"Az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt,
az a másik szívverése a saját mellkasunkban." Bartis Attila
Harry Styles
Mint azt már említettem korábban, ha valami pozitív történik az életemben, azt negatív vonzza. Soha nem volt még kivétel. Ahogy most sincs.
Miután délelőtt Clarissát hazavittem, sok dolgom volt a városban. Belekezdtem egy olyan dologba, ami már évek óta a fejemben volt, de mindig butaságnak hittem. Mindig jobbnak tűnt aztán a bizniszelgetés, a könnyebb pénz, de mostanában egyszerűen sokat eszembe jutott, hogy szeretnék legalább elkezdeni tisztességesen pénzt keresni. Soha nem leszek egy makulátlan alak, sok szarság tapad a kezemhez a múltamból, de jobb akarok lenni, mert életemben először van kiért. Már csak amiatt is izgatott vagyok, hogy megmutassam Clarissának, amin dolgozom. Kíváncsi vagyok mit fog reagálni, támogat-e. Remélem, hogy igen és nem tartja majd butaságnak.
Mostanában sok időt töltöttem azzal, hogy helyeket nézegettem, kerestem a tökéletest. A mai nap volt először, hogy elmentem aláírni a papírokat arról, hogy az enyém. A bankkártyám megérezte, Boston nem egy olcsó város, főleg nem a város közepén, de amióta elkezdtem a drog bizniszt, a pénz értéktelenebbé vált, mint korábban. Olyan könnyen jött, alig kellett magam megerőltetni és korábban attól sem féltem, hogy börtönbe kerülök vagy meghalok. Nagy dolog, senki nem hiányolna. Mostanában már más lenne. Emésztene bent a bűntudat, hogy a srácok, Zaynék, na meg Clarissa hogy aggódik. A bűntudat maga eddig nem szerepelt az életemben, mostanában viszont sokszor eszembe jut. Nem egy kellemes érzés.
Miután átvettem a kulcsokat, elmentem oda. Körbenéztem, de mindenhol üres falak, terek voltak. Magamban vizualizáltam mik a terveim, körbe sétáltam párszor. Nem hiszem el, hogy elkezdtem ezt az egészet. Izgatott vagyok.
Már majdnem sötétedett, mire hazaértem. A lakásom előtt letettem a kocsit a bérelt parkolóhelyre, épp egy hangos pittyegéssel jelezte, hogy bezártam, mikor láttam, hogy megjelenik mögötte egy hajléktalannak tűnő ember. A szememet összehúzva figyeltem, nem akartam, hogy a kocsimban kárt tegyen vagy itt balhét kezdjen.
- Hagyjuk már egymást, keressen másik helyet - szóltam oda hidegen.
A csávó alig állt a lábán, részeg volt vagy épp be volt állva nyilvánvalóan. Ezért sem adok nekik pénzt soha. Aztán ha még segíteni akarnál vagy ételt vennél nekik, felháborodnának, hogy miért nem az árát adod.
- Mindketten tudjuk minek voltak az Olasz utak, csak nagyon jól megy a terelés - válaszolta alig érthetően.
Egyből még jobban összehúztam a szemöldököm, de mellettem a kezem már javában ökölbe volt szorítva és keményen nyomtam a körmöm a tenyerembe.
Ez nem lehet.
Ahogy lépett egyet, a lámpa fénye mostanra ráterült az arcára. Egy idősebb pasas volt, jó sok mély ránccal. Szemei vékonyan összehúzva, mintha fenyegetően próbálna nézni.
Ha ez az, akire gondolok.. nem az nem lehet.
- Nem tudom miről beszél.
- Ugyan, fiacskám. Engem nem versz át, tőlem örökölted ezt a tudást - mosolyodott el gúnyosan.
A fejem egyből szédülni kezdett, a szívverésem felment. Ha nem veszek mély levegőt, egyből jelentkezett volna a pánik, de most amellett, hogy megijedtem, olyan szinten fel is húztam magam, hogy nem tudott úrrá lenni rajtam.
Az apám állt velem szemben.
Így, hogy jobban megnéztem, pont olyan undorító és gyáva alaknak tűnt, mint amilyennek képzeltem. Nagyjából velem egy magas volt, de nem voltam hajlandó más hasonlóságot keresni kettőnk között, igaz utoljára három évesen láttam. Nem emlékszem rá. Most sem emlékszem rá, pedig velem szemben áll. Nem tudok rá emlékezni, mert egy idegen.
- Én tőled semmit nem örököltem és én nem vagyok a te fiad. Egy idegen, nulla ember vagy, nézz már magadra - fintorodtam el, s mondandóm között folyamatosan felfelé emelkedett a hangom. - Takarodj el innen.
- Miattad jutottam ide, te szarházi. A rendőrség mindjárt bevisz, ennyi időm volt őket nyomra juttatni, de nem ment, mert a fiam erre sem való. Gyáva kis féregként menekült, hogy mentse a hátsóját, amikor kellett - fröcsögte.
