mindenki elfoglalt ilyenkor hétköznap általában, már csak az is jól esett, hogy időt szakítottak rám.
Onnan pedig már késő délután Harryhez mentem. A megszokott parkoló kereső procedúra után letettem a kocsit, kicsit fájt kifizetnem a parkolójegyet egész délutánra, bár legalább már estére és holnapra nem kellett, mert hétvége lesz. A csomagtartóból kivettem az utazótáskámat, illetve a csokor virágot is, amit a családomtól kaptam. Szép volt, a zöld levelek mellett, fehér virágokkal volt tele.
Amikor kiléptem a lift ajtaján nyílott ki Harry lakásának ajtaja is. Egyből elmosolyodtam, ahogy kidugta a fejét és elkapta a tekintetem.
- Boldog szülinapot, bébi - mondta egyből, amint oda értem elé.
Ajkán félmosoly díszelgett, s a háta mögül előhúzva a kezét, egy csokor rózsa pihent benne. Egyből hevesebben vert a szívem már csak azért is, mert őt láttam és a virág is jól esett tőle.
- Óh - csillant fel egyből a szemem.
Gyönyörű csokor volt, hiszen nem volt benne semmilyen csicsa. Csak vörös rózsákból állt, fekete papírral körülötte és egy szintén vörös szalaggal. Ez volt a legszebb csokor, amit valaha láttam és illett hozzám, hozzánk. Ahogy ránéztem, Harryre emlékeztetett.
- Aw köszönöm, ez nagyon szép - mondtam, miközben letettem a földre a táskám és elfogadtam tőle azt. Így az egyik kezemben az ő tőle kapott virágom, a másikban pedig a családomé volt. El is szontyolodtam egy pillanatra, hogy nem tudok egyből a nyakába ugrani. Viszont az ő kezei üresek voltak és közelebb lépve hozzám, magához ölelt. Épphogy sikerült csak felemelni az egyik kezem, hogy a virág ne nyomódjon össze közöttünk. Meglepett milyen romantikus is tud ő lenni valójában. Egyszer már kaptam tőle virágot, amikor kész lett a Rom újítása. Az lila volt. Vajon van bármi jelentősége annak, hogy most vöröset vett? Vagy csak túl gondolom és neki eszébe sem jut ilyesmi.
- A másik, a másik pasidtól van? - motyogta a fülem mellett, szavaira felnevettem.
- Anyáéktól.
Miután elhúzódott felvette a táskámat a földről és velem együtt besétált a lakásba. A csokraimat letettem egyelőre a pultra, lehúztam magamról a kabátom, és a cipőmet is levettem.
- Nincs vázám - közölte Harry, nos, hogyan is lenne. A konyhában körbenézve próbáltam kitalálni valamit, mert nem akartam, hogy elhervadjanak.
- Valami kancsó vagy magasabb edény?
Harry kinyitogatott pár konyhaszekrény ajtót, majd sikeresen elővett egy nagyobb kancsót, aminek elég nagy volt a szája ahhoz, hogy beleférjenek. A két gyönyörű csokrot beletettem, majd a fejemet oldalra döntve mosolyodtam el, amikor rájuk néztem. Sokat jelentettek, hiszen a hozzám legközelebb álló emberektől kaptam őket.
- Hogy telt eddig a szülinapod, gyönyörű? - kérdezte Harry.
Ugyan nem láttam, csak éreztem, ahogy a karjait körém fűzi hátulról. Miközben beszélt lejjebb hajolt, az arcát a nyakamba temette. Halványan kuncogva húztam fel a vállam, még mindig csikis és érzékeny a nyakam, de ettől függetlenül nem volt kifogásom Harry közelsége ellen, sőt.
- Átlagosan - válaszoltam. - Sokat kellett várni a hülye személyimre, de az ebéd finom volt az étteremben.
- Hogy tudnám különlegessé tenni? - motyogta, s halvány puszikat kezdett nyomni a nyakamra.
- Már azzá tetted, nem számítottam ilyen szép virágokra tőled.