Soha életemben nem volt bennem még akkora düh és csalódottság, mint amit akkor éreztem. Előbb cselekedett a testem, mint az agyam, már csak arra eszméltem, hogy minden erőmet beleadva halad előre a jobb kezem ökölbe zárva és találkozik az arcával, míg az aztán hátra nem hőköl és a földre nem zuhan. Úgy lihegtem, mintha egy maratont futottam volna le, szememet könnyek csípték.
- A szememben halott vagy, az is voltál és az is leszel.
Ha nem jövök el, tuti holtig verem. Biztos, hogy életem minden mérge, ami bennem épült miatta, kijött volna, márpedig én nem megyek azért börtönbe, mert neki megkönnyítettem az életét és megölöm.
Helyette gyors léptekkel a lakásom felé mentem, inkább futottam. Szégyelltem magam, amiért könnyek égették az arcom, de tudtam, hogy ez már a rohamom része megint. A lift helyett a lépcsőt választottam, igaz tíz emeletet kellett mennem. Valahol félúton szembejöttek velem, éreztem, hogy a tekintetük éget, de én lehajtott fejjel szaladtam felfelé, miközben a fejem zúgott.
Ahogy beléptem a lakásba annyira futotta, hogy becsapjam magam mögött az ajtót majd lecsúszzak a földre és az ajtónak döntve a hátam temettem a kezem az arcomba.
Micsoda gyáva és gyenge férfi vagyok, mire fel van ilyen hatással rám egy idegen ember. De nem tudtam kontrollálni. A vállam megrázkódott a zokogásom miatt, a szívem eszméletlen tempóban vert.
Megint megtörtem.
Clarissa Herrera
soha nem válaszolsz az üzeneteimre, az agyamra mész vele - pötyögtem be a telefonba, mielőtt Harrynek el is küldtem az üzenetet. Még délelőtt írtam neki, hogy nála hagytam a blézerem, hiszen a pulóverében és az egyik melegítőjében jöttem el reggel megint. Éjszaka valami hideg front jöhetett, olyan hűvös lett reggelre, hogy biztosan nagyon fáztam volna a ruhámban. Anyának igaza volt. Milyen meglepő.
Miután Harry hazahozott, itthon töltöttem a nap nagy részét. Papír munkáztam leginkább és az úgy eszi az időt, hogy mire felnézek belőlük, rendszerint eltelik legalább két óra. Aztán tartottam egy hatalmas megbeszélést Miával, ahol jól kibeszéltük Tommyt és Harryt is. Talán túlságosan is sok információt tudtam meg Mia barátjáról, akinek lehet, hogy kicsit húzni fogom majd az agyát az új információkkal. Túlságosan vicces látni, ahogy zavarba jön, de próbálja lazán kezelni Mia előtt a dolgokat, ha szívózok vele.
Épp egy forró fürdő után már a Disney mintás hálóingemben sétáltam be a hálószobámba, mikor megcsörrent a telefonom az ágyon. Egyből azt hittem Harry az, viszont meglepetésemre Zayn neve állt a képernyőn. Na ő is maximum egy évben, ha kétszer hív, általában üzenetet szokott küldeni. Éppen ezért egyből rossz érzésem keletkezett, miközben elhúztam a képernyőt és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Szia - szóltam bele.
- Hello, Harryvel vagy? - kérdezte.
- Nem, miért? - ráncoltam a szemöldököm. Aggódni kezdtem, egyből az jutott eszembe Harry megint elment. Mindig Zayn mondja el nekem és azt hittem most is az lesz a vége.
- Csak megbeszéltük, hogy elmegyünk kajálni, de már egy órája várok rá és nem veszi fel a telefont. Biztos közbejött neki valami, mindegy csak ezt akartam - válaszolta. Próbáltam visszapörgetni mondott-e valamit Harry, hogy mit csinál ma. Ha jól emlékszem megemlítette, hogy a városban van dolga, de semmi konkrétat nem mondott.
- Várj, máskor csinált ilyet? Mármint ha megbeszéltek valamit, általában ott van vagy szól, nem? - kérdezősködtem.
- Hát ja, ezért is hívtalak, mert igaz lelépni tud, de olyankor legalább nincs megbeszélve semmi - kacagott fel.
- Felhívom én is vagy odamegyek, megnézem jól van-e - mondtam egyből.
Ahogy Zayn mondta, hogy ez nem jellemző Harryre, egyből tudtam, hogy cselekednem kell, mert végtelen aggodalom volt úrrá rajtam. Nem tudtam hova gondoljak, hogy baja esett, lecsukták, esetleg bántották. Rosszabbnál rosszabb dolgok ugrottak be.
- Menjek veled?
- Nem kell, megoldom. De küldök egy üzenetet, ha tudok valamit - zártam le, s amint letettem a fülemről a telefont, a gardróbomba siettem. Szélsebesen kaptam ki egy leggingset és egy bővebb, vastagabb pulóvert, amire lecseréltem a hálóingem.
A bejárati ajtóban már a kulcsaimmal a kezemben próbáltam felvenni a cipőm, miközben anyáéknak beszéltem a nappaliba, hogy Harryhez megyek.
- Várj, vigyél neki a sütiből, amit csináltam.
- Anya, sietek - sóhajtottam.
Nem akartam elmondani, hogy lehetséges, hogy Harry bajba keveredett, épp ezért hagytam, hogy gyorsan betegyen pár túrós táskát egy tartóba és a kezembe nyomja.
Vezetés közben próbáltam Harryt hívni, de rendszerint addig csörgött, hogy aztán kisípolt. Ezer meg egy negatív dolog volt a fejemben és próbáltam magam a legrosszabbra is felkészíteni. Az egyik piros lámpánál a mentők számát kerestem a Google-ben, hogy biztos gyorsan meglegyen és jót is hívjak, ha esetleg kell. Tuti felpofozom, ha vigyorogva ajtót nyit és meglepődik, miért aggódunk érte. Nem tűnhet el csak így. Reménykedtem, hogy két piros lámpa között egyetlen traffipax sem fényképezett le. Azt hiszem ilyen gyorsan még soha nem vezettem a városban és mivel már tíz óra is elmúlt, a forgalom is elviselhető volt és nem nagyon hátráltatott senki. Gond nélkül tudtam sávot váltani, hogy haladjak.
Harry lakásánál persze gondban voltam. Ennél a nyamvadt lakásnál soha nem lehet leparkolni és maximum örökölni lehet a parkolóhelyet. Csak sokkal lejjebb tudtam leállni, így jó pár métert gyalog, illetve már-már kocogva kellett megtennem. A kezem tele volt a telefonommal, pénztárcámmal, kocsi kulcsommal és még a pulóverem ujját is próbáltam lehúzni, hogy ne fázzak annyira. Vehettem volna kabátot.
Hála istennek Harry lakásának lenti bejárati ajtaja nincs bezárva, nem túl zűrös ez a környék, így be tudtam jutni. A liftet lehívtam, a kondimat ismerve előbb érek fel vele mindenhogy, mintha gyalog mennék. A lift előtt várva, aztán miközben a liftben voltam is, folyamatosan a telefonom képernyőjét figyeltem, hogy hátha hív vagy ír Harry, de hiába tettem.Már majdnem a jó emeleten voltam, amikor megállították a liftet. Nagyot sóhajtva és magamban mérgelődve vártam, míg kinyílik, aztán meg sem lepett az először meglepett arc, majd kérdezősködés, hogy le vagy fel megyek. Pont most kellett hátráltatni. Nagy sóhajjal nyomtam ismét meg a tízes számot, hogy újra záródjon az ajtó és induljon a lift, viszont felvillant a telefonom. A torkom egyből összeszorult Harry nevét látva a képernyőn, de szélsebesen felvettem.
- Harry, jól vagy? - szóltam bele.
- Khm, bébi - szólt bele krákogva, egyből a szemöldökömet ráncoltam, miközben már hála istennek sikeresen kifelé lépkedtem a liftből, a lakásának ajtaja felé. - Tudom, hogy késő van és agh.. mindegy - motyogta.
- Nyisd ki nekem az ajtót, itt vagyok - válaszoltam.
Nem akartam elkezdeni a telefonban kérdezősködni, hiszen már csak a hangjából is meg tudtam mondani, hogy valami nem oké. Miközben befejeztem a mondatot kopogtam is kettőt. A vonal túlsó végén hallottam a mozákolását, aztán már láttam azt is, ahogy lenyomódik a kilincs. Megkönnyebbültem, hogy nem esett baja és képes nekem ajtót nyitni. Úgy aggódtam érte.
Ahogy kinyílott a fekete ajtó elém tárult Harry. A szeme ki volt pirosodva, mély karikákkal alatta. Egy pillanatra végig is járt bennem a meglepettség és lefagytam, mert nem értettem mi történhetett. Aztán kapcsoltam és egy gyors lépéssel megszüntetve közöttünk a távolságot a nyaka köré fontam a kezem. Lábujjhegyre kellett állnom, hogy felérjem, ami aztán felesleges volt, hiszen ő lehajolt hozzám. Kezeit erősen a derekam köré tekerte, arcát a nyakamba fúrta és úgy húzott, szorított oda magához. Éreztem, ahogy a mellkasa megemelkedik, keményebben nyomódik az enyémhez, aztán süllyed a mély levegővétele miatt. Egyből eszembe jutott a nyaralós eset, akkor ölelt engem ennyire ragaszkodóan utoljára és ha tippelnem kéne, most is azt mondanám, hogy rohama volt. Viszont annak oka kellett hogy legyen. Korábban nem jelentkezett neki csak úgy.
- Itt vagy - suttogta a bőrömbe.
A karomon felállt a szőr a szavait hallva. A gondolat, hogy tényleg annyit jelentek neki, hogy nem hiszi el, hogy itt vagyok a karjaiban és hangosan is kimondja.. rémisztő volt, de egyben melengette a szívem, na meg össze is facsarta. Rengeteg érzelem volt bennem egyszerre, de csak csendben öleltem őt, a kezem lassan csúszott fel - le a széles hátán és ittam magamba az illatát és a testének melegét, ami erősen kontraszban volt, az enyémmel. Átfagytam a sétában ide, nem volt elég vastag a pulóverem.