- Mást is vettem neked - duruzsolta tovább a fülembe, erősen koncentrálnom kellett, hogy ne vegye el a közelsége az eszem és értelmezni tudjam, amit mond.
- A te szülinapod mikor van? - ráncoltam össze a szemöldököm.
Tudom, hogy nem arra válaszoltam, amit mondott, de hirtelen hatalmas bűntudat áradt végig bennem, amiért ez eszembe sem jutott eddig. Ezerrel kutattam az agyamban némi emlék után, hogy említette-e ő vagy valaki, esetleg online láttam-e, de nem találtam egyetlen emléket sem. Ennyire csak nem vagyok tyúkeszű. Meg is fordultam gyorsan a karjaiban, hogy a szemébe nézzek. Össze voltam zavarodva, hogyan is tartotta ezt eddig titokban előlem. Kérdőn néztem a szemébe, a kezeim a mellkasán pihentetve vártam a válaszát.
- Nem fontos - húzta el a száját. - Ez a te napod, bébi. Most akartam odaadni az ajándékod.
- Nem tudom a barátom születésnapját, hallottál már ilyenről? - ingattam meg a fejem.
- Mert nem nagy dolog, sosem érdekelt. Hű de jó, azon a napon jött anyáméknak egy olyan gyerek, akit nem akartak - hajtotta le a fejét, hogy megszakítsa a szemkontaktust.
Egyből elszomorodtam, na meg meg is bántam, hogy nem pofoztam fel akkor az apját, annál az asztalnál, amikor találkoztam vele. Vagy fújtam le paprika spray-el. Vagy mind a kettő. Annyi rosszat érdemelne, akkora düh van bennem, ha a szüleire gondolok.
- Azon a napon jött egy olyan különleges ember a világra, mint te, aki sokkal de sokkal jobb, mint a szülei és meg sem érdemeltek téged. Ettől függetlenül még az a nap rólad szól és én egyszerűen szeretném tudni, hogy mikor ünnepeljelek, lepjelek meg valamivel és mondjam el, hogy mennyire örülök, hogy létezel és az életemben vagy - válaszoltam halkan. Közben a kezemet felvezettem a felsőtestén egészen addig, míg az arcára nem tettem. Rosszul is éreztem magam kicsit, hiszen hideg volt a kezem az arcához képest, de ő nem bánta, hiszen jobban oda dőlt a kezemnek és ismét a szemembe nézett.
- Február egy - motyogta, bár közben elhúzta a száját és látszott rajta, hogy nem szívesen osztotta meg velem ezt az információt.
- Oh, szóval vízöntő vagy.
- Azt hiszem, ez jó vagy rossz? - mosolyodott el.
- Jó, én nyilas vagyok és igaz nem hiszek a horoszkópokban halálosan, de azért azt gondolom, mindenkire illik kicsit a saját jegye. A nyilasok és a vízöntők jól kijönnek - rántottam meg a vállam.
- Akkor megnyugodtam. Most már odaadhatom az ajándékod? - lépett hátra, ezzel leesett a derekamról a keze és én is elengedtem őt.
Szavaira csak bólintottam és kíváncsian figyeltem, ahogy a nappaliba megy és felvesz a kávézó asztalról egy dobozt. Fel sem tűnt eddig, hogy ott van. Mivel láttam, hogy egyszerűen leül a kanapéra és felém pillantva megütögeti maga mellett a helyet, én is követtem őt. Izgatott voltam és kíváncsi mit kapok, hiszen Harrytől nem rosszból nem vártam semmit, egyszerűen csak nem gondoltam, hogy az a típus, aki erre nagyobb figyelmet fordít.
- A virág is elég lett volna, annak is nagyon örültem - mondtam egyből, ahogy leültem mellé a puha kanapéra, s jobban felé fordultam az egész testemmel.
- Várd ki, ennek lehet nem is fogsz - válaszolta kissé félénken a kis dobozt szorongatva.