Mögöttünk hallottam a folyosón néhány ember hangját. Egyre közeledtek, s mivel minden bizonnyal Harry is hallotta, elengedte az egyik kezével a derekam és lökött egyet az ajtón mögöttem, ami kissé hangos csattanással záródott be. Biztosan nem akarta, hogy a szomszédok így lássák, aztán pletykáljanak.
Hosszú perceken keresztül álltunk egy helyben, egymás karjaiban, mozdulatlanul. Nem akartam elhúzódni, inkább meg akartam várni, míg ő teszi azt. Már csak abból, ahogy ölelt meg tudtam mondani, hogy nincs jó lelkiállapotban, ami még szomorúbbá tett engem is.
Amikor aztán elhúzódott figyelmesen néztem az arcát. Lassan engedte el a keze a felsőtestem, de mielőtt megszűnt volna közöttünk a fizikai kontaktus, megfogta a kezem és hátat fordítva nekem a nappali felé ment. A feje le volt hajtva, nem nézett a szemembe egy pillanatra sem, inkább a földet pácázta, ahogy aztán a nappaliba vezető úton is. Én némán követtem őt. A kanapéra leült, s végre felnézett rám. A szeme ki volt pirosodva, s könnyes volt, olyan megtörtnek tűnt. Annyira sajnáltam.
- Hozzak neked valamit? Fájdalomcsillapítót? - kérdeztem tanácstalanul, eszembe jutott, hogy legutóbb fájt a feje ebben az esetben. - Anya küldött neked sütit, a kocsiban hagytam - csaptam a homlokomra. És messzebb is állok, még csak le sem tudok csak úgy ugrani érte.
- Lemegyek érte - pattant fel egyből. A szemöldökömet ráncolva néztem mostanra én fel rá, s mielőtt még elindult volna az ajtó felé, elkaptam a kezét, hogy visszahúzzam magam elé. A szemébe néztem mélyen és szinte némán könyörögtem érte, hogy ahelyett, hogy elmenekül, nyisson felém. Egyértelmű volt, hogy ezért kapott az alkalmon. - Visszajövök, ígérem - mondta halkan, s közben elengedte a kezem, hogy aztán az arcom a két keze közé fogja és úgy nézzen a szemembe.
- Messzebb tudtam csak leállni az utcában - válaszoltam, s a kezébe adtam a kulcsot az enyémből, ezzel azt mutatva oké, menjen, ahogy jónak érzi. Szavaimra bólintott, majd egy utolsó halvány puszit hagyott a homlokomon, mielőtt elhúzódott volna.
A nappaliból figyeltem, ahogy felvesz egy sportcipőt a bejárati ajtónál, felvesz egy fekete pufi kabátot a fehér pólójára, amiben eddig volt, majd egyszerűen kimegy az ajtón.
Nagyot sóhajtva néztem utána, bárcsak okosabb lennék és jobban tudnám hogyan kell kezelni egy ilyen helyzetet. Én mindent próbálok megtenni, de ezzel egyetemben arra is ügyelek, hogy ne vigyem túlzásba és ne legyen Harrynek sok. Ez egy nehéz helyzet.
Amíg Harry lement legalább volt időm, hogy írjak Zaynnek, hogy minden rendben van és itt vagyok Harrynél. A lelkemre kötötte, hogy azért mondjam meg neki, hogy hívja fel majd legalább holnap. Hogy ne a teljes csendben üljek bekapcsoltam a tv-t és benyomtam rajta Harry Spotify profilját, hogy a zene menjen a háttérben. A megszokott sötétkék fény töltötte be a teret, s ahogy a kanapén ültem és vártam jöttem rá igazán, hogy milyen álmos vagyok. Tegnap nem aludtam jól, de biztosan nem tudtam volna még most sem elaludni addig, míg nem biztos, hogy Harryvel oké minden.
Már épp kezdtem volna aggódni, mert eltelt annyi idő, hogy lazán odaérhetett és vissza fel, amikor végre nyílt a bejárati ajtó és Harry belépett rajta a műanyag dobozzal a kezében. Maga mögött becsukta, majd kulcsra zárta az ajtót és a sütit letette az előszoba asztalra, míg megszabadult a cipőtől és a kabátjától, aztán újra a kezébe vette és felém sétált vele a nappaliba. A kocsim kulcsa a kávézóasztalon landolt, miközben Harry leült mellém a kanapéra, s elkezdte kinyitni a dobozt.
- Anyud küldte?
- Ő, siettem, de a kezembe nyomta - erősítettem meg az előbbi mondanom és próbáltam kitalálni miért olyan fontos, hogy én vagy anya gondoltunk rá. Válaszomra halványat bólintott, s a kezébe vett egy túrós sütit, hogy megkóstolja. Aggódtam, hogy az előbbi dolgokkal úgy tesz, mintha meg sem történtek volna.
- Finom - dicsérte meg határozottan és felém nyújtotta a tálat.
- Én már ettem ma belőle eleget - ingattam a fejem egy halvány mosollyal.
Aranyosnak tartottam, ahogy jóízűen ette és tényleg úgy tűnt, örül neki. Korábban én soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen apró gesztust ő értékel. De aztán jött az elszomorító realizálódás arról, hogy ő soha nem tapasztalt olyat, hogy az édesanyja sütit süt vagy csomagol neki. Soha többet nem jövök ide üres kézzel még egyszer, hozom otthonról az egész konyhát, ha kell.
- Találkoztam az apámmal - mondta hirtelen.
Nem tudtam leplezni, hogy a szemeim elkerekedtek. Csoda, hogy az agyam ilyen gyorsan felfogta, amit mondott, de legalább Harry nem láthatta, hiszen ő maga elé bámult, s közben egy újabb harapást evett a sütiből. Úgy tűnt, mintha próbálná úgy előadni, hogy nem nagy dolog, viszont elég visszagondolnom arra, hogy hogyan nézett ki, amikor ajtót nyitott nekem. Nem is akarok belegondolni mi volt előtte, amíg egyedül volt.
Egyből közelebb csúsztam hozzá. A felsőtestemet jobban felé fordítottam, s igaz oldalról, de átöleltem a felsőtestét. A bal kezem a hasánál volt, míg a jobb a hátánál. Mikor leesett neki mit csinálok, kihúzta a bal kezét a testünk közül és a vállamra tette. Olyan széles volt és nagy, alig értem át. Így, hogy hozzá értem rajta is éreztem a hideget, pedig ő egy nagy kabátban volt lent.
- Nem kell róla beszélned, ha nem szeretnél - motyogtam halkan. Tudtam, hogy ez egy érzékeny téma nála, lelkileg megterheli és elég volt csak ennyit tudnom, hogy értsem, mi történt ma és miért tűnt el.
- Nem igazán szeretnék - ingatta a fejét, s közben letette a sütis dobozt a kávézóasztalra.
Tanácstalan voltam, mit mondjak vagy tegyek. Nem akartam helyzetet rosszabbá vagy nyomást tenni rá, így inkább elhúzódtam tőle ismét. Ahogy a kezeim elengedték őt rám pillantott, majd egyszerűen a hátát először felém fordítva dőlt felém egészen addig, míg a feje az ölemben nem landolt. Egy széles mosoly terült a számra, miközben lenéztem rá. A pulóverem ujjába rejtett kezem egyből a mellkasán pihent, a másik a hajában és eszembe jutott, amikor a nyaralóban pontosan ebben a helyzetben voltunk. Akkor másnap elment. Akkor is fájt, de most sokszorosan fájna, ha ugyan úgy tenne.
- Miért jöttél ide? - kérdezte, az arcomat vizslatta. Nem festhetek túl szépen így este. A hajam kócosan van összefogva, a sminkem lemostam fürdés közben otthon és biztosan ki van pirulva az arcom is még mindig a kinti hideg után.
- Zayn felhívott, hogy felültetted a randitokon és aggódtam, mivel nekem sem válaszoltál sem az üzenetemre, sem a hívásomra - válaszoltam. Közben a pólója anyagával bíbelődtem a nyakánál, a tekintetem is a tetteimen pihent, míg aztán fel nem néztem a szemébe a hallgatása miatt.
- Ne haragudj, nem figyeltem a telefonomra. És agh basszus, pedig a második randin már lefeküdni terveztem volna vele, de így tuti nem adja meg magát.
Szavaira halkan kuncogni kezdtem, ugyanakkor kicsit meglepett, hogy ilyen kedvében van ahhoz képest, hogy legutóbb mennyire nyomott volt a nyaralóban, egy ilyen eset után. Folyamatosan agyaltam, hogy mi van, ha csak eljátssza nekem, hogy oké minden, de közben belül szenved. Jó egyáltalán, hogy jöttem vagy egyedül lenne jobban?
- Szóval ez neked a módi, mi?
- Nem, soha nem randiztam. Csak flört, szex és kész - vágta rá egyből. Muszáj volt megforgatni a szemem a szavai miatt. - Te nehezebb eset voltál, bár nem kellett magam túlzottan megerőltetni - vigyorodott el. Még így, hogy mosolygott is láttam, hogy a szemében benne van a szomorúság, de most kicsit elterelődik a figyelme.
- Hé - ütettem rá játékosan a mellkasára.
- Te más vagy nekem, tudod jól - adta hozzá már komolyabb hangnemben. A szemöldököm ráncolása egyből felengedett és inkább elmosolyodtam ismét a szemeibe nézve. - Vagy csak rájöttem, hogy kényelmesebb ágyban csinálni - pimaszkodott tovább.
- Harry - szóltam rá ismét, ami kicsikart belőle egy halk nevetést.
Milyen jól szórakozott azon, hogy itt oltogat engem és arra utalgat, hogy én is egy vagyok a sok közül a listáján. Viszont pontosan mert olyan nagyon tudtam, hogy nem úgy van, nem vettem magamra. Őszintén ezen a ponton van bennem olyan bizalom Harry felé, hogy ha beengedném egy olyan szobába, ami tele van az exeivel is tudnám, hogy nem tenne semmit. Lehet vak bizalom volt vagy naívság, de én így éreztem.
- Abbahagytam - tette fel a kezét védekezésképp.