- Kötve hiszem, ha egy darab keksz lenne, a nevem kezdőbetűjével is örülnék, és el is tenném emlékbe - nevettem fel.
Ő is elmosolyodott, de még mindig úgy tűnt, nem érzi magát száz százalékosan ebben a szituációban, ezért is próbáltam megnevettetni, oldani a helyzetet. Normális az közöttünk, hogy nehezebben megy egy-egy olyan dolog, ami más kapcsolatokban természetesen jön. Mi nagyon sok mindent most tapasztalunk először, nem kell mindennek tökéletesnek lennie. Néha még az is belefér, ha kínos egy-egy szituáció.
- Még egyszer boldog szülinapot, el sem tudod képzelni, milyen különleges vagy nekem, bébi - nyújtotta felém a dobozkát, de közben mélyen a szemembe nézett, így én sem néztem el. Csak szégyenlős mosollyal oldalra hajtottam a fejem, zavarba jöttem.
- Köszönöm - motyogtam halkan, s a tekintetem inkább leesett a dobozra, hogy elvegyem tőle. Viszont mielőtt nekiestem volna közelebb hajoltam hozzá és egy lágy csókot nyomtam a szájára. Gyorsan csináltam, őt is meglepte, hiszen először vissza sem csókolt, de mentségemre szóljon, hogy még mindig a zavaromat próbáltam leküzdeni.
Aw, különlegesnek tart.
Aztán amint az ajkaink elszakadtak, elkerülve a szemkontaktust, egyből lenéztem a dobozra, kíváncsian kezdtem el felfelé húzni a felső részt, hogy levegyem a fekete doboz tetejét. A tetején volt egy vörös masni, pontosan illett a csokromhoz. A doboz belsejében egy szintén fekete tasak volt, annak széthúztam a tetején a masnit és úgy pillantottam bele, hogy mit rejt. Egy gyűrű volt benne, de nem okozott egyből pánikot bennem, hiszen nem megszokott karika formája volt. Lényegében olyan, mintha egy ezüst színű csík lenne gyűrű formára hajlítva, és a végei nem kötődnek össze, hanem az egyik végén egy kő, a másikon pedig egy apró H betű volt.
- Hű, ez nagyon szép - dicsértem meg, miközben a kezembe vettem a zacskóból és a hüvelykujjam és a mutatóujjam közé fogtam. Volt egy kicsi súlya, így biztos voltam benne, hogy nem lehetett olcsó. Inkább nem akartam tudni milyen anyagból készülhetett, rosszul éreztem volna magam.
- Kicseréltethetem, ha nem tetsz..
- Tökéletes, hogyne tetszene - szakítottam félbe, a tekintetem végre felvezettem rá. Éreztem magamon, hogy ő eddig is folyamatosan szuggerált, így nem volt meglepő, hogy egyből egymás szemébe néztünk. - Köszönöm!
- Szívesen, akkor rád adhatom? - nyújtotta felém a kezét, mostanra már egy valamivel magabiztosabb mosollyal. Csak határozottan bólintottam, s átadtam neki a gyűrűt. Hezitáltam, hogy melyik kezemet adjam, de végül a balra esett a választásom és azt tartottam felé.
- Melyikre szeretnéd? - nézett a kezemről a szemembe.
- A gyűrűsre - válaszoltam határozottan.
Csendben figyeltem, ahogy a kezei között lévő gyűrű felsiklik az ujjamra, közben az agyam telis tele volt mindenféle gondolattal. Elsősorban a kép, hogy Harry erre az ujjamra húz egy gyűrűt meghatott és arra késztetett, hogy elképzeljem, mi lenne, ha egyszer...
A másik pedig az, hogy ezt a gyűrűt innentől kezdve csak akkor akarom lecserélni, ha az a mi lenne, ha egyszer megtörténne.. és azt szeretném, hogy ő legyen az, aki azt majd megteszi. Micsoda bugyuta gondolatok, alig pár hete vagyunk együtt és még itt sem tudunk rendesen funkcionálni. Nem kellene ennyi romantikus könyvet olvasnom. Hát persze, hogy az a buta rózsaszín köd csak így elvakít.
Amellett, hogy ötletes, okos ajándék is volt, hiszen ahogy jobban összenyomta az ujjam körül, teljesen ráilleszkedett a méretemre és így tökéletes volt. Fel sem tűnt, hogy az egész jelenet alatt megszeppenve, a levegőt visszatartva figyeltem a történéseket és már épp ellazultam volna, de Harry lehajolt és a kézfejemre nyomott egy puszit. Az arca kicsit szúrós volt a kezemen, meg is mosolyogtatott ez a gondolat és muszáj voltam levegőt venni végre, mielőtt megfulladtam volna.
Túl sok volt ez az egész hirtelen, de pozitívan sok.
A gyűrűt az ujjamon minden alkalommal onnantól kezdve megcsodáltam, ha csak véletlenül lenéztem a kezemre is. Még volt jó pár óránk indulás és készülődés előtt, a többiekkel csak kilenc órát beszéltünk meg, így Harryvel filmezés mellett döntöttünk addig. Mivel én voltam a szülinapos, én választhattam és szó nélkül esett a választásom a Büszkeség és balítélet filmre, a Netflix kínálatát vizslatva. Harry egy tálban hozott chipset, majd lehuppant szorosan mellém a kanapéra és a vállam köré téve a kezét húzott magához közel.
Már sokszor láttam ezt a filmet, Harry viszont nem, na meg amúgy is az egyik kedvencem, így nem bántam, hogy ismét meg kell néznem. Örömmel kommentáltam Harrynek a kedvenc jelenetem vagy hogy mennyire csodálatosnak tartom a lopott pillantásokat Darcytól Elizabeth felé. Soha nem fogom megunni ezt a filmet, ahogy a könyvet sem.
Mire vége lett muszáj volt elkezdenünk készülődni. Gondoltam majd miután hazajövök lezuhanyzom, bár ezt már a sminkem javítása közben átgondoltam és rájöttem, hogy nem volt jó ötlet. Biztosan nem lesz kedvem már éjszaka zuhanyozni, miután hazaérünk, viszont már nem volt visszaút, hiszen nem azért javítottam ki a sminkem, hogy most szépen legőzöljem a fejemről a zuhanyban. A ruhám egyértelműen a szexibb kategóriába tartozott. Olyan szexibe, amit korábban nem is nagyon viseltem soha. Kék, csillogós anyaga volt. Az élénk szín jól mutatott a sötét hajamhoz és szememhez, kontrasztban volt velük. Alul szűk miniszoknya, felül viszont kivágott a mellemnél és x alakban megkötős a nyakamhoz. A mellem alsó része kint volt, viszont egészen szépen mutattak, amiért le voltak nyomva a szűk kötés miatt. Ha Harry nem lenne mellettem, nem merném felvenni, túlságosan tartok az idegen férfiaktól. Viszont ma ott lesz mellettem és úgy biztonságban érzem magam, és amúgy is tetszik ez a ruha. Szépnek érzem magam benne.
- Zuha..váó - lépett be Harry a fürdőszobába.
Épp a tükör előtt álltam és a reggel kivasalt hajamat fésültem. Egyből elmosolyodtam, amiért Harry szava elakadt és csendben méregetett engem. Tekintete komótosan járt rajtam, az ajka még mindig el volt nyitva, szemöldökét felhúzta. Szívesen beleláttam volna a fejébe. Aztán lehajtotta a fejét, s halványan megingatva azt felnevetett.
- Mi az?
- Semmi - válaszolta egyből, ami miatt összeráncoltam a szemöldököm, közben letettem a kefém a mosdókagyló mellé és hátra tettem a hosszú hajam a hátamra.
- Te még csak most készülsz zuhanyozni? Harry, én már kész vagyok és tíz perc múlva legalább mennünk kéne, hogy időben odaérjünk - szólaltam meg ismét, amikor rájöttem, hogy minden bizonnyal azért jött be ide félmeztelenül.