Kisebb csend telepedett ránk, bár a háttérben a zene könnyítette, hogy ne legyen kínos. Harry lehunyt szemmel feküdt az ölemben, olyan békés volt az arca és szép, de férfias. Éles az állcsontja, ezt mindig megnézem rajta, vonzónak találom. Ajkai formásak és élénk rózsaszínek, a szempillái pedig olyan hosszúak, amikről én csak álmodozhatok.
Meglepett, ahogy hirtelen kinyitotta a szemét. El is mosolyodott, hiszen rajtakapott, ahogy figyelem őt. Már kezdtem volna zavarba jönni, viszont elterelték a figyelmem a tettei. Az egyik kezét a tarkómra tette és lefelé kezdett húzni, hogy előredőljek. Ő közben felfelé kezdett emelkedni, másik kezét az arcomra tette és mélyen a szemembe nézett egészen addig, míg körülbelül félúton nem találkoztunk és össze nem érintette az ajkainkat. Nem volt a póz a legkényelmesebb, nagyon le kellett hajolnom, viszont a csókja olyan kellemes érzése elfeledtette velem azt, és csak élveztem, ahogy a puha ajka az enyémen táncol. Még mindig furcsa vele csak úgy mélyen csókolózni, korábban inkább akkor tettük, ha több is történt utána. Azon kívül csak ritkán, de nem panaszkodtam, rendszerint pillangókat okoz a hasamban.
- Köszönöm, hogy itt vagy - motyogta az ajkamba, mielőtt teljesen elhúzódott volna. A szemeimet kinyitottam, egyből találkozott az övével a tekintetem. - Ha most nem jössz és tereled el a figyelmem.. - sütötte le a szemét és megállt a mondanivalójában egy pillanatra. A kezem az arcára tettem, miközben megingattam a fejem.
- De jöttem - szólaltam meg mielőtt befejezhette volna, akár mit is akart mondani.
A szemembe nézve mosolyodott el, s én is hozzá hasonlóan úgy tettem, hiszen elfordította egy pillanatra az arcát, hogy az ajka a tenyeremhez érjen és puszit nyomott oda.
Úgy tűnt egészen kényelmesen érzi magát úgy, hogy a feje az ölemben pihen, mert amint elhúzódott az arcomtól, visszaereszkedett oda. Én egyértelműen laposakat pislogtam, egy kicsit fájt is már a fejem az álmosság miatt, de még nem akartam megszakítani a pillanatot.
Főleg, hogy már megint a The neighborhood scary love-ja jött Harry listáján. Amikor először feljöttem hozzá ez ment a kocsimban, ezt kezdte el énekelni velem Harry. Azóta akárhányszor meghallom ő, illetve az a pillanat jut eszembe.
Your love is therapy, no drug can give me clarity as much as you do. I need you here.
Your love is scaring me, no one has ever cared for me as much as you do...
A szerelmed terápia, egyetlen drog sem tud olyan fényt adni, mint te. Itt van rád szükségem. A szerelmed megrémiszt, senki nem törődött még velem annyira, mint te...
- Mond már meg a pasidnak, hogy nyugodjon le, mert már eleget rezgett miatta a kanapém - mondta somolyogva Harry egy kisebb csend után, miközben én a zene szövegére figyeltem és a pillangók jókedvűen táncoltak rá a hasamban. Szavaira meglepetten kaptam a kezem a telefonom irányába, nekem fel sem tűnt, hogy az enyém rezeg és nem a Harryé valahol.
- Csak Lizzy kérdezi mit akarok csinálni a szülinapomon, be van zsongva, pedig még van két hét addig - mosolyodtam el az üzeneteket látva. Liz épp az egyikben arról írt, hogy ne is merjek neki olyasmit írni, hogy semmit, mert azt nem fogadja el válasznak. Kicsit vicces volt ugyanakkor Harry pasis mondata.
- Van valami kívánságod? - kérdezte Harry, amire a tekintetemet rávezettem a telefonomról és inkább félretettem azt, majd írok Liznek holnap.
- Nincs - ingattam a fejem. - Szerintem anyáékkal elmegyek majd ebédelni vagy ilyesmi, aztán este beülhetünk valahova a srácokkal ha ráérnek, de nem akarok nagy felhajtást vagy külön bulit, annyi barátom nincs is.
- Mielőtt megyünk majd, átjössz?
- Át- kuncogtam. - De este is gyere majd velem, tavaly végig kellett néznem, ahogy idősebb nőkkel társalogtál helyettem - forgattam meg a szemem, amint visszagondoltam egy évvel ezelőtt mi történt. Akkor jött vissza Harry Olaszból, és akkor voltam itt a lakásán először, hiszen lerészegedtem és idehozott. Sok minden változott azóta.
- Jól néztek ki - rántotta meg a vállát. Egyből össze szűkítettem a szemeimet szavait hallva, fel is nevetett a reakciómon. - Te jobban néztél ki!
- Így már jobb - bólintottam elégedetten arra, hogy kijavította magát. Közben egy nagy ásítás jött, amit igaz próbáltam elnyomni, de csak nem hagyta a testem és kierőszakolta belőlem. A kezemet a szám elé téve fordultam el, még a szemem is bekönnyezett.
- Menjünk aludni vagy hazamennél inkább? - ült fel egyből az ölemből, majd a lábára pattant és a kezem felé nyúlt.
Kicsit hezitáltam.
Jó lett volna hazamenni és a saját ágyamban aludni, de ugyanakkor szívesen maradtam volna itt vele. Reménykedtem, hogy elég álmos vagyok ahhoz, hogy most ténylegesen el tudjak aludni mellette.
- Maradok - mondtam s amint hallotta a szavaimat, már le is hajolt, hogy egyik kezét a térdhajlatomhoz tegye, a másikat pedig a kanapé és a testem közé, a derekamra, hogy az ölébe emeljen. A kezemmel a nyakánál fogtam, de közelebb fúrtam a fejem a nyakához, s a szemeimet lehunytam egy pillanatra. - El ne engedj!
- Soha nem foglak elengedni.
Már egészen megszokott procedúra következett. Harry adott nekem egy pólót, s míg ő elment zuhanyozni, addig én átöltöztem és bebújtam az ágyba. Én alig egy órája fürödtem otthon, hiszen nem terveztem ma idejönni. A puha matrac magába szippantott, a paplan felmelegítette a testem, miközben az oldalamra fordultam. Meg akartam várni, míg Harry is visszajön, de gondoltam csak pihentetem kicsit a szemem, míg vissza nem ér.
Viszont minden bizonnyal elaludtam.
Még korom sötét volt, amikor valamitől felébredtem. Kissé értetlenül próbáltam felfogni hol vagyok. Ugyan úgy az oldalamon feküdtem mint eddig, viszont mostanra ott volt a felsőtestem körül Harry keze és a kemény teste a hátamnak nyomódott. Tegnap azért nem aludtam, mert egész éjjel mozdulatlan próbáltam maradni és tudtam, hogy ez nem megoldás, így kicsit önző módon elkezdtem óvatosan átfordulni a karjaiban a másik oldalamra. Még a sötétben is ki tudtam venni Harry arcát, aki ugyan vett egy nagy levegőt a mozákolásom miatt, de nem tűnt úgy, hogy felébredt volna. A keze mostanra így a hátamon pihent, arca békés volt és aranyosnak tartottam, ahogy a haja szétterült kicsit a párnán körülötte. A párnára tettem a fejem, de én valamivel lejjebb voltam csúszva, mint Harry. Egészen közel voltam a mellkasához, amint jobban átöleltem a takaró sarkát és odakuckóztam hozzá. Azt hittem megint nem leszek majd képes aludni, viszont valami átfordulhatott bennem, hiszen mire ismét felébredtem
már világos volt.
Az egyik szememet visszazártam egy pillanatra a nagy fény miatt, Harry sosem húzza be a sötétítőt és kicsit idegesít is vele ilyenkor reggel. Viszont amit felfogtam mit látok magam előtt, már nem bántam annyira..sőt.
Végre esett a hó!
Izgatottan Harry felé pillantottam, viszont egyből visszavettem, mert láttam, hogy ő még békésen alszik, sőt a keze is ott van a derekamon. Óvatosan kicsúsztam mellőle az ágyból, a földről a kezembe vettem a tegnap levett pulóverem és sebes léptekkel mentem ki a hálószobából, a nappali irányába. Útközben próbáltam nem orra bukni, hiszen a fejemen áthúzva a pulóvert nem láttam egy ideig. Ha jól emlékszem Harry említette már, hogy van egy terasza, de nem nagyon használja. Biztosan valahol a nappaliban lévő, földig érő ablakok egyike igazából ajtó és az visz ki oda. Még álmos voltam, alig tudta felfogni az agyam vajon melyik nyitó lehet a teraszajtóé, de aztán megtaláltam. Fedett volt a terasz, így legalább a padló nem volt havas, viszont egyből felébredtem, ahogy a jéghideg kőhöz ért a csupasz lábfejem. Ettől függetlenül kiléptem, magam mögött beljebb húztam az ajtót, hogy nehogy lehűtsem a házat, amiért nyitva hagyom, és a korláthoz léptem.
Elém tárult a gyönyörű, hó borította bostoni belváros. A fák lombjai fehérré változtak, ahogy az utcák és a háztetők is. Még mindig nagy pelyhekben hullott a hó, lassan és nyugalmasan. Még csak november van, viszont tavaly egyszer sem esett hó. Olyan csalódott voltam miatta, most viszont boldog. A kezem alatt a korlát is hideg volt, lejjebb is húztam a kézfejemre a pulóverem, mielőtt újra megmarkoltam volna. Ha tehetném olyan helyen élnék, ahol mindig esik a hó. Valahogy egész életemben rajongtam a télért, télen is születtem. Órákig el tudnám nézni. Annyi nyugalmat áraszt és talán a maga hidegségében van a szépsége. Varázslatos. Mindent beborít, szebbé tesz. Gyerekeknek játszási lehetőséget kínál. Minden évben kiülök az ablakba és csak nézem, ahogy esik vagy épp olvasok mellette, de soha nem volt még olyan, hogy ne örültem volna neki.