- Kész leszek, nyugi - tette fel a kezét, viszont ahelyett, hogy csipkedte volna magát, mögém lépett. Mikor a hátam neki nyomódott a testemnek sem állt meg, hanem még egy lépést tett, hogy a testem összepréselődjön közte és a mosdó között. A tükörben néztem bele a szemébe. A hasam bukfencezett egyet az intenzív közelsége miatt, na meg úgy nézett a szemembe, hogy lángra lobbant miatta a bensőm. - Nem hiszem el, hogy az enyém vagy - mondta mélyen a szemembe nézve. Az ajkamat egyből meglepetten elnyitottam, a szívverésem is hevesebb lett szavai miatt. Szóval tetszett neki a ruhám?!
- Akkor szerinted jó leszek így? - hajtottam oldalra a fejem.
Őszintén kíváncsi voltam a véleményére. Kíváncsi voltam azt mondja-e, fuj, mi van rajtam. Azt hogy, sok, vegyem le. Azt, hogy jó, de nem akarná, hogy más így lásson. Vagy azt, hogy tetszik neki.
- Tökéletes, bár nem készültem ma balhézni, de csak ha egy csávót meglátok a közeledben...
- Nézniük szabad. De csak te érinthetsz - vágtam a szavába.
Továbbra is mélyen a szemébe néztem, s a mondatom végén az ajkamba haraptam, miközben hátranyúltam a kezéért, s felemeltem, hogy a mellemhez tegyem. Nem volt jó ötlet. Az oda irányított keze egyből pimaszul becsúszott az anyag alá, s kissé félrehúzta azt, hogy a tükörben méregessen közben, amint az egyik mellem kitárulkozik. Egy egyértelmű pulzálás keletkezett a lábam között, a szívem hevesen vert, s Harryre is éreztem, hogy hatással van, hiszen a másik kezével megmarkolta a derekam és egyhelyben tartott, a csípőjét jobban előre nyomta nekem.
- Nézhetnek, de nem érinthetnek - suttogta a fülem mellett, a keze a szabad mellemre csúszott, s a mutatóujját igazán lágyan simította rá, ingerelve vele a mellbimbóm. - Ez tetszik - tette hozzá. Nagyot nyeltem a szavai és tettei miatt. Hirtelenjében inkább itthon akartam maradni vele kettesben és nem menni sehova, mert teljesen felhúzta a testem.
- El fogunk késni, ráadásul így még kínzóvá is tetted - hajtottam hátra a fejem a szememet lehunyva, egyből nekiütközött a mellkasának. Hangom kissé hisztérikusan csengett, Harry ajkából mély nevetés szakadt ki.
- Hmm, beindultál? - motyogta aztán a fülembe, a kezét, ami eddig a mellemen volt, feljebb húzta a mellkasomra, majd a nyakamra. Ismét megfeszült a testem. - Akkor jó, mert ahogy megláttalak előbb, én is egyből így éreztem, legalább egálban megyünk ünnepelni a szülinapod, hercegnő.
Aztán ellépett mögülem. Meglepetten kaptam rá a tekintetem, de háttal volt és a zuhany sugarát nyitotta épp meg. Visszanézve a tükörben a szemöldököm ráncolva és kissé lebiggyesztve a szám raktam vissza magam a ruhába és akár mennyire próbálkoztam, hogy ne tegyem, Harryre figyeltem a tükröződésben, ahogy lefelé húzza épp a boxerét. Nem segített, hogy láttam is, tényleg hatással volt rá ez az egész. Megint forró hullám járt végig a testemben dél felé. Legszívesebben letérdeltem volna elé abban a nyamvadt zuhanyban, hogy legalább rajta segítsek és talán nekem is jobb lenne úgy, de akkor tuti elkésnénk és olyan rohadt drága volt lefoglalni az asztalt azon a helyen, hogy bűntudatom lett volna Lizék felé.
Inkább megpróbálom lenyugtatni a testem.