Kétségtelenül a kedvenc évszakom ez. A nagymamám is eszembe jut róla. Pár évvel ezelőtt vesztettem el és talán egy élet is kevés lesz ahhoz, hogy már ne hiányozzon olyan nagyon. Pont a halála előtt pár héttel beszélgettem vele, s a nagypapámmal, régi képeket nézegettünk az esküvőjükről. Különleges, hiszen téli esküvő volt a téma. A nagymamám gyönyörű volt. Egy klasszikus, szűkebb ruhája volt, gyönyörű műszőrme kabáttal a válla körül. Már akkor is tetszett a gondolat, de azzal, hogy elvesztettem őt egyértelművé vált, hogy én is téli menyegzőt szeretnék majd. Talán így biztos, hogy igaz csak képzeletben, de ő is ott lesz.
Remélem, nagyon-nagyon remélem.
Kiskoromban elképzeltem, ahogy a ruhám kiválasztásánál majd ő is ott ül. Még viccelődött is velem sokszor, hogy meg szeretné azért élni a lagzimat, kapjam össze magam. Hát nem kaptam és az élet olyan hirtelen elvette őt tőlem, hogy azt hittem, a szívem kettészakad. Nos talán nem kettészakadt, csak egy darabot tépett le belőle, ami most is ott van a nagyim minden simogatásában, ölelésében és szeretetében, amit az emlékeimben hagyott.
Ez minden, ami maradt.
- Meg fogsz fázni - zökkentett ki hirtelen a mély gondolataimból Harry rekedtes hangja mögülem. Megijedtem egy pillanatra, s mielőtt hátrafordultam volna, könnyes szemeimet megtöröltem. Nem szeretek mások előtt sírni, szeretek hideg lenni. Olyan mint a hó, és talán olyan, mint a nagymamám.
- Mindjárt bemegyek - sandítottam felé, de csak egy pillanatra és egyből visszafordultam, majd felemeltem a fejem és az égre néztem, ahonnan lassan hullottak a hópelyhek.
Hallottam, hogy Harry közben elment az ajtótól. Nem terveztem idefagyni, de még nem álltam készen elengedni ezt a pillanatot.
Aztán újra nyikorgott egyet a teraszajtó, amire hátra kaptam a fejem. Egyből elmosolyodtam. Harry egy nagy szürke pléddel a vállán jött ki. Szorosan mögém lépett, majd a pléd két sarkát a két kezébe fogta, amivel átölelt hátulról a mellkasomnál, ezzel mind a kettőnket takart a pléd, sőt engem végülis még Harry is. Halkan kuncogtam, amiért olyan szorosan tartott magához, amint lejjebb hajtotta a fejét, hogy a nyakamba pusziljon.
- Azt hittem elmentél - motyogta.
- Nem, csak majdnem felsikítottam, mikor láttam, hogy esett a hó és kijöttem, hogy ne ébresszelek fel - válaszoltam
Közben a tekintetem az utcán járt. Lassan elkezdett felébredni a város, mindenki vastag kabátban sétált és elmosolyodtam, amikor láttam, hogy egy kislány épp megdobja az apukája hátát hógolyóval, aki épp a havas szélvédőt takarítja le.
- Eljössz ma velem sétálni egyet, míg nem olvad el?
- El - vágta rá egyből.
Jól esett, hogy nem kezdett el arról beszélni, hogy nincs kedve vagy esetleg nem szereti és hideg van. Az is jól esett, amilyen szinten melegen és biztonságban tartott most.
- Áll még az az ajánlatod, hogy a barátnőd legyek? - tettem fel hirtelen egy újabb kérdést.
Éreztem a testem körül, hogy a Harryé megfeszül. Nem néztem egyelőre hátra rá, hiszen még a hangom is megremegett és a gyomrom összeugrott a saját magam szavaitól. Hirtelen beszéltem, nem is gondolkodtam, de biztos voltam abban, hogy nincs olyan ember a földön, akivel szívesebben álltam volna azon az erkélyen, a hóesést bámulva. Senki nem váltana ki belőlem olyan érzést, mint ami bennem volt, amikor kijött. Nem oktatott ki, nyafogott a hó miatt vagy nézett rám furán, mit csinálok, csak kijött hozzám és törődött velem, betakart. Valahogy tudtam, hogy ő az.
Amikor már nyomasztani kezdett a csend illetve az, hogy nem válaszol próbáltam úgy megfordulni a karjaiban, hogy nehogy leessen a takaró. Mivel ő a vállamnál ölelt, így én most a felsőteste köré tettem a kezem. Nem nagyon öleltem még így soha, mindig fordítva vagyunk olyankor. Kíváncsian néztem fel a szemébe, s ő szinte tükröt mutatva nekem tette ugyanezt lenézve rám. Biztosan azt hitte hülyéskedek vagy nem gondolom komolyan, pedig én úgy gondoltam.
- Azt akarom, hogy az enyém legyél - mosolyodtam el. Hazudnék ha azt mondanám, nem éreztem magam kicsit kínosan ezt kimondva. Viszont ezt betudtam a hidegségemnek, hiszen Harry arcán olyan széles mosoly terült szét, hogy már csak amiatt is megérte.
- A tiéd vagyok azóta, hogy rám néztél a Romban - ingatta meg a fejét, ajkán hitetlen mosoly pihent.
- Ahogy én is a tiéd.